Ma ünnepli 38. születésnapját Nick Heidfeld, az F1 történetének legsikeresebb győzelem nélküli pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/3725
A két képen első és utolsó F1-es dobogója után látható - a kettő közt szinte pontosan egy évtized telt el... Isten éltessen, Quick Nick!


Száz rajongó neve kerül fel a Williamsek halójára a 750. F1-es nagydíjukon
https://formula.hu/parc-ferme/28905
Komoly mérföldkőhöz érkezik a Williams a soron következő Monacói Nagydíjon: a Sir Frank Williams és Patrick Head által 1977-ben alapított istálló a 750. Formula-1-es versenyét fogja futni a hercegség utcáin. A vonatkozó rangsorban a Ferrari és a McLaren mögött harmadik helyen álló grove-i gárda éppen ezért több különlegességgel is készül Monte-Carlóra: többek között az autójukra felkerül egy „750 nagydíj” feliratú logó is, valamint több tartalmat készülnek közzétenni a felületeiken a csapat 44 éves történelméről.
A tavaly tulajdonosváltáson átesett Williams egyúttal arra bátorít minden szurkolót, alkalmazottat és egyéb sportszemélyiséget, hogy osszák meg emlékeiket arról, melyik verseny vagy pillanat után kezdték el támogatni az alakulatot. Ezt követően pedig a csapat weboldalán egy kalkulátor „rajtszámot” választ nekik, ez alapján pedig száz szerencsés rajongónak a neve felkerül az autók halójára a monacói hétvége során.

Vila Real utcái helyett Estorilban rendezik a WTCR portugál versenyét
https://formula.hu/parc-ferme/28906
Úgy látszik, csak nem akar véget érni a koronavírus-járvány miatti versenynaptár-módosítgatások időszaka: mivel a portugál kormány augusztusig megtiltotta a tömegrendezvények rendezését, ez ellehetetlenítette a Túraautó-világkupa Vila Real-i utcai futamát, hiszen városi helyszínről lévén szó, képtelenség lett volna felügyelni a nézőszámot. A WTCR azonban nem dobta ki az országot a naptárból, helyette ugyanis egy állandó épített pályára viszi a június végi fordulót, nevezetesen Estorilba.
A dátum változatlan: június 25-27-én randevúzik a mezőny a korábban F1-es nagydíjakat is rendező, sőt annak idején a jogelőd WTCC-t is vendégül látó helyszínen, azaz a szezon második állomása lesz a Nordschleifén rendezendő évadnyitó után. Viszont Vila Real is örülhet, a WTCR promótere, az Eurosport Events ugyanis bejelentette, hogy hároméves szerződést írtak alá az utcai pályával, így 2022-től újra ott rendezik majd a világkupa portugál futamát.

Ilyen lenne a retrósított Alfa Romeo és Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/28903
Kreatív olvasónk, Veres András küldött postaládánkba néhány képet általa készített F1-es dizájnokról. Az idei Alfa Romeo és Ferrari a múltból kölcsönzött köpenyt kapott. Az F1-en túl küldött még két elképzett dizájnt Ken Block új autójára, a Skoda Fabia R5-re tervezve.




