DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap

Pletyka: Vettel a Formula-E-ben tér vissza a versenyzéshez?

Terjed a pletyka a közösségi médiában azzal kapcsolatban, hogy az F1-től 2022 végén visszavonult Sebastian Vettel újra autóversenyzésbe foghat: bizonyos híresztelések szerint a Formula-E-ben térhet vissza.

A pletyka azon alapul, hogy az ABT csapata megvált Robert Frijnstől, a csapatfőnök Thomas Biermayer pedig két dolgot árult el a megcélzott utóddal kapcsolatban: Svájcban él, és sokat tesz a fenntarthatóságért, a környezetvédelemért. A leírás illik Vettelre, de ennél pontosabbat még nem tudni.

f1-vettel

Russell: Ez elfogadhatatlan

George Russell utolsó williamses versenyén nem ért célba, így már a tévében nézte az Abu Dhabi Nagydíj befejezését, a verseny végkifejletét látva pedig csupa nagybetűvel posztolta a Twitteren: „EZ ELFOGADHATATLAN.” A Mercedeshez tartó versenyző, aki bevallottan Lewis Hamilton vb-címéért szurkolt, pár perccel később egy másik posztban toldotta meg a felháborodott véleményt:

„Max abszolút fantasztikus versenyző, akinek hihetetlen szezonja volt. Nem tudok mit felhozni ellene, csak óriási tiszteletet tanúsítani az irányába, viszont ami épp történt, az abszolút elfogadhatatlan. Nem is hiszem el, amit láttunk” – írta Russell. A Mercedes szintén elfogadhatatlannak tartja a történteket, ezért megóvták a végeredményt, két szabálytalanságot felvetve.

Videó: A pillanat, mikor Verstappen elhódította a vb-címet

Hihetetlen, legendás, ikonikus, felejthetetlen és még sorolhatnánk a jelzőket, hogy milyen utolsó köröket követően győzte le Max Verstappen Lewis Hamiltont a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. Az újjá formált vonalvezetés végül a holland kezére játszott - ahogyan a körülények is -, hiszen az 5-ös kanyarban bevetődött Hamilton mellé a Red Bull-os, aki aztán maga mögött is tartotta a hétszeres világbajnokot. Ez volt talán minden idők legizgalmasabb világbajnoki döntője, hiszen bár 2008-ban az utolsó előtti kanyarban dőlt el a végső siker Hamilton javára, most valamivel hamarabb, de mégiscsak egymás között rendezte le a kérdést Hamilton és Verstappen. Íme, a pillanat, mikor Max Verstappen világbajnok lett. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Szerinted megérdemelte a vb-címet Verstappen? Gyere és mondd el véleményed a Formula Aréna Facebook csoportunkban!

 

Hamilton felkészült, Verstappen szerint az ő gumija jobb

Másfél órával a szezonzáró és mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíj előtt, a pilótaparádén ejtett el egy-két mondatot a két világbajnok-jelölt. Max Verstappen azt mondta, hogy majd meglátjuk, hogy fognak viselkedni az ő lágy gumijai a futamon, de magabiztosak, szerintük megfelelően fognak dolgozni az abroncsok. Hozzátette, hogy a verseny közben rengeteg dolog történhet akár stratégiailag is, de a rajtnál biztosan ő lesz előnyben.

Lewis Hamilton annyit mondott, hogy ő a lehető legjobban felkészült erre a versenyre, abszolút beleadott mindent, amit csak tudott. Innentől nincs más teendő, azt kell csinálnia, amit a legjobban szeret: önmagának lennie a versenypályán.

drr

fotó: dppi

F2: Piastri bokszban koccant, majd győzelemmel zárta bajnokévét

A szezon utolsó versenyére a már Formula-2-es bajnok Oscar Piastri szerezte a rajtelsőséget, akinek a start előtt volt egy forró pillanata: mikor elhagyta a bokszutcát, a Prema Guilherme Samaia autójára engedte – a két versenyző összekoccant, az ausztrál gépén első szárnyat kellett cserélni a rajtrácson.

A meglepetésre második versenyhétvégéjén második rajtkockát szerző, kedvezőtlenebb közepes keveréken tartoló Jack Doohan hősiesen tartotta maga mögött Guanyu Zhout az első kör során, de pályaelhagyása után megcsúszott és a falban kötött ki – az incidens miatt beküldték a biztonsági autót.

A 33 körös futam közepe meglehetősen eseménytelenül alakult, amíg az alternatív stratégián rajtoló versenyzők ki nem álltak lágy keverékért az utolsó öt-hat körre. A taktikából fakadóan verseny többségét vezető Theo Pourchaire a negyedik, Felipe Drugovich az ötödik helyre tért vissza, a közepeseken haladó Piastri, Zhou és Robert Svarcman hármasa mögé. A páros között helycsere történt és végül Svarcmant tudták bedarálni. Piastri szezonja hatodik győzelmével zárta a szezont Abu Dhabiban, Zhou lett a második, Drugovich pedig a dobogó alsó fokára állt. Svarcmannak csak ötödik helyezés jutott, de a bajnokságban ő érte el a második pozíciót Zhou előtt.

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Oscar Piastri Prema Racing  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 3.2
3 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 8.2
4 Théo Pourchaire ART Grand Prix 9.9
5 Robert Svarcman Prema Racing 13.3
6 Dan Ticktum Carlin 19.1
7 Marcus Armstrong DAMS 19.7
8 Jüri Vips Hitech Grand Prix 22.5
9 Ralph Boschung Campos Racing 26.4
10 Richard Verschoor Charouz Racing System 27.2
11 Jehan Daruvala Carlin 30.0
12 Bent Viscaal Trident 32.6
13 Roy Nissany DAMS 37.3
14 Clément Novalak MP Motorsport 37.8
15 Christian Lundgaard ART Grand Prix 40.4
16 Guilherme Samaia Charouz Racing System 41.0
17 Olli Caldwell Campos Racing  
18 Marino Sato Trident 42.3
19 Alessio Deledda HWA Racelab 1:20.3
  Liam Lawson Hitech Grand Prix kiesett
  Jake Hughes HWA Racelab kiesett
  Jack Doohan MP Motorsport kiesett

Ismét hírt adott magáról a múlt héten súlyos sérülést szenvedő Enzo Fittipaldi

A körülményekhez képest szerencsésen megúszta a dzsiddai F2-es balesetet Enzo Fittipaldi, aki Theo Pourchaire lefulladó autójába rohant bele a rajtrácson. A fiatal pilótának eltört a sarka és néhány vágással, illetve zúzódással lett "gazdagabb" az eset után - most pedig már otthonról, az Egyesült Államokból jelentkezett be. Mint írta, biztonságban hazaért és mindenkinek köszöni a támogatást, különösen a nagyon kedvesnek bizonyuló kórházi dolgozóknak - most jön a lábadozás, azt egyelőre nem tudni, hogy mikor ülhet legközelebb autóba.

 

Pantano, Valsecchi és Leimer nyomdokába lép Oscar Piastri

Bár tehetsége alapján Oscar Piastrinak – aki Abu Dhabiban már az első futamon bebiztosította a Formula-2 bajnoki címét – helye lenne a Formula-1-ben, az ausztrálnak a pilótapiac szűkös lehetőségei miatt be kell érnie az Alpine tartalékosi pozíciójával. Korábban hét alkalommal fordult elő, hogy a GP2/F2 aktuális bajnoka nem jutott F1-es üléshez: hárman később bekerültek a királykategóriába, négynek azonban nem sikerült.

Giorgio Pantano, a 2008-as bajnok még tesztpilótai szerződést sem kapott sikere után – igaz, az ő helyzete különleges, mivel korábban volt már lehetősége a Formula-1-ben, 2004-ben a Jordannel versenyzett.

Davide Valsecchi, a 2012-es bajnok is csupán egy tartalékosi szerződést kapott a Lotustól. Nagy lehetősége Kimi Raikkönen hátműtétje lett volna – de a csapat helyette Heikki Kovalainennek adott lehetőséget.

Fabio Leimer, aki egy évvel később, 2013-ban nyerte meg a bajnoki címet, ugyancsak mellőzve lett. A svájci 2015-ben végül kapott egy tartalékosi szerepkört a Manornál, egyetlen F1-es edzésen vett részt.

Jolyon Palmer, a 2014-es bajnok is csak tartalékos pozíciót kapott a Lotustól a következő évben, de 2016-ban a Renault-vá alakuló csapat versenyzője lehetett.

Pierre Gasly, a 2016-os győztes a Red Bull támogatását élvezte, ennek ellenére sem jutott neki ülés a Toro Rossónál – legalábbis a szezon kezdetén, Malajziában már beültették Danyiil Kvjat helyére.

Stoffel Vandoorne-nak, a 2015-ös bajnoknak a McLaren csak a harmadik versenyző szerepet tudta felkínálni nagyágyúi mellett, de már 2016-ban beugrott, következő évben pedig állandó versenyzővé vált.

Nyck de Vries, a 2019-es F2-es bajnok boldogult a legjobban Formula-1-es ülés híján. A Mercedes karolta fel, tartalékpilóta szerepet kínálva neki, valamint a Formula-E-csapatba ültetve, ahol a holland a 2020/21-es szezon világbajnoka lett. A köteléknek hála felmerült a neve a Williams 2022-es ülése kapcsán, de a csapat Alex Albont választotta. De Vries most az IndyCar irányába kacsintgat.

