DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Bemutatták Micheliszék 2022-es autófestését

Noha a Túraautó-világkupa szezonrajtja a csehországi forduló törlése miatt csak május elején lesz esedékes, a Hyundaiokat indító BRC Racing megtartotta hivatalos csapatbemutatóját, amelyen lerántották a leplet az autófestésről is. Az előző években megszokott szürke mellett valamelyest nagyobb teret kap a vörös szín a dizájnban az Elantrán, amelyek közül az egyiket idén is Michelisz Norbert fogja vezetni, míg az új csapattársa a Zengő Motorsporttól átigazoló Mikel Azcona lesz.

brc-hyundai-2022

A WTCR közleményéből két dolog derült még ki: egyrészt a BRC Racing intenzív tesztprogramot teljesített már eddig is, számos európai pályán gyakoroltak, másrészt mind Norbi, mind Azcona megtartja az eddig használt #5-ös és #96-os rajtszámát.

brc-hyundai-2022-2

brc-hyundai-2022-3

Cserkuti Öcsi emlékének ajánlotta a győzelmet Nagy Norbert

A korábbi túraautós, Nagy Norbert 2019-ben váltott szakágat, azóta az autósport különleges válfaját képező hegyi felfutóversenyeken indul az Európa-bajnokságon. Egyik nagy elődje a néhai Cserkuti József volt, a hegyi versenyek legendája, akinek halálhíréről múlt héten számoltunk be.

Nagy hétvégén Saint-Jean-du-Gard-ban, az Európa-bajnokság 2023-as szezonnyitóján versenyzett: a BMW E46 330Ci-vel futamgyőzelmet szerzett a négyfős a Group 5 kategóriában, miközben összetettben a 24. helyen végzett. A versenyző stílusosan Cserkuti Öcsi emlékének ajánlotta fel a sikert.

Futamáról az alábbi videóban látható onboard felvétel (a nyilatkozat után ajánljunk egy gyors hangerő-csökkentést):

Potenciális világbajnokot rúgott ki a Red Bull – döbbent rá az ex-F1-es

A szóban forgó megszólaló a Formula-1-be Toro Rossóval minden idők legfiatalabbjaként bejutó, de csupán két és fél szezon után kikerülő Jaime Alguersuari – akinek egyetlen csapattársa a királykategóriában Sebastien Buemi volt. Alguersuarit mostanában DJ karrierje foglalkoztatja, elszakadt az autósporttól, de hétfő reggel elmerengett a múlton: a hétvégén Toyotával WEC-fordulót nyerő Buemi kapcsán döbbent rá valamire a reggeli kávé közben, amit a közösségi médiában osztott meg.

„Épp reggelizek és rájöttem valamire…” – kezdődik furcsa felütéssel a poszt. „11 évvel ezelőtt azt mondták, azért váltottak le minket, mert nem vagyunk győztesek. Hagyjunk most engem, de amíg kávéztam, megtudtam, hogy a volt F1-es csapattársam, Sebastien Buemi továbbra is futamokat és trófeákat nyer.”

„Azt már el is felejtettem, hány világbajnoki címet szerzett. Nem csupán örülök neki és büszke vagyok rá, de arra is rádöbbentem, vajon mennyi futamgyőzelmet és talán világbajnoki címet nyert volna a Red Bull Racinggel az F1-ben. Megint kérem, ne ítélkezzetek, ez csak a személyes véleményem az egykori csapattársamról, amely statisztikákon és tényeken alapszik. Semmilyen arra irányuló célzás nincs benne, én milyen teljesítményt nyújthattam volna” – írta Alguersuari.

Amit a spanyol már nem tart számon: Buemi háromszoros világbajnok lett a WEC-ben, egyszer pedig a Formula-E bajnoki címét is megszerezte F1-ből való 2011 végi távozása után. Valóban nagy talán (nem Alguersuari az első és utolsó, akiben ez felmerült), mit érhetett volna el a Formula-1-ben, ha tovább marad.

Breen tiszteletére vesz részt a Horvát Ralin a Hyundai, az elhunyt pilóta temetését élőben közvetítik

Hivatalos közleményben tudatta a Hyundai WRC-csapata, hogy nem lép vissza a csütörtökön kezdődő horvát futamtól. Mint ismert, az erre való felkészülés során, teszt közben életét vesztette a csapat pilótája, Craig Breen. A Hyundai azt közölte, hogy Breen tiszteletére, előtte adózva vesznek részt a versenyen, de a három helyett csak két autóval: Breenébe nem ültetnek be senkit, Thierry Neuville és Esapekka Lappi viszont ott lesz a másik két i20 Rally1-gyel.

A hírek szerint a hétvége során nemcsak a Hyundai, de a többi csapat tagjai is fekete karszalaggal emlékeznek majd az életét vesztő ír pilótára.

Breen temetése egyébként kedden délután, magyar idő szerint 14 órakor lesz Írországban, ahonnan élőben közvetítik majd a szertartást.

Egy hír a WRC vezetésétől is érkezett: az FIA-val egyetértésben Breen rajtszáma, a 42-es visszavonultatása mellett döntöttek a szezon végéig.

breen1

 

A bahreini tesztbeugrás után a Formula-E-ben tűnik fel Drugovich

Az Aston Martin tartalékpilótája, Felipe Drugovich, aki státusza alapján jelen van a nagydíjhétvégéken, de nem versenyez egy szériában sem, részt vesz a Formula-E éves újonctesztjén, melyet Berlinben tartanak az e-Prix utáni hétfőn. A 2022-es Formula-2-es bajnok a Maserati autóját próbálja ki. Tekintve az F1-es rajtrács korlátozott lehetőségeit, az ismerkedő teszt fontos tapasztalat lehet még Drugovich pályafutását tekintve.

Az újoncteszten a Formula-E csapatai két autóval tesztelnek, így 22 új versenyző kóstolhat bele az elektromos szériába. Közöttük Drugovich mellett más F1-es kapcsolódású pilóták is akadnak, például Jack Aitken, a Williams korábbi tartalékpilótája és a 2020-as Szahíri Nagydíj beugrója, aki az Envisiont vezeti. Az egykori Manor-pilóta Roberto Merhi a Mahindra, az Alpine-akadémista Victor Martins a Nissan, a Red Bull kötelékébe tartozó Zane Maloney az Andretti autójába ül. Talán a legérdekesebb szereplő pedig az ex-F1-es Danyiil Kvjat lesz – a Lamborghini LMDh-projektjéhez pár napja leigazoló orosz várhatóan a NIO-val tesztel, de ezt még nem erősítették meg.

Visszatér Loeb a ralikrosszba – egy Lancia Deltával

Két autósport-legendával lesz gazdagabb a Ralikrossz-világbajnokság 2023-as mezőnye. Sebastien Loeb az ikonikus B csoportos raliautót megidéző Lancia Delta Evo-e volánja mögé ül a szezonban. A kilencszeres ralivilágbajnok az utóbbi években WRC-beugrásain, Dakaron és terepraliban, valamint Extreme-E-ben elért eredményeivel hívta fel magára a figyelmet (utóbbi szériában 2022-ben bajnok lett). A WRX-ben korábban, 2016 és 2018 közt töltött három szezont a Peugeot versenyzőjeként, két döntős győzelmet szerzett ezalatt.

Az azóta jelentősen átalakult, elektromossá vált világbajnokságba tér vissza Loeb 49 évesen: elmondása szerint a decemberi teszt győzte meg. A Special ONE Racing két Lanciájának egyikét vezeti – a másikba a csapattulajdonos és szintén rutinos vb-résztvevő Guerlain Chicherit ül, aki a 2022-es nürburgringi évadzárón debütált a retrókinézetű autóval. Az akkor még GCK Motorsport néven futó francia csapat kapott új nevet, Chicherit pedig idei célként egy győzelmet jelölt meg.

Loebbel és Chicherittel együtt a június 3-4-én Portugáliában induló vb-szezon öt résztvevője ismert. A Hansen Team a szokásos Timmy Hansen – Kevin Hansen duóval indul, Niclas Grönholm pedig változatlanul a CE Dealer Team versenyzője lesz.

„Nem volt könnyű” – a Mercedes-rajongóknak üzent Toto Wolff

Újabb halovány szezonkezdeten van túl a Mercedes: Bahreinben és Dzsiddában különösen gyengén szerepeltek, Melbourne-ben viszont a második erőnek tűntek, amit Lewis Hamilton dobogós helyezésével nyomatékosítottak. Az istálló keményen dolgozik az elsőként Imolára várt fejlesztési csomagon, amely a W14-es kinézetét is átrajzolhatja – addig pedig a csapatfőnök Toto Wolff üzent a szurkolóiknak:

„Üdv mindenkinek! Csak el akartam mondani, hogy rendkívül hálásak vagyunk azért, ahogy támogattatok a szezon eddigi részében. Nem volt könnyű, de ha az lett volna, nem lenne annyira izgalmas és nem lenne Formula-1, ami az autósport csúcsa. A gyárainkban mindenki rendkívül elfoglalt és teli gázzal dolgozott azon, hogy felkészüljünk a pályára való visszatérésre. Izgatottan várjuk mindezt és azt, hogy mindannyian szorítsatok nekünk, ahogy versenybe szállunk a következő dobogónkért, győzelmünkért vagy bajnokságunkért” – fogalmazott az alább is megtekinthető Mercedes-videóban Wolff.

Kitilthatják a versenyekről az F1-es Ausztrál Nagydíj végén pályára szökő nézőket

A kaotikus melbourne-i futam végén több néző is úgy lépett a pálya területére, hogy közben még autók haladtak az aszfaltcsíkon, sőt néhányan még Nico Hülkenberg leálló autóját is megközelítették, miközben annak lámpája még pirosan világított, azaz veszélyes lett volna a Haas megérintése. A felügyelők vizsgálatot is indítottak az Ausztrál Nagydíj promótere ellen, az ügyet pedig a Motorsport Világtanács elé terjesztették.

A szervezők most arról számoltak be, hogy beazonosítottak néhány nézőt, akiknek a fotóit elküldték Victoria állam rendőrségének, s várhatóan kitiltják őket a jövőbeni futamokról. Tom Mattram, a nagydíj általános műveleti igazgatója a helyi médiának ugyanakkor azt is hozzátette, hogy előbb el akarnak beszélgetni az illetőkkel: „Beazonosítottunk öt-hat személyt, akik ideje korán beszöktek a pályára, és el akarunk velük beszélgetni. Sosem fogjuk ezt tolerálni vagy elfogadni, és az embereknek meg kell érteniük, hogy roppant veszélyes volt, ami történt. Ki fogjuk deríteni, mi volt az indíték, s hogy rosszindulatú volt-e a szándékuk vagy akaratlanul kerültek ebbe a helyzetbe. Nem akarnék következtetéseket levonni, amíg nem beszéltünk velük.”

NASCAR: Larson nyerte a taktikai háborút, Elliott és Briscoe sérülten is a legjobb tízben

A NASCAR Cup Series legutóbbi futamát a Martinsville Speedwayen rendezték, ahol sem nagy baleseteket, sem pedig utolsó körös drámát nem láthatott a közönség, fordulatokban viszont nem volt hiány. Az élről Ryan Preece várhatta a zöld zászlót, mellőle pedig Daniel Suarez indulhatott, míg a második sort Aric Almirola és Chase Briscoe tette teljessé. Bár az első szakaszban mindannyian az élmezőnyben maradtak, ekkor talán kevesen fogadtak volna arra, hogy közülük csak utóbbi kettő marad majd ott a legjobbak között a leintésnél, az apróbb hibák viszont sokba kerültek, és a stratégiáknak is hatalmas szerepe volt ezen az aszfaltcsíkon.

Az első szakaszt még Preece nyerte, ám egy ízben túl gyorsan hajtott a pitroadon, ami tönkretette a futamát, így jött a képbe Kevin Harvick, aki a második etapban zárt az élen, a folytatásban pedig Denny Hamlinnel volt nagy csatában. Esélyeit végül ott veszítette el, amikor a harmadik szakasz elején rosszul rögzítették az egyik kerekét, ezzel pedig kiszállt a játékból. A különböző okokból kialakult sárga zászlós periódusokat eközben voltak, akik kiválóan használták ki, illetőleg néhányan egyébként is nagyszerű taktikát követtek. Kyle Larson például a 19. helyről indulva vált esélyessé, de Joey Logano is csak a 15. helyről rajtolt, mégis kettejük között dőlt el a futamgyőzelem sorsa. Az utolsó kiállásnál ugyanis a Team Penske csapatánál úgy döntöttek, csak két gumit cserélnek, ami kifizetődő volt, Larson azonban 29 körrel a vége előtt elkapta riválisát és meg sem állt a győzelemig.

A Hendrick Motorsports pilótája ezzel idei második győzelmét szerezte, a martinsville-i pályán pedig az elsőt, de voltak még nagy sztorik a mezőnyben. A harmadik helyezett Martin Truex Jr. például a mezőny végét is megjárta egy gyorshajtás miatt, az ötödikként záró Chase Briscoe törött ujjal vezetett, míg a gyógyulófélben lévő bal lábával a Chase Elliott a tízedik pozíciót érte el. Ezek mind nagy eredmények a körülményeket figyelembe véve.

Hockenheim csak nyereséges rendezéssel térne vissza

Az Audi beszállásával újra felmerültek a pletykák a Német Nagydíj visszatérésével kapcsolatban, így természetesen a Hockenheimring is a szóbeszéd tárgya lett. A pálya igazgatója Jorn Teske őszintén elárulta, örülnének annak, ha újra F1-es versenyt rendezhetnének, de arról szó sem lehet, hogy újra veszteséges rendezvényeknek adjanak otthont.

„Nagyon szeretnénk, ha a Formula-1 visszatérne Németországba. Tudjuk, hogy a királykategória mennyire fontos, de a pályát körülvevő régió is az. Világhírnevünket a sportágnak köszönhetjük, és tényleg mindent megteszünk, hogy visszatérjünk, viszont az F1 nem tehet tönkre minket anyagilag. Meg kell találnunk annak a módját, hogy újra összejöjjünk, de nem csinálhatunk veszteséget. Az egyik megoldás az lenne az anyagi terhek enyhítésére, amennyiben egy másik pályával működnénk együtt. Mindenképpen nyitottak vagyunk arra, hogy kétévente egyszer versenyt rendezzünk. Ha lenne egy rotáció mondjuk a Nürburgringgel, az nagyszerű lenne a német szurkolóknak, de számunkra is” – mondta el a német Sport1-nek.

Bemutatta az év mentését, majd megszerezte első győzelmét a Moto3-ban – videó

Ivan Ortola két okból is kiemelkedőt nyújtott a legkisebb kategória Amerikai Nagydíján. Egyfelől a start után egy egészen döbbenetes mentést produkált, a csodával határos módon maradt motoron, ami után nagyjából a 20. helyre esett vissza. Ezt követően parádés felzárkózást bemutatva visszaküzdötte magát az élbolyba, és megszerezte karrierje első világbajnoki nagydíjgyőzelmét. Videón a hihetetlen első körös jelenet és a befutó:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A britek és a hollandok veszik a legtöbb jegyet Bakuba

A szervezők elégedettek lehetnek, hiszen az érdeklődés továbbra is óriási a Formula-1 iránt az országban, ahová szép számmal érkeznek majd holland és brit szurkolók is. Erről a Reuters tudósított vasárnap, riportjukból pedig kiderült, hogy a helyik mellett az említett nemzetekből érkező rajongókból lesz a legtöbb a következő versenyhétvégén, mivel Azerbajdzsán mellett Hollandia és Nagy-Britannia van még ott a között a három ország között, amelyből a legtöbb jegyet vásárolták az ominózus futamra. Mindezt Turab Temurov, a pálya sajtótitkára is megerősítette, aki a hírügynökség megkeresésére elárulta, idén példátlan magasságokba emelkedett a jegyek iránti kereslet.

NASCAR: Ünneplés közben gyakorlatilag felgyújtotta autóját az Xfinity Series futamgyőztese

Ezen a hétvégén a Martinsville Speedwayen vendégeskedik a NASCAR, a másodvonalnak számító Xfinity Series futamát pedig magabiztos teljesítménnyel az a John Hunter Nemechek nyerte meg, aki a 250 körös futamon 198 körön át az élen volt, ezt pedig elég látványos módon ünnepelte meg. A Joe Gibbs Racing pilótájának az ilyenkor szokásos gumifüstölést ugyanis sikerült kissé eltúloznia, mivel konkrétan kigyulladt az autója, de ha mindez nem lett volna elég, még az aszfalt is lángra kapott. Az alábbi videó önmagáért beszél.  

Legendás Williamst hajtott meg Zak Brown Long Beachen

Ezen a hétvégén rendezik az IndyCar Long Beach-i versenyét, ahol Kyle Kirkwood szerezte meg a pole-pozíciót, de Romain Grosjean és Marcus Ericsson is előkelő helyről rajtolhat majd. A hétvége további F1-es kötődése, hogy a McLaren vezérigazgatójaként dolgozó Zak Brown - akinek tulajdonában több klasszikus versenygép megtalálható - meghajtotta a legendás Williams FW07-et, amelyben egy Ford–Cosworth-motor dolgozik. Az autót az 1979-es szezonra fejlesztették ki, Alan Jones pedig egy évvel később világbajnok lett az FW07-essel. A konstrukcióval összesen 43 versenyen gurult pályára az istálló, ezeken nyolc pole-pozíciót, illetve 15-15 leggyorsabb kört és futamgyőzelmet szereztek, valamint 1980-ban és 1981-ben is megnyerték a konstruktőri világbajnokságot. A teljes galériát ide vagy a képre kattintva tekinthetitek meg!

 

Már aszfaltozzák a Las Vegas Stripet

Idén novemberben visszatér a Formula-1 Las Vegasba, amit természetesen óriási felhajtás övez. Korábban egy olvasónktól már kaptunk képet arról, hogy elkezdődtek a munkálatok Vegasban, most pedig arról kezdtek el terjedni képek a Redditn, hogy újraaszfaltozzák a Las Vegas Strip 80%-át, hogy tökéletes körülmények fogadják az F1-et. A tervek szerint szeptember elején már minden készen fog állni a száguldó cirkusz fogadására.

Resurfacing 80% of the Las Vegas strip in progress
by u/Benkaoul in formula1

 

Videó: Perez öt legnagyobb felzárkózása

A hétvégén a Kínai Nagydíjnak örülhettünk volna, azonban újfent elmarad a sanghaji F1es verseny a Covid utóhatásai miatt. Ehelyett megnézhetjük a YouTube-on Sergio Perez öt legnagyobb felzárkózását, természetesen közte a fantasztikus szahíri produkciójával, melyen az első győzelmét szerezte a száguldó cirkuszban a mexikói. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

IndyCar: Kirkwood először a pole-ban, F1-esek a top 3-ban

Kyle Kirkwood indulhat majd a pole-pozícióból az IndyCar Long Beach-i futamán. A floridai pilóta élete első rajtelsőségét szerezte meg az IndyCarban. Az időmérő legizgalmasabb pillanatát Marcus Armstrong szolgáltatta, aki a kilences kanyarban telibe találta a gumifalat. A második és harmadik helyről két ex-F1-es indulhat majd, hiszen a taalyi Indy 500 győztese, Marcus Ericsson volt a második leggyorsabb, Romain Grosjean pedig a harmadik.

F1 nincs, de minden más igen: itt a vasárnapi program

Vasárnap (április 16.)

 

 
-15:00 EWC, Le Mans-i 24 órás motorv. (eurosport.hu előfizetéssel, tv: Eurosport 2, 00:00-12:30)
01:30 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Aréna4, élő)
13:00-19:00 WEC, Portimaói 6 órás futam (eurosport.hu előfiz., tv: Eurosport 2, 12:30-14:00 és 16:30-19:30)
16:45-16:55 MotoGP, Warm up  
18:00 Moto3, Futam (tv: Match4, élő)
18:00-18:30 IndyCar, Warm up  
19:15 Moto2, Futam (tv: Match4, élő)
21:00 MotoGP, Futam (tv: Match4, élő)
21:00 NASCAR Cup Series, Futam (tv: Aréna4, élő)
21:30 IndyCar, Futam (arena4plus.network4.hu, élő, előfizetéssel)

„Mindig versenyképes voltam: négy éve még vb-t nyertem!” – Alonso

Fernando Alonso hosszú idő után harcolhat ismét rendszeresen a dobogós helyezésekért a Formula-1-ben: bár egy pódiumot 2021-ben is begyűjtött az Alpine-nal, előtte 2014-ben, a Ferrarival szerepelt a top 3-ban legutóbb. A 41 éves versenyző azonban nem tekint egyfajta feltámadásnak az idei szereplésére az Aston Martinnal, hiszen az F1-en kívüli eredményeivel – például a két Le Mans-i diadalával és a WEC-ben szerzett vb-titulusával – bizonyította, hogy végig gyors volt a küszködősebb időszakban is:

„Nem volt az olyan rég, amikor győzelmekért harcoltam” – idézi Alonsót a Motorsport.com szakoldal. „Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy egy sötét alagútban voltam évtizedekig, de négy éve még világbajnok voltam. Tudom, hogy az nem F1, de a mi világunk nem is csak az F1-ről szól. Van még sok más gyönyörű dolog az autósportban. Alig négy éve győztem és domináltam a WEC-ben. Az elmúlt két évben dobogókért harcoltam az Alpine-nal, sőt Ausztráliában a pole-ért is, Kanadában pedig az első sorban álltam nyolc hónapja. Sosem éreztem úgy, hogy tíz éven át mindig kiestem a Q1-ben, most pedig újra élek. Mindig versenyképes voltam, és remélhetőleg most kicsit még inkább.”

f1-alonso-2023-podium-aston

fotó: DPPI

Esküvő egy F1-es pályán? Már lehetséges!

Valószínűleg minden Formula-1-szurkoló legnagyobb álma lenne egy versenypályán kimondani a boldogító igent, az imolai önkormányzat és az Imola Faenza Turisztikai Vállalat megállapodásának hála pedig már meg is valósítható az álomesküvő. Az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari aszfaltcsíkon megtartott ceremónia után az Ayrton Sennáról elnevezett teremben folytathatják az ünneplést a friss házasok, ahonnan közvetlenül a pálya bejáratára nyílik a kilátás. Az egyházi, illetve polgári esküvők megtartása imolai lakosoknak 410 euró, mindenki másnak pedig 820 euró (nagyjából 306 000 forint) ellenében lehetséges.

imyvn0hwx78qz16t61uw

Közel másfél másodpercet adott a Toyota a Ferrarinak a portimaói időmérőn

Már a szabadedzéseken látszott, hogy az Endurance-vb második állomásán, Portimaóban is a Toyota viszi majd a prímet a Hypercar kategóriában, az időmérőn azonban a vártnál is nagyobb fölénnyel húzták be az első sort. Brendon Hartley 1:30,171-es idővel zsebelte be a pole-t a #8-as egységnek, 273 ezredet kiosztva a Kamui Kobayashi által vezetett vb-éllovas testvérautónak, a harmadik helyen végző Nicklas Nielsen viszont már több mint 1,4 másodpercet kapott a rajtelsőtől a Ferrarival. A Scuderia így is újfent a legközelebbi kihívónak tűnik, ugyanis negyedik lett James Calado a másik Ferrari 499 P volánjánál. Őket a Kevin Estre-féle Porsche követte, de a lemaradásuk már két szekundum fölötti volt, míg a testvérautó elé befurakodott a 94-es Peugeot Nico Müllerrel. A Sebringben olykor harmadik erőnek látszó Cadillac csak a nyolcadik helyre kvalifikált.

A többi géposztályt illetően: az LMP2-ben egyetlen ezred (!) döntött a pole-ról, Mirko Bortolotti és a Prema Racing ugyanis ennyivel múlta csak felül a Vector Racing egységét. A GTE Amban pedig a sebringi nyitányt is megnyerő egyetlen Corvette bizonyult a leggyorsabbnak Ben Keatinggel a volánnál. A portimaói 6 órás futam magyar idő szerint vasárnap 13 órakor startol.

wec-hartley-toyota-portimao-pole