DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Törés-zúzás és piros zászlók a juniorok időmérőin

A szériák történetében először látogatott el a Formula-2 és a Formula-3 mezőnye Ausztráliába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban az F3 időmérőjével vette kezdetét a versenyhétvége.

Csupán öt perc telt el az időmérőből, máris jött a piros zászló: Josep María Martí sodródott ki a tízes kanyar kijáratánál és csúnyán összetörte a Campost. Az első gyors körök után a Williams akadémistája, Franco Colapinto állt az élre, mögötte a Trident és a Prema fiataljai mutattak még erős tempót. Pár perccel a vége előtt újabb autótörésnek lehettünk tanúi, feltartásra panaszkodott az utolsó kanyarban Kaylen Frederick, aki aztán ennek következtében tette a betonfalba autóját. Ugyanígy tett az időmérő legvégén Nikita Bedrin is, balesete pedig újabb piros zászlót eredményezett, amely miatt sokan nem tudták befejezni gyorskörüket.

Az utolsó percben Gabriele Bortoleto ugrott az élre és szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra, mögüle Grégoire Saucy és a nagyot javító Gabriele Mini indulhat majd. Az első ötöt Leonardo Fornaroli és Zak O’Sullivan egészítik még ki. A holnapi sprintet Sebastian Montoya kezdheti majd az élről.

 Az F2-esek időmérőjére leszakadt az ég Melbourne-ben. A versenyirányítás adott egy esélyt a pilótáknak, de több megforgás és Oliver Bearman autótörése után végül félbeszakították a kvalifikációt a heves esőzés miatt. Egy rövid szünet után zöld zászlót kaptak a csapatok az indulásra, a folyamatosan javuló pályán pedig percenként változott az éllovas kiléte.

A Red Bull-junior Ayumu Iwasa végig remek teljesítményt nyújtott és meg is szerezte a pole-pozíciót, így vasárnap az élről rajtolhat. A bajnoki esélyes Theo Pourchaire-nek nehezen indult a kvalifikáció, de a végére sikerült nagyot javítania, a második helyre jött föl. Csapattársa, Victor Martins végzett mögötte, aki az utolsó percekben falba rakta az autóját, az ezáltal okozott újabb piros zászló pedig sokak esélyét elvette a javításra. Isack Hadjar és Zane Maloney végzett még az első ötben, Bearman pedig a sérült autójával felfért a hatodik pozícióba. A fordított rajtrácsos pole-t Jehan Daruvala szerezte meg.

Centikre a faltól csak úgy driftelgetnek az IndyCarban

Felix Rosenqvist az időmérőn, kicsit korábban Alex Rossi, Graham Rahal és Scott Dixon a szabadedzésen húzta majdnem túl a bajnokság detroiti hétvégéjén.

 

 

A piros szín dominál az F1 kanadai kedvcsinálójában

Betliző Charles Leclerc, piros halót magára öltő Mercedes, rengeteg Niki Lauda-megemlékezés, na meg persze Monaco hősei - ez az F1 beharangozója Kanadára.

 

Jeles alkalomhoz közeledik Romain Grosjean Kanadában

A francia Montrealban 150. futamára készülhet.

 

Nem meglepő: Hamilton és Vettel az utcák királya

Az F1 Twitterén összegyűjtötték, kik azok a versenyzők a jelenlegi mezőnyből, akik a legtöbb kört töltötték az élen a 2019-es versenynaptár utcai versenypályáin.

Az első két helyen nincs különösebb meglepetés, az élen Lewis Hamiltont találjuk 1139 körrel, a második Sebastian Vettel 825-tel. A dobogó harmadik fokán Kimi Raikkönen lemaradása már tetemes, a finn neve mellett 254 élen töltött kör áll. Még Robert Kubica is előkelő helyen szerepel.

A teljes lista:

 

Közeledik az idei Le Mans - mutatjuk, hogy mi történt tavaly

Két hét múlva, június 15-én kezdődik és (értelemszerűen) 16-án vasárnap ér véget az idei Le Mans-i 24 órás verseny - erre hangolódva idézzük fel, hogy mi is történt tavaly. Hoztunk egy összefoglalót, de az egész futam visszanézhető, ha valakinek sok ideje van:

Amikor Leclerc nyakába csimpaszkodva készít képet egy rajongó

Bár a Formula-1 mindig is zárt közege észrevehetően kinyitotta magát a közönség előtt már a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest is, a versenypályák paddockját, a bokszutca mögötti részt továbbra is megőrzik exkluzív menekülőhelynek, ahol a pilóták többnyire zavartalanul mozoghatnak, készülhetnek a versenyhétvégék során. A csapattagok mellett leginkább a média, valamint meghívott vendégek szerezhetnek ide belépési engedélyt, de persze így sem lehet teljesen elkerülni, hogy olyanok is bebocsátást nyerjenek, akik elsősorban rajongóként tetszelegnek, mintsem más szerepkörben. Így a versenyzők azért valamilyen mértékben itt is ki vannak téve némi letámadásnak, pedig a paddockban, ahol a dolgukat végzik és általában célirányosan közlekednek, nem olyan szívélyesen fogadják, ha egy fotó vagy aláírás miatt állítják meg őket. Ezt jól példázza az alábbi videó, amelyen a Ferrari motorhome-jába tartó Charles Leclerc unott arccal veszi tudomásul egy Verstappen-sapkás lány rámenősségét. 

Hamiltonnal való csatájára emlékezett vissza Alonso

A soron következő Kanadai Nagydíj apropóján a 2013-as futamra emlékezett meg Fernando Alonso, aki a "Kanada 2013, DRS-játék a bajnokkal, Lewis Hamiltonnal" szöveget írta a posztjához, és a V8-as motorok hangját is méltatta egy hashtaggel.

 

Hakkinen autóversenyzős videóklipben játszik szigorú csapatfőnököt

A sport körül ma is gyakran sürgő-forgó kétszeres világbajnok számtalan helyen felbukkant már élete során, de elmondása szerint zenés videóklipben eddig még nem. Most ezen a területen is megejtette debütálását: a finn JVG pop-rap együttes Frisbee című, fülbemászó dalának mozgóképesített változatában játssza a csapatfőnököt, aki a 60-as éveket idéző versenyautókban száguldó pilótáit figyeli.   

D74w2ksXkAIwz3e

Alonso már megint kapott egy búcsúvideót

Mostanság sűrűbben búcsúzkodik az autósport Fernando Alonsóról, mint annak idején korábbi csapattársától, Felipe Massától, aki kétszer próbált meg visszavonulni az F1-ből. Alonso felé fél év alatt már másodszor lengetik a könnyesre sírt ruhazsebkendőt a kollégái. Tavaly év végén a Formula-1-ből távozott, most pedig a Hosszútávú-világbajnokság mezőnyétől vesz érzelmes búcsút, egy hónappal ezelőtt ugyanis bejelentette, hogy a június közepi Le Mans-i 24 órást, a szuperszezon végét követően nem folytatja a versenyzést a WEC-ben. Toyotás csapattársai üzentek a spanyolnak az alábbi videóban, akinek jövőbeli karrierútja kifürkészhetetlen, így az sem kizárt, hogy később még visszatér a sorozatba.

"Figyelni fogjuk őt, amint más sorozatokban is történelmet ír" - vetítette előre az egyik forgatókönyvet Jose Maria Lopez.

Tegyük hozzá, Alonso közel két hete egy másik búcsút is megejtett, Indianapolisból viszont egészen eltérő érzelmek forgatagában vonult ki, miután nem sikerült kvalifikálnia a versenyre. Arra viszont jó esélye van, hogy két hét múlva a Le Mans-t másodszor is megnyerje, arra pedig még jobb, hogy a futam leintésével háromszoros világbajnokká váljon.

Hülkenberg be merte vállalni azt a választ, amire titkon minden pilóta vágyik

Mi pedig már így öt hónap után odaítéljük neki az Év nyilatkozata díjat. A Monacói Nagydíjat 13. helyen záró Nico Hülkenberg a versenyt követően megkapta az alábbi ártalmatlan kérdést:

"Nico, látszatra elég nehéz napod volt. Hogyan összegeznéd?"

És a válasz:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

You're all of us on a Monday, @hulkhulkenberg

Szeretnél az autósportban dolgozni? Itt a tökéletes magyarországi belépőszint!

Nem egyszerű feladat mérnökként - vagy bármilyen poszton - bekerülni az autóversenyzés valamelyik csúcskategóriájába. Magyarok is vannak néhányan, akik F1-es csapattagnak nevezhetik magukat, ám egyikük sem rögtön ott, hanem jóval alacsonyabb szinteken lépett be a szakmába. Ennek az első lépésnek a megtételére ad most remek lehetőséget a magyar GFS Racing, amelynek az elsősorban magyar érdekeltségű Swift Cup Europe-ban és Lotus Cup Eastern Europe-ban van érdekeltsége. Ha valaki ezen a területen képzeli el a jövőjét, részletekért lépjen kapcsolatba az állást meghirdető csapattal az alábbi elérhetőségeken.

60977330_1124230567760846_7189547710431625216_n

Ennyi extrém helyen tartott már F1-es bemutatót a Red Bull

A bemutatócsapat következő állomása hétvégén Dél-Afrika, Fokváros, ennek apropóján a Red Bull Racing közzétett egy videót arról, milyen különleges helyszíneken járt már Formula-1-es versenygépe: sípálya, befagyott tó, a Golden Gate, a Monument Valley vagy a Himalája is szerepelt már a helyszínek között.

Budapesten látták Max Verstappent, járjatok nyitott szemmel!

Kollégánk biztos forrásból úgy értesült, hogy csütörtök este Budapestre érkezett Max Verstappen. Az esti órákban a Tokió nevű étteremben vacsoráztak, ahol az informátor kiszúrta, odament hozzá köszönni, rajongani, puhatolózni egy picit és annyit tudott meg, hogy „üzleti ügyben” érkeztek.

Járjatok nyitott szemmel, hátha ti is találkoztok vele!

Indy 500-as győzelméről nosztalgiázik a Mercedes

25 évvel ezelőtti Indianapolis 500-as sikerét idézte fel a Mercedes: a német gyártó a Team Penske számára készítette el a 3,43 literes, V8-as turbómotort, amely 1000 lóerő leadására volt képes. A győzelmet Al Unser Jr. szerezte.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Mercedes-motorral nyertek Indy 500-at: 1914-ben az olasz Ralph DePalma a németek autójával győzött.

A Pirelli már most a Magyar Nagydíjjal foglalkozik

Két hónappal a Magyar Nagydíj előtt a Formula-1 gumiszállítója közzétette az augusztus 2-4. közötti versenyhétvégén elérhető gumikeverékeket. A kemény, közepes és lágy abroncs a hétvégén a C2, C3 és C4 keménységű gumi lesz, ugyanazok, melyeket a gumikat közepesen igénybe vevő versenyeken, Ausztráliában, Kínában és Azerbajdzsánban használt a mezőny, valamint Franciaországban, Ausztriában és Németországban fog.

A szabályok szerint a 13 szettből egy lágyat az időmérő Q3-as szakaszára, egy közepest és egy keményet a futamra kell félretenni a csapatoknak: a maradék 10 szettet saját maguk állítják össze. A Pirelli két héttel a versenyek előtt hozza nyilvánosságra, hogyan válogattak az istállók.

Élőben nézhetjük a teljes MotoGP-hétvégét

Ez a hétvége viszonylag csendesebb lesz az autó- és motorsportért rajongók számára, de a MotoGP mugellói eseményeit élőben követhetjük majd a tv-ben - mutatjuk a programot:

 

Péntek (május 31.)  

09:00 - 09:40 Moto3, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

10:55 - 11:35 Moto2, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

13:15 - 13:55 Moto3, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

15:10 - 15:50 Moto2, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

   

Szombat (június 1.)  

09:00 - 09:40 Moto3, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

10:55 - 11:35 Moto2, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

12:35 - 13:15 Moto3, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)

13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)

14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)

15:05 - 15:45 Moto2, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)

   

Vasárnap (június 2.)  

08:40 - 09:00 Moto3, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)

09:10 - 09:30 Moto2, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)

09:40 - 10:00 MotoGP, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)

11:00 Moto3, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)

12:20 Moto2, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)

14:00 MotoGP, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)

 

motogp_10

fotó: dppi

F1-es erősorrend: Csökkent Verstappen előnye

Az idei szezonban folyamatos erősorrendet vezet a Formula-1 hivatalos weboldala, amelynek lényege, hogy a pilóták egyéni teljesítményét pontozzák minden futamon. Öt szakértő értékel mindenkit egy 1-10-ig terjedő skálán, vagyis egy hétvége folyamán a maximálisan megszerezhető pont 50 és az egyes hétvégéken begyűjtött pontszámok átlaga alapján frissül a lista - Monacóban Lewis Hamiltont látták a legjobbnak, ő 49 egységet kapott, de az összetettben továbbra hs a Bahrein óta vezető Max Verstappen áll az élen.

A lista első tíz helyezettje:

1. Max Verstappen 45,3 átlagpont
2. Lewis Hamilton 44,7
3. Valtteri Bottas 43
4. Alex Albon 40,5
5. Carlos Sainz 40
6. Sergio Perez 38,7
7. George Russell 38,5
8. Danyiil Kvjat 38,2
9-10. Lando Norris és Charles Leclerc 38-38

mver

fotó: dppi

Így mozgott Leclerc a jótékonysági futballmérkőzésen

Hétfőn rendeztek jótékonysági (a meccs célja a rákbetegeknek való gyűjtés volt) futballmérkőzést Olaszországban, ahol klasszis labdarúgók mellett Sebastian Vettel és Charles Leclerc is pályára lépett - íme a monacói néhány megmozdulása:

Közmunkára ítélték az ERC-címvédőt

Súlyos vétséget követett el a hétvégi Liepaja Ralin az Európa-bajnoki címvédő Alexej Lukjanuk, hiszen az orosz pilóta előbb 125 km/h-s sebességgel haladt közúton 50 km/h-s sebességhatár mellett, majd 168,5 km/h-t mértek nála ott, ahol 90 km/h lett volna a maximum - a gyorsaságikat összekötő etapokon a versenyzőknek is be kell tartani a közúti szabályokat, a GPS-rendszer viszont természetesen rögzítette a kihágásokat.

Lukjanukot a futamról nem zárták ki, viszont ötezer eurós bírságot kellett befizetnie két napon belül, valamint tíz nap közmunkára ítélték, amit a közúti biztonság jegyében kell elvégeznie és amit majd az FIA fog meghatározni. Emellett ráadásul felfüggesztetten elveszik a Liepaja Ralin elért második helyen megszerzett pontjait, ha a szezon során még egyszer hasonló probléma fordul vele elő.

A pilóta úgy magyarázta a gyorshajtást, hogy gondjaik voltak a fékekkel, tizenöt percet szereltek két szakasz között, majd sietniük kellett, hogy odaérjenek a következő rajtjába, nem nagyon volt forgalom, nem veszélyeztettek senkit.

luk

Raikkönen és Giovinazzi a vízen is összemérte tudását

Az Alfa Romeo pilótái élvezték a mókát: