DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

WEC-Ferrariba ül Robert Svarcman

A WEC-csapat Le Mans-győztes hypercarját teszteli a bahreino újoncteszten Robert Svarcman: a Ferrari F1-es tartalékjának ezúttal sem jut hely a száguldó cirkuszban, a hosszútávú-vb elsőbálozói között viszont kipróbálhatja a Scuderia 499P névre hallgató autóját.

Érdekesség, hogy mellette a másik újonc Lilou Wadoux lesz, egy női pilóta, aki az első nő a Ferrari versenyzői között, és tavaly már kipróbálhatta a Toyota világbajnok hypercarját is.

387783275_702460431917970_9141854775740423419_n

Taroltak a McLarenek az Indy500 első időmérőjén

Csettinthettek a McLarennél, az Indy500 időmérőjének első felvonása után, ahol biztossá vált, hogy a csapat mind a négy versenyzője rajthoz állhat a jövő vasárnapi legendás verseny 107. kiadásán. A legjobb átlagtempóra Felix Rosenqvist volt képes, 233,947 mérföld/órával, őt Alexander Rossi követte, majd Alex Palou végzett a harmadik pozícióban. A tavalyi győztes, Marcus Ericsson a 10. helyen jutott tovább.

Nem úgy az Andrettinél, akik csapnivalóan kezdtek, hiszen egyik versenyzőjük sem kvalifikálta magát a top 12-be: a legjobb eredményt Kyle Kirkwood érte el, aki a 15. leggyorsabb volt, Romain Grosjean pedig a 19. helyen végzett.

Összesen 34-en pályáztak idén a 33 fővel elrajtoló versenyre, az első időmérőt követően pedig a 13-30. hely közötti helyezések már eldőltek. A legjobb 12 közép-európai idő szerint este 20:00-kor feszül egymásnak, amit a pole-pozícióról döntő Fast 6 követ, végül pedig az utolsó három helyre pályázók Last Chance-ével zárul a 107. Indy 500 kvalifikációja, ahol Christian Lundgaard, Sting Ray Robb, Graham Rahal és Jack Harvey dönti el, hogy melyikük marad le idén a versenyről.

Ide kattintva megtudhattok mindent az idei Indy500 lebonyolításáról!


Fotók: IndyCar

Az Astonnál azt hitték, hogy a szimulátor rossz, amikor meglátták az adatokat

Felipe Drugovich beszélt arról, hogy alig akartak hinni a szemüknek az Astonnál, amikor a tél folyamán meglátták, hogy a szimulációk szerint mennyi időt találtak 2022-ről 2023-ra. Ma már tudjuk, hogy a valószerűtlenül nagy javulás reális volt, és jelenleg az erősorrend második helyén áll az istálló, de ezt elsőre nekik is nehéz volt elhinni...

„Tavaly szeptember óta ott voltam a szimulátorban, láttam az érkező fejlesztéseket. Láthattuk a megnyert időket is a szimulátorban teljesített köreim alapján, de én úgy voltam vele, hogy valószínűleg rosszak azok az adatok. Bahreinben több másodperces javulást mutatott. Azt tudtam, hogy fejlődünk, mert minden egy irányba mutatott, de a fejlődés mértéke abszolút meglepetés volt” – mesélte a csapat tesztpilótája.

drugo

fotó: dppi

40 év egy F1-es csapatnál: Enstone legrégebbi dolgozóját ünneplik

Reece Witchellt ünnepli az Alpine F1-es csapata: az istálló tájékoztatása szerint már negyven éve dolgozik Enstone-ban. 1983-ban, 17 esztendős korában kezdett akkor, amikor még Tolemannek hívták a csapatot, dolgozott együtt Ayrton Sennával, már régi motorosként élte meg a csapat világbajnoki címeit, és ott volt, ott is maradt minden egyes névváltás, profilváltás, tulajdonosváltás után.

Most negyven éves az enstone-i munkaviszonya, ezzel természetesen ő a csapat legrégebbi alkalmazottja, a szerepe hivatalosan elég vegyes, de vezető beosztásban dolgozik.

pf

Videó: Driftelésben is elképesztő a WRC világbajnoka

A regnáló ralivilágbajnok Kalle Rovanpera előszeretettel indul egy-egy driftversenyen, amikor ráér a főállása mellett, ilyenkor a baráti társaságával együtt utazik, ők a szerelői, ő maga pedig kedvére driftel. Így tesz ezen a hétvégén is a Formula Drift Japan sorozatban, ahol az időmérőn rögtön az első helyet szerezte meg - videón a teljesítménye:

 

Pole, technikai hiba és győzelem Kiss Norbi szombati mérlege

Felemás napot teljesített a Kamion-Eb első hivatalos versenynapján, Misanóban Kiss Norbert: a címvédő magyar pilóta megszerezte a pole-pozíciót az első futamra, ám ott két kör után egy elektromos hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. A fordított rajtrácsos második futamon viszont már nem volt ellenfele, a 11. helyről rajtolva átvágott a mezőnyön, és megszerezte idei első győzelmét - folytatás vasárnap 13:50-kor a harmadik, majd 16:05-kor a negydik futammal.

kissnorbert

fotó: Kiss Norbi Facebook

Az imolai futam helyett Verstappen szimulátorozni fog vasárnap

A Red Bull kétszeres világbajnokáról köztudott, hogy a Team Redline nevű szimulátoros csapat igazolt versenyzője, így ott is vannak elfoglaltságai, az áradások miatt elmaradt Emilia-Romagna-i Nagydíj helyett pedig ismét a virtuális világban villanthatja meg tudását.

Csapata ugyanis egy újabb versenyt szervezett a Real Racers Never Quit nevű eseménysorozat részeként, amelyen Max Verstappen mellett több ismert autóversenyző, így például többek között Antonio Felix da Costa, Felipe Drugovich, vagy éppen az ausztrál Supercars sorozat nagymenője, Shane Van Gisbergen is jelen lesz, de több F2-es pilótával is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen nekik is felszabadult némi idő az olaszországi versenyhétvége törlésével.

A verseny vasárnap 15:30-kor kezdődik-

Szupergyors autókkal indulhat el a motorsport-világbajnokság

Izgalmas terv látott napvilágot a sajtóban: másfél évtized után újra megpróbálnak létrehozni egy olyan versenysorozatot, ahol a pilóták nem csapatok, hanem országok színeiben versenyeznek majd. Az évezred első évtizedében az A1GP követett hasonló koncepciót, melynek négy bajnoka Franciaország, Németország, Svájc és Írország volt olyan versenyzőkkel, mint Nico Hülkenberg, Neel Jani vagy épp Niclas Lapierre, mielőtt a gazdasági világválság pontot tett a történet végére.

A tervek szerint összesen 20 csapat alkotná a bajnokságot, s fenntartható üzemanyag hajtaná a 350 kilométer per órás végsebességre képes egyenautókat, amivel a világ egyik leggyorsabb versenysorozatát hozná létre a 2012-es londoni olimpiai pályázatot vezető, Sir Keith Mills nevével fémjelzett, 100 millió dolláros projekt. A hírek szerint többek között Marcin Budkowski és Mike Gascoyne is szerepet vállalhat a motorsport-világbajnokság létrehozásában.

a1gp

Így kereste meg az Aston Martin Fernando Alonsót

Nemrégiben a New York Timesnak adott interjút a spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka, ahol szóba került az is, miért csatlakozott az Aston Martinhoz, illetőleg az is, hogyan kereste meg őt az istálló tulajdonosa Lawrence Stroll. Mint azt Alonso elárulta, az ismert üzletember telefonon kereste meg az előző esztendőben, reménykedve abban, hogy nem kötelezte el magát az Alpine gárdájánál. „Jött egy telefonhívás Lawrence részéről. Megkérdezte, elköteleztem-e már magamat az Alpine-hoz? Azt mondtam, hogy még nem. A beszélgetéseim a csapattal előrehaladottak voltak, de papíron még semmi sem volt leírva. Azt mondta, ha ma küld nekem valamit papíron, akkor fontoljam meg. Elküldte, örültem neki, és mivel a másik oldalról nem volt semmi komoly, ezért könnyű döntés volt. Az évek során kialakult kapcsolatnak köszönhetően minden gyorsabban ment” – mesélte Alonso, aki eddig úgy tűnik, jó döntést hozott, hiszen az Aston Martin jelenleg a második helyen áll a konstruktőrök pontversenyében.