A széria kilenc bajnoka már a következő évben Formula-1-es ülést kapott. Megnéztük, melyik csapatoktól, és azt találtuk, hogy a Williams kaparintotta meg legszívesebben a másodosztály győzteseit: négyen (Rosberg, Hülkenberg, Maldonado, Russell) is a csapatnál helyezkedtek el.

F2: Zhou nyerte a második sprintfutamot

A F2 idei bajnoki címe már a délelőtti első sprintfutamon eldőlt, Oscar Piastri hátradőlhetett, így nagyobb tét nélkül zajlott délután az utánpótlásszéria második sprintje. Ezen végül a jövőre már az F1-ben versenyző Guanyu Zhou tudott győzno: a kínai pilóta nagy csatában került az élre és végül 3,4 másodperces előnnyel előzte meg Robert Svarcmant, míg a dobogó alsó fokára Boschung fért fel tíz másodperces lemaradással. Mögöttük Ticktum, Drugovich, Lawson és Daruvala zárt, így az év végi ezüstérem sorsa csak vasárnap, a főfutamon fog eldőlni Zhou és Svarcman között - az orosz kezében van a pozíció, betliznie kellene ahhoz, hogy a dobogó felső fokára Silverstone óta először felálló kínai megelőzze őt a végén.

03321016_062

fotó: dppi

Az év köre? Ilyen volt belülről Verstappen elképesztő pole-ja

Egészen extrém köridővel nyerte az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzését Max Verstappen - a Red Bull hollandja óriási fölénnyel nőtt Lewis Hamilton fölé. Nézzük meg belülről ezt a kört - a videó ezen a linken, vagy a videóra kattintva indul!

max1

Videó: Így zajlott a szezon utolsó időmérője

Ismét gúzsba vághattuk az előzetes esélylatolgatásainkat és várakozásainkat, hiszen Max Verstappen a semmiből húzott elő egy űridőt a Q3-ban első próbálkozásánal, amire Hamiltonnak nem volt válasza. A képre kattintva visszanézhetitek Giovinazzi, Raikkönen, a Honda, na meg úgy az egész idei szezon utolsó időmérő edzését.

Kire tippelnek az F2-esek az F1-es bajnoki harcban?

Természetesen a hétvége kérdése a Max Verstappen-Lewis Hamilton csata végkimenetele és a 2021-es világbajnok kiléte. Olyannyira, hogy még a kísérőszéria mezőnyét is erről faggatják. A Formula-2 pilótái is leadták tippjeiket.

Egy párbaj az örökkévalóságnak: ezek voltak a bajnoki harc legfontosabb pillanatai (eddig)

Vasárnap eldől az a harc, amelynek 21 verseny alatt nem sikerült pontot tenni a végére. De mi is történt ebben a kifejezetten hosszú és eseménydús szezonban? Az F1 összefoglalta, hogyan jutottunk el minden idők egyik legizgalmasabb vb-döntőéig. A videó a képre kattintva indul.

Verstappen silverstone-i balesetével kívánt boldog karácsonyt a Sky, a Red Bull felháborodott

Kisebb botrány alakult ki a briteknél az F1-es közvetítési jogokat birtokló Sky Sports egyik reklámja körül. A sportcsatorna több karácsonyi szpottal is készült, az egyikben pedig Max Verstappen Brit Nagydíjon a Lewis Hamiltonnal való ütközés után elszenvedett balesete látható, s erre a szuperlassított felvételre írták ki, hogy „Boldog karácsonyt!”.

A reklám azonban kiverte a biztosítékot a Red Bullnál: „Rendkívül csalódottak vagyunk, hogy egy olyan baleset képeit használták, amelynek végén valaki kórházba került” – emlékeztetett a csapat az 51G-s becsapódás következményeire. „Ez nagyon rossz ízlésre vall. Reméljük, hamar leveszik.”

Nos, ez megtörtént: a kritikákat hallva a Sky Sports már nem adja le többször adásban az alább látható reklámot.

Az oltás felvételére buzdítanak az F1-es sztárok

A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) tett közzé egy videót, amelyben a Formula-1-es versenyzők szólalnak fel a koronavírus elleni vakcinák felvételének fontosságára. Mint azt például Lewis Hamilton is elmondta: a Covid-19 nem tűnt fel, így aki beoltatja magát, az a társadalmat is védi vele. A videóból az is kiderült, hogy Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója már a harmadik dózisát is megkapta.

Binotto elmondta, folynak-e egyeztetések Todttal

A héten röppent fel a pletyka elsősorban olasz forrásokból, hogy az FIA elnöki posztjáról rövidesen leköszönő Jean Todt tanácsadói szerepkörben visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, a Ferrarihoz. A téma természetesen előkerült a csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatóján Abu Dhabiban, ahol Mattia Binotto, a Ferrari F1-es főnöke így reagált a híresztelésekre a Formula.hu jelenlétében:

„Olvastam és hallottam spekulációkat erről, de ezek egyelőre csak spekulációk. Személy szerint én dolgoztam Jean Todttal, ő volt a főnököm, és szerintem sokat tanultam tőle. Megtiszteltetés volt vele dolgozni, s ezt mondom akkor is, ha ilyesmit hoz a jövő, mert továbbra is hiszem, hogy a csapattal együtt még sokat tanulhatunk” – mondta el Binotto, aki amikor újból megkérdeztek, hogy zajlanak-e egyeztetések Todttal, röviden és határozottan ennyit felelt: „Nem.”

todt-ferrari-dppi

fotó: dppi

Videó: Ez történt pénteken Abu Dhabiban

Pénteken kezdetét vette a száguldás a szezonzáró hétvégén, amely amellett, hogy többeknek ez lesz az utolsó futamuk aktuális csapatuknál, vagy úgy általánosságban a Formula-1-ben, nyilván arról marad majd emlékezetes, hogy miként és kinek a javára dől el a vb-cím Hamilton és Verstappen között. Nos, pénteken sem kerültünk közelebb a válaszhoz, ugyanis az első szabadedzésen a Red Bull-os, míg a másodikon a hétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, a visszavonuló Kimi Raikkönen pedig csúnyán összetörte az Alfát. Az első szabadedzés történéseit ide, a második gyakorláson történteket pedig ide kattintva tekinthetitek meg.

11-től szabadedzés, délután időmérő: így folytatódik az F1-es döntő hétvége szombaton

A szezon utolsó F1-es és F2-es hétvégéjét láthatjuk ezekben a napokban, szombaton a csúcskategóriában időmérőt, az utánpótlás-szériában pedig két sprintfutamot is rendeznek.

Szombat (december 11.) 

09:20 Formula-2, 1. sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

11:00 - 12:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)

15:45 Formula-2, 2. sprintfutam(tv: Duna World/M4 Sport+, 19:40, felv.)

abud

fotó: dppi

Bottas sisakját mercedeses emlékek, Russellét jókívánságok lepték el

A 2022-es mezőnyt illetően a legfontosabb változás, hogy Valtteri Bottas helyét George Russell veszi át a Mercedesnél. Vagyis a mostani Abu Dhabi Nagydíj a finn utolsó versenye a világbajnok istállónál, ennek apropóján pedig különleges bukósisakkal készült, amelyen az elmúlt öt év legkedvesebb emlékeit idézi fel. Helyet kapott a sisakon egy-egy köszönet Toto Wolff és Lewis Hamilton irányába is, valamint Niki Laudáról is megemlékezett a pilóta:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

 

Mindeközben a Williamstől három szezon után távozó Russell bukójára a grove-i alakulat csapattagjainak jókívánságai kerültek fel az idényzárón:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

Videó: Ilyen egy kör Abu Dhabiban Leclerc, vagy épp Alonso sisakkamerájából

Rendhagyó nézőpontból száguldhatunk végig az átalakított Yas Marina versenypályán – nagyjából ezt látta Charles Leclerc is a Ferrarija halója mögül a pénteki első szabadedzésen:

Ez pedig egy kétszeres világbajnok szemszöge:

A Haas csapatfotóján valami nagyon furcsát látni

A többi istállóhoz hasonlóan a Haas is elkészítette szezon végi csoportképét Abu Dhabiban. Első ránézésre ugyanolyan, mint a többi, de ha ránagyítunk, kiszúrhatjuk, hogy valami nem stimmel…

A csapattulajdonos, Gene Haas látszólag nem vett részt a fotózáson, ezért utólag szerkesztették arcát a képre, Günther Steiner testét használva. Nézzétek:

Piastri pole-ban, és olyat tett, amit eddig csak Leclerc

Nem maradt egyedül a királykategória a szezon utolsó versenyhétvégéjére, a szintén bajnokavatás előtt álló Formula-2 ugyanis Abu Dhabiba is elkísérte őket. Pénteken elérkezett a nevelőszéria utolsó időmérője is a 2021-es szezonban. Az élen a szokott módon folyamatosan egymásnak adták a pilóták a kilincset, az első körök után pedig a bajnoki éllovas Oscar Piastri állt az élre. Egy szusszanás után, két perccel a vége előtt a másik bajnokaspiráns, Guanyu Zhou és az F3 másodikja, Jack Doohan is megelőzte, de Piastri néhány bemelegítő kör után köszönte szépen és visszaállt a lista tetejére. Az ausztrál pilóta ezzel sorozatban ötödik pole-pozícióját szerezte, amire az F2-ben eddig csak Charles Leclerc volt képes. Az F1-be fellépő Zhou pedig "csak" harmadik helyével ki is szállt a bajnoki csatából.

Folytatás holnap a két sprintfutammal.