DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc kihozta a maximumot a Ferrariból

Charles Leclerc tehetetlen volt Valtteri Bottasszal szemben, azonban így is a negyedik helyre hozta be a Ferrarit. Elmondta, mitől jobb az idei autó, mint a tavalyi.

A Spanyol Nagydíj rajtjánál a negyedik helyről induló Charles Leclerc kihasználta, hogy Lewis Hamilton mögött megtorpant Valtteri Bottas, és a hármas kanyarban megelőzte a Mercedes finn versenyzőjét, ezzel feljött a harmadik helyre.

„Egészen jól sikerült a rajtom, sajnos nem sikerült szélárnyékot fognom, aztán a féktávnál beúszott mellém egy McLaren. Azt gondoltam, nehéz lesz magam mögött tartani, de végül könnyedén ment a dolog, a Valtteri elleni előzés pedig ösztönös volt: megláttam a szabad helyet a külső íven, úgyhogy megpróbáltam” – mesélt a rajtjáról a monacói.

Reális esélye valójában nem volt arra, hogy a verseny végéig maga mögött tartsa Bottast, de végül így is a negyedik pozícióban ért célba, amivel 12 pontot hozott a Ferrari konyhájára: „Bíztam benne, hogy magam mögött tartom majd” – kezdte a verseny utáni interjúját Leclerc a Sky Sports kamerái előtt.



„Még akkor is ezt gondoltam, mikor megláttam a tükörben, hogy mennyire gyors a friss gumikon. Úgy voltam vele, hogy valahogyan megoldom, hogy magam mögött tartsam, de végül is ez egy kicsit optimista hozzáállás volt részemről, mindössze néhány kanyarral később már előttem is volt.”

„Semmit nem csinálhattunk volna jobban, kihoztuk a legtöbbet a lehetőségeinkhez mérten. A közvetlen riválisainkhoz képest kimagaslottunk a mai versenyen. A lágyakon nagyon jól ment az autó, aztán a közepeseken arról szólt a verseny hátralévő része, hogy beosszam az abroncsokat, mivel aggódtunk, hogy Perez megelőzhet bennünket.”

„Tavalyhoz képest sokat fejlődött a Ferrari, ez leginkább a versenyeken érződik, mivel a tavalyi autó gyengeségei leginkább teletankolt állapotban érződtek meg leginkább, e tekintetben nagyot léptünk előre, de erősebb a motorunk és több leszorítóerővel is rendelkezünk. Minden téren előreléptünk.”

A monacói két hét múlva hazai pályán versenyezhet, a Ferrari pedig jól ment a lassabb harmadik szektorban: „Ez inkább egy kicsit a kompromisszumoknak köszönhető, óvatosabbak voltunk, jobban tartalékoltunk a gyorsabb kanyarokban, hogy a kanyargósabb részeken gyorsabbak lehessünk. A Mercedes és a Red Bull két hét múlva is előttünk lesznek, de természetesen már nagyon várom a hazai versenyem.”

Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb F1-es hírekről, akkor csatlakozz a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol garantált a jó hangulat és megtalálsz minden fontos tudnivalót és érdekességet a versenyhétvégék alatt, de a holtidőben sem hagyunk benneteket unatkozni! Ide kattintva tudtok csatlakozni a Formula Arénához!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: