DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Portugál perecelés: Damon és Eddie estorili este

Hétvégén jön a Portugál Nagydíj Portimaóban. A Formula-1 közösségi csatornája ennek apropóján egy hajmeresztő balesetet idézett fel, amely az 1994-es, még Estorilban tartott Portugál Nagydíj szabadedzésén történt – 27 év távlatából elismerésre méltó, hogy ennyi kamerafelvételt sikerült előásni Eddie Irvine és a bajnokaspiráns Damon Hill összeakadásáról.

Ne feledjük el, hogy az eset Ayrton Senna halálának évében történt, az elhunyt brazil csapattársával, Hill-lel: emiatt még fokozottabb volt a megkönnyebbülés, hogy a brit sértetlenül mászott ki a feje tetejére állt Williamsből.  (A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)

  

A Monacói Nagydíjra engedhetik be először a nézőket

Közeleg az idő, hogy újra rajongók látogathassanak a Formula-1-es nagydíjakra. Akár már egy hónap múlva: a május 23-i Monacói Nagydíj, a szezon ötödik versenye lehet az első, melyet nem zárt kapuk mögött tartanak. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Monte-Carlo azt ígéri, hogy az első nagydíj lesz, ahol korlátozott számú nézőt beengednek vasárnap” – jelentette ki az olasz nyelvű Sky Tg24-nek. „Ez reményt ad, mert ha a helyzet javul, fokozatos újranyitás jön, a Formula-1-es rajongóknak pedig újra lehetőségük lesz részt venni a nagydíjakon. Erős az igény, hogy élőben is láthassák a Formula-1-et, ne csak televízióban. De a mostani évben a dolog összetettebb, mint tavaly, minden országban mások a szabályok. Követjük a napi helyzetet, amely óráról órára változik.”

Tudtátok, hogy Rossi majonézzel eszi a pizzát?

Még a szezon kezdete előtt készített egy videót a MotoGP oldala, amelyben Valentino Rossi sorol olyan dolgokat, amelyeket talán még a legnagyobb rajongói közül sem mindenki tudott róla. Kiderült például, hogy a Petronas SRT Yamaha kilencszeres világbajnoka szeret sokáig aludni, valamint odavan a Batman-filmekért, de a legnagyobb sokk akkor érheti az embert, amikor megtudja, hogy olasz létére is majonézzel eszi a pizzát!

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hamilton: mint egy bokszoló, aki padlót fogott

A Formula Podcast legutóbbi adásában még egyszer visszatekintettünk az imolai hétvégére, és nem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy ritkán láthattuk olyan állapotban a hétszeres világbajnok britet, mint a hibáját követően a piros zászlós megszakítás során. A vonatkozó részt 25:01-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Felfüggesztett eltiltást kapott a közúton balesetező Ogier

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Horvát Rali vasárnapi első gyorsaságija előtt Sebastien Ogier közúton ütközött egy BMW-vel. A hétszeres világbajnok autójának ajtaja ugyan sérült, de folytatni tudta a versenyt – sőt, drámai végjáték után meg is nyerte azt –, ám nem maradhatott büntetlenül, hogy a francia klasszis – egy rendőrt kis híján el is ütve – elhajtott az incidens helyszínéről. Emiatt egyversenyes felfüggesztett eltiltást, valamint 5000 eurós bírságot szabtak ki rá. Később egy piros lámpán is áthajtott Ogier, emiatt további 2000 eurós pénzbüntetést róttak ki – a Horvát Ralin aratott győzelmét viszont megtarthatta.

Ismét elmaradhat a Brazil Nagydíj?

Sorozatban másodszor maradhat el a Sao Paulo-i Formula-1-es futam a Covid-járvány miatt. Napi 14 ezer, összesen 380 ezer halálesettel jelenleg Brazília áll a legrosszabban a vírus ellen, így már most kérdések merültek fel a november 7-i futammal kapcsolatban. Ha most hétvégén kellene oda utazni, azt Daniel Ricciardo nehezen tudná elképzelni.

"Tisztában vagyok vele, hogy Brazília nem áll jól a Covid ellen. Meggyőződésem, hogy sok kérdés lógna a levegőben, ha most hétvégén kellene odautazni. Nem lennénk elkötelezve. Biztosan abban bíznak, hogy javul a helyzet, de ha nem így lesz, akkor kérdésessé válik a verseny sorsa" - idézte a Racefans az ausztrál pilótát.

Mivel a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj pont a brazil forduló után következne, Ricciardo félig komolyan felvetette, hazája rendezhetne dupla fordulót, ha az F1 ragaszkodik az évi 23 nagydíjhoz.

f1-brazil-20192

Fotó: DPPI

Energiakáosz az esőben és újoncsiker: a valenciai Formula-E-futamok összefoglalója

A szezon harmadik dupla hétvégéjét teljesítette az elektromos világbajnokság mezőnye, méghozzá tőlük szokatlan módon egy épített versenypályán – íme, a botrányos végjátékot hozó szombati és egy újonc rajt-cél győzelmével záruló vasárnapi futamok hivatalos videós összefoglalói:

Rajzzal, olasz kajával és borral lepte meg fiatal rajongója Bottast

Na jó, a borral a Noah névre hallgató kisfiú édesanyja lepte meg Valtteri Bottast, aki még az imolai hétvégén találkozott ifjú szurkolójával – természetesen a Mercedes finnje is készült ajándékkal:

Lauda visszatérése, tömegbaleset Spában, dráma Interlagosban – az F1 Oscar-gyanús pillanatai

Magyar idő szerint hétfőre virradóra rendezték az idei Oscar-gálát, ennek apropóján pedig az F1 is készített egy összeállítást olyan pillanatokból, amelyek hollywoodi filmbe illesztve megérdemelnék a legjobb forgatókönyvnek járó díjat – a címben említetteken kívül többek között a Brawn GP csodája, Verstappen győztes Red Bull-os bemutatkozása és Lewis Hamilton tavalyi háromkerekes befutója is megjelenik a videóban (ami átkattintás után nézhető!):

Watson rekordot jelentő felzárkózásától Raikkönen utolsó győzelméig – a legjobb amerikai F1-es futamok

A Miami Nagydíj bejelentésének apropóján állított össze egy top 10-es válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája a legemlékezetesebb Egyesült Államokban rendezett versenyekről. Az összeállításból is látszik, hány különböző helyszínen vendégeskedett már az országban az F1, és szinte minden pálya szállított egy-egy igazán remek futamot. A videó átkattintás után érhető el:

Perez nagy segítség lehet a bajnoki harcban

A Formula Podcast legutóbbi adásában még egyszer visszatekintettünk az imolai hétvégére, valamint a szezon eddigi történéseire, és arra jutottunk, hogy bár a mexikói sem villog igazán a Red Bullnál, mégis sokkal hasznosabb partnere lehet Verstappennek, mint Bottas Hamiltonnak. A vonatkozó részt 38:06-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kilökték az élről Alesit Monacóban, a büntetett a dobogóra sem állt fel

Elképesztően izgalmas futamot hozott a Monaco Historic Grand Prix egyik kategóriája, amelyben az 1970-es évek F1-es autói csaptak össze. A versenyt sokáig Jean Alesi vezette Niki Lauda 1974-es Ferrarijával, parádés védekezést bemutatva az 1976-os Lotusszal támadó Marco Wernerrel szemben. A hajrához közeledve azonban a célegyenesben – vélhetően Alesi félreváltásának köszönhetően – Werner megpöckölte hátulról a Ferrarit, amely így a falba állt, a francia futama pedig véget ért.

Nem sokkal később egy másik baleset miatt piros zászlóval véget vetettek a viadalnak, Werner azonban nem sokáig tekinthette magát győztesnek, ugyanis a koccanás miatt 15 másodperces büntetést kapott, így a harmadik helyig csúszott hátra (a futamot így Michael Lyons nyerte egy McLaren M26-ossal). A háromszoros Le Mans-győztes tiltakozásul fel sem állt a dobogóra, majd a trófeáját is otthagyta, amikor távozott a pódiumceremónia helyszínéről.

Prága és Pozsony utcáin forgatott a Red Bull – vajon nálunk is felbukkannak?

A Formula Podcast Facebook-csoportban hívták fel rá a figyelmünket, hogy a napokban két közeli városban is promóciós forgatást tartott egy korábbi F1-es modellel a Red Bull: előbb Prágában, majd Pozsonyban került sor erre. Az RB7-est a hírek szerint David Coulthard vezette.

Természetesen többen is levideózták, ahogy egy F1-es autó száguldozik a közutakon a két fővárosban – pedig sem Prágában, sem Pozsonyban nem jelezték előre a tömeg elkerülése érdekében a lakosságnak, hogy ilyen esemény készülődik. Éppen ezért az sem kizárt, hogy ha már a környéken járnak, akkor Magyarországra is benéznek…

Ilyen lehet a Netflix ábrázolásában a Bottas-Russell balhé

A Drive to Survive nem ódzkodik attól, hogy túlozzon, ferdítsen, oda nem illő, nem akkor történt dolgokkal tegyen drámaivá bizonyos dolgokat - nos, az imolai Bottas-Russell ütközés önmagában is elég drámai volt, de egy vicces videóban megpróbálták elképzelni, hogy mit is csinálhat a sztorival a Netflix.

Videó: Már a vasárnapi első szakasz előtt balesetbe keveredett Ogier

Nem indult jól a Horvát Rali utolsó napja a szombati szakaszokat követően még vezető Sebastien Ogier-nek: a Toyota tájékoztatása szerint a francia az első gyorsaságit megelőző közúti szakaszon balesetezett. Természetesen videó is készült az incidensről, amelyen az látszik, hogy Ogier versenygépét egy másik autó találja el. A hétszeres világbajnok versenye ezzel nem ért véget, viszont Elfyn Evans átvette tőle a vezetést a Power Stage előtt.

Ha nem lett volna elég az autón keletkezett sérülés, Ogier a rendőrségi intézkedés során pedig kis híján a rendőrt elütve hajtott el a helyszínről:

Megint felfordult a rajtrács a Formula-E-ben: Újonc a pole-ban, éllovasok a mezőny végén

Vasárnap egy újabb időmérő edzéssel folytatódott a Formula-E valenciai duplafutamos hétvégéje. Az a trend, hogy minél későbbi csoportban gurulnak pályára a versenyzők, annál jobb esélyük van a Superpole-ba jutásra, ezúttal hatványozottan érvényesült, ugyanis helyenként még voltak nedves aszfaltok az aszfalton, így egyértelműen egyre jobbak lettek a körülmények. Éppen ezért mind a hat továbbjutó helyet az utolsó csoport pilótái kaparintották meg, azaz a világbajnoki tabella utolsó helyezettjei: Jake Dennis, André Lotterer, Alex Lynn, Tom Blomqvist, Oliver Turvey és Norman Nato.

Ez persze azt is jelenti, hogy a nagyágyúk mind hátrébbról indulhatnak: a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne hetedik lett, Sebastien Buemi kilencedik, a címvédő Antonio Felix da Costa a tizenkettedik, míg a Mercedes bajnoki éllovas duója, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries csak a 19-20. legjobb idővel zárt.

A pálya állapotának javulása a Superpole-ban is tetten érhető volt, hiszen mindenki átvette a vezetést az előtte érkezőtől. A pole-t így az újonc BMW-s, Jake Dennis szerezte meg, karrierje során először, bő nyolc tizedmásodperccel megelőzve a porschés Lotterert, majd jött Lynn, Blomqvist, Turvey és Nato. A második Valencia ePrix 14 órakor startol.

A vasárnapi időmérő végeredménye:

fe-valencia-kvali2

Itt élőben nézheted a Monaco Historic Grand Prix vasárnapi versenyeit

Már egy hónappal az idei F1-es Monacói Nagydíj előtt versenyautók száguldanak Monte-Carlo utcáin: méghozzá nem is akármilyenek: világháború előtti versenygépektől a hetvenes évek F1-es masináiig rengeteg történelmi autó szerepel a Monaco Historic Grand Prix programjában. Ma következnek a versenyek, a Sky Sports élő közvetítése révén pedig végig élőben lehet követni az eseményeket (a program itt található):

IndyCar: Hertáé a pole St. Petersburgben

Az Andretti Autosport színeit erősítő Colton Herta szerezte meg a rajtelsőséget az IndyCar idei második futamára St. Petersburgben: az amerikai közel járt ahhoz, hogy egy perc alatti időt teljesítsen. Mellőle Jack Harvey indulhat majd a magyar idő szerint vasárnap 18:40-kor kezdődő futamon, megelőzve két bajnokot, Josef Newgardent és Simon Pagenaud-t. A címvédő Scott Dixon a nyolcadik, a bajnokságot múlt heti győzelme után vezető Alex Palou a tizedik helyről startolhat majd, míg a kvalifikáció egyik nagy vesztese Will Power volt, aki mindössze a 20. pozícióba kvalifikálta magát.

colton-herta-ic-kvali-1

Formula-E és IndyCar vasárnap, íme a program

Mutatjuk a vasárnapi (április 25.) programot: 

08:00 - 08:45 Formula-E, 3. szabadedzés 

10:00 - 11:00 Formula-E, 2. időmérő és Superpole (tv: Eurosport 2, 13:00, felv.)

14:00 Formula-E, 2. futam (tv: Eurosport 2, élő)

15:05 - 15:35 IndyCar, Warm up 

18:30 IndyCar, Futam (tv: Aréna4, hétfő 00:00, felv.)

03421005_160

fotó: dppi

Tragédia: Kilöttyent Bottas kávéja!

Amikor a Valtteri Bottas lételemét jelentő kávé az overallon landol: