DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Wolff elmagyarázta, miért nem jött le Bottas jobb elsője

A Mercedes katasztrofális hétvégét zárt Monte-Carlóban, hiszen Lewis Hamilton csak a hetedik helyen végzett, míg Valtteri Bottas a második helyről esett ki, miután a kerékcseréjénél a jobb elsőt nem tudták leszedni. Talán még nem is láttunk hasonlót Formula-1-es versenyen, Toto Wolff pedig elmagyarázta, mi okozta a kínos kiesést: "Valtteri egy kicsivel előrébb állt meg  az ideális pozíciónál, így a szerelőnknek egy kicsit ferdén kellett rátennie a pisztolyt az anyára, ami ettől megrongálódott, így már nem tudtuk leszedni a jobb elsőt" - mondta Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak, akik hozzátették, hogy a Mercedes maga gyártja az anyákat.

Itt a Monacói Nagydíj egyetlen csatája, ha már a rendező lemaradt róla

Eleinte még mindenki epekedve, majd már inkább lemondóan várta a szinte előzések nélkül lezajló Monacói Nagydíjon, hogy két autó egymás mellé kerüljön, és amikor ez Sebastian Vettel bokszból való kijövetelekor megtörtént vele és Pierre Gaslyvel, a rendező is annyira meglepődött, hogy a csata kimenetele helyett inkább Lance Stroll kerékvetőn való átugratásának visszajátszását mutatta meg. De most bepótolhatjuk a Vettel részsikerével záruló küzdelmet három kameraállásból is.

A közösségi média élcelődéseit pedig ma már nem lehet megúszni. Avagy ilyen lett volna a 2016-os Spanyol Nagydíj, ha a mostani monacói rendező kapta volna meg a munkát.

Dixoné az Indy 500 pole-ja, Power megúszta a blamát

Szombaton zajlott az idei Indianapolis 500 időmérőjének főeseménye, vasárnap pedig a 35 nevező közül a 9 leggyorsabb és az 5 leglassabb vívhatott még különcsatát a pole-ért, illetve a mezőnyben maradásért.

Két kiemelt figyelemmel követett versenyző is fennakadt az időmérő első rostáján szombaton. A verseny 2018-as győztese, a penske-s Will Power, valamint a zömmel hölgytagokból álló Paretta Autosporttal az oválra visszatérő Simona de Silvestro egyaránt az öt leglassabb autó közé került Sage Karam, Charlie Kimball és R. C. Enerson mellett, közülük pedig csak hárman nyerhettek kvalifikációs jogot. Bár Powernek a fallal is volt egy ijesztően közeli találkozása, végül elkerülte a leszereplést az ausztrál: a verseny utolsó rajtsorában a 31. helyet Karam, a 32.-et Powe, a 33.-at pedig de Silvestro szerezte meg.

Ezt követte a pole-ért zajló csata a szombati kilenc leggyorsabb között. Az ideiglenes első hellyel rendelkező Scott Dixon ismét a leggyorsabb lett, így pályafutása során már negyedik alkalommal indulhat az élről a világ egyik leghíresebb versenyén. Mellette Colton Herta és Rinus Veekay indulnak majd az első sorból.

A Fast 9 végeredménye:

# Versenyző Idő Hátrány
1 Scott Dixon 2:35.3837  
2 Colton Herta 2:35.4034 0.0197
3 Rinus Veekay 2:35.5000 0.1163
4 Ed Carpenter 2:35.5047 0.1210
5 Tony Kanaan 2:35.8229 0.4392
6 Alex Palou 2:36.1039 0.7202
7 Ryan Hunter-Reay 2:36.1827 0.7990
8 Helio Castroneves 2:36.2804 0.8967
9 Marcus Ericsson 2:36.3054 0.9217

 

E2GLmtIWEAQxulV

A pályára ejtette az objektívét az egyik fotós

A tévéfelvételben is szerepelt, de az igazán szemfüles az volt, aki kiszúrta ezt a különös "balesetet" a Monacói Nagydíj futama során. Egy fotós objektívje esett a pályára, méghozzá egy igen veszélyes helyen, az alagutat követő sikán belső ívén. Szerencsére semilyen drámát nem okozott a mezőnyben.

Egy szakavatatlan szemlélődő azt hinné, hogy ez a két versenyző nincs jóban

Carlos Sainz és Lando Norris az elmúlt két szezont egymás ugratásával töltötték a McLarennél, most pedig már különböző csapatok színeiben adatott meg nekik, hogy először álljanak együtt a dobogóra, hiszen a Monacói Nagydíjon Max Verstappen mögött a spanyolt a második, a britet pedig a harmadik helyen intették le.

Bár nincs meg a fejünkben a korábbi több mint ezer dobogó, mégis ki merjük jelenteni, hogy ilyen ünneplési formát most először láthattunk Formula-1-es díjátadón!

Nem tudta megelőzni, úgyhogy inkább utazott a hátán

Rendhagyó baleset a brit Formula-3 Brands Hatch-i hétvégéjének második futamán, ahol a nyitókörben az első helyért folyó csata vége az lett, hogy Ayrton Simmons felugratott Bart Horsten autójának hátuljára, és noha egy ideig közösen utaztak, a végeredmény mindkettőjük számára kiesés lett. A győzelmet Zak O'Sullivan húzta be.

Egyik vasárnapi betétfutam sem úszta meg úttorlasz nélkül a rajtot

Vasárnap a Porsche-szuperkupa és a Formula Regional egy-egy versenye szolgáltatta a felvezetést a Formula-1 Monacói Nagydíjához, és mindkettőnek első körében piros zászlót megkívánó kalamajka történt. 

A Porsche-szuperkupában a rajt utáni tolakodások közepette Jean-Baptiste Simmenauer autója állt keresztbe a Casino-térnél, útakadályt képezve a mögötte érkezők előtt. A versenyt végül Larry ten Voorde nyerte.

 

A Formula Regional mezőnye már a Casinóig sem jutott el, az 1-es kanyart követően lépte át az egy négyzetméterre jutó versenyautók száma a biztonságos mértéket, aminek következtében Nicola Marinangeli autója fejtetőre is állt. A baleseteket mindenki épségben megúszta. Ezt a futamot a barbadosi Zane Maloney nyerte.

Extreme-E: Button kiszáll az autóból, Vilmos herceg pedig be...

Talán mindenki megnyugvására mondhatjuk, hogy ez a ki- és beszállás nem ugyanazt az ülést érinti, bár való igaz, hogy két figyelemfelkeltő hír is érkezett gyors egymásutánban az extrém körülmények között versenyző, szezonnyitóját már Szaúd-Arábiában letudó új sorozat háza tájáról.

A csapatvezető-versenyző Jenson Button bejelentette, hogy nem fog autóba ülni a sorozat jövő hétvégén zajló szenegáli fordulóján. A döntést azzal indokolja, hogy lehetőség nyílt egy igazi ralikrosszos nagyágyú, Kevin Hansen megszerzésére erre az egy versenyre, így ő lesz Mikaela Ahlin-Kottulinsky csapattársa a JBXE-nél. Az ezen a hétvégén a csapatvezetői feladatokra koncentráló Button hozzátette, egyszeri lehetőségként számol Hansen érkezésével - akinek testvére, Timmy Hansen szintén tagja a mezőnynek -, és a következő, grönlandi fordulón már visszavenné az ülését.

Eközben egy promóciós esemény keretében, Skóciában, a knockhilli versenypályán kipróbálta az Extreme-E versenygépét a brit trónörökös, Vilmos herceg. Az uralkodói sarjnak az első futamon dobogós Catie Munnings volt segítségére, az esemény pedig annak kapcsán jött létre, hogy hamarosan Glasgow-ban tartják az ENSZ klímakonferenciáját. 

