Ez már a 16. holtversenyes pole volt az F1 történetében
https://formula.hu/parc-ferme/38010
George Russell és Max Verstappen ezredmásodpercre azonos időt futott a Formula-1-es Kanadai Nagydíj időmérőjének utolsó felvonásában. A szabályok értelmében az döntött a Mercedes-pilóta javára, hogy ő érte el előbb az eredményt (ez nem minden szériában van így amúgy: a MotoGP-ben például ilyenkor a második leggyorsabb körök rangsorolnak). Azt persze sokan egyből tudták, hogy az 1997-es évadzáró jerezi Európai Nagydíj óta először volt holtverseny a pole-pozícióért folytatott csatában – akkor Jacques Villeneuve, Michael Schumacher és Heinz-Harald Frentzen is 1:21,072-t jegyzett –, viszont valójában a mostani nem a második, hanem már a 16. alkalom volt, hogy egál alakult ki egy kvalifikáció végén az élen!

Persze a „turpisság” egyértelmű: az F1 történetében sokáig csak másodpercekre vagy tizedmásodpercekre kerekítették a köridőket, így értelemszerűen sok korábbi holtverseny valójában nem is volt annyira szoros, mint az 1997-es jerezi vagy a most szombati eset. A három tizedesjegyig történő mérést csak a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vezették be, azóta tényleg csupán kétszer fordult elő egál. Az összes esetet az alábbi táblázatban szedtük össze a RaceFans.net és a RacingNews365.com szaklapok gyűjtése révén – mint látható, a Brit Nagydíjak kifejezetten sokszor voltak helyszínei a hasonló jelenségeknek, és volt versenyző, aki több holtversenyben is érintett volt annak jó vagy rossz oldalán:
| Nagydíj | Pálya | Pole-pozíciós | Egált elérő többi versenyző | Köridő |
| 1950 Belga Nagydíj | Spa-Francorchamps | Giuseppe Farina | Juan Manuel Fangio | 4:37 |
| 1952 Brit Nagydíj | Silverstone | Giuseppe Farina | Alberto Ascari | 1:50 |
| 1955 Monacói Nagydíj | Monte-Carlo | Juan Manuel Fangio | Alberto Ascari | 1:41.1 |
| 1956 Brit Nagydíj | Silverstone | Stirling Moss | Juan Manuel Fangio | 1:41.0 |
| 1958 Portugál Nagydíj | Porto | Stirling Moss | Mike Hawthorn | 2:34.2 |
| 1959 Holland Nagydíj | Zandvoort | Jo Bonnier | Jack Brabham | 1:36.0 |
| 1959 Brit Nagydíj | Aintree | Jack Brabham | Roy Salvadori | 1:58.8 |
| 1961 Holland Nagydíj | Zandvoort | Phil Hill | Wolfgang von Trips | 1:35.7 |
| 1961 Brit Nagydíj | Aintree | Phil Hill | Richie Ginther | 1:58.8 |
| 1968 Kanadai Nagydíj | Mont Tremblant | Jochen Rindt | Chris Amon | 1:33.8 |
| 1970 Dél-afrikai Nagydíj | Kyalami | Jackie Stewart | Chris Amon | 1:19.3 |
| 1970 Brit Nagydíj | Brands Hatch | Jochen Rindt | Jack Brabham | 1:24.8 |
| 1971 Brit Nagydíj | Silverstone | Clay Regazzoni | Jackie Stewart | 1:18.1 |
| 1974 Brit Nagydíj | Brands Hatch | Niki Lauda | Ronnie Peterson | 1:19.7 |
| 1997 Európai Nagydíj | Jerez | Jacques Villeneuve | M. Schumacher, H-H. Frentzen | 1:21.072 |
| 2024 Kanadai Nagydíj | Montreal | George Russell | Max Verstappen | 1:12.000 |
Megrohanták a szponzorok a McLarent kiütő kiscsapatot
https://formula.hu/parc-ferme/22098
A Juncos Racinget és pilótáját, Kyle Kaisert az idei Indy 500 hőseként emlegetik. Az óriásölő istállót számos nehézség hátráltatta az elmúlt hetekben: kiszállt két fő szponzor, aztán Kaiser – aki támogatók nélküli, fehér autóval vett részt a szabadedzéseken – csúnya balesetet szenvedett.

A csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kaiser egyáltalán kvalifikálni tudjon a versenyre. Az amerikai az utolsó lehetőség, a Bump Day előtt a 35. helyen állt. Ebben a szakaszban a leglassabb hat versenyző küzdött az utolsó három rajthelyért. Az Indy Lights 2017-es bajnoka, Kaiser – ezúttal már nem fehér, de még mindig szponzormatricák híján levő autóval – végrehajtotta a bravúrt: az utolsó, 33. helyen kvalifikált, minimális, 0,019 mérföld/óra sebességkülönbséggel Fernando Alonsót és az Indianapolisba hatalmas hírveréssel és ambíciókkal érkező McLarent ütötte el a továbbjutástól.

A csapat nem csupán ott lehet a rajtrácson, de a nagy verseny előtt bemutatta autója végleges dizájnját is, számos új szponzorfelirattal. A történetet megismerve négy támogató érkezett az anyagiakban szűkölködő csapathoz, köztük az argentin River Plate futballcsapat: az oka, hogy épp ők nyújtottak segítő kezet, az, hogy az istálló tulajdonosa, Ricardo Juncos szintén argentin.

Jó ötletnek tűnt a játékautóverseny, ez lett a vége
https://formula.hu/parc-ferme/22096
A Virginia International Raceway-n tartottak egy előzetesen viccesnek tűnő versenyt: játékautóval lehetett rajthoz állni. Az egyik lejtős kanyarban azonban a kelleténél jobban felgyorsultak a „versenygépek”, tapadás híján pedig sorban szálltak el az indulók.
Ki számolta, hogy hányan csúsztak ki/borultak/álltak fejre a kanyarban?
Mick Schumacher balesetet okozott a Rascasse-ban, teljesen bedugult a pálya Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22097
A Formula-2 pénteki főfutamán először a bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi ütközött a kiállása előtt negyedik helyen haladó Mick Schumachernek. A 17. körben a leglassabb hajtűben, a Grand Hotel kanyarban kísérelt meg előzést: belülről próbálkozott, nekikoccant Schumachernek, akit keresztbe fordított. A német nem forgott meg, sikerült újra irányba állnia, a próbálkozásból a DAMS-es Latifi jött ki rosszul, akinek autója megsérült, így újra bokszba kellett állnia.
Schumacher ezt követően Tatiana Calderont érte utol, aki még nem járt a bokszban. Sietősen próbálta átlépni a lassabb ellenfelet, Rascasse-ban pedig megismétlődött a pár körrel korábbi incidens, amelyben most a premás volt a ludas: megforgatta Calderon autóját, a keresztben álló gépek pedig teljesen eldugították a pályát. A teljes mezőny feltorlódott a kanyar előtt, piros zászlóval kellett leinteni a versenyt. Ráadásul, mivel az autókat leállították, a pályabírók egyesével tolták vissza őket a bokszba.




Színarany Rolexet ajándékozott Lauda megmentőjének
https://formula.hu/parc-ferme/22095
Egy fotó és ami mögötte van: a kép 1976-ban készült, Niki Lauda súlyos nürburgringi balesetét követően. Lauda mellett a most 76 éves Arturo Merzario áll, azon versenyzők egyike, akik megálltak az égő Ferrari mellett, hogy segítsenek bajba jutott társukon. A Ferrari egyedi biztonsági öve máshogyan nyílott, mint a többi autóé: a jelenlevők közül egyedül Merzario tudta, hogyan kell kikapcsolni, mivel 1973-ban a Scuderia pilótája volt. A csodás túlélést és felépülést követően Lauda arany Rolex karóráját ajándékozta megmentőjének.

A két csütörtöki szabadedzés összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/22094
A péntek tradicionálisan szabadnap a Monacói Nagydíjon, a két szabadedzést csütörtökön tartották. Beszámoló itt található az első és második tréningről, aki pedig nem olvasni, hanem látni szeretné, mi történt, nézze meg a két rövid összefoglalót (a YouTube-ra átkattintva):
Raikkönen még mindig nem jegyezte meg a Racing Point nevét
https://formula.hu/parc-ferme/22092
Rádiós gyöngyszem Kimi Raikkönentől a monacói szabadedzésről: „Igen, egy Force India, vagy mi a *** a neve!” Az esetről ráadásul az Alfa Romeo Racing posztolt hivatalos Twitter-csatornáján.
Hey @RacingPointF1, what was that name again? #MonacoGP pic.twitter.com/hzWdWKVuWj
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) 2019. május 23.
Már zenél az új 67-es út!
https://formula.hu/parc-ferme/22090
"Nagy esők jönnek, és elindulok...". Bár még kész nincs, de jól hallhatóan már "zenél az új, 2x2 sávos 67-es út.
Schumacher eddigi legjobb F2-es rajteredményét szerezte Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22091
Csütörtökön a Formula-1 már edzett Monacóban, a Formula-2 pedig az időmérőt is lefutotta, két tízfős csoportra osztva, melynek helyezettje felváltva alkotják a rajtrácsot. 1:20,676-os körével (lejjebb látható) Nyck de Vries szerezte az első rajtkockát. Callum Illott, aki először versenyez Monte-Carlóban, kiváló második rajthelyezést ért el, a bajnokság második helyén álló Luca Ghiotto, valamint a pályán szintén újonc Mick Schumacher előtt. Az ifjú német idei legjobb kvalifikációs eredménye a negyedik hely.
A bajnokság éllovasa, az eddigi hatból három futamot megnyerő Nicholas Latifi csak a nyolcadik rajtkockából indul háromhelyes büntetésével együtt, melyet azért kapott, mert a szabadedzésen piros lámpa alatt átlépte a bokszutca fehér vonalát. Az időmérő a pénteken 11:30-kor rajtoló főfutam indulási sorrendjéről döntött.

Ilyen volt egy monacói pályabemutató a 60-as években - Graham Hill-lel!
https://formula.hu/parc-ferme/22087
A mai pörgős világban, amikor már minden érdekes videónak bele kell férnie másfél percbe, egészen üdítő az alábbi Graham Hill-interjú, aki a korabeli monacói vonalvezetés kihívásait magyarázza korabeli stílusban és korabeli zenei aláfestéssel.
Ahead of the annual social media tosh about #MonacoGP there was this. #GrahamHill #Motorsport #F1 pic.twitter.com/FWtIeNw011
— Freeman (@FreemanLowell01) May 20, 2019
Egy F1-es csapattag monacói útja a szállástól a reggeli kávéig
https://formula.hu/parc-ferme/22088
Gyorsított felvétel arról, hogyan érkeznek meg a Racing Point munkatársai a paddockba egy F1-es nap reggelén. Az egészben a legszebb, hogy gyalog megtehető az út.
Megbüntették a Ferrari mindkét versenyzőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22089
Charles Leclerc és Sebastian Vettel is gyorshajtást követett el a monacói bukszutcában, ahol a megengedett 60 km/órás sebesség helyett a német versenyző 62,6, csapattársa pedig 62,8 km/h-val hajtott az első szabadedzés idején. A gyorshajtást nagyon szigorúan büntetik Monte-Carlóban, ugyanis fejenként 300 eurós bírságot szabott ki rájuk az FIA.

Beterítették a csinos riporternőt
https://formula.hu/parc-ferme/22086
A Born to MX Facebook-oldala tette közzé az alábbi videót, melyen egy gyors interjút követően ez a riporter hölgy megtanulta, hogy jobb hátrálni egy krosszmotor közelében...
Dieter Zetsche utolsó napja a Daimlernél - a BMW szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22085
A svéd Ola Kaellenius váltja a nyugdíjba vonuló Dieter Zetschét a Daimler cégcsoport vezérigazgatói székében, a BMW pedig újragondolta, miként is telhetett a jellegzetes bajuszt viselő úriember utolsó napja a cégnél. Majd gyorsan át is ült egy BMW-be... A videó végén persze megköszönte a BMW Zetschének a sokéves inspiráló versengést.
F1 Future Stars pályázati felhívás
https://formula.hu/parc-ferme/22082

Centikre a gumifaltól tudott megállni Vettel a szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22093
Sebastian Vettel a csütörtöki második szabadedzés utolsó félórájában törte meg majdnem a Ferrarit. A harmadik helyen álló német elfékezte a Sainte Devote kanyart, nem bírt elfordulni, de a bukótérbe sem tudta már kormányozni autóját, helyette fekete gumicsíkot húzva a fékre taposott, és karnyújtásnyira a gumifaltól állt meg.
Vettel se libra por los pelos #FP2 #MonacoGP pic.twitter.com/Z7uifD1WN3
—
Leclerc Bianchira és édesapjára emlékezik sisakjával
https://formula.hu/parc-ferme/22083
Megszokhattuk már, hogy Monacóba mindig különleges festésű fejvédővel érkezik a legtöbb pilóta, így nincs ez másképp idén sem. Charles Leclerc egy olyan különleges dizájnú bukóval indul a hercegségbeli versenyen, aminek az egyik fele Jules Bianchi sisakját idézi fel, a másik pedig a szintén elhunyt édesapja, Hervé sisakját. Ahogyan az Instagram-bejegyzésében írta Leclerc: "Nélkülük most nem tartanék ott, ahol!"
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyedülálló versenyautó bukkant fel a magyar pályákon
https://formula.hu/parc-ferme/22081
Kakucson, a ralikrossz országos bajnokság legutóbbi fordulóján Vaskó Dominik teljesített bemutatókört a hibrid Peugeot 208 HWRX-szel. A versenygép egy tesztversenyen is túl van, és máris nagy érdeklődés övezi nem csupán a ralikrosszból, hanem más szakágakból is.



Fotó: Bitto Zsolt
Így emlékezik Niki Laudára a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22084
Kedden hajnalban érkezett a szomorú hír, hogy életét vesztette a háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda, a Mercedesnél pedig eképp szeretnének megemlékezni jó barátjukról:

Így telik Kiss Norbert egy napja
https://formula.hu/parc-ferme/22080
A kétszeres kamion Európa-bajnokot kamerák követték végig egy napján: szimulátorozás, délelőtt sajtótájékoztató és délután tesztelés is belefért a szoros programba, amit saját maga narrál.
Kiosztotta támogatásait az MNASZ Tehetséggondozó Programja
https://formula.hu/parc-ferme/22079
A közleményükben ugyanis az alábbi áll:
"Az MNASZ Tehetséggondozó Program kuratóriuma – közösen a Pirelli Hungary Kft, a Mez&Mol Kft és az MNASZ RSB képviselőivel - úgy határoz, hogy MNASZ Tehetséggondozó Program keretei között kiírt Pirelli-Autogumiplaza Fiatal Raliversenyzők Támogatása c. pályázatra beérkezett 4 pályázat közül az alábbiak részére ítéli meg a támogatást:
• 2 db R5-ös autó esetén 16 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs/autó
o Vincze Ferenc
o Velenczei Ádám
• 1 db Mitsubishi autó esetén 8 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs
o Dudás Gergő"
