Formula-2: Leclerc autót tört, Vesti pole-t szerzett az időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/35668
Az F3-hoz hasonlóan a Formula-2 mezőnye is két csoportra bontva gurult ki a monacói időmérőre a sok hibával és piros zászlókkal tarkított csütörtöki szabadedzést követően.
Az A-csoport futása közben rögtön jött is a piros zászló: a helyiek pilótája, Arthur Leclerc mérte el az utolsó kanyart és csapta a falhoz autóját. Az újraindítás után Victor Martins és Jack Doohan ugrottak az első két helyre, a többieknek pedig nem volt esélye beérni őket, miután másodjára is meg kellett szakítani a kvalifikációt, Jehan Daruvala a Mirabeau-kanyarban szemlélte meg közelebbről a falat. A bakui hős Bearman csak a nyolcadik lett csoportjában. A B-csoport nagyon szoros küzdelmet hozott az élmezőnyben, végül a Clement Novalak hibája okozta idő előtti befejezés Frederik Vestinek kedvezett, Theo Pourchaire-nek pedig be kellett érnie a második hellyel.
Mivel a Prema dánja gyorsabb kört futott, mint Martins az A-csoportban, így ő kezdi pole-pozícióból a főfutamot, Vestit az ART párosa és Doohan követik. Iwasa a kilencedik, Bearman pedig csak a 16. pozícióból indulhat majd vasárnap. A sprintfutamos rajtelsőség Isack Hadjart illeti meg szombaton.
A korábbi versenyző szerint Alonso a Red Bullhoz igazolhat
https://formula.hu/parc-ferme/37655
A Red Bull háza táján uralkodó bizonytalanságok miatt pilótakérdés is felmerült a bikások kapcsán, egyes híresztelések szerint ugyanis nem elképzelhetetlen Max Verstappen távozása a csapattól. Amennyiben Verstappen a Mercedes mellett dönt, Ralf Schumacher, korábbi F1-es versenyző szerint Fernando Alonso megfelelő választás lehet az osztrákok számára.
„Úgy tűnik, a háttérben komoly szándék van arra, hogy Alonso jövőre Red Bullt vezesse, ami azt jelentené, hogy Verstappen esetleges távozását követően is lenne egy erős versenyzőjük. Ezek egyelőre pletykák, de a híreszteléseknek komoly alapja van” – mondta Ralf Schumacher a német Sky-nak.
„Amennyiben a Red Bull ezt követően is győztes autót tud építeni, természetesen Alonso a váltás mellett lesz. Láthattuk, hogy ezen a hétvégén is mennyire gyors volt, illetve miként akadályozta meg George Russell előzési kísérleteit.”
„Tudja mit akar, illene a Red Bull közegébe” – tette hozzá Ralf.
„Alonso tudta, mit csinál”
https://formula.hu/parc-ferme/37654
A Formula-1-es Ausztrál Nagydíj egyik legmegosztóbb momentuma a verseny legvégén történt, amikor a Fernando Alonsót üldöző George Russell balesetet szenvedett és összetörte a Mercedesét. A felügyelők utólag arra jutottak, hogy Alonso a szokottnál jóval korábban fékezett és szokatlanul, kiszámíthatatlanul vezetett – többször is le-, illetve felváltott még a kanyar előtt –, amiért a spanyolt 20 másodperces időbüntetéssel sújtották. Ezzel az Aston Martin versenyzője nem értett egyet, szerinte a „versenyzés művészetébe” nyúltak bele ezzel a felügyelők, és úgy véli, a kanyarbejárati tempó feláldozása a kigyorsítás oltárán mindig is bevett taktika volt a csaták során.
A Sky Deutschland szakértőjeként tevékenykedő korábbi F1-es pilóta, Timo Glock elmagyarázta, hogy szerinte mi járt Alonso fejében: „Alonso nagyon korán fékez, és ezzel lehetővé teszi, hogy Russell felzárkózzon rá. Alonso ötlete az volt, hogy ez felkészületlenül érje Russellt, lelassítsa, majd hamar kigyorsítson, hogy ezzel különbséget alakítson ki. Olyan extrém volt ez, hogy Russell egyáltalán nem számított rá. Túl közel került hozzá, és ezzel leszorítóerőt veszített. Alonso kiteszi a könyökét és kihasználja a szürke zónákat, hogy előnyhöz jusson. Már tudja, mit csinál a tapasztalatának köszönhetően.”
Toto Wolff kihagyja az F1-es Japán Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/37653
A PA hírügynökség beszámolója szerint nem lesz jelen a jövő hétvégi suzukai forduló során a Mercedes Formula-1-es csapatvezetője, Toto Wolff. Ugyanakkor a hiányzásának nincs köze az istálló kettős kieséssel záruló ausztrál hétvégéjéhez és ahhoz sem, hogy Wolff a futam után úgy fogalmazott, hogy „jogos” megkérdőjelezni a vezető posztját a kudarcok után. A PA értesülései szerint az F1-es Japán Nagydíj kihagyásáról szóló döntést már a szezonrajt előtt meghozta a Mercedes főnöke.
Érdekesség, hogy Wolff tavaly sem utazott el Japánba: akkor egy térdműtétből épült fel éppen az 52 éves csapatfőnök. Akkor Jerome d’Ambrosio látta el a csapatvezetői teendőket a pályán – most nagy kérdés, hogy ismét így lesz-e, hiszen a hírek szerint rá lecsapott a Ferrari.
Hazai pilótát ültetnek Ricciardo helyére az F1-es Japán Nagydíj első edzésén
https://formula.hu/parc-ferme/37652
A Formula-1 szabályai előírják, hogy minden csapatnak legalább két alkalommal egy újonc pilótát kell az egyik autójába ültetnie a versenyhétvégék első pénteki szabadedzésén a szezon során. A Visa Cash App RB már viszonylag hamar, a soron következő Japán Nagydíjon él a lehetőséggel, ugyanis Daniel Ricciardo helyére Ayumu Iwasa ülhet majd a suzukai első gyakorláson – árulta el Helmut Marko a SpeedWeek lapban vezetett rovatában. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen így Iwasa hazai közönség előtt ejtheti meg F1-es nagydíjhétvégés debütálását – az ifjú japán „csak” a szezon végi Abu Dhabi-teszten szerepelt a faenzai csapattal –, ráadásul ezzel Yuki Tsunodával két japán alkotja majd az első egyórás tréningen a Visa RB párosát.
Iwasa jelenleg a Super Formulában szerepel, miután két idényt lehúzott a Formula-2-ben, ahol öt futamgyőzelemig jutott. Érdekesség, hogy a mostani hír azok után érkezett, hogy sajtóértesülések szerint Ricciardo kétversenyes ultimátumot adott a Red Bull vezetőségétől – márpedig mínusz egy szabadedzéssel még nehezebb dolga lesz az ausztrálnak, ha javítani akar a teljesítményén.
Fotó, videó: bemutatta új WEC-hypercarját a Peugeot
https://formula.hu/parc-ferme/37651
A 9x8 újítása az, hogy hátsó szárny van rajta: eldobták az eddig használt extrém koncepciót és egy hagyományosabb megoldást választottak. Mit szóltok hozzá?
Ready to ‘wing’ it in Imola Presenting our new Lion for the @FIAWEC season pic.twitter.com/Kwfn00aVxc
— Stoffel Vandoorne (@svandoorne) March 25, 2024
„Ha van jobb ötlet arra, hogy ki segíthetne, örömmel meghallgatom” – Wolff
https://formula.hu/parc-ferme/37650
A melbourne-i dupla kiesés után már több kérdés is felmerült Toto Wolff felelősségével kapcsolatban: a Mercedes sorozatban harmadik szezonjában teljesít gyengén, nem találja meg a kiutat, ugyanazokkal a problémákkal küzd több autóverzió esetén is, elvesztette Lewis Hamiltont, és nagyon nem jó irányba halad az istálló.
Erre tett rá a mostani nullázás, amelyben Hamilton motorhibájának is szerepe volt, így a csapatot egyharmad részben birtokló, egyben azt vezető Wolff is kapott kérdést a saját felelősségével kapcsolatban:
„Résztulajdonosként biztosnak kell lennem abban, hogy pozitív és kreatív dolgot tudok hozzátenni, szóval én lennék az első, aki azt mondja, hogy ha valakinek van jobb ötlete, akkor szóljon, mert az a érdekem, hogy a lehető leghamarabb forduljanak jóra a csapat dolgai” – idézi Wolff szavait az Autosport.
„De fizikai problémánk van, nem filozófiai, vagy szervezeti, mert nem vettünk be dilibogyót 2021 óta. Csak nem értjük az autónk működését, míg a múltban mindig értettük” – tette hozzá.
Wolff azt is elmondta, hogy nem érzi úgy, hogy vezetőváltáson kellene gondolkodnia, ami pedig az ő szerepét illeti, az nem olyan egyszerű a résztulajdonosi mivolta miatt: mint mondta, nem mondhatja azt, hogy oké ennyi volt, mert továbbra is érdekelt az üzletben, nem ugorhat ki belőle, jelenleg nincs választása.
„De ha van ötlet arra, hogy ki tudná jobbra fordítani a dolgokat, azt örömmel meghallgatom” – mondta.
fotó: Ollé Iván
Fotó: alakul a Hungaroring!
https://formula.hu/parc-ferme/37649
Épül az új, szebb és tágasabb paddock a Hungaroringen, amely természetesen még közel sincs kész, de a munka folyamatosan zajlik az elmúlt hónapok során Íme egy friss légifelvétel a helyszínről:
Horner utalást tett arra, hogy érdekli őket Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/37647
Hosszú ideje a pilótapiac egyik legérdekesebb kérdése, hogy lecseréli-e a Red Bull Sergio Perezt, és ha igen, akkor ki ülhet a mexikói versenyző helyére. Bár Daniel Ricciardo visszahozását követően ő tűnhetett az első számú esélyesnek, a rutinos ausztrál versenyző teljesítménye legalábbis megkérdőjelezi azt, hogy tényleg ő kaphat-e lehetőséget az energiaitalosok „nagyobbik” csapatánál Max Verstappen mellett.
Amikor erről kérdezték, Christian Horner csapatfőnök kitérő választ adott: „Még nagyon korai szakasza ez az évnek ahhoz, hogy egyáltalán gondolkodjunk rajta” – mondta Horner, míg annak kapcsán, hogy szüksége lehet-e segítségre Ricciardónak, így felelt: „Ő már nagyfiú, össze fogja szedni magát. De néha F1-es versenyzőként kicsit magányos tudsz lenni, szóval egy kis bátorítás sosem árthat.”
Ricciardo csapattársa, Yuki Tsunoda szombati remeklése után úgy nyilatkozott, hogy bízik benne, hogy a Red Bullnál számolnak vele 2025-re, s bár Horner nem zárta ki a fiatal japánt a jelöltek közül, egyértelmű utalást tett arra, hogy Carlos Sainz is érdekelheti őket: „Yuki egy nagyon gyors versenyző, ezt tudjuk. De úgy gondolom, hogy a Red Bull Racing színeiben a lehető legjobb párost akarjuk indítani, így néha a saját embereinken túlra is kell tekinteni. Ma egy nagyon gyors, munkanélküli versenyző nyert, s a piac meglehetősen képlékeny.”
IndyCar: Palou nyerte a félmillió dolláros futamot
https://formula.hu/parc-ferme/37648
Bajnokságon kívüli pénzdíjas futamot rendezett az IndyCar, méghozzá új helyszínen, a kaliforniai Thermal Club versenypályáján. A rendhagyó lebonyolítású verseny döntőjére a csoportbontásban rendezett időmérők és előfutamok után összesen 12 versenyző kvalifikált, s közülük talán nem is annyira meglepő módon a kétszeres bajnok spanyol Alex Palou bizonyult a legjobbnak.
A győzelem a kiírás értelmében Palounak, valamint a neki az exkluzív Thermal Club tagjai közül kisorsolt alkalmi „partnernek” fél-félmillió dollárt hozott a konyhára, míg a spanyol mögött a kiemelt pénzdíjjal járó 2-5. helyeken McLaughlin, Rosenqvist, Herta és Armstrong végeztek.
Az első előfutamon egy rajtbaleset borzolta a kedélyeket, s az ebbe vétlen résztvevőként belekeveredő Romain Grosjean – aki egy sportbíróval is összetűzésbe keveredett, miközben a bokszba sétált vissza – ezt követően meglehetősen indulatosan azt a kérdést tette fel, hogy „ki fogja megfizetni a károkat?”
"Who's going to pay for the damage?"
— INDYCAR on NBC (@IndyCaronNBC) March 24, 2024
Romain Grosjean was not happy after being taken out Lap 1, Turn 1 of the heat race for the $1 Million Challenge at Thermal Club.#INDYCAR | NBC and Peacock pic.twitter.com/sT47yoV3GY
Tsunodáé az „alsóház” eddigi legjobb eredménye
https://formula.hu/parc-ferme/37646
Az F1-es mezőny öt kisebb csapatának eddigi legjobb eredményét jegyezte Yuki Tsunoda, aki Melbourne-ben a hetedik helyen ért célba, ezzel hat pontot szerzett az Ausztrál Nagydíjon. A japán versenyző ezzel több ponttal rendelkezik, mint a mezőny második felének másik kilenc versenyzője összeadva, a tabellán pedig Lewis Hamiltontól kettő, Lance Strolltól pedig három pont csupán a lemaradása.
Aligha meglepő, hogy a VCARB versenyzője roppant elégedetten értékelte a történteket: „Végre egy top tízes helyezés, a csapat mindenképpen megérdemli, és nagyon boldog vagyok! Nagyon kiegyensúlyozottak voltunk egész hétvégén, és az autó rögtön jól érezte magát, így már csak össze kellett raknunk mindent, és tiszta versenyt kellett futnunk, hogy pontokat szerezzünk ebben a szoros középmezőnyben, és ezt ma sikerült is elérnünk.”
„Tiszta versenyt futni könnyűnek hangzik, de az elmúlt két nagydíj frusztráló volt számunkra, így a mai 8. helyezés egy eredményes átszervezés után mindenképpen megérdemelt volt” – nyilatkozta Tsunoda, aki így roppant pozitív hangulatban készülhet hazai versenyére, a szezon első szakaszára átkerült Japán Nagydíjra: „Ezzel az eredménnyel a hátam mögött legalább némi reményt tudok adni a japán szurkolóknak. A hazai nagydíjamon még nem szereztem pontot, de az autó jónak tűnik néz ki, úgyhogy idén is megpróbáljuk” – mondta a VCARB pilótája, aki azzal kapcsolatban örömét fejezte ki, hogy George Russell nem sérült meg a verseny végi balesetben.
Képtelen rontott kerékcsere nélkül teljesíteni egy futamot a Sauber
https://formula.hu/parc-ferme/37645
Bár már három futamot teljesítettek az F1-es szezonból, a Saubernek továbbra sem sikerült egy teljes versenyt végigcsinálni elrontott kerékcserék nélkül. Miután az első két nagydíjon Bottas és Zhou is komoly problémákkal szembesült egyszer-egyszer, ezúttal mindkettejük versenyét tönkretette egy probléma annak ellenére, hogy a csapat azt helyezte kilátásba, hogy Ausztráliára javítani fognak a helyezeten.
A csapatképviselő szerepét betöltő Alessandro Alunni Bravi a verseny után a kamerák előtt kért elnézést versenyzőitől: „Először is bocsánatot kell kérnünk a pilótáktól, különösen Valtteritől, aki a verseny első részében megmutatta, hogy képes felvenni a versenyt az első tíz tagjaival, és jó rajtjának, valamint erős tempójának köszönhetően egyértelműen a pontszerzésért küzdött. Ahogy a verseny előtt is elmondtuk, intézkedéseinkkel javítani próbáltunk a bokszkiállásokkal kapcsolatos gondokon, de mint láttuk, ez nem oldotta meg teljesen a problémát.”
Bottas maga elfogadhatatlannak nevezte a verseny után az ilyen problémákat, Alunni Bravi pedig a maga részéről röviden beszélt a finn pilóta futamának érdemi részét lezáró esetről: „Ami Valtterivel történt, az egy kicsit más probléma, mint ami Bahreinben vagy Szaúd-Arábiában történt, de összefügg vele, és nagyon nagy árat fizettünk érte” – mondta az olasz szakember, és minden bizonnyal elsősorban nem az 5000 eurós pénzbírság megfizetését értette ez alatt, amit a Sauber azért kapott, mert egy kerékanya esett a bokszutca gyors sávjába.
Súlyos baleset, félbeszakadt a szezonnyitó rali – nézők is érintettek
https://formula.hu/parc-ferme/37644
Súlyos baleset miatt félbeszakították a szezonnyitó raliversenyt, az ORB2, ORB3 és a Historic mezőnyével zajló Esztergom-Nyerges Ralit. Információink szerint nézők közé csapódott egy autó, a helyszínre mentőt küldtek. Az Arrabona Rally Club közlése szerint Lábatlannál történt a baleset, melyben több néző is érintett. A következményekről terjednek bizonyos információk, de egyelőre nincs hivatalos megerősítés.
FRISSÍTVE: Négy ember vesztette életét a tragédiában.
Videó: Így kiáltozott kétségbeesetten piros zászlóért Russell a balesete után
https://formula.hu/parc-ferme/37643
George Russell látványos balesetével ért véget az F1-es Ausztrál Nagydíj, amelyben mint utólag kiderült, az előtte haladó Fernando Alonso is részt vállalt, amiért meg is büntették utólag a spanyolt. A fedélzeti kamerás felvételekből még ijesztőbb a Mercedes ütközése és félig oldalra borulása, az pedig pláne, ahogy a pálya közepén az autóban ülő Russell kétségbeesetten piros zászlós megszakításért kiált többször is egymás után: „Piros zászló, piros zászló, piros zászló, a pálya középen vagyok! Piros zászló, piros zászló! Piros, piros, piros, piros, piros! A pálya közepén vagyok, pirosat! Rohadt életbe!” – hallatszik a videón.
Onboard with Geroge Russell crash #AustralianGPpic.twitter.com/zBl6dVBfCA
— F1_MercHub (@F1MercHub) March 24, 2024
Norris megdöntött egy kétes F1-es rekordot az Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/37642
Lando Norris harmadikként zárt Melbourne-ben, ezzel karrierje 14. dobogós helyezését szerezte a F1-ben. Ezzel pedig immár magáénak mondhat egy rekordot, amelyet aligha szeretne, ugyanis a McLaren versenyzője rendelkezik a legtöbb pódiummal az F1 története során azok közül, akik soha nem nyertek futamot. Az eddigi csúcsot Nick Heidfeld tartotta, aki 13 dobogót számlált úgy, hogy soha nem győzött, megelőzve Stefan Johanssont (12), Chris Amont (11) és Romain Grosjeant (10). Persze ha Norris valamikor futamgyőzelmet arat, ez a rekord egyből visszaszáll Heidfeldre – és alighanem a brit szívesen elveszítené ezt a csúcsot.
