DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Már nem zárja ki a MotoGP-s csatlakozást a BMW

Alighanem ki lehet jelenteni, hogy a BMW az egyik legnagyobb azon márkák közül, amely soha nem indított gyári istállót a MotoGP-ben (a Kawasaki az előző évtized elején, a Suzuki pedig 2022 végén szállt ki a jelentősebb gyártók közül). Mindezidáig pedig a bajorok rendre ki is zárták annak lehetőségét, hogy beszálljanak a királykategóriába – ahol amúgy a hivatalos biztonsági autót ők adják –, csakhogy váltás történt a BMW Motorrad, azaz a márka kétkerekű divíziójának vezetőségében, ugyanis Markus Schramm helyét Markus Flasch vette át elnök-vezérigazgatóként. Flasch pedig már teljesen más hangvételben nyilatkozott a MotoGP-s szerepvállalásról:

„A BMW M évek óta a MotoGP járműpartnere. A BMW M főnökeként jelen voltam a versenyeken, ismerem a vezetőség embereit és márkaként van jelenlétünk ott. De az világos, hogy kell lennie értelmének számunkra a szerepvállalásnak, és pontosan ezért vizsgáljuk közelről. Nem zárnám ki a lehetőséget” – idézi az új igazgató szavait a Motorsport.com portál. Hozzá kell tenni, hogy bár a MotoGP-t hosszú ideje ellenezték, azért a kétkerekű motorsportok más szériában jelen van a BMW: a Superbike-vb-n, az Endurance-vb-n és a német IDM-ben is gyári csapatot indítanak – utóbbinál szerepel Kovács Bálint is.

A BMW esetleges MotoGP-s pálfordulásának egyik kiváltója lehet, hogy bár végleges döntés még nem született róla, de a 2027-es új szabályokkal várhatóan 850 köbcentire csökken a motorok hengerűrtartalma – márpedig legutóbb akkor jött szóba a bajorok beszállása, amikor két évtizede a 800-as versenygépeket bevezették, ám akkor nem valósult meg a projekt. A kereskedelmi jogokat birtokló Dornának amúgy feltett szándéka, hogy a Suzuki váratlan 2022-es kiszállása után újra hat gyártó szerepeljen a MotoGP-ben (jelenleg a Ducati, a KTM, az Aprilia, a Yamaha és a Honda alkotja a mezőnyt).

wsbk-bmw

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ez a Toyota TCR-autója? - videó

Japánban jelent meg egy ilyen Toyota, de konkrét információ nincs róla. Mi ez?

Robin Raikkönen már erősebb gokartban ül

Kimi Raikkönen posztolta ezt a képet fiáról, Robinnal azzal, hogy "More age, more power" - úgy tűnik, hogy az utód elindul az úton...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

More age, more power. Thanks @crgspa @kartshop.ch

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Visszatérhet idén a WTCR-be a Zengő?

2019-ben az "egy gyártó, négy autó" szabály miatt nem jutott hely a Cuprákkal versenyző Zengő Motorsportnak a WTCR rajtrácsán, 2020-ra azonban változhat a helyzet - több csapat is jelezte, hogy nem indul idén, a promóter pedig lehet, hogy visszavonja ezt a szabályt. Így vajon ismét láthatjuk a mezőnyben a Zengőt?

"Szeretnénk visszatérni a WTCR-be, ez a tervünk 2020-ra, és ezen dolgozunk a tél során. Francois Ribeiro is megkeresett bennünket, mivel a csapatunk továbbra is kiváló kapcsolatot ápol a bajnoksággal. Egyelőre nagyon sok részletet még nem mondhatok, de a tervem továbbra is az, hogy legalább egy magyar pilóta induljon nálunk" - mondta Zengő Zoli az Eurosportnak. 

Az Eurosport úgy tudja, hogy az autó továbbra is Cupra lesz és egy olyan magyar pilóta fog náluk indulni, aki még sosem versenyzett a Zengővel, de már több éves tapasztalattal rendelkezik.

zengő_2

fotó: dppi

Mennyit tudsz a Formula-1 áldozatairól?

A királykategória története nemcsak benzinnel és gumival, hanem vérrel is íródott - mennyit tudsz azokról a férfiakról, akik életüket áldozták álmuk beteljesítéséért?

Ide kattintva kitöltheted az ezzel kapcsolatos kvízt - teszteld a tudásod!

pf19

fotó: dppi

Ricciardo egészen új módszerrel erősíti a nyakizmát

A nyakkal vezérelt játék mindenképpen izgalmas módja az edzésnek...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The unflappable @danielricciardo . Repost x @estebanocon . #Formula1 #F1 @renaultf1team #flappybird

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Melyik volt eddig a legszebb Haas-festés?

2016 óta tagja az F1-es mezőnynek az amerikai istálló, amely idén elsőként mutatta be autója színezését. De melyik volt eddig a legszebb?

Íme 2016-tól a 2020-asig:

pf20

Hamilton öt kilót fogyott tavalyhoz képest, de még nem elégedett

Lewis Hamilton posztolt arról, hogy amikor legutóbb megérkezett az F1-es tesztelésre, akkor 78 kilogrammot mutatott a mérleg - most 73-at, de továbbra sem elégedett. Mint írja, még mindig van rajta elégetni való zsír és izmot is pakolhat még magára, de jól halad - majd hozzátette, hogy ha valaki jó formába akar lendülni, akkor meg is tudja csinálni.

