Nem kímélték egymást a Pure ETCR versenyzői szombaton – videók
https://formula.hu/parc-ferme/29872
A WTCR mellett az idén életre hívott elektromos túraautós sorozat is a Hungaroringen vendégeskedik a hétvégén, így a magyar szurkolók testközelből tapasztalhatták meg, milyen kőkemény csaták is zajlanak a rendhagyó lebonyolítású széria versenyein. Az első nap során párharcokat rendeznek a két csoportra bontott mezőny számára, s bizony alkalmanként komoly túraautós adok-kapok alakult ki a két-három körös táv ellenére is. A B jelű csoportban az első fordulóban például Jean-Karl Vernay és Luca Filippi a célegyenes ráfordítóban akaszkodott össze – ez az alábbi összefoglaló videóban 1:30-tól látható:
Talán még a fentinél is komolyabb volt a kontakt a második körben az A csoport slágerösszecsapásán, az első körben egyaránt futamot nyerő Augusto Farfus és Mattias Ekström között: a brazil az 5-ös kanyar felé menet vetődött be a bajnokságot vezető zengős pilóta mellé, aminek ütközés lett a vége. Ez a jelenet 0:14-tól látható a lenti videóban:
Ami amúgy az eredményeket illeti: az A csoportban Farfus gyűjtötte egyelőre a legtöbb pontot a Hyundaijal, szám szerint 27-et, miután az első és a második körben is győzni tudott, míg a B jelű hatosban a Zengő Motorsport elektromos Cupráját terelgető Mikel Azcona volt eddig a legjobb ugyanilyen mérleggel. Nagy Dániel utóbbi csoportban egyelőre az ötödik helyen áll 16 ponttal. A másik magyar alakulat, a Romeo Ferraris–M1RA is szerzett futamgyőzelmet, méghozzá hármat is a legutóbbi, koppenhágai fordulón diadalmaskodó Philipp Eng, valamint Rodrigo Baptista és Luca Filippi révén.
FRISSÍTÉS: Vernay-t megbüntették pályaelhagyás miatt a Nagy Dani ellen vívott párharc során, így a magyar pilóta is megszerezte első ETCR-futamgyőzelmét, s ezzel 22 pontot szerezve a második legtöbb ponttal áll csoportjában.
Günther Steiner volt a Formula Podcast vendége - hallgasd meg, hogy mit mondott nekünk a Haas szókimondásról ismert csapatfőnöke
https://formula.hu/parc-ferme/24957
Unatkozik-e vagy sem egy Formula-1-es főnök a koronavírus-kényszerszünetben? A Formula Podcast felhívta a Haas vezérét, a legnépszerűbb csapatvezetőt, Günther Steinert, aki észak-karolinai családi otthonából felelt a kérdésre, ráadásul sok egyéb érdekességet is elárult a jelenlegi helyzetről.
Videó: A Formula-E-szezon eddigi legnagyobb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24953
Bár nem tudni, mikor versenyezhet újra a koronavírus miatt az elektromos sorozat, a mezőny még a járvány kitörése előtt teljesített már néhány futamot a 2019/2020-as idényből – eddig ezek voltak a legszebb manőverek:
Nézd itt, ahogy szurkolók hívják ki Lando Norrist az F1 2019-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/24952
A McLaren gyakran szimulátorozó fiatal pilótája vállalta a kihívást, hogy rajongókkal mérkőzzön meg élőben az F1 2019-es játékban – itt követheted élőben a múlt hétvégi virtuális versenyen is a show-t ellopó brit adását (ha a saját Twitch-közvetítésére vagy kíváncsi, KATTINTS IDE):
Nem száll le a nosztalgiavonatról az F1: a legjobb felvételek a 2014-es bahreini futamról
https://formula.hu/parc-ferme/24955
Azok után, hogy szombaton teljes hosszában megismételték a „Sivatagi csataként” is elhíresült, Lewis Hamilton és Nico Rosberg ádáz küzdelme miatt emlékezetes viadalt, az F1 hivatalos YouTube-csatornája egy rövid összefoglalóval és a legjobb onboard felvételekkel is előállt (a videók a YouTube-ra átkattintva indulnak!):
Videó: Így alakult a drámai finálét hozó 2008-as szezon
https://formula.hu/parc-ferme/24951
A Racing Statistics a Lewis Hamilton és Felipe Massa párharcát és a felejthetetlen interlagosi zárást hozó 2008-as Formula-1-es idényt is feldolgozta infografikás formában:
Button kisfia már a szimulátorban indítja a napot
https://formula.hu/parc-ferme/24950
Nagyon úgy tűnik, hogy a kis Hendrix is világbajnok apja nyomdokaiba léphet majd…
Jön az első virtuális MotoGP-futam: itt nézheted élőben!
https://formula.hu/parc-ferme/24949
A MotoGP is beállt a sorba, ráadásul tíz sztárversenyzőt is sikerült beszervezniük a mugellói nyitányra, amely ma 15 órakor kezdődik, és az alábbi videóban lehet élőben követni (ehhez át kell kattintani a YouTube-ra!):
Alonso újabb brutális rajttal sokkolta a követőit
https://formula.hu/parc-ferme/24948
A kétszeres F1-es világbajnok nemrég a 2011-es Spanyol Nagydíjon bemutatott parádés elrugaszkodását osztotta meg, most pedig azt a szingapúri kilövését elevenítette fel, amikor az első kanyar külső íven jött fel a hetedik rajtkockából a harmadik pozícióba:
Rossi legnagyobb versenyeivel kedveskedik a szurkolóknak a MotoGP
https://formula.hu/parc-ferme/24947
A gyorsaságimotoros-vb is aktívan részt vesz a koronavírus miatti #maradjotthon kampányban, most például azzal, hogy ingyenesen megtekinthetővé (csak egy regisztráció szükséges hozzá) tette Valentino Rossi szerintük tíz legjobb futamát. Így többek között megnézhető a legendás Laguna Seca-i csörtéje Casey Stonerrel, a Jorge Lorenzo elleni barcelonai párharca vagy épp az első yamahás sikere Dél-Afrikában – mindez IDE vagy a képre kattintva érhető el:
Szuperlassításon a világ leggyorsabb bokszkiállása
https://formula.hu/parc-ferme/24945
Mesterséges intelligencia segítségével tízszeres lassításban nézhetjük meg a Red Bull által bemutatott kerékcserét, ami tavaly világrekord lett. Összehasonlításképp itt van az eredeti felvétel.
Előzetes: Bitang R5-ös mezőny a hazai ralibajnokságban
https://formula.hu/parc-ferme/24913
Várniuk kell a hazai ralirajongóknak, hiszen az országos bajnokság sem úszta meg a tömegrendezvények járványhelyzet miatti korlátozását. Az immár Rali1 névre hallgató pontvadászat Egerben indult volna március végén, de a szezonnyitó eseményt lefújták. Az eredeti versenynaptárban nyolc futam szerepel, hat aszfaltos és két murvás viadal. Összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit, bekerült a Vértes és a Zalaegerszeg Rali, a Mecsek Rali időpontját pedig őszről nyár elejére hozták előre.
Szomszéd Lali Hamilton edzéstanácsát követi
https://formula.hu/parc-ferme/24946
A hatszoros brit világbajnok egyszer azt mondta, az RC-autók kezelése hasznos képességeket fejleszt az autóversenyzéshez. Ezt figyelembe véve Magyarország feltörekvő fiatalja, Szomszéd Lali is kézbe vett egy távirányítót.
Serpenyőből, gyümölcsből és építőkockából készítettek F1-es autókat az Alfa Romeo pilótái
https://formula.hu/parc-ferme/24943
Hogyan üssön el több hétnyi szabadidőt az olyan ember, akinek a hétköznapjai a száguldásról szólnak? Az Alfa Romeo versenyzői kreatívra vették a formát, és különféle hétköznapi tárgyakból kreáltak F1-es autót. Íme Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Tatiana Calderón alkotása.
Everyone can be an engineer. Even at home!
— Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracing) March 27, 2020
Create your own C39 and share it with us using #BuildYourC39 #F1 @Anto_Giovinazzi @TataCalde #Kimi7 pic.twitter.com/3LJ721L9Tc
A csapat a szurkolókat is építésre ösztönzi, Twitteren a #BuildYourC39 hashtag alatt bárki posztolhatja a saját művét.
Amint lehet, újra kinyitja F1-es gyárát a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24942
Több mint egy hete már, hogy a Ferrari kényszerszünetre vonult, miután a koronavírus-járvány vált a világ elsőszámú megoldandó feladatává. Az olaszokat különösen rosszul érintette a helyzet, hiszen az ország a vírus egyik gócpontja lett, így a kormány a lehető legkomolyabb kijárási tilalmat írta elő a lakosságnak. A csapat működése így bizonytalan időre szinte teljesen leállt, tegnapi közleményükből azonban kiderült, bő két hét múlva újraindítanák az F1-es gyárat.
Kihangsúlyozták, bizonyos munkafolyamatok a vesztegzár alatt is zajlottak, április 14-ével azonban a gyártást is újrakezdik - természetesen munkavállalóik egészségét szem előtt tartva.

Mivel köti le Susie Wolff a kis Jacket karantén idején?
https://formula.hu/parc-ferme/24940
Természetesen a Mercedes színezőjével: Toto Wolff és Susie Wolff kisfia játékosan tanulja meg a különbséget a Formula-1 és Formula-E között.
Hamarosan hároméves lesz a kis Jack, Susie és Toto Wolff kisfia, aki most videón prezentálja a többi autórajongó gyereknek, hogyan is kell precízen bánni a Mercedes weboldaláról letölthető kifestőkkel. Azt a képet választotta, amelyen a Mercedes Formula-1-ben és Formula-E-ben szereplő versenyautója száguld egymás mellett, és bár mindkettőn szinte egyeduralkodó a szürke szín, anyai sugallatra Jack mégis intenzíven használta a pirosat. Na nem azért, mert Ferrari-rajongót akarnának belőle nevelni a szülei, hanem mert a Wolff család abban a különleges helyzetben van, hogy lehet "apa autójáról" és "anya autójáról" is beszélni - Susie Wolff ugyanis az FE-ben a Mercedes-ügyfél Venturi csapatvezetője. A Venturi a Rokit-szponzoráció révén erre a szezonra jelentősen bepirosodott, Jack pedig úgy döntött, hogy inkább nem Mercedesre, hanem Venturira színezi az FE-sziluettet digitális kifestőjén.
Aki a Mercedes kifestőjével szeretné lekötni a gyereket, itt találhatja meg a mintákat.
Don’t tell Toto #ColorYourBenz pic.twitter.com/CbxP7J0R3K
— Susie Wolff (@Susie_Wolff) March 27, 2020
Ajánló: Günther Steiner a Formula Podcast legújabb adásának vendége
https://formula.hu/parc-ferme/24944
Igazi sztárvendég látogatta meg virtuális stúdiónkat, legutóbbi podcastünkben ugyanis a Haas csapatfőnökével, Günther Steinerrel beszélgettünk. Az adás ajánlóját alább megtekinthetitek, a teljes felvételt pedig itt hallgathatjátok meg.
Ha csak egyetlen F1-es futamot nézhetnél újra, melyik lenne az?
https://formula.hu/parc-ferme/24939
Egy kis játékra invitál minket az F1 Twitter-oldala. Az alábbi képre kattintva kiderítheted, melyik klasszikussá vált futamot nézhetnéd meg, ha csak egyetlen lehetőséged lenne.
You only recorded one race...
— Formula 1 (@F1) March 26, 2020
Screenshot and let us know what #F1 classic you'll be watching pic.twitter.com/ToJ0hgpk43
Turán Frigyes új fenevada
https://formula.hu/parc-ferme/24912
A megszokott Fordot Volkswagenre cserélte idén a Turán–Bagaméri kettős. Így zajlott az új versenygép bemutatkozása és első próbája:
Ezt az F1-es animációt a Trónok Harca készítői is megirigyelnék
https://formula.hu/parc-ferme/24938
Őrületesen jó CGI-t készített a 2017-es szingapúri rajtbalesetről az F1-et Nagy-Britanniában közvetítő Sky tévécsatorna, ami ezzel reklámozza az új szintre fejlesztett, UHD felbontású adásait.
Fittségi challenge-re hív koronavírus-járvány idejére a MotoGP sztárja
https://formula.hu/parc-ferme/24937
A versenyzéstől visszavonult, de a Yamahához tesztversenyzőként visszatérő és egy szabadkártyás szereplést már be is jelentő Jorge Lorenzo nem lazsálással tölti a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőt: elhatározta, hogy fittebb lesz a pandémia végére, mint annak előtte volt! Mindezt dokumentálni is fogja, sőt arra kéri a követőit, hogy ők is tegyenek ugyanígy, a leglátványosabb átalakulásokat pedig meg is fogja osztani az Instagramján.
