DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Orr nélküli és túl vidám tököt faragott Sainz és Norris

A McLaren versenyzőpárosa Halloweenra hangolt az alábbi, szokás szerint jó hangulatú videóban – nektek melyikőjük alkotása tetszett jobban? 

WTCR: Michelisz és a Zengő Motorsport is pole-t szerzett Aragóniában

A hétvégén – akárcsak a mai bejelentés értelmében a két hét múlva esedékes szezonzárón – a Motorland Aragón versenypályán vendégeskedik a WTCR mezőnye. A Gilles Magnus elsőségével záruló szabadedzések után máris jött az időmérő, amelynek első szakaszában Michelisz Norbert bizonyult a leggyorsabbnak, ami pole-pozíciót jelent számára a vasárnapi első futamra (valamint öt világkupapontot is) – ez a Hyundai első rajtelsősége 2020-ban. Szintén bejutott a Q2-be két zengős, nevezetesen Mikel Azcona és Boldizs Bence, Tassi Attila és Kismarty-Lechner Gábor viszont a sor végén zártak, így mindhárom versenyen a mezőny végéről startolhatnak majd.

Viszont elvérzett a Q1-ben a két fő bajnokesélyes is: az éllovas Yann Ehrlacher a 18., az őt 22 pontos távolságból üldöző Esteban Guerrieri a 19. lett. Igaz, előbbit motorcsere miatt amúgy is a rajtrács hátuljára száműzték az első futamra, míg a maximumsúlyon futó hondások összességében szenvedtek: csak Nestor Girolami fért be az első tizenkettőbe, de rá is majd rajthelybüntetés vár a hungaroringi Azcona-ütközés miatt.

A második etapban – amelynek kezdetére hosszasan várakozni kellett az időmérő rendszer hibája miatt – aztán komoly kavarodást okoztak a pályaelhagyás miatti köridőtörlések. Végül Boldizst rangsorolták a tizedik helyen, így a fordított rajtrácsos futamon ő startolhat majd a pole-pozícióból. A csapattárs Azcona kilencedik lett, így a Zengő Motorsport kisajátította az első sort a második futamra, míg Michelisz 12. lett, így ő ebből a pozícióból vághat majd neki a második és harmadik viadalnak.

A Q3-ba Magnus, Santiago Urrutia, Nathanael Berthon, Jean-Karl Vernay és Thed Björk kvalifikálta magát. Közülük végül Vernay érte el a legjobb időt, így övé lett a pole-pozíció a harmadik futamra. Az aragóniai versenyek 9:15-kor, 12:15-kor és 14:15-kor startolnak vasárnap.

FRISSÍTÉS: Utólag több ponton is változott a végeredmény, részletek IDE KATTINTVA.

michelisz-wtcr-aragon

Oké, ezzel a képpel a Haas megnyerte a Halloweent

Megszokhattuk már, hogy a csapatok Twitter-felelősei remek sziporkákra képesek, akár saját magukat is kiparodizálva, a Haas halloweeni bejegyzése is ennek az egyik ékes példája. Az angolul kevésbé értők számára: a „Steining”, azaz a csapatvezető Günther Steiner nevével való játék a legendás Ragyogás című film angol megfelelőjére, azaz a „Shiningra” utal, a borító pedig azt az ikonikus jelenetet idézi, ahol a Jack Nicholson által megformált karakter a baltával szétzúzott ajtón kukucskál át. Ha pedig mindez nem lenne elég: az ajtózúzás kapcsán a borítószöveggel még a Netflix által készített Drive to Survive második évadának azon momentumát is felelevenítik, amikor Kevin Magnussen rácsapta az ajtót Steinerre. Tízpontos alkotás!

Eldőlt, hol rendezik a WTCR idényzáróját

Tegnap megírtuk, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt nem fejeződtek be a pályamunkálatok az Adria Racewayen, a Túraautó-világkupa szervezői kénytelenek voltak áthelyezni máshova a november 14-15-i finálét. Az első pletykák Imola beugrásáról szóltak, ám végül a legkényelmesebb megoldás született: akárcsak a mostani hétvégén, két hét múlva is a Motorland Aragón fogadja a WTCR-eseket.

Ez azt jelenti, hogy összesen hat versenyt fognak futni a spanyol helyszínen, azaz a 16 futamos évadnak több mint a harmadát – de látva az egyre aggasztóbb híreket (a WRC-ben törölték az Ypres Ralit, sőt már a MotoGP-nél is felmerült, hogy erre a sorsra jut a portimaói évadzáró), valószínűleg örülünk kell annak is, hogy egyáltalán az eltervezett számú fordulót le tudják futni.

wtcr-aragon

Nem készül B tervvel az F1 2021-re – megőrültek vagy ennyire elszántak?

Az imolai hétvégét felvezető podcastadásunkban a 2021-es naptárral kapcsolatos pletykákról is szót ejtettünk, miszerint összesen 23 futam lehet jövőre, ráadásul a szervezők nem is készülnek B tervvel a továbbra is tomboló koronavírus-járvány ellenére sem. A vonatkozó részt 32:34-től hallhatjátok:

 

 

A vegán Roscoe már zongorázni is tud?

Nagy port kavart, amikor Lewis Hamilton közölte, hogy kutyáját, Roscoe-t is vegán étrend szerint eteti - most pedig úgy néz ki, hogy zongorázni is megtanítaná...

 

Törölték a Kamion-Eb idényzáróját – osztanak-e így bajnoki címet?

A Kamion-Európa-bajnokság szervezői bejelentették, hogy a koronavírus-járvány növekvő esetszámai és az Olaszországban emiatt meghozott szigorúbb intézkedések miatt kénytelenek törölni a november 14-15-re tervezett misanói szezonzárót. Mivel a közlemény már a 2021-es naptár előkészületeit említi, nem valószínű, hogy bárhol pótolnák az elmaradó fordulót – márpedig ez alighanem azt jelenti, hogy az Európa-bajnoki címet sem osztják ki (bár erről sem tartalmaz információt a közlemény)!

Mint azt még a hungaroringi hétvége előtt Kiss Norbert is elmondta a Formula.hu érdeklődésére: ennek feltétele, hogy legalább három fordulót rendezzenek, márpedig eddig csak kettőre (Csehországban és nálunk) került sor, ráadásul Mostban az egyik futam el is maradt az eső miatt. A Révész Truck Racing Team magyarja egyébként a hungaroringi parádéja után 6 pontos előnnyel vezette a tabellát Adam Lacko előtt.

kamion-hungaroring

Gasly meglepetése: Senna-sisak Imolában

Különleges dizájnnal készült az Emilia-Romagna-i Nagydíjra Pierre Gasly: a pályán 1994-ben életét vesztő Ayrton Senna sisakját vette át. Mint sokaknak, Senna a franciának is példaképe volt.

„Idoljaim egyikére emlékezem ezzel a különleges sisakkal. A legendákat sosem felejtjük el” – posztolta a közösségi médiában Gasly.

Kezdődik a rövidített imolai hétvége, íme a szombati program

A megszokottaktól eltérően most csak szombaton kezdődik a Formula-1-es hétvége - íme a napi program:

Szombat (október 31.) 

08:00 - 08:45 WTCR, 1. szabadedzés 

10:00 - 11:30 Formula-1, Szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

10:35 - 11:05 WTCR, 2. szabadedzés 

13:15 - 14:15 WTCR, Időmérő (tv: Sport1, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

16_2

fotó: dppi

A kétszeres ralivilágbajnok tűnik fel az elektromos ralikrosszban

Nagynevű indulója lesz a WRX elektromos kategóriájának, a Projekt E-nek Belgiumban, november 21-22-én: a kétszeres ralivilágbajnok, Marcus Grönholm ül autóba.

Az 52 éves finn ikon – aki a GRX csapatfőnökeként aktív a ralikrossz-vb-n – a Ferratum Team elektromos Ford Fiestáját veszi kezelésbe, azt az autót, melyet Rigában Janis Baumanis vezetett és hozott be a második helyre. Grönholm 2012-ben vonult vissza, idén azonban már másodszor versenyez, júliusban a RallyX Nordic legenda kategóriájában indult: ő hangsúlyozza, amit látunk, nem visszatérés.

„Otthon azt mondtam, nem fogok többet versenyezni. Belgiumban sem szándékozom nagy harcokba bocsátkozni, ez egyértelműen nem egy visszatérés. Azért szállok be, mert kíváncsi vagyok, milyenek ezek az elektromos autók, melyek irányába a ralikrossz tart” – mondta Grönholm. Finnországban egy rövidke teszten már vezette a Fordot: „Összesen három kört tettem meg, szóval jól felkészültem! Őszinte leszek, nem voltam eddig az e-autók legnagyobb rajongója, de mikor ezt a kocsit vezettem, a pilótafülkében előtört a lelkesedés. Az autó nagyszerűen viselkedik, nagyon meggyőző.”

Annak ellenére, hogy a finn azt mondja, nem fog kockáztatni, a WRX-ben is érdekelt Ferratum Team csapatmenedzsere, Jani Paasonen azt jósolja, ha Grönholm felveszi a sisakot, a győzni akarás fogja hajtani.

Hamilton most Racing Pointnak öltözve jelent meg a depóban

Emlékeztek a múlt heti képekre Lewis Hamilton sárga szereléséről, amely miatt még a Mercedes Twittere is azon viccelődött, hogy a brit biztosan a Renault-hoz igazol át? Egy hétre rá Imolában a brit talpig rózsaszínbe öltözött. Még szép, hogy a képet megosztotta a Racing Point „bejelentjük Lewist” kommentárral.

 

Még négy koronavírusost találtak a Racing Pointnál

Az F1-es szezon kezdete óta a Racing Point számít az egyik legkomolyabb „gócpontnak” a paddockban, sőt versenyzői fronton csak nálunk történt koronavírus-fertőzés – náluk viszont mindkét pilóta elkapta már azt, sőt Lance Stroll apja, a csapattulajdonos Lawrence Stroll úgyszintén. Otmar Szafnauer csapatvezető az imolai hétvégét megelőző sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett – megerősítette, hogy az említett trión kívül még négy esetet találtak az alakulatnál, ám egyikük sem a versenyre utazó csapat, hanem a silverstone-i gyárban dolgozó gárdából került ki. Nevet és beosztást ugyanakkor nem árult el: elmondása szerint titoktartási okai vannak ennek, hiszen az FIA sem szokta nyilvánosságra hozni ezeket az adatokat a rendszeres jelentéseiben.

racingpoint-imola

Még mindig módosul a 2020-as versenynaptár: töröltek egy WRC-futamot, változik a WTCR-finálé helyszíne

Bár sok helyen már a 2021-es menetrend – sőt, a Formula-E-ben már annak módosítgatása – van terítéken, a 2020-as autósportos versenynaptárt is még mindig alakítja a koronavírus-járvány. Pénteken ugyanis bejelentették, hogy a november 22-i hétvégére tervezett belgiumi WRC-futamot, az Ypres Ralit törölték a megugró esetszámok és az emiatti szigorítások okán.

Ez azt jelenti, hogy már csak egyetlen forduló, a menetrendbe nemrég beiktatott Monza Rali van hátra a 2020-as rali-világbajnoki idényből, ami jelentősen növeli Elfyn Evans vb-esélyeit, akinek 14 pont az előnye Sebastien Ogier-vel szemben úgy, hogy már csak 30 egység gyűjthető be. Érdekesség, hogy a WRC-vel kvázi közös hétvégét tervezett a Ralikrossz-világbajnokság is Spa-Francorchamps-ba, ám annak lefújárásól egyelőre nem adtak hírt.

Mindeközben a Túraautó-világkupa naptára is módosul: a promóter Eurosport Events bejelentette, hogy a november közepén esedékes szezonzáróra nem az Adria Racewayen kerül sor. Ennek a változásnak csak közvetve van köze a pandémiához, ugyanis a járvány miatt nem készültek el időben az idénre tervezett pályafelújítási munkálatokkal, így nem tudják fogadni a WTCR mezőnyét. A szervezők rövidesen tájékoztatást ígérnek az új helyszín kapcsán, de a pletykák szerint Imola lehet a befutó.

evans-dppi-wrc

Már szerdán tudtuk az Alfa bejelentését – de nem mondhattuk ki!

A Formula Podcast legutóbbi adását csütörtökön vettük fel, addigra már világos volt, hogy mit fog bejelenteni az Alfa Romeo - csak akkor még nem mondhattuk ki. Hallgassátok meg az adást:

 

 

 

Schumacher „nem látja” Montoyát, Mansell kiakad - imolai emlékek

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája bányászott elő öt elfeledett jelenetet az imolai futamok történetéből:

Hamilton 57 ezer eurót kereshet egyetlen Instagram-poszttal

TopRatedCasinos.co.uk számításai szerint messze Lewis Hamilton húzhatja be a legtöbb pénzt egy-egy poszttal a közösségi oldalán. A portál szerint Hamilton több mint 20 millió Instagram-követője azt jelenti, hogy egyetlen szponzorált tartalommal több mint 57 ezer eurót kereshet - fölényét jól jelzi, hogy Charles Leclerc és Daniel Ricciardo áll a vonatkozó lista második-harmadik helyén, de ők nagyjából 10 ezer eurónál állnak meg fizetett posztonként.

Szintén ezt a szintet hozza Max Verstappen, majd a 6000 eurós tartományban van Lando Norris és Kimi Raikkönen - a top tízbe még Carlos Sainz, Valtteri Bottas, George Russell és Romain Grosjean fér be.

hamesz_2

fotó: dppi

Nem emlékszel már az imolai nyomvonalra? Gasly most elkalauzol minket rajta!

14 év után tér vissza a Formula-1-es mezőny a legendás imolai pályára, amelynek vonalvezetését a monzai futamgyőztes Pierre Gaslyvel és egy onboard videóval eleveníthetjük fel (a videó átkattintás után nézhető!):

Dobja a teljesen fekete festést 2021-re a Mercedes Formula-E-csapata

Csütörtök kora délután tartotta 2021-es csapatbemutatóját a Mercedes Formula-E-ben szereplő gárdája, amelyen lehullt a lepel az autó jövő évi dizájnjáról is. A festés újra a tradicionális ezüst színben pompázik azok után, hogy az augusztusi hatfutamos berlini fináléra az F1-es autóikhoz hasonlóan feketébe öltöztek a gépek, így hívva fel a figyelmet a rasszizmus elleni küzdelem fontosságára.

Az alábbi videóban nézhetjük meg a jövő évi külsőt, ami pedig a versenyzőket illeti: a 2021-es szezonban is Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries fogja vezetni a Mercedeseket az elektromos bajnokságban.

Hamilton csapata átvehette az elektromos versenyterepjárókat

A hamarosan induló új, elektromos tereprali-sorozat, az Extreme-E két csapatnak szállította le eddig az autókat, a Veloce Racingnek és a Lewis Hamilton által alapított TeamX44-nek.

Három nap után sikerült befejezni a NASCAR texasi versenyét

Az amerikai sorozat egyik legtovább halasztott futamaként kerülhet be a történelemkönyvekbe a Texas Motor Speedwayen rendezett NASCAR-verseny, amelyet vasárnap az 52. körben kellett félbeszakítani az eső miatt. Hétfőn és kedden aztán hiába próbálták folytatni a viadalt, szerdán viszont – azaz három nap után! – végre sikerült lefutniuk a hátralévő köröket. A győzelmet egyébként idén először Kyle Busch húzta be.

nascar-eso