 

A ralikrossz Európa-bajnokságon folytatja Marton Gergely

Egy szűkebb kör már korábban tudott a hírről, Facebook-oldalán azonban csak a napokban osztotta meg a hírt a magyar pilóta. A sorozat, a csapat és az autó is változatlan marad számára 2020-ban.

Sajtó: A Hungaroring után következett volna a Kínai Nagydíj

Az Auto Motor und Sport egyik újságírója arról számolt be, információi szerint az F1 két lehetséges időpontot vetett fel a csapatoknak, amelyekre átszervezték volna a járvány miatt veszélybe került Kínai Nagydíjat: a Magyar Nagydíjat követő, vagy a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj közötti hétvége jött szóba. A csapatok érthető módon mindkettőre nemet mondtak, logisztikailag rémálom lett volna leszervezni egy ilyen menetrendet.

Hogy milyen egyéb ötlete támadt az F1-nek a nagydíj megmentésére, arról itt írtunk részletesebben.

Működő motorja már van a Williamsnek

Az istálló grove-i főhadiszállásán Frank Williams és több száz dolgozó füle hallatára megtörtént a Williams erőforrásának első hivatalos beindítása, ami mindig egy mérföldkövet jelent a téli időszak során.

Édesapja tévés szereplésén szörnyülködött Sainz

Idősebb Carlos Sainz az El Hormiguero címen futó spanyol televíziós műsorban fakadt dalra, amit fia nehezen tudott megemészteni. Ismerjük el, sokan hasonlóan reagálnánk egy ilyen szituációra, hacsak nem profi énekes a szóban forgó felmenő.

Így gyakorolják a pilótacserét Coronelék

A hosszútávú versenyekre általában nem gokarttal szoktak tréningezni, de hát Tim Coroneléknél ilyesmi nem számít... így kell pilótát cserélni!

 

Videó: Grosjean már nagyon készül a szezonra

A Haas francia F1-es pilótája fotót és videót is posztolt az edzéséről - egy nehéz sisakkal a fején:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Just a normal gym I guess with a very heavy helmet on... #r8g #F1 #training

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

WRC-sztár jön versenyezni Magyarországra

Gyári WRC nem jutott erre a szezonra Craig Breennek, de egy-egy futamon azért valószínűleg láthatjuk a nagyok között, jövő héten például a Hyundaijal indulhat Svédországban – emellett viszont van ideje mást csinálni, a 2020-as szezonra pedig végül az Európa-bajnokságot választotta. A vb-n két dobogós helyezést is szerző 30 éves Breen az idei ERC-idényt egy gyári támogatású R5-ös Hyundaijal versenyzi majd végig, mind a nyolc futamon rajthoz fog állni, ez pedig azt jelenti, hogy a Nyíregyháza Ralira, a Rally Hungaryre is ellátogat majd novemberben.

craig-breen

fotó: FIA ERC

Daniel Ricciardo megtervezte saját autóját

És ti mit szólnátok ezekhez a megoldásokhoz? Ricciardónak ezek tetszenének...

 

Nagy múlttal bíró gyártó száll be a Dakarba - már jövőre

A Prodrive jelentette be, hogy 2021-ben ott lesz a Dakar csúcskategóriájában és épít két gyári autót annak érdekében, hogy a győzelemért harcolhasson - ezen felül privát autókat is legyárt. A cég korábban a rali-vb-n ért el komoly sikereket, hiszen a Subaruval együttműködésben három egyéni és három konstruktőri vb-címet is nyert, most pedig direkt a Dakarra fejleszti ki az autóit - pilótákról még nincs szó, csak arról, hogy Bahrein tesz rengeteg pénzt a projektbe.

pf15

fotó: Prodrive

Íme az első közös kép Ricciardóról és Oconról a Renault egyenruhájában

Közzétették az első hivatalos fotót a 2020-as pilótapárosukról.

EQA2id9XsAAVtge

Norrisnak a munkahelyét sem kell elhagynia, ha bringás edzésre vágyik

A McLaren Technológiai Központja az egyeneseket mellőző körvonalai mellett arról is könnyen felismerhető, hogy egy mesterséges tó mellett helyezkedik el. Az ezt körülölelő sétány pedig biciklis edzésre is kiválóan megfelel, ahogy azt Lando Norris legutóbbi posztja is mutatja.

Cseh F3-as csapathoz csatlakozott David Schumacher

A Charouz Racing istállójához igazolt Ralf Schumacher 19 éves fia, akinek ez lesz az első teljes szezonja a nemzetközi formulaautós szériában. Csapattársai a korábbi Red Bull-junior Niko Kari és az újonc Igor Fraga lesznek.

Schumacher egy számára ismerős versenygépbe fog visszaülni, korábban is ezzel a típussal versenyzett, tavaly pedig a Campos színeiben Szocsiban részt vett a Formula-3 szezonzáróján. David szorosan unokatestvére, Mick Schumacher nyomdokait követi, aki jelenleg egy szinttel magasabban, a Formula-2-ben versenyez.

EQAPlk_XUAETqwm

Üvegpohár tört a Drive to Survive vetítésén

Néhány szerencsés kiválasztott számára jóval a premier előtt, tegnap este vetítést tartottak a Netflix F1-es sorozatának második évadából, amelyen díszvendégként a McLaren pilótapárosa is részt vett. A cím sugallata ellenére semmilyen drámai esemény nem történt, egyszerűen Carlos Sainz épp a rajongóktól búcsúzott, amikor belelépett valaki ott felejtett pezsgőspoharába - Lando Norris nagy örömére. Az esetről készült felvétel azóta bejárta a Twittert.

A Drive to Survive február 28-án debütál a nagyközönség előtt.