E2A3LMEX0AAmXLZ

E2A3IqiXoAgBy0D

E2A3P6nWUAASOzp

 

Hülkenberg ezzel a videóval üzen azoknak, akik szerint idén semmi dolga

Százezernyi szimulációt futtat le egy csapat minden versenyhétvége előtt, a legjobbnak tűnő beállításokat pedig aztán a gyárban alkalmazott versenyző nyüstöli órákon, napokon át a szimulátorban. Nico Hülkenberget, az Aston Martin tartalékversenyzőjét idén talán ritkábban láthatjuk a pályákon, de annál több munkát végez a háttérben.

Öt ilyen jófej versenyzőt is csak a McLaren tud összehívni

F1-es és IndyCar-pilótái számára hozott össze csoportos hívást a McLaren, ami azért is különleges, mert mindegyikük fontos hétvégét teljesít: az F1-esknek a Monacói Nagydíjon, az indycarosoknak az Indy 500 időmérőjén kell helytállniuk. Mi több, Lando Norris, Daniel Ricciardo, Juan Pablo Montoya, Felix Rosenqvist és Pato O'Ward egyikénél sem lehet tudni, mikor beszél komolyan!

Hamilton: Járjatok esőtáncot a kedvemért!

Fél másodperc különbség volt a Mercedes két autója között a szombati kvalifikáción, ami pedig meglepőbb, hogy Lewis Hamilton kárára. A hetedik rajtpozícióból startoló brit úgy nyilatkozott, a győzelem elérhetetlen, de azért mégiscsak bízik benne, hogy kaotikus körülmények a kezére fognak játszani: követőit a közösségi médiában arra buzdította, hogy fohászkodjanak esőért.

„A kudarc sosem kellemes érzés, de lehetőséget ad rá, hogy gyarapodjunk általa. Sok okból kifolyólag küszködtünk ezen a hétvégén, de együtt nyerünk és együtt veszítünk. A holnapi nap nehéz lesz, ezért ha van időtök, járjatok egy kis esőtáncot a kedvemért. Nyíljon meg az ég!” – írta Hamilton.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Megvizsgálta a sebességváltót a Ferrari: Még nem nyugodhat Leclerc

Charles Leclerc időmérője pole-pozícióval és balesettel zárult, utóbbi pedig felvetette a kérdést, megtarthatja-e előbbit: ha ugyanis a sebességváltó megsérült és ki kell cserélni, a monacói öt rajthelyes büntetésre számíthat. Szombat késő délután a Ferrari elvégezte az első vizsgálatot, amely kedvező, ám nem végleges eredménnyel zárult.

„Charles Leclerc autója sebességváltójának kezdeti átvizsgálása nem fedett fel semmiféle súlyos károsodást. Holnap további ellenőrzést végzünk, melyet követően döntést hozunk, ez a váltó használható-e a futamon” – mondja a csapat közleménye. Mattia Binotto egy interjúban elmondta: ha problémát találnak, nem fognak kockáztatni azzal, hogy a büntetés elkerülése érdekében nem cserélnek, abban bízva, hogy az egység kibírja.

Furcsán véget érő időmérő: A szombati események összefoglalója

A sikeres szabadedzések után az időmérőn is nagyot alkotott a Ferrari, és másfél év szünet után Charles Leclerc visszatért a pole-pozícióba – sikerének azonban keserű mellékízt adott balesete a Q3 végén. A harmadik szabadedzésen Mick Schumacher törte össze a Haast, ennek rövid összefoglalója is megtalálható alább. (A videók a YouTube-ra átkattintva indíthatók el.)

Mit keres egy bob a Monacói Nagydíjon?

A pirosra festett, 1988-as évjáratú sporteszköznek több köze van a Formula-1-hez, mint gondolnánk: a verseny házigazdája, II. Albert herceg korábban, trónra lépése előtt ugyanis a monacói bobcsapat tagja volt, 1988-tól 2002-ig ötször is szerepelt a téli olimpián párosban és négyesben. Albert herceg sportolói előéletéről érdemes tudni, hogy 1985-ben a Párizs-Dakaron is indult, valamint feketeöves judós.

Megvolt az év első bokszutca-látogatása

A pandémiás szigorítások miatt újságírók a tavalyi szezon kezdete óta nem mehettek a pitlane-re, Monacóban viszont már nem csak a paddock nyitott, hanem - részben - ez a terület is. A sajtó munkatársai a szalagkorlát mögött mozogva kaphatnak bepillantást a bokszutcai munkába - jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója, Mészáros Sándor

Így törte össze Schumacher a harmadik szabadedzésen (videó)

Az anyagi kár jelentős a Haasnál, miután Mick Schumacher az FP3 utolsó perceiben egy szokatlan balesetben lebontotta az autó baloldalát a Casino kanyarnál. A tréning másik balesetezője Nicholas Latifi volt az Uszodánál.

A Haas röviddel az edzést követően bejelentette, Schumacher nem fog részt venni a délutáni kvalifikáción.

Kizárták a Formula-2 futamgyőztesét

A szombat reggeli második versenyt követően a versenyfelügyelők diszkvalifikálták az újoncként második futamgyőzelmét szerző Liam Lawsont, miután megállapították, hogy a Hitech autóján a rajtnál nem az előírt gázadás-térképet használták, megszegve a technikai szabályzat 3.6.5 pontját.

Ennek megfelelően a futam minden helyezettje nyert egy helyet: Dan Ticktum örökölte az első, Oscar Piastri a második, Jüri Vips a harmadik pozíciót. Robert Svarcman is örülhet a hírnek: a tizedik helyre került, ami azt jelenti, hogy így már megkaphatta a leggyorsabb körért járó két pluszpontot.

Kollégánk épp telefonjába mélyedt, mikor hátulról megveregette vállát Nicholas Latifi

A Formula.hu Monacói Nagydíjon tartózkodó újságírója, Mészáros Sándor az alábbi rövid beszámolót küldte szombat reggel:

Egy kis időjárás, egy kis sztorizás. A helyzet már teljesen jó, a nap sugarai is előbújtak. Az F2-es futam után értem a paddock felé vezető bejárathoz, de épp le volt zárva, mert hordták ki az autókat és a csapatok felszereléseit. Épp mailt írva a telefonomba voltam merülve, amikor hátulról valaki megveregette a vállamat. Nicholas Latifi volt az, aki azzal indított: „Mondtam neked, hogy ma találkozunk!” Itt van Nickyvel a barátnője, a szépséges lengyel Sandra Dziwiszek is, akivel én magam most találkoztam először. Az időjárás megvitatása mellett természetesen jutott idő arra is, hogy Sandrának megtanítsam: Polak-Wegier dwa bratanki, azaz lengyel-magyar, két jóbarát! Lájkolta!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mészáros Sándor (@mesandor) által megosztott bejegyzés

Már négy éve történt: Túl fiatalon ment el Nicky Hayden

2017-ben ezen a napon tragikus hír rázta meg a motorversenyzés világát. A pályafutását Honda és Ducati márkákkal teljesítő, 2006-os MotoGP-világbajnok Nicky Hayden öt nappal olaszországi kerékpárbalesete után életét veszítette a kórházban. A „Kentucky Kölyök” mindössze 35 éves volt.

A mellékelt kép az egyik ikonikus fotó Haydenről: az amerikait elöntötték az érzelmek, mikor 25 évesen, Valenciában megszerezte a világbajnoki címet.

A Williams még jövőre is megtartaná Russellt, hátha...

A Williams vezérigazgatóját, Jost Capitót kérdezték arról a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján, hogy vajon jövőre is George Russell lesz-e az egyik versenyzőjük, vagy elviszi a Mercedes. Capito egy nevetéssel válaszolt: "Ne is kérdezzetek ilyet tőlem! George évek óta a Mercedesé és nem hiszem, hogy elengednék őt..." - mondta, de aztán kicsit kibontva árnyalta a véleményét. "Meglátjuk, van még időnk tárgyani, egyelőre nem beszéltünk erről. Mi nyilvánk szerződnénk vele több évre, mert fantasztikus munkát végez. A kapcsolatunk jó és szerintem illene is a Williams jövőjébe. Ha ő is hisz ebben a jövőben, akkor lehet esély a megtartására" - hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.

rus

fotó: dppi