Mindig is ide akartam tartozni – Vowles a Williamsről

Miután 13 évet töltött el a Mercedesnél, James Vowles egy új kihívás előtt állt, amikor elfogadta a Williams ajánlatát. A szakember a grove-i alakulat csapatfőnöke lett, amivel elmondása szerint egyik régi álma vált valóra. Bár egy élmezőnyben lévő csapatot hagyott el a brit istállóért, döntését továbbra sem bánta meg. „Sokat dolgoztam azért az életemben, hogy eljuthassak idáig. Mindig is ehhez a szerzvezethez akartam tartozni. Nem véletlen tehát, hogy ezt tartom életem egyik legjobb döntésének” – mondta el a csapat közösségi oldalára feltöltött videójára.

A zöldebb jövő miatt ment egy brit egyetemre Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok a Londonban található tudományegyetemre, vagyis az Imperial College London intézményébe látogatott el, miután a Mercedes kiemelt támogatója, a Petronas segítségével több malajziai diák tanulhat itt. A tanulók egy a cég által patronált program keretein belül az üvegházhatású gázok csökkentését célzó zöld technológiák kifejlesztésén dolgoznak, ami teljesen lenyűgözte a rutinos versenyzőt. Hamilton szerint ez is csak azt mutatja, hogy a Petronas igenis elkötelezett a fenntarthatóbb jövő iránt, ami az F1-re is igaz. „Érdekes élmény volt első kézből látni, hogy a Petronas miként dolgozik együtt az Imperial College intézményével a jövő technológiáinak közös fejlesztésén. Lehetőségünk nyílt beszélgetni néhány, a Petronas által támogatott malajziai diákkal az itt az Egyesült Királyságban szerzett tapasztalataikról”- idézte Hamilton szavait a GPFans.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Newey majdnem csődbe vitte az Aston Martint?

Christian Horner idézte fel egy interjúban azt az időszakot, amikor Adrian Newey a Red Bull istállótól kicsit hátrébb lépett és az Aston Martinnak dolgozott a Valkyrie fejlesztésén – és bár nem tudni, mennyire gondolta komolyan, mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a sztártervező kis híján csődbe vitte a legendás brit márkát…

„Nagyon másfajta tapasztalat volt a számára, hiszen egy független gyártónak, egy kicsi gyártónak, mint az Aston, a költségek mindenben szerepet játszanak. És akkor ott van egy Adrian Newey, aki jó eséllyel azt sem tudja, hol van a pénzügyi részlegünk!” – mondta Horner nevetve a Financial Timesnak. „Egy egészen hihetetlen autót alkotott, de majdnem csődbe vitte az ASton Martint!”

A brit csapatvezető egyébként azt is elmondta, hogy az energiaitalosok Advanced Technologies részlege számára roppant hasznos tapasztalat volt ez a munka, hiszen megkötések nélkül dolgozhattak az F1-gyel ellentétben.

horner-newey-marko

Váltás: már a monacói közvetítésért is az F1 felel

A Mirror és a motorsportos közvetítésekben jártas Motorsport Broadcasting weboldal is arról számolt be, hogy hosszú évek után idén már nem a Tele Monte Carlo, azaz a helyi tv-csatorna, hanem központilag a Formula-1 gyártja majd a nemzetközi közvetítést a jövő hétvégi Monacói Nagydíjon. Míg korábban sok helyszínen előfordult, hogy helyi társaság felelt a közvetítésért, egy ideje már csak a hercegségnek volt meg ez a privilégiuma, amelyet azonban a hírek szerint a tavaly megkötött új, 2025-is szóló szerződés értelmében már ők is elveszítettek. Ez azt is jelenti, hogy a száguldó cirkusz történetében először idén fordul elő, hogy az összes nagydíjon központilag az F1-es tv-stábja gyártja majd a nemzetközi közvetítést.

Ez pedig az elmúlt évek tapasztalatai alapján jó hír a rajongók szempontjából, ugyanis sokszor érte kritikai a monte-carlói tévéseket a közvetítés minősége miatt: a legemlékezetesebb „incidens” 2021-ben történt, amikor a futam kvázi egyetlen akciója, a bokszból kiérkező Sebastian Vettel Pierre Gaslyval való összecsapását sikerült „lekeverniük” és helyette egy lényegtelen ismétlést bejátszaniuk Lance Strollról – ez a jelenet természetesen egyből mémesedett is a közösségi médiában.

f1-monaco_1

fotó: DPPI

Elképesztő jelenet az Indy 500 edzésén

A legendás verseny második edzésnapján a pitből kifelé tartó Pato O’Ward mellett nagy sebességgel zúgott el a mindössze második Indy 500 hétvégéjén részt vevő RC Enerson, amiből óriási baleset lehetett volna – állítólag a spottere kommunikációs probléma miatt nem tudta figyelmeztetni a veszélyhelyzetre az amerikai pilótát. Az eset és a McLaren pilótájának reakciója az alábbi videón látható:

Schumacherék apját a pecázás jobban érdekelte

Ralf Schumacher a minap arról beszélt, hogy szerinte hiába remekel idén Sergio Perez, nem lehet kérdéses, ki nyeri meg a 2023-as világbajnokságot, s a hangját mostanában sokat hallató expilóta, a legendás Michael Schumacher öccse azt is kifejtette, hogy mit gondol, miért forog a holland minden gondolata a versenyzés körül – hiszen mint köztudott, a kétszeres világbajnok talán mindenki másnál többet szimulátorozik.

„Ennek egyértelműen a neveltetéséhez van köze. Ismerem Jost. Max mindig a gokartpályán töltötte az idejét, és elhanyagolta az iskolát. Az én szüleimmel ez más volt. Anyám ugyan egy gokartpályán dolgozott, de apámat nem érdekelte a sportág, inkább eljárt pecázni. Még amikor Michaellel az F1-ben versenyeztünk, akkor sem akart eljönni. Túl stresszes volt a számára!” – nyilatkozta az ifjabbik Schumacher-testvér a Ran.de weboldalnak.

michael-schumacher-ferrari

Bezzecchi vagy Binder számít Bagnaia fő kihívójának?

Miközben afelől aligha van kétség, hogy a három vasárnapi nullázása ellenére a sprinteken szerzett pontjainak is köszönhetően a világbajnokságot vezető címvédő Francesco Bagnaia a fő favorit a MotoGP-ben, az már nem egyértelmű, kit lehet tekinteni a fő kihívójának: az őt egypontos távolságból üldöző, már két futamot is nyerő Marco Bezzecchit vagy a parádés felzárkózásokat produkáló és a remeklő KTM-ből rendre mindent kihozó Brad Binder? A témáról a Le Mans utáni Formula Motocastban is beszélgettünk – a vonatkozó részt 32:23-tól hallgathatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bottas segítene megmenteni a KymiRinget?

Néhány évvel ezelőtt kezdődtek meg a munkálatok Finnországban egy vadonatúj versenypálya, a KymiRing körül, amely elsősorban a MotoGP-nek adott volna otthont. Egy tesztet rendeztek is ott 2019-ben – felemás visszajelzésekkel –, ám a koronavírus-járvány elvitte a pálya debütálását, ahogy 2021-ben is a pandémia miatt kellett lefújni a Finn GP-t. Tavaly aztán az orosz-ukrán háború tett keresztbe a projektnek, ráadásul a pályát sem tudták időben homologizálni, így újfent kikerült a MotoGP naptárából, a legfrissebb hírek szerint pedig a pálya csődeljárás alá került.

A finnek Formula-1-es pilótája, Valtteri Bottas azonban nem akarja veszni hagyni a projektet, amely egyébként egyúttal F1-es nagydíjrendezésre is alkalmas Grade 1-es besorolást szeretett volna kapni az FIA-tól: „Szeretnék egy rendes, igazi nemzetközi versenypályát látni Finnországban. De a helyzet az, hogy a pályát irányító cég becsődölt, szóval innen nem lesz könnyű. De egyeztettem velük, hogy megnézzük-e, tudok-e bármiben is segíteni vagy valamit tenni. Egyelőre csak ennyiről volt szó: beszélgetésekről. De nem egyszerű” – idézi Bottast a Motorsport.com. A lap szerint amúgy a pálya mintegy 25 millió eurós tartozással rendelkezik, többek között az elmaradt MotoGP-versenyek kapcsán is.

kymiring-motogp-teszt

„Érzéketlen!” Kiakadtak a twitterezők az F1-es riporteren

A kritikák kereszttüzébe került a Twitteren a Sky Sports F1-es stábjának tagja, India második királykategóriás versenyzője, Karun Chandhok. Miután Vincenzo Landino szakíró felvetette, hogy a hétvégén az F1 rendezhetne egy virtuális futamot az elmaradt imolai verseny helyett, és a Twitchen szerzett bevételt fordítsák a károsultak megsegítésére, egy ismert podcaster hozzátette, hogy akár a Sky Sports stábja is beszállhatna az eseménybe, az indiai exversenyző ennyit válaszolt: „Vagy esetleg lehetne egy szabad hétvégénk, hogy emlékeztessük a gyerekeinket, hogy létezünk?”

A tweet által kiváltott rajongói felháborodásra reagálva Chandhok törölte a megjegyzést, de a reakciók és a vélemények természetesen megmaradtak… Az egyik találó reakció így szólt: „A szóválasztás rettenetes: emlékeztessük a gyerekeinket, hogy létezünk? Sajnos Imolában néhány embernek ez a luxus nem adatik meg többé az életben. Egy extra szabad hétvégét választani egy jótékonysági verseny helyett, mely a helyieket segítheti…”

imola-flood-rencken

„Marko személyes okok miatt nem Micket választotta”

Miután a Haas nem szavazott bizalmat egy harmadik szezonra Mick Schumachernek, az amerikaiaknál két szezont lehúzó német neve legfeljebb a Williamsnél és az AlphaTaurinál merülhetett fel, ám előbbi Logan Sargeantre, utóbbi pedig Nyck de Vriesre szavazott. Ez utóbbit azonban nem érti Mick nagybátyja, a hatszoros F1-es futamgyőztes Ralf Schumacher, aki szerint csakis személyes okok állhattak amögött, hogy nem az unokaöccsét választotta Helmut Marko, hanem a holland újoncot (akivel kapcsolatban az elmúlt hetekben pedig felröppent, hogy a halovány produkciója okán akár rövidesen le is cserélhetik):

„Franz Tost csapatmenedzserként és csapatfőnökként eleinte másik versenyzőt akart, mert tudja, hogy két-három év szükséges, mire egy pilóta felveszi a ritmust” – fogalmazott Ralf Schumacher, akit a Crash.net idézett. „Aki elérhető volt a pilótapiacon, az Mick volt. És Mick leigazolásának értelme is lett volna. De aztán jött Helmut Marko, és személyes vagy valamilyen okokból kifolyólag nem akarta ezt és inkább Nyck de Vriest választotta. Úgy fest, Markónak problémája van a Schumacher névvel. Bár személyesen én jót beszélgettem vele, úgy tűnik, Mickkel problémája van, máskülönben nem érthető számomra, miért nem működött ez. Hogy őszinte legyek, nemigen látok mást, aki pillanatnyilag beleillene a csapatba. Ezért lep meg, amit Dr. Helmut Marko csinál.”

f1-mick-schumacher-2023

fotó: DPPI

Fellélegezhetett Gasly az imolai F1-es futam törlésével

Több következménye is van a Formula-1-es mezőnyre nézve az Emilia-romagnai Nagydíj törlésének: csúsznak a csapatok Imolára szánt fejlesztései, a Magyar Nagydíjon debütál a kísérleti időmérő, valamint a költségplafonhoz is hozzányúlhatnak. Aki viszont bizonyos tekintetben megkönnyebbülhet a hétvégi verseny elmaradásával, az Pierre Gasly. A francia pilóta a tavaly októberi Mexikóvárosi Nagydíj óta ugyanis tíz büntetőponttal rendelkezett a licenszén, s amennyiben további kettőt begyűjtött volna, automatikusan egyfutamos eltiltásban részesült volna – a szabály ugyanis kimondja, hogy aki egy évnyi időn belül 12-t szerez, azt ezzel szankcionálják.

Bár 2023-ra változtak a szabályok, s immár csak közvetlenül a veszélyes vezetéssel kapcsolatos kihágásért jártak büntetőpontok (tavaly Gasly kapott például ismételt pályaelhagyásokért is), az Alpine-t erősítő pilóta feje fölött folyamatosan ott lebegett Damoklész kardjaként az eltiltás lehetősége. Most azonban fellélegezhet, ugyanis május 22-én, azaz hétfőn lejár két büntetőpontja, amelyeket tavaly Barcelonában szedett össze, így már csak nyolc lesz a licenszén, azaz távolabb kerül az eltiltástól – igaz, további pontokat majd csak júliusban veszít majd Gasly.

f1-gasly-alpine-2023

Tsunodáék is segítettek az áradás utáni takarításban Faenzában – fotó

Az AlphaTauri versenyzői saját maguk is megtapasztalhatták azt a környezeti katasztrófát, amely Emilia-Romagna térségét sújtja, s amely miatt törölték a hétvégi imolai futamot. Yuki Tsunoda és a faenzai istálló tagjai aztán csütörtökön még az áradások utáni romeltakarításban is segédkeztek a településen:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Radio Delta 1 (@radiodelta_1) által megosztott bejegyzés