Nincs kibékülve az olasz közvetítéssel Binotto: „A Ferrari nem kapja meg az elismerést”
https://formula.hu/parc-ferme/28904
A Ferrari csapatfőnöke nem hagyta szó nélkül, hogy a Formula-1-et közvetítő Sky Italia nem adja meg a megfelelő elismerést a Ferrarinak. Mattia Binotto Barcelonában azt kifogásolta, hogy a negyedik helyen célba érő Charles Leclerc-t egekig magasztalják, az SF21-et viszont a valósnál gyengébb autónak állítják be.
„Sajnálattal hallgattam azt, hogy ’milyen óriási Charles, milyen rossz az autója’. Szomorú, hogy ebben a helyzetben olyan megjegyzések hangzanak el, melyek nem adják meg az elismerést a csapatnak, mivel véleményem szerint ez egy csapateredmény volt” – mondta Binotto a szóban forgó csatornának nyilatkozva. Ezzel kifejezetten a pergő nyelvű kommentátornak, Carlo Vanzininek üzent, akinek nyílt véleménye, hogy a Ferrari cserben hagyta Leclerc-t, akinek már vb-címért kellene küzdenie.
A Spanyol Nagydíj értékelésében szintén kiemelte, a tavaly ugyanitt még lekörözött csapat érdeme az erős helyezés: „Charles kiváló versenyt teljesített, jól rajtolt, jól menedzselte a futamot. Carlos gyorsabbnak tűnt a kanyarokban, mint néhányan, akik előtte voltak. De el kell ismernünk a csapat érdemeit, mivel ez a csapat eredménye, nem csupán a versenyzőké. Az autó határozottan jobb a tavalyi évhez képest” – nyilatkozta Binotto a Sky Italiának.

Amikor legutóbb Monacóban járt az F1, Hamilton elmenekült Verstappen elől
https://formula.hu/parc-ferme/28902
A Spanyol Nagydíj leintését követően Monaco felé veszi az irányt a száguldó cirkusz, ahol legutóbb 2019-ben rendeztek versenyt. Ahogy idén, úgy akkor is egymásnak feszült a mezőny címvédője, Lewis Hamilton és a Red Bull sztárja, Max Verstappen. A fiatal holland elkeseredetten próbált rést találni a világbajnok pajzsán, ami majdnem mindkettejük kiesését eredményezte. A Red Bull jobb első kereke hozzáért a Mercedes bal hátsójához, így Hamilton kénytelen volt kimenekülni a bukótérbe.
Next up: MONACO
— Formula 1 (@F1) May 10, 2021
Remember our last visit...?#MonacoGP #F1 pic.twitter.com/Zd3SIIpNqT
Így áll az F1-es pontverseny négy futam után
https://formula.hu/parc-ferme/28901
A Bahreini és a Portugál Nagydíjat követően Spanyolországban is Lewis Hamiltont intették le elsőként, így a Mercedes hétszeres világbajnoka egyre növekvő előnnyel vezeti a világbajnoki tabellát. Egyedül Max Verstappen képes felvenni vele a kesztyűt, aki jelenleg 14 pont lemaradással követi őt a második helyen. A harmadik pozíció Valtteri Bottasé, a negyedikért pedig szoros a küzdelem Lando Norris és Charles Leclerc között. Így mutat az F1-es bajnoki tabella a Spanyol Nagydíjat követően.

Ilyet sem láttunk még: Túl sok volt az induló, nem volt elég felfestett rajtkocka
https://formula.hu/parc-ferme/28898
Magny-Cours-ban vendégeskedett a Renault Clio Európa-kupa mezőnye a hétvégén, méghozzá nem kevesebb, mint 38 nevezővel. A túl sok résztvevőre pedig szemlátomást az egykor F1-es nagydíjaknak is otthont adó francia pálya sem volt felkészülve, ugyanis egész egyszerűen nem volt elegendő rajtkocka felfestve nekik a célegyenesben – és szemlátomást ezt tényleg csak a verseny előtti percekben konstatálták. Így az az abszurd helyzet állt elő, hogy néhány autónak az utolsó kanyarkombinációból kellett rajtolnia, a szervezők pedig csak úgy nagyjából tudták belőni a távolságokat közöttük. A szombati első futamon még állórajt volt, vasárnapra legalább annyit javítottak a helyzeten, hogy a második versenyt már repülőrajttal engedték el. A mulatságos pillanatok a videó első negyed órájában:
A rajt, az üldözés, a taktika és az előzés – a Spanyol Nagydíj zanzásítva
https://formula.hu/parc-ferme/28899
A 2021-es Formula-1-es szezon negyedik futamának összefoglalója a hivatalos csatorna tolmácsolásában:
Hogyan lett defektes Giovinazzi gumija a garázsban?
https://formula.hu/parc-ferme/28900
Szokatlan probléma tette fájdalmasan lassúvá Antonio Giovinazzi első kerékcseréjét a Spanyol Nagydíjon, amikor a Yuki Tsunoda kiesése miatt pályára hajtó safety car alatt az olasz a 10. körben a bokszba hajtott. Az Alfa Romeo szerelői ugyan felkészülten várták a versenyzőt, ám mégis vissza kellett szaladniuk a garázsba egy másik szett közepes keverékű gumiért, a bal első kereket felhelyezni igyekvő csapattag ugyanis jelezte, hogy a kezében tartott gumi teljesen leeresztett.
A történtekre az Alfa Romeo vezető pályamérnöke, Xevi Pujolar adott magyarázatot:
„A munkafolyamat során adódott probléma, ugyanis a garázsban való készülődés alatt, a gumiszett áthelyezésekor sérült meg valahogyan a szelep. Van erre egy ellenőrzőrendszerünk, amiből látjuk, hogy a verseny rajtjakor még minden rendben volt vele, és pár körrel a bokszkiállás előtt történt a hiba. Ilyennek persze nem lenne szabad megtörténnie, szóval ezen a területen mindenképpen javulnunk kell” - mondta.
10 méteres toronyugrással ünnepelte monacói győzelmét da Costa
https://formula.hu/parc-ferme/28897
Miután a portugál média előtt leadta utolsó kötelező interjúját a monacói kanyarnévadóként ismertté vált "Uszoda" mellett, Antonio Felix da Costa sarkon fordult, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felszaladt a medencekomplexum legmagasabb pontjára, ahonnan a 10 méteres toronyugró-gyakorlatokat végzik, s noha ott egy pillanatra visszahőkölt, végül kötelességtudóan a mélybe vetette magát. Ezzel a címvédő betartotta győzelem esetére tett ígéretét, egyúttal pedig jó magasra tette a lécet a monacói sikereket medencébe ugrálással szintén előszeretettel ünneplő F1-es Red Bull számára!
Ha rajzolásért osztanák az F1-es pontokat, Vettel még mindig a csúcson lenne
https://formula.hu/parc-ferme/28895
Bekötött szemű rajzolásban mérte össze képességeit Sebastian Vettel és Lance Stroll - olyan ábrákat kellett papírra vetniük, amelyeket még nyitott szemmel sem lett volna egyszerű, ám Vettel remek kézügyességgel oldotta meg a feladatokat, akár az Aston Martin logóját, akár egy versenyautót, egy sisakot vagy éppen csapattársát kellett lerajzolnia.
TCR: Először győzött a tavalyi bajnok és az új Hyundai
https://formula.hu/parc-ferme/28896
Vasárnap a fordított rajtrácsos második futammal folytatódott és egyben zárult a TCR Európa-kupa Slovakia Ring-i évadnyitója. A vezetést Mehdi Bennani ragadta magához, s azt nem is engedte ki a kezéből, így a marokkói nyert – méghozzá először ebben a sorozatban, hiszen tavaly úgy lett bajnok, hogy egyszer sem tudott győzni! Bennani sikere olyan szempontból is mérföldkő, hogy ez az új Hyundai-modell, az Elantra N TCR első nemzetközi sikere sprintfutamon (ez lesz az az autó, amellyel Michelisz Norberték is versenyezni fognak a WTCR-ben).
Bennanit egyébként a szombati győztes Mikel Azcona izzasztotta meg a verseny második felében: a Zengő Motorsport világkupás pilótája, aki a TCR Europe-ban a Volcano Motorsportot erősíti, a tizedik helyről startolva jött fel másodiknak. A magyar csapat is jelen volt a mezőnyben, méghozzá Nagy Dániellel, aki tegnapi harmadik helyezése után ezúttal az ötödik helyen hozta be a Cuprát, amellyel csak a hét elején kezdett el ismerkedni. Az esetleges közös folytatásról egyelőre nincsenek információk, első körben csak a szlovákiai fordulóra szólt a két fél megállapodása, mindenesetre Dani a harmadik helyen áll az összetettben, amelyet Azcona vezet. A vasárnapi futam az alábbi videóban nézhető vissza:
F3: Norvég győzelemmel zárult a barcelonai hétvége, Tóth a 26.
https://formula.hu/parc-ferme/28894
Ahogy a Formula-2-ben, úgy az idei évtől kezdve már a Formula-3-ban is három versenyt rendeznek azokon a hétvégéken, amikor ők a sorosak az F1 kísérésében. Így vasárnap délben rendezték meg a barcelonai főfutamot – ami egyébként ugyanúgy 22 körös volt, mint a szombati kettő –, amelyen Dennis Hauger indulhatott a pole-ból. A győzelme pedig csak az 1-es kanyarig forgott veszélyben: négyen érkeztek meg gyakorlatilag egymás mellett a féktávra, de maradt az élen a norvég, aki így meg is szerezte karrierje első sikerét az F3-ban – ezzel rögtön a pontverseny vezetését is magához ragadta.
A második helyet Jack Doohan szerezte meg, aki a korábbi ötszörös motoros világbajnok Mick Doohan fia, s első dobogóját jegyezte a szériában, míg a pódiumra Matteo Nannini állhatott még fel, aki pedig az ex-F1-es Alessandro Nannini unokaöccse. Ami a mezőny magyar tagját illeti: Tóth László ezúttal a 26. helyen hozta be a Campos Racing autóját.

fotó: DPPI
1000 nézőt engedtek a barcelonai lelátóra, de enniük és inniuk sem szabad
https://formula.hu/parc-ferme/28893
A hét elején hoztak döntést a Formula-1-es Spanyol Nagydíj szervezői arról, hogy mégsem lesz teljesen zárt kapus a versenyhétvége, az érvényben lévő spanyol szabályozások nyomán vasárnap 1000 szerencsés nézőt beengednek a célegyenes lelátóira – ezekre a helyekre a pálya klubtagságával rendelkező rajongók jelentkezhettek, és sorsolással osztották ki közöttük a jegyeket.
Mindezzel azonban együtt jár a járványügyi korlátozások egy újabb szélsőséges formája: a nézőknek a lelátón is végig maszkban kell ülniük, és tilos számukra bármilyen étel és ital fogyasztása – bármiféle táplálékot csak a teljes vírusvédelmi biztonságot ígérő éttermekben szabad magukhoz vételezniük a bebocsátást nyert rajongóknak.
A fotót helyszínen tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor készítette.

Welcome back fans!!! @F1, they are excited!! #F1 #SpanishGP pic.twitter.com/eecdMsOCPb
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) May 9, 2021
A Formula-E megmutatta, hogyan lehet előzésektől hemzsegő versenyt futni Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/28892
Szombaton rendezték a Formula-E világbajnokság idei hetedik futamát Monte-Carlo utcáin, méghozzá az elektromos széria történetében először az F1-es pályával gyakorlatilag megegyező nyomvonalon (csupán az alagút utáni sikánnál volt némi eltérés). A Monaco ePrix pedig nem okozott csalódást: tele volt akcióval, a győzelem sorsa pedig egy utolsó körös előzéssel dőlt el - igen, előzéssel, Monacóban! Itt a videós összefoglaló, aki esetleg a barcelonai F1 forgatagában lemaradt volna:
Tsunoda a közösségi médiában kért elnézést szombati kirohanásáért
https://formula.hu/parc-ferme/28891
Yuki Tsunoda már a Q1-ben búcsúzott a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, ami után a japán újonc arra célozgatott a médiának nyilatkozva, hogy talán nem egyforma az autójuk Pierre Gaslyvel. Tsunoda vélhetően rájött – vagy magától, vagy más tanácsára –, hogy nem volt túl szerencsés az AlphaTauria nézve a megnyilvánulása, így Instagram-sztoriban kért elnézést a szavaiért:
„Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges és keményen dolgozó emberek csoportja dolgozik az autómon, és szeretnék elnézést kérni a csapattól a nyilatkozatomért. Nem tudtam kihozni az autóból a maximumot, ezért frusztrált voltam. Este átnézzük az adatokat a mérnökeimmel, és biztosan javulni fogunk vasárnapra” – írta szombat este a pilóta.

fotó: DPPI
Futamok Barcelonából és a Slovakia Ringről – itt a vasárnapi menü
https://formula.hu/parc-ferme/28890
Elérkezett a versenynap az F1-es Spanyol Nagydíjon, ahol a királykategória mellett az F3-asok főfutamára is sor kerül, míg a TCR Európa-kupa mezőnye a második versenyét fogja teljesíteni Szlovákiában, a szombaton dobogóra álló Nagy Dániellel a mezőnyben. Íme, a mai program (a TCR Europe futama a széria YouTube-csatornáján lesz követhető):
Vasárnap (május 9.)
12:05Formula-3, Főfutam(tv: M4 Sport, élő)
13:55TCR Europe, 2. futam
15:00Formula-1, Futam(tv: M4 Sport, élő)

Ha lemaradtál a barcelonai időmérőről, itt pótolhatod a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/28889
Megérkezett a Spanyol Nagydíj kvalifikációjának hivatalos videós összefoglalója (amely a YouTube-ra átkattintva nézhető meg!):
F3: Kétszer is ütköztek az éllovasok, Tóth László a 24.
https://formula.hu/parc-ferme/28888
Mozgalmas versenyt hozott a Formula-3-asok második barcelonai futama, amely rögtön egy biztonsági autós fázissal indult a délelőtti viadalt megnyerő Alekszandr Szmoljar és Logan Sargeant ütközése miatt. Az újraindítást követően Enzo Fittipaldi vezetett David Schumacher előtt, a táv felénél viszont utóbbi megelőzte riválisát. Aki azonban ebbe nem akart belenyugodni, néhány körrel később visszatámadott, ennek azonban ütközés lett a vége: Ralf Schumacher fia a falban kötött ki, de Fittipaldi autója is megsérült.
A vezetést így Matteo Nannini örökölte meg, de a kockás zászlóig ő sem jutott el, ugyanis a hajrában Dennis Haugerrel kellett vívnia a győzelemért – és ismét ütközés lett a csatából! Ezek után Olli Caldwell találta magát az első pozícióban, s ő már meg is nyerte a futamot. A mezőny magyar tagja, Tóth László a 24. helyen hozta be a Campos Racing autóját.
Hamilton az első pole-ja után, 2007-ben: „Az időmérő nem az erősségem”
https://formula.hu/parc-ferme/28887
Egy különleges videót bányásztak elő a Formula-1 közösségi médiásai: a brit a 2007-es Kanadai Nagydíj időmérője után, pályafutása első pole-pozícióját követően nyilatkozott. Ez nem csupán azért érdekes, mert ma szerezte meg a 100. rajtelsőségét, hanem mert kifejezetten ironikus, amit mondott.
„Sosem voltam az a versenyző, aki pole-ba teszi az autót, ha megnézzük a korábbi éveimet. Az első háromból szoktam indulni, de sosem ez volt a legerősebb területem” – mondta akkor Hamilton.
14 évvel később ő vált a Formula-1 történelmének első versenyzőjévé, aki elérte a 100. pole-pozíciót: mára a valaha élt legnagyobb egykörös menők egyikeként beszélhetünk róla, akihez legfeljebb Ayrton Senna és Jim Clark mérhető csak ezen a téren.
“I’ve never really been a driver that sticks it on pole”@LewisHamilton speaking after claiming his first pole position back in 2007 #F1 pic.twitter.com/Z7qzlNqmdf
— Formula 1 (@F1) May 8, 2021
A mémgyártók azt is elképzelték, hogy a brit pole-pozícós trófegyűjteménye valahogy így nézhet most ki:
#SpanishGP #WTF1 pic.twitter.com/GoN93nY0Bi
— WTF1 (@wtf1official) May 8, 2021