DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Túl sokat hibáznak a Ferrari pilótái?

A Ferrari az egyéni bajnoki címeket tekintve története második leghosszabb, a konstruktőrit illetően pedig holtversenyben leghosszabb sikertelenségi szériája végére szeretne pontot tenni, ám Ralf Schumacher, a többszörös futamgyőztes egykori F1-es pilóta véleménye szerint erre akkor se kerül sor idén, ha esetleg sikerül legyőzni a Red Bullt.

A hétszeres világbajnok legenda, Michael Schumacher öccse ugyanis a Mercedest és Lando Norrist jelölte meg az energiaitalosok potenciális kihívójaként Eddie Jordannal beszélgetve, s amikor az egykori csapatfőnök visszakérdezett, hogy a Ferrarit miért hagyta ki, Schumacher így indokolt:

ralf-2023

„A két versenyzőt illetően nem tudod, hogy mire számírthatsz. Úgy értem, ha vezetnek egy futamot, megpördülnek vagy ütköznek, még ha nem is egymásnak, de gyakran követnek el meglepő, buta hibákat” – mondta, majd így folytatta:

„Szerintem Fred Vasseur eddig jó munkát végez, már látható, hogy a csapat egy kicsit jobban összeállt, kevesebb hibát követnek el, nagyon jók a kiállások, de jelen pillanatban nem őket látom a legnagyobb esélyesnek. Persze lehet, hogy tévedek, majd az első teszten vagy az első két futamon meglátjuk, utána szerintem könnyebb lesz ezt megítélni.”

leclerc-sainz

Szerintetek ki az elmúlt időszak legalulértékeltebb F1-es pilótája?

Legutóbbi podcastadásunkban sorra vettük a 10 legjobb pilótát, akik nem lettek világbajnokok az F1-ben. Erre a ranglistára pedig felfért Mark Webber is, akit a címben említett versenyzőnek tartunk - hallgasd meg, miért is:

 

Egy döbbenetes statisztika arról, milyen régóta is tartanak már Rossi sikerei

Valentino Rossi az Andalúz Nagydíjon királykategóriás karrierje 199. dobogós helyezését szerezte: az elsőt ugyancsak Jerezben szerezte 2000-ben, pontosan 20 évvel és 87 nappal ezelőtt. És ami igazán elképesztővé teszi ezt az intervallumot, hogy akkor a mai győztes és vb-éllovas, Fabio Quartararo 1 éves és 10 napos volt csupán!

rossi-dobogo-yamaha-jerez-1

Így alakult eddig a Formula-E 2019/2020-as idénye

Másfél hét múlva, augusztus 5-én az első berlini versennyel a hatból folytatódik az elektromos sorozat szezonja, amely még február végén szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. Addig azonban már lefutottak néhány viadalt – íme, egy félórás összefoglaló az eddigi eseményekből:

 

Videó: Így estek ki Herczigék a Róma Ralin

Herczig Norbert és Ferencz Ramón jól kezdett az ERC idénynyitóján, az első kör végén a nyolcadik helyen állt és csatázott az élmezőnnyel, a negyedik szakaszon azonban lecsúszott az útról és nem tudta folytatni a versenyt. Mint az az alábbi videóból kiderül, több versenyzőn is kifogyott az ominózus kanyar (Herczigék 0:56-tól láthatók):

 

Kik vezették a legtöbb kört az F1 története során?

Újabb látványos videós infografikát készített a Racing Statistics YouTube-csatornája, amelyben versenyről versenyre haladva nézhetjük végig, hogy ki töltötte a legtöbb kört az élen a Formula-1 70 éves története során:

 

Ilyet még nem láttunk: leintés után, ünneplés közben akadtak össze a csapattársak a Moto2-ben!

Viszonylag sok bukást hozott a két kisebb géposztály Andalúz Nagydíja, a Moto3-ban például hatalmasat zakózott a vb-éllovas Albert Arenas is (a futamot ott Tatsuki Suzuki nyerte). A legemlékezetesebb momentumot viszont a Moto2-es viadal leintése után láthattuk, amikor az Enea Bastianini mögött másodikként befutó Luca Marini, Valentino Rossi öccse a csapattársával, Marco Bezzecchivel akart közösen ünnepelni, a két Sky VR46-os motort azonban összeakadt, aminek páros esés lett a vége. Íme:

 

Még hogy elektromos motorral nem lehet nagyot esni!

A MotoE második jerezi futamán két ütközés is cáfolta ezt: előbb Tommaso Macron és Alessandro Zaconne akadt össze, majd később a tavalyi bajnok Matteo Ferrari ütötte ki az eddigi éllovas Eric Granadót. Mutatjuk a két balesetet videón – magát a futamot Dominique Aegerter nyerte, ezzel a kategóriaújonc át is vette a vezetést összetettben:

 

Emlékeztek, amikor Irvine, Frentzen és Coulthard is bajnok lehetett volna? Legújabb toplistánk kapcsán alaposan kibeszéltük azt az őrült évet!

Podcastsorozatunk legújabb adásában azokat a versenyzőket vettük sorra, akik a legjobbak voltak azok közül, akik nem lettek világbajnokok. Ennek kapcsán több olyan pilótát is érintettünk, akik az 1999-es idényben főszerepet vállaltak - hallgassatok belénk:

 

Ki teljesített jobban az első három időmérőn?

Bár még csak három futam telt el, a Grand Prix 247 oldala összegyűjtötte, mi az állás csapaton belül az időmérők tekintetében:

Alfa Romeo: Kimi Raikkönen 1-2 Antonio Giovinazzi
Alpha Tauri: Pierre Gasly 3-0 Danyiil Kvjat
Ferrari: Charles Leclerc 1-2 Sebastian Vettel
Haas: Romain Grosjean 1-2 Kevin Magnussen
McLaren: Carlos Sainz 1-2 Lando Norris
Mercedes: Lewis Hamilton 2-1 Valtteri Bottas
Racing Point: Sergio Perez 1-2 Lance Stroll
Red Bull: Max Verstappen 3-0 Alexander Albon
Renault: Daniel Ricciardo 2-1 Esteban Ocon
Williams: George Russell 3-0 Nicholas Latifi

Kiraboltak egy Jules Bianchi emlékboltot

A franciaországi Brignoles-ban szombat hajnalban kiraboltak egy üzletet, melynek bevételei a Jules Bianchi Alapítvány számára folynak be. A 2015-ben elhunyt pilóta édesanyja a Twitteren osztotta meg a világgal, hogy attól tart, szeretnének majd túladni a tolvajok a lopott pólókon, dzsekiken és egyéb ruhadarabokon, emléktárgyakon, így arra kér mindenkit, hogy járjanak nyitott szemmel. A Jules Bianchi Alapítványt a néhai versenyző halála után nem sokkal hozta létre édesapja és édesanyja, Philippe és Christine, hogy a Nizzai Egyetemi Kórházat támogassák belőle, ahol Bianchi eltávozott.

Grosjean és gyönyörű felesége Görögországban pihennek

Görögországban piheni ki az első három 2020-as nagydíj fáradalmait Romain Grosjean, aki - legnagyobb bánatára ürés kézzel volt kénytelen pihenőre vonulni a tripla versenyhétvégét követően. De úgy látjuk, legalább van kivel vigasztalódnia, ugyanis felesége, Marion láthatóan bombaformában van a nyárra.


Kép forrása: Romain Grosjean, Instagram

Bottas a második futamot várja - MiniDrivers, Magyar Nagydíj

Megérkezett a Magyar Nagydíj összefoglalója a MiniDriverstől, benne a Twitch-követőit elveszítő Lando Norrison át a második hungaroringi versenyre váro Bottasig.

 

A Gender Racing Team "felvillanyozva" kezdte a szezont

A horvátországi grobnikban kezdetét vette a munka Magyarország formulaautós csapata számára. Amint látható, a pénteki napon inkább az időjárás uralta a pályát, mint a versenyautók. A Gender Racing Team fotója a villámsújtotta Grobnik Autodrómról:

A villámlásról és az egyéb történésekről készült videót a csapat Facebook-oldalán nézhetitek meg.

 

Silverstone-ban, majd Barcelonában is tesztelik a 2021-es gumikat

Az FIA megváltoztatta erre a szezonra a sportszabályzatot, hogy a csapatoknak és a Pirellinek is lehetőséget biztosítsanak a 2021-es abrancsok tesztelésére, illetve fejlesztésére. Ennek köszönhetően minden csapat kipróbálhatja a következő szezonra tervezett gumiabroncsokat a második silverstone-i, valamint a barcelonai versenyhétvége második szabadedzésének első félórájában. A Pirelli vezetője, Mario Isola elmondta, leginkább az a céljuk, hogy az abroncsok alacsonyabb nyomás mellett is üzemképesek legyenek, ezen túl pedig szeretnék megoldani a túlmelegedési problémákat is.

Az eredeti tervek szerint nem szerettek volna változtatni az idén használt keverékeken, ami egyben a 2019-es "papucsa" is volt az autóknak, azonban az imént említett problémák elhárítása érdekében több apróságon is változtat a Pirelli, hogy aztán a két tesztet követően teljesen befagyasszák a 2021-es abroncsok fejlesztéseit.

Nagy bukás a Rali Eb-n Rómában

Filip Mares és navigátora, Radovan Bucha nagyot estek az ERC Rómában zajló fordulóján. A pénteki balesetet követően szerencsére sértetlenül szálltak ki a Skodából a csehek, és Instagramon nyugtatták meg a szurkolókat, hogy szombaton ismét rajtra készek lesznek!

 

Formula-1-es autók és pályák stilizálva

Egy jópofa F1-es témájú oldalra bukkantunk az Instagramon, melyet ide kattintva érhettek el. A The Pitlane Collective csapata leegyszerűsített stílusban ábrázolja a Formula-1-es mezőny autótit, melyek mellé egy-két fantázia szülte és retro ihletésű fényezés is befigyel. Az idei pályák stilizált és izometrikus "karikatúrája" is elérhető lesz az ígéretek szerint, egyelőre az Osztrák, a Stájer és a Magyar Nagydíj pályái készültek el. Jó böngészést kívánunk!

 

 

 

Rómában az ERC mezőnye, nézd élőben!

Már pénteken megkezdődött a Rali Európa-bajnokság (ERC) római versenye, ahol több magyar páros is képviselteti hazánkat. A kvalifikációs szakaszon a Herczig Norbert/Ferencz Ramón kettős a tizedik időt autózta, míg
az RC4-es kategóriában a László Martin/Zsiros Gábor páros a tizenegyedik, a László Zoltán/Berendi Dávid a tizenkettedik, a Vogel Adrienn/Notheisz Ivett duó pedig a tizenhetedik lett.
Az RC3-ban egyedüliként időt futó Juhász Csaba/Juhász István páros az összetett ötvenedik helyet érte el - tudatta az MNASZ. 16:15-től élőben lehet végigkövetni az ötödik szakaszt az ERC Facebook-oldalán. 

Miért nem lett világbajnok Juan Pablo Montoya?

Legutóbbi podcastadásunkban azokat a versenyzőket vettük sorra az elmúlt 25 évből, akik nem nyertek vb-címet, pedig megérdemelhették volna. Közéjük tartozott természetesen a kolumbiai fenegyerek is:

 

Íme, a MotoGP mai programja

A pénteki első két szabadedzést követően ma rendezik az Andalúz Nagydíj harmadik, illetve negyedik gyakorlását, délután pedig kezdődik az időmérő edzés is! Ugyanitt szeretnénk felhívni a figyelmetek új Facebook-csoportunkra, amely a Formula MotoGP néven fut, és amelyhez ezen a linken keresztül tudtok csatlakozni, ha nem szeretnéntek lemaradni egyetlen motoros hírről sem.

A MotoGP szombati programja:

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (tv: Aréna4, élő)

Amikor már a verseny előtt problémákba ütközik a versenyző

Méghozzá olykor szó szerint ütközik… Max Verstappen múlt hétvégi hungaroringi incidense után készítette el az alábbi top 10-es válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája: szerepel benne többek között Rubens Barrichello, Damon Hill, Alain Prost, David Coulthard és Michael Schumacher is. (A videó átkattintás után indul!)