DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Dixon nyerte a detroiti őskáoszt az IndyCarban – videó

Alig néhány nappal az Indy 500 után Detroit utcáin folytatódott az IndyCar 2024-es idénye, amelynek eddigi talán legőrültebb versenyét hozta a vasárnap. A 100 körös versenyen nyolc sárga zászlós szakasz volt összesen 47 körön, azaz csaknem a táv felén át különböző balesetek miatt, ráadásul a futam egy pontján még eső is megkavarta a lapokat. Rögtön a rajt után történt egy több autót érintő tömegincidens, majd a későbbi balesetek közé tartozott a pole-ból induló Colton Herta merész bevetődése Alex Palou ellen; Scott McLaughlin egyszer egyedül állt a falba, később Sting Ray Robbot lökte bele; Romain Grosjeannak Christian Lundgaard ütközött neki az egyik újraindításnál; az Indy 500 immár kétszeres győztese, Josef Newgarden pedig a bokszban is eltalált egy szerelőt – ő és több társa amúgy büntetéseket is kapott a történtekért.

Mindeközben a káoszban mindössze kétszer kereket cserélő Scott Dixon találta magát az élen, aki Long Beachhez hasonlóan remekül osztotta be a hajrában az üzemanyagát, így idei második diadalát aratta, és összetettben is átvette a vezetést Paloutól. Marcus Ericsson végzett a második, a karrierje első dobogóját jegyző Marcus Armstrong pedig a harmadik helyen mögött. Palou csak 16. lett, míg Newgarden többkörös hátránnyal ért célba. Kiemelendő még Theo Pourchaire, aki az Indy 500 kihagyása után egy tizedik hellyel tért vissza az Arrow McLarenhez. Íme, az őrült detroiti verseny videós összefoglalója, alább pedig a végeredménye:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi Honda  
2. Marcus Ericsson Andretti Honda 0.8567
3. Marcus Armstrong Ganassi Honda 4.9129
4. Kyle Kirkwood Andretti Honda 6.1249
5. Alexander Rossi McLaren Chevrolet 8.9532
6. Will Power Penske Chevrolet 10.1045
7. Pato O’Ward McLaren Chevrolet 11.4821
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda 15.4998
9. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet 18.2882
10. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 18.8912
11. Christian Lundgaard RLL Honda 23.3158
12. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet 27.3674
13. Pietro Fittipaldi RLL Honda 28.3686
14. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 29.4122
15. Graham Rahal RLL Honda 30.1565
16. Alex Palou Ganassi Honda 39.0438
17. Jack Harvey Coyne Honda 46.3377
18. Tristan Vautier Coyne/WR Honda 1 kör /12.3753
19. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda 1 kör /25.2545
20. Scott McLaughlin Penske Chevrolet 1 kör /32.7782
21. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet 1 kör /47.0293
22. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör /47.3041
23. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 3 kör /31.2220
24. Kyffin Simpson Ganassi Honda 4 kör /48.9234
25. Helio Castroneves Meyer Shank Honda 5 kör /59.6426
26. Josef Newgarden Penske Chevrolet 6 kör /54.2169
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet Kiesett

Videón az F3 eseménydús hétvégéjének öt leglátványosabb pillanata

Előzések, balesetek és dráma. Az F1 kiválogatta nekünk a Formula-3 silverstone-i hétvégéjének legemlékezetesebb mozzanatait.

Ilyen eredménnyel lehetett közös fotót csinálni F1-es pilótákkal a Magyar Nagydíjon

Bankhardt Erzsébet mutatta meg az eredményt:

Mégsem lesznek nézők az Indy 500-on

Noha eredetileg az IndyCar és az Indianapolis Motor Speedway abban bízott, hogy félházas lehet az augusztus 23-ra elhalasztott legendás verseny, nemrég 25 százalékra csökkentették a nézők lehetséges számát, végül pedig hétfőn bejelentették, hogy mégsem engednek be szurkolókat az eseményre. Az indok természetesen a koronavírus-járvány, illetve a térség romló fertőzöttségi mutatói.

Az Indy 500 104. kiadását augusztus 23-án fogják rendezni, de a program már jövő szerdán, augusztus 12-én megkezdődik az edzésekkel, míg a kvalifikációkra 15-én és 16-án fog sor kerülni.

indy500-2019

Ezért nem visszafelé versenyeznek Silverstone-ban a hétvégén

Amikor tavasszal először felmerült, hogy az utazási igény csökkentése miatt egymást követő hétvégéken két versenyt is lezavarjon a Formula-1 Silverstone-ban, a pálya elnöke, Stuart Pringle előáltt azzal a merész javaslattal, hogy a változatosság érdekében a második futamon ellentétes menetirányba is haladhatnának az autók. Az ötlet végül meg is ragadt ötlet szintjén, mert egyáltalán nem olyan könnyű egy ilyen változtatást kivitelezni, mint az talán elsőre hangzik.

Az alábbi videó, noha angol nyelvű, de a grafikák révén nagyon jól szemlélteti, miért lett volna óriási kihívás úgy átalakítani a pályát, hogy biztonságos legyen rajta visszafelé száguldani. Hiszen tulajdonképpen minden, a kifutóterületek és a lelátók is a jelenlegi menetirányhoz igazodva lettek kialakítva. Az új kanyarirányokhoz mindenhol egészen más területekre kellene kavicságyat tenni, és sok helyen erre nincs is elegendő hely: vagy a teljes lelátót kellene hátrébb mozgatni, vagy ennél is problematikusabb a helyzet, mint a pálya két eltérő pontján, fizikailag mégis egymáshoz közel lévő Becketts és Aintree kanyarok esetében, amelyeknél fordított menetirányban "egymásba érnének" a bukóterek - illetve nem is lenne elegendő tér azok kialakítására az őket kötelezően elválasztó fal miatt. A konkluzíó: Nehéz, költséges, és bár nem lehetetlen, mégis érthető, miért nem hajszolta ezt a tervet Silverstone és az FIA.

Így a két silverstone-i futam közötti egyetlen változtatásként abban állapodtak meg a résztvevők, hogy a Pirelli egy fokkal lágyabb abroncsokkal látja el a mezőnyt a 70. Évfordulós Nagydíjra. Viszont lehet, hogy ebből sem lesz semmi, hiszen a gumigyártó felülvizsgálja a döntést a Brit Nagydíj defekthulláma nyomán.

Leclerc kijött a hullámvölgyből – négy futam alatt két dobogót szerzett ezzel a Ferrarival...

Utoljára talán az 1990-es évek első felében láthattunk olyan gyenge Ferrarit a Formula-1-ben, mint idén. Az istálló frusztrált, az autó nem működik, a pilóták között sem ismeretlen a feszültség, ennek ellenére Charles Leclerc, a fiatal monacói mindenki meglepetésére idei második dobogós helyezését szerezte meg múlt hétvégén. A pilóta formájáról beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban, amibe alább bele is hallgathattok.

Nyolc másodperc alatt két kerékcsere azért nem olyan rossz üzlet a Mercedestől

Az egy kerékcsere elvégzésének időrekordját a Red Bull tartja két másodperc alatti sebességgel, de ha egyszer valaki elkezdi mérni a két autón történő kerékcsere együttes idejét, akkor azon a listán a Mercedes eléggé előkelő pozícióban fog állni a Brit Nagydíjon, a biztonsági autós időszakban Lewis Hamiltonon és Valtteri Bottason lebonyolított duplával. A tokkal-vonóval nagyjából nyolc másodperc alatt lezavart műveletbe ugyebár már az első autó elrugaszkodásának és a második autó beparkolásának idejét is be kell számolni - ami a kerékcserék idejének normál mérésénél már nem számít bele.

Bird's-eye view of Mercedes' double stack at the British GP

Közzétette: F1 Lead – 2020. augusztus 3., hétfő

Napi furcsa stat: Ugyanannyi futam telt el Schumacher debütálása óta, mint előtte

Bizonyára sokan vagyunk, akik számára 1991 még nem is tűnik annyira régmúltnak. Még ha belegondolunk, hogy el is telt azóta közel harminc év, az mégis semmi ahhoz képest, hogy az F1 idén már 70. születésnapját ünnepli. Ám mivel a sport történetének kezdeti évtizedeiben évente sokkal kevesebb futamot rendeztek, mint a későbbiekben, így jelenleg 1991-re tehető a Formula-1 féltávja. Erre Sean Kelly, az F1 ügyeletes statisztikusa mutatott rá, ugyanis most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor egyenlő arányban szét tudjuk vágni a Formula-1-et Michael Schumacher előtti és Michael Schumacher utáni korszakra. A később hét világbajnoki címig menetelő német az 1991-es Belga Nagydíjon, a sportág történetének 511. futamán debütált, az elmúlt hétvégi Brit Nagydíj pedig a sorban 1022. futam volt.

Tegye fel a kezét, aki öregnek érzi magát!

Tényleg visszavonul az év végén Kimi Raikkönen?

Az idei F1-es szezon egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon ez lesz-e Kimi Raikkönen utolsó aktív éve. A sorozatban 2001 óta versenyző finnel kapcsolatban szezonról szezonra felmerül ez a kérdés, de minden eltelt évvel egyre nagyobb az esély az igenre. Ezt a témát boncolgattuk legutóbbi podcast-adásunkban, amelynek vonatkozó részét, és természetesen az egészét meghallgathatjátok alább.

Pozitív lett egy FE-csapatvezető koronavírus-tesztje

Szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap is tartanak egy-egy versenynapot a héten a Formula-E-ben, az újrainduló szezonból azonban mindent ki kell hagynia a Mahindra csapat vezérének: Dilbagh Gill koronavírus-tesztje ugyanis pozitív lett. Állítása szerint nincsenek tünetei, nem beteg, de a hétfői tesztjének eredménye miatt 14 nap karantén következik számára, ami azt jelenti, hogy neki nem indul újra az idény. Jelenleg karanténban van és várja a következő tesztje eredményét.

A Formula-E jelentése szerint egyébként még egy pozitív esetet találtak - egyelőre 1423 tesztet végeztek el, ebből kettő lett pozitív.

03419010_024

fotó: dppi

Vettel a futam után: Beszélgessünk inkább az időjárásról!

Sebastian Vettel az autójának teljesítménye szempontjából egyik legrémesebb versenyhétvégén van túl. A Brit Nagydíjon végig a pontszerzés határmezsgyéjén autózva csak a 10. helyen ért célba, és a hajrában defektet kapókon kívül csak a három sereghajtó csapat, a Haas, a Williams és az Alfa Romeo pilótái végeztek mögötte. A német a futam utáni sajtóközleményben elmondottak alapján nem találta a tapadást, és nincs meg a bizalma az autóban. Érthető módon az autból kiszállva nem is akart visszaemlékezni a versenyre.

"Nem beszélgethetnénk inkább az időjárásról? Olyan szép napunk van. Beszéljünk valami másról" - felelte a holland Ziggo Sport futamot firtató kérdésére a négyszeres bajnok.

Egyetlen szabadedzést tartanak a kétnapos imolai versenyhétvégén

Szokatlan kihívással szembesül az F1 mezőnye az őszi imolai fordulón. Az október elsejére kiírt Emilia-Romagna-i Nagydíj ugyanis - a sajtónaptól eltekintve - a szokásos három helyett két nap alatt lezajlik, így a csapatoknak mindössze egyetlen szabadedzésnyi ideje lesz felkészülni az időmérő edzésre és a futamra. Először szombaton délelőtt gördülhetnek autók a pályára, és aznap délután a kvalifikációt is megrendezik. A futam szokásos módon vasárnap délután kezdődik, bár az átlagosnál két órával korábban.

A Emilia-Romagna-i Nagydíj menetrendje:

szombat  10:00 - 11:30  szabadedzés
   14:00 - 15:00  időmérő edzés
vasárnap  13:10 -  futam

imolaf1

Fotó: F1

Tragikus sorsú Ferrari-pilóta fia vette át a Mercedes konstruktőri trófeáját

A Mercedesnek két trófea járt a Brit Nagydíjon az egyéni és konstruktőri futamgyőzelemért: a csapat képviseletében az istálló megbízhatósági mérnöke, Gilles Pironi lépett dobogóra és vette át az arany serleget. A név nem véletlenül ismerős: Gilles a Ferrari egykori pilótája, a tragikus sorsú Didier Pironi fia.

A francia versenyző Formula-1-es pályafutásának egy súlyos baleset vetett véget az 1982-es Német Nagydíjon, abban az évben, amikor fő esélyes volt a világbajnoki cím megszerzésére: az utolsó futamok kihagyásával is második lett az összetettben Keke Rosberg mögött. Didier Pironi 1987-ben egy motorcsónakverseny-balesetben veszítette életét. Várandós felesége a tragédiát követően adott életét a két ikerfiúnak: Didier-nek és Gilles-nek, akiket az édesapáról és a szintén tragikusan elhunyt csapattársról, Gilles Villeneuve-ről nevezett el. A sors furcsa szeszélye, hogy a nevét Ferrari-legenda után kapó Gilles Pironi 2014-ben a Mercedes alkalmazásába lépett mérnökként.

Bottas Hamiltonról: Micsoda szerencse, ******!

Kimi Raikkönen káromkodik, Sebastian Vettel panaszkodik, drámai utolsó kör - a Brit Nagydíj legjobb rádióüzeneteit gyűjtötte össze az F1. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bereznay Dániel: hogyan csal a Mercedes?

A magyar e-sportoló közzétett egy elemző videót.

Norris megbúbolta Ricciardót

Lando Norris kicsit szórakozott jövő évi csapattársával, Daniel Ricciardóval:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando really said B O N K . #F1 #Formula1 #BritishGP #LandoNorris #DanielRicciardo @landonorris @danielricciardo

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

33 éve már láthattunk hasonlót, mint amit vasárnap Hamiltontól

Lewis Hamilton defektes bal első gumival ért célba és győzött a Brit Nagydíjon, de ahogy arra Tobi Grüner, az Auto Motor und Sport szakírója által előbányászott fotó rámutat, Stefan Johansson 1987-ben hasonlóképp egy utolsó körben kapott defekttel együtt futott be a második helyen Hockenheimben:

 

Lemásolta a Mercedes 2018-as rádiózását az Alfa Romeo, csak Raikkönen kicsit idegesebb volt, mint anno Hamilton

Alighanem mindenki emlékszik a jelenetre, amikor a két évvel ezelőtti Német Nagydíjon kialakult káoszban Lewis Hamiltont előbb be akarták hívni a bokszba, majd meggondolták magukat, hogy aztán néhány pillanattal később mégis kerékcserére kérjék őt, csakhogy addigra a brit a füvön átvágva már visszatért a pályára. Hasonló jelenet játszódott le minap Silverstone-ban az Alfa Romeónál, annyi különbséggel, hogy Kimi Raikkönen némileg ingerültebben reagált, amikor mérnöke már a bokszbejáratnál kérte volna arra, hogy mégis maradjon kint a pályán: „Már túl késő, a fenébe is!” – kiabálta a finn a rádióba.

 

Ma lenne 31 éves Jules Bianchi

A mai napon ünnepelné születésnapját a 2014-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő és kilenc hónappal később elhunyt Jules Bianchi. A Ferrari nem feledkezett meg egykori patronáltjáról, ezzel a képpel emlékeznek a fiatalon elment tehetségre:

 

Magyar pilótát is beválogattak az Aston Martin Akadémiájára

Hefler Róbert kapott hihetetlen lehetőséget, és már a GT Open magyarországi hétvégéjén is rajthoz fog állni – a részletekről Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke számolt be a hivatalos Facebook-oldalán:

 

Olvasónk megálmodta: Ilyen lenne a Hyundai, ha beszállna a Formula-E-be

A Gulf-festésű McLarent is megtervező S. Veres András olvasónk egy újabb érdekes fantáziarajzot küldött nekünk: megálmodta, milyen festéssel indulna a Hyundai a Formula-E-ben, ha 2021-ben váratlanul beszállna a sorozatba – természetesen túraautó-bajnokával, Michelisz Norberttel a volán mögött. Az első dizájn a BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR-jének festésén alapul, a másik kettőt még azelőtt tervezte, hogy bemutatták a 2020-as WTCR-gépet.