DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök
F1

Russell az élen, Mercedes-fölény Bakuban

George Russell nagy előnnyel zárta az élen a csütörtöki napot, megelőzve a technikai hiba után kapaszkodó Kimi Antonellit. Max Verstappen még a top háromban.

George Russell és Max Verstappen csatáját hozta az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésének első fele: a közepes gumikon elnyúltak a mezőnytől, és végül a holland 45 ezredmásodperccel bizonyult gyorsabbnak a britnél.

A lágy gumikon aztán kidomborodott a Mercedes fölénye, így végül Russell zárta az élen a napot: elsőre is adott négy tizedet Verstappennek, másodjára pedig további néggyel javította meg a saját idejét, egyértelművé vált, hogy a W17-es a leghatékonyabb ezen a körön.

russell1_6



A vb-éllovas Kimi Antonelli Mercedese még az első edzés első felében állt meg hidraulikai problémával, és bár a csapat óriási munkát végzett, hogy megoldja a gondot, a második edzés elejét is kénytelen volt kiülni az olasz – Antonelli csak a piros zászlós megszakítás után, alig fél órát tölthetett a pályán, vagyis a napja konkrétan fele addig tartott, mint a többieké.

Ő így sokáig nem használta a közepes gumikat, reggel még a keményeken körözött, most pedig (a végén futott pár gyakorló kört leszámítva) csak a lágyakat próbálhatta ki – azokon végül bejött másodiknak Russell mögé, de a középső, kanyargós szektorban fél másodpercet kapott a brittől.

Verstappen behozta a Red Bullt a harmadik helyre, de sokat panaszkodott a túl kemény futóműre, és hogy elpattog az autó hátulja, ami miatt folyamatosan ellenkormányoznia kell – de az RB22 így sem tűnik rossznak a falak között és a hosszú egyenesben sem.

A negyedik-ötödik hely jutott ma a két Ferrarinak, ezúttal Charles Leclerc volt a gyorsabb Lewis Hamiltonnál, de a kedvenc pályáján és kapott több mint egy másodpercet Russelltől – az első szektort leszámítva nem igazán volt ma versenyképes ez az autó.

A McLarenek meg-megvillantak, végül másfél másodpercet kaptak és egy hajszállal ismét Lando Norris volt közülük a gyorsabb, de őket már utolérte a „best of the rest”, vagyis Pierre Gasly az Alpine-nal.

Említést érdemel, hogy a Baku-specialistaként elkönyvelt Sergio Perez a 13. helyen zárt a frissített Ferrari-motort megkapó Cadillackel, a mexikói pilóta a rendkívül sűrű középmezőny közepére hozta fel a sereghajtó autót – a régebbi motort használó Valtteri Bottas maradt a sor végén, csak az Astonokat és a „kieső” Bearmant előzte meg.

lindblad

Az Antonellinél említett piros zászlót Arvid Lindblad okozta: a Racing Bulls újonca a kastélynál, a pálya (és a szezon) legszűkebb kanyarjában ütötte oda az autó jobb oldalát, emiatt nagyjából tíz percre megállították az edzést, de nagyobb baj nem történt, ez volt a nap legnagyobb balesete.

Az első edzés rengeteg technikai hibája után itt sem bírta végig minden autó: féltávnál Oliver Bearman alatt állt meg a Haas Ferrari-motorja, míg az Aston Martin Fernando Alonsónál észlelt olajszivárgást, így alig-alig tudott körözni ezen a délutánon. 

Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

1. George Russell Mercedes 1:43,347
2. Kimi Antonelli Mercedes +0,552
3. Max Verstappen Red Bull +0,827
4. Charles Leclerc Ferrari +1,126
5. Lewis Hamilton Ferrari +1,318
6. Lando Norris McLaren +1,484
7. Pierre Gasly Alpine +1,496
8. Oscar Piastri McLaren +1,510
9. Isack Hadjar Red Bull +1,521
10. Esteban Ocon Haas +1,943
11. Franco Colapinto Alpine +2,132
12. Liam Lawson Racing Bulls +2,334
13. Sergio Perez Cadillac +2,413
14. Gabriel Bortoleto Audi +2,447
15. Nico Hülkenberg Audi +2,507
16. Alexander Albon Williams +2,776
17. Carlos Sainz Williams +2,874
18. Arvid Lindblad Racing Bulls +3,044
19. Valtteri Bottas Cadillac +3,390
20. Oliver Bearman Haas +3,454
21. Lance Stroll Aston Martin +4,056
22. Fernando Alonso Aston Martin +4,542
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: