DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd

Csaknem másfélszeresére nőtt az F1 második negyedéves bevétele tavalyhoz képest

Közzétette a Formula-1 a második negyedévre, azaz az áprilistól júniusig tartó időszakra vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből egyértelműen látszik, hogy óriási a javulás a 2021-es idény azonos szakaszához képest. Mindkét szezonban hét nagydíjat rendeztek ebben az időszakban, ám míg egy éve 501 millió dollár bevételt könyvelhetett el az F1, idén 744 millió dollár ez az érték – azaz az emelkedés 49 százalékos.

Természetesen ez jórészt azzal magyarázható, hogy 2021 tavaszán még bőven éreztette a hatását a koronavírus-járvány, sok helyszínen limitált nézőszám előtt rendezték a futamokat, míg idén több verseny esetében is – beleértve a Magyar Nagydíjat – telt házat produkáltak a pályák. A megnövekedett bevétel azt is eredményezte, hogy míg a tavalyi második negyedévben 43 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az F1, idén már 49 millió dolláros profitról számolhattak be. A tíz csapatok számára kifizetett összeg is 308 millióról 368 millió dollárra ugrott.

f1-hun-nezok-dppi

fotó: DPPI

Óriási csata az F3-as sprinten, 16 éves Red Bull-junioré a győzelem

Miközben az F1-esek még edzenek és kvalifikálnak pénteken Bahreinben, a Formula-3-asok számára a sprintfutammal ténylegesen is elrajtolt a 2024-es szezon. A fordított rajtrács értelmében Laurent van Hoepen várhatta a 19 körös viadal startját, de már az első kanyarban kívülről megelőzte őt ART-s csapattársa, Nikola Tsolov. Kettejük között kemény csata bontakozott ki, a negyedik körben Van Hoepen megelőzte a bolgárt, aki azonban rögtön visszavette tőle az első pozíciót a következő egyenesben.

Féltávnál aztán újra próbálkozott a holland újonc, de Tsolov ismét egyből visszatámadta – kettejük csatája révén pedig megérkezett a nyakukra Arvid Lindblad, Leonardo Fornaroli és Max Esterson triója is. Előbbi pedig szintén keményen megtámadta Van Hoepent, de végül annak hibája kellett ahhoz, hogy Lindblad feljöjjön a második pozícióba. Ott viszont nem is állt meg a 16 éves Red Bull-junior: második nekifutásra ugyan, de legyűrte Tsolovot is, így a Prema újoncának győzelmét hozta a bahreini F3-as sprint. Tsolov végül a pódiumról is lecsúszott, hiába védekezett hősiesen sokáig: Van Hoepen lett a második, Fornaroli pedig a harmadik.

A csütörtöki időmérős remeklő párosnak nem volt jó napja: a szombati főversenyen pole-ból induló Dino Beganovic már a start utáni első kanyarban ütközött Santiago Ramosszal, így defekt miatt a bokszba kellett hajtania, míg Luke Browning egy szabálytalan előzés miatt kapott tíz másodperces büntetéssel csúszott ki a pontszerzők közül.

f3-lindblad-prema-bahrein

Visszavonták az F1-es időmérőre tervezett szigorítást

Mint arról mi is írtunk néhány napja, az FIA szigorítani igyekezett az előírásokon, hogy megakadályozzák, hogy a pilóták túl lassan haladjanak a pályán a kvalifikáció során. A tavalyi Olasz Nagydíjtól kezdve van érvényben az az útmutatás, hogy a versenyzőknek egy előírt maximum időhöz kell tartaniuk magukat a két safety car-vonal közötti szakaszon (ami gyakorlatilag a bokszkijáratot és a bokszbejáratot jelenti). Most ezt tervezték szigorítani azzal, hogy az egyes sportbírói szektorokban is a megadott időnél nem mehettek volna lassabban az autók: ezzel azt akarták elérni, hogy ne úgy tartsák be a teljes körre vonatkozó maximum köridőt, hogy a pálya bizonyos szakaszain így is túl lassan, máshol pedig gyorsabban haladjanak.

Nos, ez a plusz kitétel azonban a pénteki napra kikerült Niels Wittich versenyigazgató útmutatásával: az új szövegezés alapján ismételten csak a két SC-vonal közötti kvázi teljes körben futott időt nézi, amelyet egyébként 1:54,0-ban határoztak meg a csütörtöki szabadedzések tapasztalatai alapján. Az a kiegészítés viszont maradt, hogy a bokszutcában is figyelni kell, hiszen az előző évad végén tendenciává vált, hogy a bokszkijáratnál is hajlamosak voltak feltartani egymást a versenyzők. A 2023-as szezon utolsó futamain amúgy jellemzően hiába vizsgáltak számos ilyen jellegű kihágást a stewardok, néhány figyelmeztetéssel járó kivételtől eltekintve elfogadták az érvelést, miszerint jó okuk volt a pilótáknak a megengedettnél nagyobb mértékű lassításra (például azzal, hogy így nem tartották fel a másik autót).

f1-bahrein-1

Videó: egy kör Valentino Rossival a WEC-BMW-ben és Kubicával a Ferrari hypercarjában

Ezen a hétvégén a WEC-szezonja is megkezdődik Katarban, a szabadedzéseken már túl vagyunk, és mutatunk két belsőkamerás felvételt két, sokak által követett versenyzőtől. Egyrészt Valentino Rossi egy körét a GT3-as BMW-vel, másrészt Robert Kubica teljesítményét az AF Corse által felkészített Ferrari-hypercarban:

 

Melyik két csapatból választhat Sainz, széteshet-e az Alpine?

Mészáros Sándor kollégánk több érdekes információt is begyűjtött csütörtökön a bahreini F1-es paddockban, Carlos Sainz jövője és az Alpine helyzete is szóba került a nap során. Erről és a nap érdekességeiről szokásos videós bejelentkezésében beszélt a YouTube-csatornánkon.

A videó megtekinthető az alábbi képre, vagy erre a linkre kattintva!

hornerweb

Jön az F1-es időmérő: íme a pénteki program

Ugyan még csak péntek van, de már F1-es időmérőt rendeznek a szokatlan hétvégi lebonyolítás miatt. Íme a mai autósport-menetrend:

Péntek

9:00-10:00 WEC, harmadik szabadedzés

11:15 Formula-3, első futam

13:30-14:30 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

14:00-15:08 WEC, időmérő (Eurosport 2)

15:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)

17:00-18:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

A teljes hétvégi program itt található!

f1-ferrari1

 

Új pole-pozíciós az F2-ben és az F3-ban is

A szokatlan bahreini menetrendben a juniorkategóriák eseményei is korábbra kerültek, így már csütörtökön az első rajtkockákért folyt a harc a Formula-2-ben és a Formula-3-ban. A közel-keleti késő délutánban először az F3-as versenyzők küzdöttek meg a pole-pozícióért. Az időmérő egyes részein Max Esterson, Mari Boya és Leonardo Fornaroli is vezetett. Ebben a szakaszban Dino Beganovic elmaradt az olasztól 6 századmásodperccel, azonban a javításokat követően az edzés végére már az ő neve állt az élen 1:46:431-gyel. A PREMA-versenyző mögött Luke Browning és Gabriele Mini sorakozhat majd fel a rajtrácsra szombaton. A pénteki sprintet Laurens van Hoepen és Nikola Tsolov kezdheti majd meg az első sorból. Dino Beganovic a tavalyi szezonban nem tudott pole-t szerezni, így ez volt a Ferrari-akadémista első sikere időmérő edzésen.

Hasonló történt a száguldó cirkusz belépő kategóriájában is, ahol Kush Maini szerezte meg az első rajtkockát. Az indiai pilóta erősen is kezdte az időmérőt, az első köröket követően ő vezetett. Az idő elteltével élre állt Isack Hadjar, majd Zane Maloney is, azonban Maini újabb körén már nem tudtak javítani. Az Invicta Racing elégedetten zárhatta a napot, hiszen nemcsak a pole-t, hanem az egész első sort sikerült bezsebelniük. Mainit csapattársa, Gabriel Bortoleto követte az eredménylistán, mögötte az említett Hadjar-Maloney duóval. A pénteki sprintfutamot Taylor Barnard és Victor Martins kezdheti majd meg az első két pozícióból.

FRISSÍTÉS: Később az autóval kapcsolatos szabálytalanság miatt kizárták Mainit, így a pole-t az F2-ben most debütáló tavalyi F3-as bajnok, Bortoleto örökölte meg.

Jogi lépésekkel fenyeget a MotoGP-ből kirúgott csapat volt tulajdonosa

Tavaly a valenciai szezonzáró után robbant a bomba, miszerint a FIM, a Dorna és a csapatokat tömörítő IRTA megvonta 2024-re az indulási jogot a CryptoDATA RNF Racing csapatától a MotoGP-ben. A CryptoDATA 2023-ról nemcsak névadó szponzora lett Razlan Razali alakulatának, hanem többségi tulajdonosa is, az idény végén viszont a „részvételi megállapodásban foglaltak sorozatos megszegésére” hivatkozva kirakták őket a mezőnyből. A helyüket gyakorlatilag azonnal átvette a NASCAR-ból ismert Trackhouse Racing, amely így az RNF helyett lett az Aprilia új szatellit alakulata, megtartva a személyzet és a felszerelés nagy részét, valamint a Miguel Oliveira, Raul Fernandez versenyzőpárost is.

Bár a CryptoDATA vezére, Ovidiu Toma elsőre egy meglehetősen kemény hangvételű közleményben fenyegette a Dornát, utána úgy hírlett, hogy a felek rendezték a soraikat. A The Race szaklap viszont most úgy értesült, hogy ez mégsem történt meg, sőt a román kriptocég jogi eljárással fenyegeti a MotoGP kereskedelmi jogtulajdonosát. A The Race által látott dokumentum szerint a CryptoDATA azzal vádolja a Dornát, hogy nem tett eleget az anyagi kötelezettségeiknek, valamint „olyan cselekményeket hajtott végre, amelyek hatalommal való visszaélésnek és a versenyjog megsértésének minősülnek”. A vállalat szerint ez nemcsak anyagi veszteséggel, hanem a hírnevük aláásásával is járt számukra, és mindezt bizonyítékokkal alátámasztva fogják felhívni az illetékes versenyhatóságok figyelmét a történtekre. Az idézett portál kereste a Dornát is, de nem kommentálták a hírt.

motogp-rnf

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: szénné égett a Toyota egyik autója a tereprali-vb második futamán

Lucas Moraes az abszolút első helyért is harcban volt, ám nem sokkal a szerdai szakasz vége előtt lángra kapott a gyári Toyota Hilux, és gyakorlatilag szénné égett. A páros szerencsére sértetlenül ki tudott menekülni a kigyulladó autóból, de a versenyt értelemszerűen nem tudják folytatni.

A drámai szakasz összefoglalója ezen a linken olvasható, alább pedig mutatjuk a videót az égő autóról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rally Raid Spirit (@rallyraidspirit) által megosztott bejegyzés

Sprintszétlövés helyett sprintidőmérő, két parc fermé-időszak – véglegesek az F1-es sprintváltozások

Néhány hete az F1 Bizottság már elfogadta, szerdai ülésén pedig az FIA Motorsport Világtanácsa is rábólintott a sprinthétvégék lebonyolítását érintő változtatásokra. Ezek lényege, hogy változik az események sorrendje – méghozzá még a formátum fő kritikusának számító Max Verstappen szerint is logikus irányba –, így a pénteki egyetlen szabadedzést követi a sprint rajtrácsát meghatározó kvalifikáció, szombat dél körül rendezik magát a sprintversenyt, majd délután a szokott időpontban a „rendes” időmérőt, vasárnap pedig a nagydíjat.

Egy apró változtatás még, hogy a Formula-1 sportszabályzatában immár nem a tavaly használt sprintszétlövésként, hanem egyszerűen sprintidőmérőként hivatkoznak a péntek délutánra átkerülő rövidített kvalifikációra. Érdekesség, hogy anno a sprintek bevezetésekor, 2021-ben még magát a sprintversenyt nevezték sprintkvalifikációnak, hiszen akkor még annak az eredménye határozta meg a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét, így okozhat még azért némi kavarodást a mostani sprintidőmérő elnevezés, még ha szebben is hangzik, mint a szétlövés…

A sportszabályzatból az is kiderül, hogy bár eddig hivatalosan nem kommunikálták, valóban megnyitják majd a parc fermét a sprintfutam és az időmérő között, azaz a csapatok hozzányúlhatnak az autókhoz és a beállításokhoz a sprint után és a hagyományos kvalifikáció előtt. Ezzel gyakorlatilag két parc fermé-fázisra bontják a sprinthétvégéket: a sprintidőmérő kezdetétől a sprintig, valamint a szombati kvalifikáció indulásától a nagydíjig nem lehet hozzányúlni a versenygépekhez. A változtatást már előre üdvözölték az istállók és a versenyzők, hiszen eddig egyetlen szabadedzés alapján kellett megtalálniuk a megfelelő beállításokat, s ha azokkal félrement valaki, akkor ugrott az egész hétvégéje, míg ezentúl a sprint után még lesz lehetőség módosításokra.

f1-sprint-start

Ricciardo imádná, ha dobogón végeznének

Daniel Ricciardo elhessegette azokat a feltételezéseket, miszerint az idei Visa Cash App RB a Red Bull tavalyi autójának a másolata lenne, mindenesetre rendkívül élvezné, ha sikerülne egy nagyobb előrelépést megtenniük 2024-ben.

„48 órán belül mindenre választ kapunk. Néhány ember azt gondolja, hogy mi leszünk az idei év Aston Martinja vagy a Pink Mercedes” – utalt Ricciardo a 2020-as Racing Pointra, mely nagyban hasonlított az egy évvel korábbi Mercedeshez.

„Meglepő lenne, de imádnám, ha képesek lennénk dobogós helyezésekért harcolni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az emberek reálisabban értékelik majd a helyzetet, ha meglátják, hogy milyen eredményekre vagyunk képesek.”

„Természetesen használunk néhány alkatrészt a Red Bulltól, de ezek megengedettek a szabályok alapján” – tette hozzá Ricciardo.

Így orvosolták a bahreini csatornafedélgondokat az F1-es szezonnyitóra

A múlt heti előszezoni teszten kétszer is meg kellett szakítani a csapatok munkáját, mert a 11-es kanyar felszakadt egy csatornafedél-darab. A második nap során jelentkezett problémát még hegesztéssel igyekeztek orvosolni, ám amikor másnap ugyancsak előállt a gond, már egyértelmű volt, hogy más megoldásra lesz szükség. A bahreini pálya illetékesei pedig léptek is: a helyszíni jelentések szerint az ominózus részen, valamint a 7-es kanyarnál is betonnal öntötték tele a csatornákat, amelyeket aztán a rázókő színeire festettek, ahogy az Albert Fabrega szakíró Twitterre feltöltött fotóin is látható:

 

A RacingNews365.com és a The Race szaklapok szerint a pálya más pontjain emellett extra hegesztéssel igyekezték elejét venni a hasonló problémáknak. Amelyeket egyébként az új ground-effect autók szívóhatása mellett az is kiválthatott múlt héten, hogy a versenyzők szélesebben fordultak, jobban kihasználták a rázókövet a 11-es kanyar előtti szakaszon, mint korábban.

Itt a TCR World Tour hétfordulóssá kurtított 2024-es versenynaptára

Nemrég már beszámoltunk róla, hogy a TCR Australia közölte, hogy a szervezők szállítási és logisztikai problémák miatt – amelyeket a Vörös-tengernél kialakult helyzet váltott ki – kikerült a TCR Világsorozat idei menetrendjéből a két ausztrál forduló. A Motorsport Világtanács szerdai ülésén ratifikálták is ezt a lépést, így eldőlt, hogy az immár FIA-státuszt kapó World Tour 2024-ben csak hét fordulóból fog állni.

Viszont ezzel egyidejűleg a naptárral kapcsolatos utolsó kérdőjel is kiegyenesedett, hiszen eddig nem lehetett tudni, pontosan hol rendezik majd a júliusra kiírt brazíliai futamokat. Nos, a mai bejelentésből kiderült, hogy az F1-es nagydíjnak is otthont adó interlagosi pálya lett a befutó. További változás, hogy a kínai futamok szeptember közepi időpontról átkerültek október közepére, így időben közelebb került a ZhoZhou pályán rendezendő forduló a makaói fináléhoz. A TCR Világsorozat egyébként egy európai, egy afrikai, egy észak-amerikai, két dél-amerikai és két ázsiai állomást fog tartalmazni az előttünk álló szezonban.

A World Tour idei mezőnyével kapcsolatban amúgy mindezidáig annyi bejelentés történt hivatalosan, hogy az új GOAT Racing két Hondát fog indítani a bajnokságban.

A TCR Világsorozat 2024-es naptára:

Április 19-21. Vallelunga, Olaszország
Május 3-4. Marrakesh, Marokkó
Június 7-8. Mid-Ohio, USA
Július 20-21. Interlagos, Brazília
Augusztus 2-4. El Pinar, Uruguay
Október 19-20. ZhuZhou, Kína
November 14-17. Makaó, Kína

tcr-vallelunga

Sajtó: Horner úton az F1-es Bahreini Nagydíjra – de nem tudja, mi a döntés

Szerdán a médianappal megkezdődik a Formula-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéje, de továbbra is a levegőben lógó a Christian Horner ellen zajló vizsgálat, amelyet „nem megfelelő viselkedés” miatt indított a Red Bull a csapatfőnök ellen egy külső szakértő bevonásával. Hétfőn mi is írtunk róla, hogy sajtóértesülések szerint napokon belül megszülethetett az ítélet Horner kapcsán, most viszont a Motorsport.com és a Sky Sports is úgy tudja, hogy mindettől függetlenül a lassan két évtizede az istállót vezető Horner úton van Szahírba. A Sky Sports riportere azt is hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy kedvező döntés születik a csapatvezető szempontjából, amelyet akár már szerda este, a sajtónap végén megismerhetünk, ugyanis tudomása szerint még maga Horner sem tudja, milyen ítélet született vele kapcsolatban.

f1-horner-redbull-bahrein-teszt

Tippjátékunkban is indul az F1-es szezon, a pénteki időmérő kezdetéig tippelhettek a Bahreini Nagydíjra

Ebben a szezonban is folytatódik a Formula.hu Péter Loránd által fejlesztett F1-es tippjátéka: a bajnokság részletei, szabályzata, működése ezen a linken elérhető, és ha csatlakoztok a Formula.hu bajnokságához, akkor minden hónapban nyerhettek, hiszen aki az adott hónapban a legtöbb pontot szerzi, az jutalomban részesül. Egy-két újítással is készültünk a szezonra, vannak új tippelési lehetőségek, és már látszanak is a kiszámolt szorzók.

Részletek a Formula.hu Tippjáték menüpontjában és a https://formula-tipper.com/login oldalon, és ne feledjétek: ahogy tavaly, úgy idén is az időmérő kezdetéig adhatjátok le a tippjeiteket, ami most magyar idő szerint péntek délután 17:00.

Játékra fel!

tipper1

Mikor kezdődik az F1-es Bahreini Nagydíj?

A mai sajtónappal megkezdődik az F1-es szezonnyitó hétvégéje, így érdemes ismét áttekinteni, hogy mikor is kezdődnek az egyes események, hiszen ahogy arról többször írtunk már, ezúttal szombatin rendezik a versenyt, és nem vasárnap.

Íme az F1-es menetrend:

Csütörtök

12:30-13:30 Első szabadedzés

16:00-17:00 Második szabadedzés

 

Péntek

13:30-14:30 Harmadik szabadedzés

17:00-18:00 Időmérő

 

Szombat 

16:00 Futam

 

A hétvége teljes menetrendje más sorozatokkal és a tv-közvetítésekkel együtt ezen a linken megtekinthető!

 

Hogy mi várható a hétvégétől, azt ebben a rövid videónkban foglaltuk össze:

Videó: Verstappen a világ leggyorsabb drónja ellen

Remek videót tett közzé a Red Bull, melyben a világ leggyorsabb drónja veszi fel a versenyt Max Verstappen 2024-es versenyautója ellen.

A Dutch Racing Gods által megalkotott drón egy igazán különleges találmány, hiszen nincs a világon még egy olyan drón, amelyik hasonló sebességre lenne képes, emellett pedig videófelvételt is készít – rendkívül jó minőségben.

A drón végsebessége 350 km/h, gyorsulása pedig jobb, mint egy F1-es autóé: mindössze négy másodperc alatt képes 300 km/h-s sebesség elérésére.

Minden eddiginél korábban megjelenik az F1 24-es videojáték – videó

Az EA Sports az új Formula-1-es szezon előestéjén bejelentette, hogy minden eddiginél korábban, már május 31-én érkezik majd a 2024-es hivatalos Formula-1-es videojáték, az F1 24. Túl sok részletet egyelőre nem árultak el róla, csupán annyit, hogy átalakították és kijavították benne a karriermódot. Egy rövid kedvcsináló viszont már érkezett is a játékhoz:

Nem fogja az Alpine F1-es autóját tesztelni Mick Schumacher

Kettős szerepköre van 2024-ben Mick Schumachernek: miközben tavalyhoz hasonlóan maradt a Mercedes Formula-1-es teszt- és tartalékpilótája, eközben az Alpine leszerződtette az endurance-világbajnoki alakulatába is. A WEC-ben jelenleg a szezon előtti tesztet teljesítő, a hétvégén pedig a katari évadnyitón be is mutatkozó német többször is elmondta, hogy nem titkolt célja visszajutni az F1-be – az Alpine autóját viszont biztosan nem vezetheti majd idén:

„Nem, nem tehetjük. Nem tervezünk ilyesmit, mivel Jack Doohan személyében van saját tartalékversenyzőnk, Mick pedig a Mercedes tartalékosa. A Mickkel kötött szerződésünk kizárólag az endurance-ra vonatkozik” – húzta alá Bruno Famin, az Alpine csapatfőnöke. Famin egyébként a 2025-ös versenyzői felállást illetően megjegyezte: elégedettek a jelenlegi Esteban Ocon, Pierre Gasly párossal, de hozzátette, hogy sok opciójuk lehet és mindenre fel kell készülniük a várhatóan őrültnek ígérkező átigazolási piacon.

wec-mick-schumacher-alpine

Megtartotta egyik fontos partnerét az F1

Az F1 bejelentette, hogy meghosszabbította együttműködését a német DHL-lel, és továbbra is ez a cég lesz a sportág kiemelt logisztikai partnere. A DHL már több mint húsz éve dolgozik együtt az F1-gyel, és fontos szerepet játszik a sportág 2030-ra kitűzött karbonsemlegességi törekvéseiben is. A szerződéshosszabbítás időtartamát nem jelentették be, csak hogy egy új hosszútávú megállapodást írtak alá egymással.

Domenicali_01_resize_2

„Lauda megakadályozta volna Hamilton átigazolását a Ferrarihoz”

Február első napján derült ki, hogy Lewis Hamilton aktiválta a kilépési záradékát a Mercedesszel kötött szerződésében, így a szezon végén elhagyja eddigi legnagyobb sikerei helyszínét, s jövőre már a Ferrari pilótája lesz az F1-ben. Gerhard Berger korábbi Formula-1-es versenyző és csapatvezető azonban úgy véli, ha a Mercedesnél annak idején ügyvezetői jogkör nélküli elnöki pozíciót betöltő legenda, Niki Lauda máig élne, az osztrák meggátolta volna az évtized szenzációját:

„Niki mindent megtett volna azért, hogy biztosra menjen, hogy Lewis Hamilton nem igazol át a Ferrarihoz. Ez megijesztette volna, és meg is akadályozta volna” – vélekedett Berger az AutoBild hasábjain. Lauda egyébként annak idején kulcsszerepet játszott abban is, hogy Hamiltont sikerült 2013-ra átcsábítani a Mercedeshez a McLarentől.

f1-hamilton-lauda

fotó: DPPI