Alonsót beidézték az F1-es felügyelők a Russell-baleset miatt
https://formula.hu/parc-ferme/37641
Lehet, hogy még nem ért véget a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj: fél órával a leintést követően az FIA által közzétett dokumentum szerint a felügyelők beidézték Fernando Alonsót. A spanyolnak helyi idő szerint 17:20-kor lesz jelenése a stewardok előtt, méghozzá George Russell verseny végi incidense miatt, ami a 6-7-es kanyaroknál történt, és amely során a brit a falnak csapta a Mercedesét és kiesett. További részletek nem szerepelnek a felügyelők dokumentumában, de elképzelhető, hogy amiatt akarják meghallgatni Alonsót, hogy nem lassította-e az indokoltnál jobban, ami megzavarhatta Russellt. Természetesen magát a britet is beidézték ugyanez miatt.
Nem ez egyébként az egyetlen futam utáni idézés: Valtteri Bottasnak és a Stake képviselőjének is meg kell jelenniük a felügyelőknél a finn egyik kerékcseréjénél történtek miatt, ahol a felvételek szerint elgurulhatott az egyik anyacsavar.
Him BEGGING for a red flag and race control throwing out the virtual safety car is insane??? I’m so glad nothing serious happened here pic.twitter.com/Lkx6zULmY7
— J (@itsIightsout) March 24, 2024
„Rosszindulatú szivárogtatással vettek célba engem és az FIA-t” – Ben Sulayem
https://formula.hu/parc-ferme/37640
Az elmúlt héten ismét a hírek középpontjába került a Nemzetközi Automobil Szövetség és annak bő két éve regnáló elnöke, Mohammed ben Sulayem. Előbb az FIA közölte, hogy lezárultak a Ben Sulayem ellen zajló vizsgálatok és felmentették őt az esetleges vádak alól, amelyeket egy névtelen bejelentő fogalmazott meg két ügyben – állítólag be akart avatkozni a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj végeredményébe Fernando Alonso büntetésének eltöröltetésével, valamint arra utasította az illetékeseket, hogy találjanak hibát a Las Vegas-i pályán, hogy az ne kaphassa meg a homologizációs engedélyt az F1-es nagydíj előtt –, majd Susie Wolff jelezte, hogy büntetőeljárást indított a szervezet ellen a múlt decemberi kijelentéseik ellen, amikor ellene és a Mercedest irányító férje ellen vizsgálódtak bizalmas információk állítólagos átadása okán.
Az ügyek kapcsán az F1-es Ausztrál Nagydíjon Lewis Hamilton és George Russell is az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot kérte számon az FIA-n. Mindeközben maga Ben Sulayem egy a Szövetség tagjainak címzett levélben az őt és a szervezetet célzó támadásokról beszélt – a levél egy részét az Associated Press látta és tette közzé: „Az FIA bizalmas és érzékeny információk rosszindulatú szivárogtatásának esett áldozatául, rontva a hírnevünket és aggodalmat keltve a tagjainkban. Mindezen támadások ellenére, amelyek személyem és a teljes szervezet ellen irányultak, mégis erősebbé és határozottabbá váltunk, mint valaha. Tudjuk, hogy ezeknek az elítélendő cselekedeteknek én voltam a végső célja és az, hogy gyengítsék az FIA lényegét” – fogalmazott az elnök.
fotó: DPPI
A motoros endurance-vb a célja az új magyar csapatnak
https://formula.hu/parc-ferme/37639
Moto Jungle Racing néven alakult új magyar gyorsaságimotoros versenycsapat, amelynek elsődleges célja, hogy elinduljon a hosszútávú világbajnokság szeptemberben sorra kerülő franciaországi futamán, a 24 órás Bol d’Oron, jövőre pedig már teljes idényt fusson az EWC-ben (ahol eddig a H-Motót erősítő Kovács Bálint képviselte az utóbbi években és idén is hazánk színeit). A gárda eddigi két motorosa Sebestyén Péter és Molnár Gergő.
Horváth László, az anyagi és szakmai hátteret biztosítani kívánó HUMDA-val együttműködésben megalapított Moto Jungle Racing csapatvezetője az MTI beszámolója szerint elmondta: az idei Bol d’Orra próbaversenyként tekintenek, jövőre pedig már teljes évadot szeretnének teljesíteni a négy versenyből (Le Mans-i 24 órás, spái 8 órás, suzukai 8 órás, Bol d’Or) álló hosszútávú vb-sorozatban. „A 2026-os idényben már az eredménylista első felébe is szeretnénk odaérni, és a terveink között szerepel arra az évre Magyarországra hozni egy világbajnoki futamot, valamint megépíteni egy elektromos versenymotort, amellyel elsőként szeretnénk teljesíteni 24 órás viadalt” - jelentette ki.
A versenyzők közül a korábban a MotoGP 125 köbcentis géposztályában, valamint a Superbike- és Supersport-vb-n is megforduló Sebestyén Péter elmondta: az endurance-versenyzésben még nem rendelkezik tapasztalattal, és bár volt másfél évnyi kihagyása, versenyzésre késznek érzi magát és örül, hogy egy ilyen csapat alakult Magyarországon. A tavaly Alpok-Adriát nyerő és néhány éve egy futamot a Supersport-vb-n is teljesítő Molnár Gergő szintén arról beszélt, hogy eddigi pályafutása során elsősorban sprintversenyeken indult, de felkészültnek érzi magát a feladatra.
Fotó: MTI/Lakatos Péter
Ha imádod a motorversenyeket és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Korán lesz az F1-es futam, délután MotoGP-t, utána IndyCart és NASCAR-t nézhetünk
https://formula.hu/parc-ferme/37633
Magyar idő szerint reggel 5:00-kor rajtol az F1-es Ausztrál Nagydíj, de hajnaltól estig folyamatosan motorsportot nézhetünk vasárnap: íme a program a tv-közvetítésekkel együtt.
Vasárnap
1:00 IndyCar, időmérő (Aréna4)
1:35 Formula-2, második futam (M4 Sport)
5:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
11:00 Superbike, Super Pole futam (Match4)
12:00 Moto3, futam (Aréna4)
13:15 Moto2, futam (Aréna4)
14:00 Superbike, második futam (Match4)
15:00 MotoGP, futam (Aréna4)
17:30 IndyCar, Futam (Aréna4)
20:30 NASCAR Cup Series, futam (Aréna4)
Panasz a lágy keverékű gumikra
https://formula.hu/parc-ferme/37638
Az időmérő edzést követően több versenyző, köztük Sergio Perez és Carlos Sainz is panaszkodott a lágy keverékű (C5-ös) abroncsokra, melyeknek kezelése megnehezítette a versenyzők dolgát.
„Nagyon trükkös volt a lágy keverék, ami túl lágy ehhez a pályához. A közepes gumi sokkal jobban működött, míg a lágyakon a túlélésért küzdöttünk, már egy körön is menedzselni kellett őket. Ha az egyik kanyarban kicsit megerőltetted a gumikat, a következő kanyarban már sok idő benne maradt” – mondta Perez.
Carlos Sainz is hasonló véleményen van, elmondása szerint amennyiben lehetősége lett volna négy szett közepes keveréket használni az időmérőn, élt volna a helyzettel.
Zhou csak a bokszutcából rajtolhat
https://formula.hu/parc-ferme/37637
Guanyu Zhou első szárnya megsérült a melbourne-i időmérő edzés alatt, a Stake-nek pedig nincs olyan tartalék szárnya, mely a sérülttel megegyező specifikációjú, így a kínai versenyző csak a bokszutcából vághat neki a vasárnapi futamnak.
Zhou első szárnya a 10-es kanyarban sérült meg, melyet a Stake versenyzője először nem is észlelt.
„Az autóban ülve ötletem sem volt, hogy mikor sérült meg az első szárnyam. Amikor megnéztem a visszajátszást, akkor láttam, hogy a 10-es kanyarban, a rázókő okozta vibráció miatt keletkezett kár az autón, ami nagyon frusztráló. Csalódott vagyok, hiszen nagyon jó körön voltam” – mondta az esetet követően Zhou.