DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Alternatív csapatnevet fog használni egyes F1-es futamokon a Stake

Már amikor bejelentették az év legelején, hogy az előző szezonokban Alfa Romeo névre hallgató tulajdonképpeni Sauber idén a Stake F1 Team név alatt fog versenyezni a Formula-1-ben, akkor tudni lehetett, hogy ezzel bizonyos országokban problémák lesznek, ahol tiltják vagy korlátozzák a fogadóirodákra vonatkozó reklámokat. Mindeközben egy másik szponzor, a streamingplatform Kick pedig a karosszéria nevét adja a hinwili csapatnál – és most a csapatfőnöki teendőket ellátó Alessandro Alunni Bravi is elismerte a hétfői autóbemutató során a Formula.hu jelenlétében, hogy ez kerül majd bele a hivatalos csapatnévbe is egyes nagydíjakon:

„Bizonyos országokban Alfa Romeo F1 Team Stake voltunk, míg másokban Alfa Romeo F1 Team Kick” – mutatott rá arra Alunni Bravi, hogy már tavaly is fennállt ez a kettőség, csak épp az Alfa Romeo jelenléte okán kevésbé volt feltűnő. „Idén is két különböző csapatnevünk lesz attól függően, hogy bizonyos országokban hogyan tudunk megfelelni a helyi törvényeknek. Ahol a Stake tiltott a fogadások reklámozásának korlátozásai miatt, a Kicket fogjuk használni a csapatnévben. A Kick a karosszéria-névadó partnerünk, hiszen azt Kick Saubernek hívjuk. Úgyhogy lesz egy második csapatnevünk, amit rövidesen ismertetni fogunk.”

A csapatvezető hangsúlyozta: az alfás évek után és az Audi 2026-os gyári érkezése előtt fontos volt számukra ennek az új identitásnak a megalkotása – miközben sokakat felháborított, hogy a Sauber kimaradt a hivatalos névből. „A Sauber Csoport 32 éve jelen van a Formula-1-ben, de ez nem azt jelenti, hogy elfelejtenénk, mi is a Sauber” – húzta alá Alunni Bravi. „Erre a két szezonra létre akartuk hozni ezt az új identitást, amely segíthet új közönség elérésében, a rajongóbázis szélesítésében és abban, hogy újként prezentáljuk magunkat.”

f1-stake-kick

Sokak szívébe beférkőzött az Alpha Tauri – mi a te véleményed róla?

A Toro Rosso új nevet és megjelenést kapott, így született meg a 2020-as rajtrács nevében új csapata, az Alpha Tauri. A fehér-sötétkék dizájn sokak tetszését elnyerte, olyan véleménnyel is találkoztunk, amely az elmúlt öt év legszebbjének nevezte. De mi a te véleményed róla? Tudasd szavazómodulunkkal!

Felkarolta a Red Bull a Force India egykori indiai reménységét

Új taggal bővült a Red Bull juniorcsapata – amely így már nyolc főt számlál –, a 21 éves indiai, Jehan Daruvala csatlakozott az utánpótlásprogramhoz. A versenyző nagyon sokáig volt a Force India kötelékének tagja: az istálló 13 éves korában karolta fel azzal a reménnyel, hogy a következő indiai F1-es faragják belőle, és egészen addig egyengették útját, míg a csapat csődbe nem ment 2018-ban. A sors fintora, hogy Daruvala „függetlenként” villant meg igazán először, tavaly harmadikként zárta a GP3-as sorozatot.

Szintlépésként idén már a Formula-2-ben szerepel, korábbi csapatához, a Carlinhoz visszatérve: társa az ugyancsak Red Bull-védenc, Honda által is támogatott Yuki Tsunoda lesz.

A Racing Pointnál is lesz DAS? Ha már az a tavalyi Mercedes...

Érdekes kérdést kapott Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője azzal kapcsolatban, hogy átveszik-e ők is a Mercedes új DAS rendszerét - hiszen elég egyértelmű, hogy a csapat konkrétan a tavalyi Mercedest építette meg idénre.

"Vicces, hogy ezt kérdezitek... bár mi nem veszünk kormányrendszert a Mercedestől, de azt hiszem, hogy amúgy vehetnénk, ez egy átvehető alkatrésznek számít, szabályos lenne. Viszont nem vesszük meg tőlük, mert nem akarjuk. Ha úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk el, akkor megcsináljuk magunknak" - mondta Szafnauer.

rp

fotó: dppi

Ti melyik sisakot választanátok Hamilton helyett?

A hatszoros világbajnok nehezen tud dönteni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Torn between these two, which do you guys like most? Purple or Violet? ? #teamlh

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Hétvégén jön a WEC austini futama - íme a program

A 2019/2020-as szezon negyedik állomásához érkezik a hosszútávú-világbajnokság mezőnye, ezen a hétvégén Austinban feszülnek majd egymásnak a résztvevők. Mutatjuk a programot:

Szombat

15:00-17:00 Első szabadedzés
19:45-21:45 Második szabadedzés

Vasárnap

00:40-01:30 Időmérő
19:00-01:00 Futam

1_8

fotó: dppi

Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas

Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó technikus, aki a csapat első szezonja óta az amerikaiaknál teljesített szolgálatot.

Ez történt a második F1-es tesztnapon

Rövid videós összefoglaló a csütörtöki napról - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videó: ez történt mostanában a McLarennél

Kijött a McLaren Unboxed sorozat legfrissebb epizódja, benne az utóbbi hetek fontosabb eseményeivel:

Újabb nagy név távozik a WTCR-ből

Egy világbajnokkal lesz szegényebb 2020-ban a túraautó-világkupa mezőnye, Rob Huff bejelentette távozását a sorozatból. Döntését azt követően hozta meg, hogy a mögötte álló Volkswagen úgy határozott, az idei évtől nem indít autót a szériában. A brit 15 évet versenyzett a túraautózás csúcsának számító WTCC-ben, majd WTCR-ben, ezalatt 350 futamot teljesített, szerzett egy vb-címet és 31 futamgyőzelmet. Figyelmét innentől saját versenycsapatára, a Teamwork Huff Motorsportra fordítja, amely idén a TCR Malajziában indít autót.

A pilótától Michelisz Norbi is elbúcsúzott.

Vettel jobban van, délután övé a terep

Jó hírünk van Sebastian Vettel rajongóinak: a német jobban van, így a barcelonai teszten ma délutánra átvette az autót csapattársától. Tegnap a Ferrari kénytelen volt Charles Leclerc-rel helyettesíteni a négyszeres világbajnokot, aki influenzaszerű tüneteket produkált, így nem tudta vállalni az első napot.

Videó: Ennyivel gyorsabb egy körön az idei Williams a tavalyinál

George Russell nagyon pozitívan nyilatkozott az FW43-ról, a tempó pedig alátámasztja az elmondottakat: az első tesztnapon 0,9 másodperccel volt gyorsabb, mint legutóbb a pályán, a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérőjén.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)

Előre-hátra mozgatja a kormányt Hamilton

A teszt nézői közül többen kiszúrták a fedélzeti felvételeken, hogy a Mercedes kormánya egy szokatlan mozgásra képes: Lewis Hamilton körein látszik, hogy az egyenes szakaszokon közelebb húzza magához, majd visszatolja eredeti helyére. Sőt, ha jobban megnézzük: a mozdulattal egyidejűleg a kerekek is közelednek egymáshoz, majd távolodnak. Közben a magyarul jelölésnek fordítható „marker” felirat villan fel a kijelzőn.

McLareni szigor: Kitiltottak mindenkit, aki Kínában járt

Drasztikus intézkedést vezetett be a Formula-1-es istálló: a csapathoz tartozó minden épületből – beleértve a barcelonai motorhome-ot – kitiltottak mindenkit, aki az előző két hétben Kínában tartózkodott, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e negatív teszteredménnyel koronavírusra. A The Sunnak így fogalmazott a csapat szóvivője: „Senkinek, aki Kínából utazott az elmúlt 14 napban, nem engedélyezett, hogy McLaren Csoport által működtetett épületbe vagy más létesítménybe belépjen legfeljebb 14 napig.”

A megkötés többek között a Barcelonából tudósító kínai újságírókra és fotósokra is vonatkozik. A sajtó egyik képviselője elmondta a Sunnak, a McLaren telefonon értesítette a kitiltásról. Az újságíró az előző három hétben ki sem mozdult otthonról, hogy elkerüljön minden rizikót – bár a McLaren szigora hátrányosan érinti, megérti az intézkedést, és nem neheztel a csapatra.

Fotó: McLaren

Az első idei tesztnap hivatalos összefoglalója

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)

Interjú az F1-es safety car pilótájával

Sok szállal kötődik Budapesthez a Forma-1-es biztonsági autó pilótája, Bernd Mayländer, aki legutóbb a TOP50 gála díszvendégeként járt Magyarországon. A safety car sofőrje elmondta, milyen gondolatok villannak fel benne, amikor hirtelen kiküldik, és kérésünkre kedvenc versenypályáit, továbbá a világ legjobb versenyzőit is rangsorolta.

Fél óra F1-es gyönyör a szemeknek és füleknek a pályaszélről

A téli várakozás jutalma: már felkerültek a videómegosztóra az első tesztnapon, pálya szélén készült videók. Csak semmi felesleges szövegelés: dőljünk hátra, és élvezzük az összesen csaknem 30 percnyi látványt és hangot!

Videó: Óriási baleset után szálltak ki sértetlenül az autóból

A Svéd Ralin történt az alábbi baleset, amikor egy R2-es Ford Fiesta csapódott neki nagyjából mindennek, ami az útjába került - szerencsére egyik versenyzőnek sem lett tulajdonképpen semmi baja.

 

Nemcsak megtartja, plusz szerepet is ad női tesztpilótájának az Alfa Romeo

A barcelonai teszt első napján az Alfa Romeo Racing csoportképein Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és a tartalékpilóta Robert Kubica mellett egy hölgy is mosolygott: szerdán jelentették be, hogy a kolumbiai Tatiana Calderón sorban a negyedik szezonban is marad tesztpilótaként az istálló tagja, sőt csapatnagyköveti szerepet is kap mellé.

Frederic Vasseur csapatfőnök nyilatkozata szerint a 26 éves Calderon „egyre értékesebben” járul hozzá a csapat működéséhez, és „hibátlan volt minden alkalommal, ahányszor a pilótafülkébe ült”. Erre az elmúlt három évben évi egy-egy teszt erejéig került sor, 2019-ben a Paul Ricard pályán. Különbség az előző évekhez képest, hogy Calderón alfás teendői mellett nem az F1-es hétvégéken rendezett utánpótlássorozatokban (GP3, majd tavaly F2), hanem Japánban, a Super Formulában fog aktívan versenyezni.

Így áll az F1-es mezőny két órával a mai tesztnap vége előtt

Két óra van hátra az első tesztnapból, nézzük, mi történt az ebédszünet óta. A Mercedesnél Bottast váltó Hamilton faragta tovább csapattársa legjobb idejét, a mérce már 1:17,000 alatt van. A csapatok hihetetlenül megbízható autókkal érkeztek, délután a legnagyobb fennakadás a Renaultnál volt, ahol a pilótacsere során ment el 85 perc azzal, hogy átállították a technikát Ricciardo számára. A Mercedes, a Red Bull és a McLaren már most 120 megtett kör felett jár, de a Williams is presztízskérdést csinált a menetteljesítményből, ők 110 felett teljesítettek.

Élő szöveges közvetítésünket itt olvashatod.

teszt1allas16

Hamilton után Ricciardo is lila sisakkal állt elő

A Renault ausztrál pilótája az elhunyt Kobe Bryant előtt állít emléket a "Mamba Mentalitás" feliratú bukósisakjával. Ez nem a végleges festése, csak a teszten tervezi használni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

T E S T helmet 2 0 2 0. Kobe tribute