DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

A NASCAR újra megidézi a múltat a hétvégén

Vannak, akik ellenzik, másoknak egyből elnyerte a tetszését a széria salakpályás versenye, ami szervesen hozzátartozik a NASCAR történelméhez. Azon persze szintén lehet vitatkozni, hogy mennyire volt jó ötlet pont az egyik legrövidebb és legszűkösebb pályát, a Bristol Motor Speedway aszfaltját átalakítani erre a célra, ám a szervezők kitartanak emellett. 2021 óta ezen a helyszínen egy különleges hétvégét láthatnak a rajongók, amire sokáig nem volt példa, mivel még 1970-ben hagyták maguk mögött a dirtpályákat, de a dolog most reneszánszát éli. Ehhez azonban komoly munkálatokra van szükség, hiszen jelentős mennyiségű agyagból és fűrészporból álló keveréket visznek fel ilyenkor a bristoli vonalvezetésre.

A hétvége különlegességét azonban a pálya mellett a megváltozott lebonyolítás is adja, mivel szombaton kvalifikációs futamok határozzák meg a rajtsorrendet. A mezőnyt négy csoportra osztják, majd a 15 körön át tartó úgynevezett heat-futamok során dől el, honnan indulnak a pilóták, mégpedig az egyedi pontozás által. Az egyes versenyek győzteseit 10 ponttal jutalmazzák, a második helyezettek 9 pontot kapnak, a harmadikok 8 egységet és így tovább. Ezen túl a heat-versenyen mindenki annyi pontot zsebelhet be pluszban, amennyi pozíciót sikerült javítania, az ebből összeállt tabella pedig meghatározza majd a végső sorrendet. Mindez a bajnokságba persze nem számít bele, oda majd a szokásos vasárnapi futamon lehet pontokat gyűjteni. Itt a résztvevőknek 250 kört kell majd teljesíteni három szakaszra bontva, de különlegesség, hogy csak az etapok között lehet kijönni kerékcserére és tankolni. Ez alól kivételt képez persze, ha valamelyik autó megsérülne és indokolt lenne a szervizelés.  

A 2021-es versenyt Joey Logano nyerte, tavaly pedig Kyle Busch diadalmaskodott.

Schumacher és Hamilton rekordját is túlszárnyalhatja új szerződésével Verstappen

Minap jelentette be a Red Bull, hogy szokatlanul hosszú időre, egészen 2028-ig szerződést hosszabbítottak Max Verstappennel, ami azt jelenti, hogy amennyiben a világbajnok ezt ki is tölti, csaknem 13 idényen át lesz az energiaitalosok első számú csapatának pilótája (2016-ban menet közben csatlakozott hozzájuk). Márpedig ez új rekordot jelentene az egy istállónál eltöltött időt tekintve: a csúcsot pillanatnyilag Michael Schumacher tartja 11 szezonnal a Ferrarival, ezt állíthatja be jövőre Lewis Hamilton is a Mercedesnél.

Ami az egy csapattal teljesített futamokat illeti: ott is Schumacher a rekorder 181 nagydíjrajttal, de itt Hamilton már rövidesen előzni fog, ugyanis a brit 178 mercedeses versenynél jár. Viszont ha Verstappen 2028-ig valóban a Red Bullnál marad, úgy a holland bőven 250 futam fölött fog járni a bikákkal – és még mindig épp csak 31 éves lesz akkor.

verstappen-redbull-2028

Minden idők talán legütősebb újoncbrigádja mutatkozott be 21 éve

A csoportkép aktuálisabb, mint valaha: jobbról balra Kimi Raikkönen, Juan Pablo Montoya, Fernando Alonso és Enrique Bernoldi volt a négy pilóta, aki az Ausztrál Nagydíjon teljesítette első nagydíját, március 4-én.

A négyes három tagja is sokra vitte: Raikkönenből egyszeres, Alonsóból kétszeres világbajnok lett – aki 21 évvel később is a mezőnyben szerepelt –, Montoya pedig maga is nyert hét nagydíjat, egyet már a 2001-es évben. Talán sosem volt annyira erős újoncfelhozatal az F1-ben, mint ezen a szezonnyitón. (Bár Michael Schumacher és Mika Hakkinen 1991-ben, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel 2007-ben, Alain Prost és Nigel Mansell 1980-ban debütáltak, esetükben az első futam nem esett egybe.)

Nem tetszik az F2-es csapatoknak, hogy kísérleti nyúlnak szánja őket az F1

A Formula-1 technikai igazgatója, Pat Symonds, valamint a Formula-2 és Formula-3 szériafőnöke, Bruno Michel terve az, hogy a kisebb kategóriákban már azelőtt bevezetik a fenntartható üzemanyagot, mielőtt az F1-ben 2026-tól kötelezővé teszik. A csapatfőnökök azonban nem feltétlenül lelkesednek azért, hogy az utánpótlásbajnokság kísérleti nyúllá váljon.

„Nem hiszem, hogy igazán logikus lenne minket használni tesztterepként a Formula-1 számára” – mondta Trevor Carlin, a nevét viselő csapat vezetője a RaceFans.net-nek. „Nálunk minden egységes, nem változtathatunk semmin. Nem hiszem, hogy bölcs döntés lenne, mivel ez egy ügyfélalapú bajnokság, a versenyzők fizetnek, hogy vezethessenek. Igazságtalan velük szemben, hogy ők állják a Formula-1-es fejlesztést. Az F1-es csapatoknak sok pénzük van, sok forrásuk és motorpartnereik, ezt a munkát maguknak kellene végezniük.”

„A bajnokság célja a versenyzők kinevelése, hogy az F1-be jussanak, ha elég jók” – állt Carlin oldalára a DAMS-t dirigáló Francois Sicard. „Erre kellene összpontosítani, és a költséghatékonyságnak kellene középpontban lennie a kísérletezés helyett. Ha a kísérletezés költségcsökkentést jelent, akkor rendben van, de különben nem hiszem, hogy a Formula-2 célja a Formula-1-nek való kísérletezés.”

Michel reagált a csapatfőnökök nyilatkozatára, azzal érvelve, hogy a fenntarthatóság az autósport jövője, a fejlesztéssel járó költségeket pedig nem a csapatok fogják fizetni, hanem a széria.

Ikonikus környezetben tartják a Formula-E dél-afrikai versenyét

A Fokváros ePrix eredetileg idén februárra volt kitűzve, de a koronavírus miatt ősszel egyéves halasztásról hoztak döntést. A szervezők most bemutattták a 2023-as pálya nyomvonalát, amely a dél-afrikai város tengerpartján kanyarog – a 2010-as futball-világbajnokságnak otthont adó Green Point Stadium körül –, a háttérben az ikonikus Tábla-heggyel. A 12 kanyarból álló pálya a versenynaptár egyik leggyorsabbja lesz.

A vonalvezetést alkotó közutak rendbehozatalát áprilisban kezdik meg, a munka decemberig tart. A Fokváros ePrix a Formula-E második versenye lesz az afrikai kontinensen, 2016 és 2020 között Marokkóban szerepelt az elektromos mezőny.

Williams-klónok bukkantak fel az F2-ben és F3-ban

Ismerős színkombinációval szerepelt két autó a Formula-1-es utánpótlás-sorozatok bahreini tesztjén: a Carlin csapatnál versenyző Logan Sargeant versenygépe a Formula-2-ben, az ugyancsak carlinos Zak O’Sullivan autója pedig a Formula-3-ban öltötte magára a Williams tengerészkék F1-es fényezését. A két fiatal a csapat versenyzői akadémiájának tagja, a pilótanevelde támogatása pedig a Red Bull mintájára mostantól az autók színére is kiterjed.

Új vállalkozásba kezdett Fernando Alonso

A fiatalok fejlődését hivatott segíteni az A14 Management, melynek a kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso a tulajdonosa. A spanyol versenyző a részletekről csütörtökön délelőtt tájékoztatta a nagyközönséget közösségi oldalain keresztül, de a cég főbb platformjaira már tegnap feltöltötték a szükséges tartalmakat. Az újonnan alapított vállalkozás a gokartból tovább lépő tehetségeket a lehető legszakszerűbb módon akarja támogatni.

„A gokartozás világából és az utánpótlás kategóriákból származó versenyzőket szeretnénk segíteni a céljaik eléréséhez szükséges nélkülözhetetlen értékekkel: fizikai edzéssel, tanácsadással a döntéshozatalokban, és a gazdasági menedzsmentben többek között. Alig várjuk, hogy megoszthassuk a tapasztalatainkat a projekthez csatlakozó tehetségekkel, ezáltal lehetőséget adva nekik az álmaik megvalósítására. Az FA Karting Iskolától a különböző motorsport kategóriákig” – áll az Alonso Instagram-oldalán található közleményben.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Kit várnak világbajnoknak a MotoGP fő favoritjai? A legtöbben saját magukat!

A hétvégén a Katari Nagydíjjal elrajtol a MotoGP 2022-es idénye, a csütörtöki sajtótájékoztatón pedig arra kérték a jelenlévő versenyzőket, tippeljék meg, ki lesz idén a világbajnok. Közülük hárman is magukat jelölték meg: Marc Marquez szerint neki egyszerűen ez a habitusa, még sérülten is magára fogad, márpedig most még csak nem is sérült, de hasonlóan tett a címvédő Fabio Quartararo és tavalyi fő üldözője, Francesco Bagnaia is. A 2020-as vb-győztes Joan Mir Quartararót nevezte meg, mert elmondása szerint egy éve magát írta fel a papírra, de az akkor nem jött be. Brad Binder csupán annyit jósolt, hogy „remélhetőleg KTM-es” nyer a szezon végén, míg az apriliás Maverick Vinales a Pramac Ducatit erősítő Jorge Martinra tippelt.

Az is érdekes, hogy a két kisebb kategóriában kit várnak a legtöbben világbajnoknak. A Moto2-ben hárman is az újonc, tavaly a Moto3-ban győztes Pedro Acostára voksoltak, míg a legkisebb géposztályban a 2021-es ezüstérmes, Dennis Foggia kapta a legtöbb szavazatot.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Elhalasztja az IndyCar a hibrid motorok bevezetését

Nem debütálnak a 2,4 literes, ikerturbós V6-os hibrid motorok a tengerentúli szériában a 2023-as szezonban – az új hajtásláncot egy évvel később, 2024-ben vezetik csak be, közölte az IndyCar, melynek aktuális szezonja hétvégén vette kezdetét. A magyarázat a globális ellátási lánc akadozása, amely a motorgyártó Chevrolet-Ilmort és Honda Performance Developmentet érinti. A hibrid egységeket a német Mahle biztosítja a két márkának. Az új generációs belsőégésű motor 800 lóerőt termel, ehhez adódik hozzá a hibrid rendszer 100 lóereje.

A döntés azt jelenti, hogy a 2012-ben bemutatkozott 2,2 literes, ikerturbóval szerelt V6-motorok 12. szezonjukat teljesítik jövőre. A halasztás ellenére március 30-31-én Sebringben az eredeti tervek szerint megtartják a 2,4 literes motorok első tesztjét.

Ismét a Red Bull egyik juniorja volt a leggyorsabb az F2-es tesztnapon

Bahreinben tesztel a Formula-1 közvetlen előszobájának számító széria mezőnye: szerdán még Jehan Daruvala bizonyult a leggyorsabbnak, csütörtökön viszont már a hozzá hasonlóan a Red Bull patronáltjai közé tartozó Liam Lawson érte el a legjobb köridőt. A Carlint erősítő új-zélandi pilóta mögött a Camposnál szereplő Ralph Boschung lett a második, míg a harmadik pozíciót az ART színeiben versenyző és a Sauber akadémiájához tartozó Theo Pourchaire kaparintotta meg. A Williams neveltjének számító Logan Sargeant végzett a negyedik, az újonc Jack Doohan pedig az ötödik helyen.

A Formula-3-asok egyébként ugyancsak Bahreinben készülnek a két hét múlva startoló szezonjukra: ott az újonc Isack Hadjar volt a csütörtöki nap leggyorsabbja, míg a Charouz Racinghez átigazoló Tóth László a 27. idővel zárta a napot.

lawson-f2-teszt

Két versenyzőjével is hosszabbított a Lynk & Co a WTCR-ben – de egyikük sem a kétszeres bajnoki címvédő

Újabb két pilótáját jelentette be a Lynk & Co autóit a Túraautó-világkupán indító Cyan Racing: az előző idényeket is náluk töltő Thed Björk és Santiago Urrutia egyaránt a kínai márka kötelékeiben marad. A svéd 2017-ben még a WTCC-ben nyert világbajnoki címet a Volvóval (éppen Michelisz Norbertet legyőzve), míg fiatal uruguayi csapattársa az előző két idényben szintén futamokat nyert a WTCR-ben, s a hatodik és az ötödik helyeket csípte el az év végi összetettben, így nem meglepő a hosszabbításuk. Björk és Urrutia, akik továbbra is a hivatalosan Cyan Performance név alatt futó egyletnél lesznek csapattársak, ezzel a már korábban bejelentett és a mezőnybe visszatérő Ma Qing Huához csatlakozik.

A mostani fejlemények igazi érdekessége viszont abban áll, hogy kiket nem jelentett még be 2022-es pilótáiként a Lynk & Co. Eddig a négyszeres világbajnok Yvan Muller és a tavalyelőtt és tavaly is világkupát nyerő Yann Ehrlacher versenyzett még náluk, ám Ma érkezésével alighanem az egyiküknek távoznia kell, ha továbbra is négy autóval képviselteti magát a kínai márka a WTCR-ben. Elképzelhető, hogy Muller újfent visszavonul, de az sem kizárt, hogy egy másik csapat vagy gyártó lecsapott a rendkívül konstans teljesítményével kétszer is révbe érő Ehrlacher-re. A Cyan Racing a következő hetekre ígért tájékoztatást a teljes felállásáról – a szezon április 10-én startol a csehországi Mostban.

bjork-urrutia-lynkco-wtcr

„Együtt a békéért” – hirdeti szezon eleji csoportképével a MotoGP

A hétvégén a Katari Nagydíjjal rajtol el a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2022-es, rekordot jelentő 21 fordulót tartalmazó idénye, a hagyományoknak megfelelően pedig csütörtökön összeterelték a királykategória mezőnyét (és egyébként a másik két géposztályét is) egy közös csoportfotózásra a losaili pálya célegyenesébe. A motorosok előtt ezúttal egy az orosz-ukrán háborús konfliktusra reflektáló üzenetet helyeztek el: „Együtt a békéért” – olvasható a táblán.

A mezőny egyébként népesebb, mint az előző néhány évben: idén immár 24 versenyző indul 22 helyett, köszönhetően az Aprilia és a Ducati ügyfelévé váló Gresini Racing különválásának.

FM7a3naWQAEhmLn

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen nagyon büszke az új szerződésére

Bár még a következő évre is élő szerződése volt, Max Verstappen úgy határozott, hogy 2028-ig aláír a Red Bull csapatához. Az hollandok világbajnoka, még 2015-ben mutatkozhatott be az osztrákok testvércsapatánál, egy esztendővel később pedig az energiaitalosoknál is bemutatkozhatott. A 2021-es vb-cím után már csak idő kérdése volt az újabb megállapodás bejelentése, melyet csütörtök délelőtt erősítettek meg, a 24 éves versenyző pedig a saját közösségi oldalain is beszámolt erről.

„Büszkén jelentem be, hogy a Red Bull Racing lesz az otthonom legalább 2028-ig. Imádom ezt a csapatot, és nagyon boldog vagyok, hogy még sokáig folytathatjuk ezt a csodálatos utat, amin most járunk. Már eddig is nagyon sok mindent elértünk együtt, de még biztosan nem végeztünk” – írta a posztban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

A rajongók kreativitása egyszerűen határtalan

Sok elképesztő alkotást találni az interneten, az alábbi ötlet azonban egészen egyedire sikerült. Az F1-es csapatok festései közül némelyik legendássá vált az évek során, ezen a képen pedig négyet is megidéznek, mégpedig csipeszek formájában. Bár mindez furán hangzik, azt el kell ismerni, hogy jó ízlése volt az alkotónak, aki a 90-es évek elejét választotta témakánt, így a Williams FW14, a Ferrari 643, a Benetton 193 és a Mclaren MP4/6 dizájnját elevenítette fel.  

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Roy Focker (@roy_focker_jr) által megosztott bejegyzés

Marko szerint most a Ferrari a legjobb

A maranellóiakat dicsérte dr. Helmut Marko a barcelonai teszt után. A Red Bull tanácsadója szerint a látottak alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a Ferrari egyelőre a Mercedes és a Red Bull előtt van, sőt kiemelte: a motorerő terén egyértelműen első helyen látja a Scuderiát. Hozzátette, hogy Bahreinig sokan fognak fejleszteni és új megoldásokkal előállni, a finomhangolás pedig kulcsfontosságú lesz, de most a Ferrari indul a legjobb alapokról. Ami pedig a Red Bullt illeti: vannak gondjaik, de mindegyik könnyen megoldható, semmi komoly problémáról nem tud beszámoni.

helmut-marko

fotó: dppi

Jehan Daruvala zárta az élen az F2 idei első tesztnapját

A Formula-2 számára is megkezdődtek a tesztek, az F1 utánpótlás szériája pedig már egyből a szezonnyitó helyszínére, Bahreinbe repült, ahol egy háromnapos felkészülésen vesznek részt a mezőny tagjai. Az első napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, aki a Carlin csapatától az idei évre a Prema Racing alakulatához igazolt, az indiai pilóta 1.42.074-es idővel zárt a lista élén, és fél másodperccel ért el jobbat, mint a második helyet elérő Calan Williams (Trident). A harmadik helyen bő hat tizedes lemaradásban a Formula-3 2021-es bajnoka, Dennis Hauger végzett, akinek az idei lesz az első szezonja a Formula-1 előszobájának is nevezett sorozatban. A norvég versenyző nem váltott csapatot, vagyis továbbra is a Prema tagja marad. A gyakorlás csütörtökön és pénteken tovább folytatódik, ezután pedig már az éles bevetés következik március 18. és 20. között.

Saját F1-es motorokat gyártana az Aston Martin

Érdekes dologról beszélt Andy Green, az Aston Martin F1-es csapatának technikai igazgatója: szerinte 2026-tól, az új motorszabályok érkezésétől akár saját erőforrásokat is gyárthat az addigra hiper-szuper módon felszerelt istálló. "Az ambícióinkat nézve egyértelműen vizsgáljuk a lehetőségét a saját motor gyártásának. 2026-ban jönnek az új motorok és szerintem mi csapatként szeretnénk ebben benne lenni. Nyilván meg kell néznünk, hogy ez milyen előnyökkel jár, kielemezni a részleteket, de most már velünk van az Aramco is... meglátjuk" - mondta az F1.comnak Green.

image_3

A Red Bull oldaldobozaira kapták fel a fejüket a Mercedesnél

A nagy rivális Red Bull oldaldobozaira hívta fel a figyelmet Mike Elliott, a Mercedes F1-es csapatának technikai guruja. Elliott szerint nem töltöttek túl sok időt a többiek elemzésével, mert a saját problémáik megoldására koncentráltak, de egy-két dolog azért feltűnt nekik és bár szinte mindenki más a Ferrari "kacsaúsztatóival" van elfoglalva, ők a Red Bullra figyeltek fel.

"Az volt a vizuálisan leginkább eltérő megoldás. Érdekesen néz ki, megyünk és elgondolkodunk rajta" - idézi ezzel kapcsolatban Elliott szavait az F1.com. "Másképp gondolkodtak a csapatok, némelyek nagy, széles oldaldobozokat gyártottak, mi viszont például egy keskeny megoldást választottunk. A realitás viszont az, hogy az autók rengeteget fognak változni már mostantól az első futamig is..."

73s3ysvg1l1a7ktfw3wv

fotó: dppi

Elromlott az F1-es utánpótlás-rendszer - ezt mutatja Piastri esete

Will Power, az IndyCar sztárja beszélt arról a minap, hogy a Formula-1-es utánpótlás-nevelés óriási hibája, hogy Oscar Piastri nem került be a királykategóriába - a szupertehetséges fiatal két év alatt megnyerte az F3-as és az F2-es bajnokságot is impozáns teljesítménnyel, idén viszont parkolópályára került.

"Oscar Piastri egyértelműen F1-es ülést érdemelt volna idénre azzal, hogy újoncként egymás után bajnok lett az F3-ban és az F2-ben is. Hogy ő nem került be... nekem ez azt mutatja, hogy a rendszer elromlott. Miért költenek el ennyi pénzt azért, hogy az F2-ben versenyeztessék, ahol bajnok lesz az első évében, majd mégsem kerül be az F1-ben? És az a költségvetés az F2-ben volt körülbelül kétmillió euró, vagy hasonló. Az F1-ben kellene lennie, megérdemli. Értem, hogy miért nem akar az IndyCarba jönni, ő egész eddig az F1-ért dolgozott. Tragédia lesz, ha jövőre sem jut be, mert akkor valószínűleg már sosem lesz F1-es" - mondta Power.

pia-bah

fotó: dppi

Felvette a Ferrari nevét a csapat e-sport divíziója

Bemutatkozott a Scuderia Ferrari Velas Esports Team, az olasz istálló virtuális csapata – már a név is hírértékű, hiszen a formáció eddig FDA Esports Team néven futott (a Ferrari versenyzői akadémiájára hivatkozva), ezentúl viszont – a hivatalos F1-es szériában szereplő többi alakulathoz hasonlóan – az anyacsapat nevét viseli.

Versenyzői fronton is erősítettek az olaszok: a két korábbi bajnok, Brendon Leigh (2017, 2018) és David Tonizza (2019) mellé a lengyel Kamil Pawlowski csatlakozott, aki 2021-ben a Ferrari saját e-sport szériáját nyerte meg.

Új, modernebb kerítést kaphatnak a versenypályák

Hamarosan még biztonságosabbak lehetnek a Grade 1-es minősítésű pályák, az FIA ugyanis olyan kerítések terveit hagyta jóvá, amelyek már a legmodernebb dizájnt képviselik. A svájci Geobrugg cég védőhálói jóval erősebbek, mint a korábbiak, így a tartóoszlopokat ritkábban (a mostani négy helyett hat méterre) lehet elhelyezni, ami kifejezetten nézőbarát megoldás. Természetesen biztonságtechnikai vonatkozása is van ennek a változatnak; ha ritkábban vannak az oszlopok, kisebb az esély arra, hogy a pilóta baleset esetén a masszív fémelemeknek csapódjon. Emellett a kevesebb oszlop praktikusabb is, ezt az újfajta kerítést ezáltal könnyebb telepíteni, a hab a tortán pedig, hogy még környezetkímélő is. Hogy mikortól láthatjuk az új dizájnt, arról pontos információk még nincsenek, de a hatékonyságát már sikeresen tesztelték.