Bent a Pace Car - a visszatérő Silvestro alkotott
https://formula.hu/parc-ferme/2956
Megtörtént a verseny első komolyabb incidense, Simona de Silvestro tett taccsra James Jakes autóját - ám pár körös szerelést követően Jakes vissza tudott térni.

Rajtbaleset okozásáért büntették Micheliszt Mostban
https://formula.hu/parc-ferme/30351
Mindenki megnyugodhat: nem a 2019-es bajnok győzelmét hozó második versenyről van szó, hanem az elsőről. A start után többen is összekoccantak az első cseh WTCR-versenyen, többek között a helyi menő, Petr Fulin is kiesett, a felvételek tanúsága szerint pedig Michelisz Norbi indította el a folyamatot azzal, hogy nekiment hátulról Yvan Mullernek. Erre jutottak a felügyelők is, akik emiatt 30 másodperces büntetéssel sújtották a magyar versenyzőt, aki így a hetedik helyett mindössze a 16. lett, így elbukta a megszerzett kilenc pontját is.
Az összetettben Norbi így a 11. helyen áll, hátránya pedig 50 pont a világkupa-éllovas Yann Ehrlacher mögött. Volt azonban magyar érdekeltségű kedvezményezettje a szankciónak, ugyanis Michelisz hátrasorolásával Mikel Azcona egy helyet előrelépett, így a Zengő Motorsport spanyoljának lemaradása mindössze 25 egység, azaz egy futamnyi a Lynk & Co címvédője mögött a tabella harmadik helyén.
Nem a BRC magyarja volt egyébként az egyetlen, akit utólag büntettek: Thed Björk a második futam újraindításánál lökte meg Nestor Girolamit, emiatt öt másodperces időbüntetést kapott – igaz, a svéd így is maradt a 15. pozícióban.

Vettel vagy Stroll tud egy pohár vízzel a hátán plankelni és fekvőtámaszt nyomni?
https://formula.hu/parc-ferme/30347
Az Aston Martin legutóbbi kihívását Vettel nyerte Stroll-lal szemben:
View this post on Instagram
Így tett jó szolgálatot Perez a Red Bullnak és Verstappennek
https://formula.hu/parc-ferme/30348
Lewis Hamilton nagyszerű felzárkózást mutatott be a Török Nagydíjon, miután csak a 11. helyről kezdhette meg a versenyt motorcserés büntetése okán. Egészen az ötödik helyig gyönyörűen zárkózott fel a hétszeres világbajnok, azonban a 34. körben utolérte Sergio perezt, aki briliáns védekezéssel tartotta maga mögött Lewis Hamiltont, ezzel fontos pontokat megmentve csapattársának, a világbajnoki címre ácsingózó Max Verstappennek. A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Videó: Így állt vissza a pontverseny élére Verstappen Isztambulban
https://formula.hu/parc-ferme/30349
Bár nem feltétlenül a Török Nagydíj volt a szezon legizgalmasabb futama, de miután egyre közeledünk a világbajnokság végéhez, minden egyes versenyen egyre nő a feszültség a vb-címre hajtó Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint csapataik, a Red Bull és a Mercedes között. Nos, bár ezúttal Valtteri Bottasszal a Mercedes aratott győzelmet, mégis az osztrákok hétvégéje volt ez inkább, mert nemcsak közelebb kerültek az Ezüst Nyilakhoz a konstruktőri pontversenyben, de egyéniben ismét Max Verstappen állt az élre. Nézzétek meg, hogyan! A videó a képre kattintva tekinthető meg!
A Ferrarinál ma sok minden eldőlt
https://formula.hu/parc-ferme/30346
A „szezon legütősebb challenge-párosa” címet már biztosan magáénak tudhatja Charles Leclerc és Carlos Sainz. A Ferrari két fiatal pilótája ugyanis rendre vállalja, hogy megméretik magukat egymással szemben, hol így, hol úgy. Korábban bármixerként, majd emoji-szakértőként, máskor dobozba rejtett tárgyak tapintással való felismerésével próbálkoztak, de akad még ennél jóval több is a listán.
A Török Nagydíj előtt a Jenga következett a sorban, így ők ketten, további két Ferrari-csapattaggal maguk mögött, a paddockban vágtak neki az őrjítő jengapartinak.
Leclerc és Sainz külön csapatot alkottak, mindkettejük csapattársa egy-egy ferraris volt. A két pilóta kő-papír-ollóval döntött arról, ki kezdje a partit, majd egymás szivatásával és folyamatos megzavarásával bonyolították le az újabb kihívást, melynek győztese...
... kiderül a videóból!
Kié is a Török Nagydíj pole-pozíciója?
https://formula.hu/parc-ferme/30345
Az idei szezonban elsősorban a sprintek miatt már olyan alapvető dolgok is megkérdőjeleződtek, hogy ki számít egy adott hétvége pole-pozíciósának. Ugyan a Török Nagydíj hétvégéjén nem rendeztek sprintkvalifikációt, a kérdés mégiscsak felmerült, hiszen bár Lewis Hamilton futotta a leggyorsabb kört a szombati időmérőn, mégis Valtteri Bottas indul az élről, miután a brit motorcsere miatt hátrébb kerül a rajtrácson.
A sajtótájékoztatón ez komoly dilemma volt, Hamilton pedig egyenesen az időmérő első helyezettjének járó jutalmán fejezte ki a véleményét.
Lewis finished P1 in qualifying on Saturday
— Formula 1 (@F1) October 9, 2021
Valtteri starts P1 for the race on Sunday
But what will the record books say about pole position in Turkey? #TurkishGP #F1 pic.twitter.com/FkPCXf3P8E
"To Valtteri,
— Formula 1 (@F1) October 10, 2021
Enjoy my pole trophy!
Nice lap tho. 102 "
@ValtteriBottas Instagram Stories#TurkishGP #F1 @pirellisport pic.twitter.com/QZChWuLOfX
Balesete után újra versenyzik a Williams tartalékosa
https://formula.hu/parc-ferme/30344
Jack Aitken még július végén, a Spái 24 óráson szenvedett kulcscsonttörést és csigolyasérülést, miután az Eau Rouge-ban tömegbalesetbe keveredett. A brit-koreai pilóta, aki tavaly a Williams tartalékosaként Formula-1-es versenyen is részt vehetett, azóta a felépüléssel töltötte az idejét, most azonban eljött az idő, hogy újra versenyautóba ülhessen. A GT World Challenge európai sorozatában állt rajthoz a hétvégén.
Here's @JaitkenRacer heading out for his first competitive run in a little over two months.
— GT World Challenge Europe (@GTWorldChEu) October 10, 2021
https://t.co/Pgrh1YInCP#GTWorldChEu @fanatec pic.twitter.com/VCxUQaeP4F
Raikkönen és az itatórendszer kapcsolata az F1 legnagyobb viszályává nőtte ki magát
https://formula.hu/parc-ferme/30338
Mint azt mi is megírtuk, Kimi Raikkönen igencsak ingerülten adta csapata tudomására, hogy már megint gond akadt az Alfa Romeo itatócsövével Isztambulban. Nem ez az első eset, hogy a finnek ilyen jellegű problémája van: az F1 Instagramja össze is szedte a Hungaroringen kirobbant „viszály” eddigi állomásait.
View this post on Instagram
A kör, ami nem volt a legjobb, de pole-t ért szombaton - videó
https://formula.hu/parc-ferme/30343
Ugyan Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj szombati időmérőjén, de a pole-t mégis Valtteri Bottas szerezte meg a világbajnok motorcseréje miatt. Ezért az F1 is Bottas időmérős körét "tálalta" úgy, mint pole-kör - nézzük meg erre a linkre, vagy a képre kattintva.
F1-es Török Nagydíj és túraautó-futamok a vasárnapi menüben – itt a program
https://formula.hu/parc-ferme/30337
A nap csúcspontja egyértelműen az isztambuli Formula-1-es verseny lesz vasárnap, de láthatunk WTCR-t Mostból, miközben a DTM a Norisringen, a TCR Europe pedig Barcelonában futja idei utolsó viadalát, bónuszként pedig Ralikrossz-vb is lesz. Íme, a menetrend:
| 10:00 - 10:20 | DTM, 2. időmérő | (tv: DigiSport 2, élő) |
| 13:30 | DTM, 2. futam | (tv: DigiSport 1, élő) |
| 13:45 | TCR Europe, 2. futam | |
| 14:00 | Formula-1, Futam | (tv: M4 Sport, élő) |
| 14:15 | WTCR, 1. futam | (tv: Eurosport 2 és Sport1, élő) |
| 17:00 | WRX, Elődöntők és döntő | |
| 17:10 | WTCR, 2. futam | (tv: Eurosport 2 és Sport1, élő) |

Átugrott Csehországból Spanyolországba a Zengő versenyzője, és a mezőnyt oktatva bajnok lett
https://formula.hu/parc-ferme/30341
Mint azt már a hétvége előtt jeleztük, nem akármilyen napjai vannak Mikel Azconának: miközben a WTCR mosti fordulóján érintett, szombaton – kihasználva, hogy aznap a motoros endurance-vb futamát rendezik a cseh pályán – átutazott Barcelonába a TCR Európa-kupa idényzárójára, hogy az első futamon bebiztosítsa bajnoki elsőségét.
Nos, a világkupán a Zengő Motorsportot erősítő, a TCR Europe-ban viszont a Volcano Motorsport Cupráját vezető spanyol nem bízta a véletlenre a dolgokat: megnyerte az időmérőt, majd a versenyt is, ezzel pedig matematikailag behozhatatlan előnyre tett szert, ezzel megnyerte a bajnokságot – mindezt úgy, hogy a zandvoorti fordulót kihagyta anno, és nyilván a vasárnapi utolsó futamon sem áll rajthoz, hiszen megy vissza Mostba. A pilóta amúgy másodszor lett bajnok a sorozatban, hiszen 2018-ban is győzni tudott.
Ahol vasárnap a WTCR-ben is erősen szerepelhet a Zengő Motorsporttal, hiszen a pénteki időmérőn ő volt a leggyorsabb, így a pole-ból vághat majd neki a második futamnak.

Videó: Így nyerte a szombati időmérőt Hamilton a száradó pályán
https://formula.hu/parc-ferme/30340
Rendhagyó végeredmény született a Török Nagydíj időmérő edzésén, bár talán nem annyira mint tavaly, hiszen azon kevés alkalmak egyikét láthattuk, mikor nem az szerezte meg a pole-pozíciót, aki az első rajtkockát. Ennek magyarázata Hamilton motorcserés büntetésében keresendő, s miután a brit volt a leggyorsabb a kvalifikáción, de vasárnap csak a 11. helyről rajtolhat, a pole-pozíció hivatalosan Valtteri Bottast illeti meg. Nézzétek meg, hogyan alakult ki a rajtsorrend az idő előrehaladtával szinte teljesen felszáradó isztambuli pályán! A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Vizsgálat alá került Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/30342
Bár nagyszerűen teljesített a Török Nagydíj időmérő edzésén, van miért aggódnia az Alpine kétszeres világbajnokának. Fernando Alonso a hatodik helyen zárt a kvalifikáción, így Lewis Hamilton büntetése után az ötödik helyről indulhatna vasárnap, ám egyelőre ez nem vehető biztosnak. A spanyol pilótát ugyanis vizsgálni kezdték, mivel a vád szerint a Q1-ben dupla sárga zászlós jelzés alatt nem lassított le rendesen.

DTM: Mercedes-győzelem szombaton a Norisringen, három esélyes maradt
https://formula.hu/parc-ferme/30339
A két fő bajnokesélyes, Liam Lawson és Kelvin van der Linde startolhatott az első sorból a Néemt Túraautó-bajnokság norisringi szezonzárójának első versenyén. A dél-afrikai azonban egy optimista manőverrel próbálkozott a hajtűben, amely után ő maga nagyon visszaesett, míg a ferraris éllovas is kissé szélesen fordult, így Philip Ellis került az élre. Aztán viszont Maximilian Götz percei következtek: folyamatosan levadászta az előtte lévőket, beleértve Lawsont és Ellist is, így átvette a vezetést – amit már ki sem engedett a kezéből, így győzni tudott a Mercedesszel.
Lawson elé Arjun Maini furakodott még be a végén – az indiai első dobogóját jegyezte –, így az F2-ben is vitézkedő ferraris harmadik lett. Viszont ezzel is növelte előnyét fő üldözője előtt: a szombaton negyedik Van der Linde hátránya 18 pontra nőtt. Götz is életben tartotta az esélyeit idei második diadalával, hiszen egyetlen pontos távolságból követi az audist. Folytatás és idényzárás vasárnap egy újabb időmérővel és futammal, amelyeken összesen 28 pont szerezhető még, azaz bár hárman maradtak versenyben, Lawson tetemesnek mondható előnnyel várhatja a finálét.

Kémfotót lőttünk Budapesten – milyen autó lehet?
https://formula.hu/parc-ferme/30336
Néhány napja készítettük az alábbi képet fővárosunkban – ha valakinek van tippje, milyen autót láthatunk rajta álcafestésben, a Facebook-oldalunkon jelezze kommentben!

Az Alfa-főnök szerint az Alpine úgysem engedi el az F2-es éllovast
https://formula.hu/parc-ferme/30335
Mi is beszámoltunk arról a sajtóértesülésről, miszerint mégis képben lehet a Formula-2-es bajnokságot jelenleg vezető Oscar Piastri neve az Alfa Romeónál, ahol az egyetlen kiadó ülés van a jövő évi F1-es rajtrácson. A fő esélyesnek Guanyu Zhou tűnik, ám állítólag a támogatói hároméves szerződést szeretnének, ami viszont nem tetszik Frederic Vasseur csapatvezetőnek. Isztambulban ugyanakkor Vasseur arra tett utalást, hogy nem valószínű, hogy Piastri kiköthet náluk:
„Oscar nagyon jó munkát végez. De amennyire tudom, a Renault-hoz vagy az Alpine-hoz kötődik. Nem beszéltem erről az Alpine-nal, de ha befektetsz egy pilótába a juniorszériákban és hosszú távú programod vele, akkor nem látom értelmét, hogy elengedd egy másik csapathoz az F1-ben, furcsa lenne” – idézi szavait a RaceFans.net szakoldal.
Piastri valóban az Alpine akadémiájának tagja, de Vasseur érvelése némileg sántít, mivel Zhou is az, a kínai kapcsán pedig korábban már elmondta, hogy a listájukon van. Az ausztrál kapcsán egyébként azt is hozzátette az Alfa Romeo Racing vezetője, hogy egyértelműen a jelenlegi F2-es mezőny egyik legjobbja, s az sem feltétlenül jelent majd számára hátrányt, ha esetleg a bajnoki cím megszerzése miatt jövőre nem versenyezhetne majd tovább a szériában, s az után érkezne meg a Formula-1-be.

Nem véletlenül Méhészborz Ricciardo
https://formula.hu/parc-ferme/30334
A McLaren ausztrálja a Méhészborz becenevet viseli, a Török Nagydíj pénteki napján pedig kiderült, valóban ott van, ahol a méhek is. Ricciardót interjú közben ugyanis egy méretesebb példány támadta meg, de szerencsére mindketten megúszták a találkozót.
Is that why they call him the Honey Badger? #TurkishGP #F1 @danielricciardo pic.twitter.com/QKFSiO90gN
— Formula 1 (@F1) October 8, 2021
Különleges trófeát kap a Mexikói Nagydíj pole-pozíciósa
https://formula.hu/parc-ferme/30330
Az egy szezon kimaradása után november 5-7-én esedékes Mexikói Nagydíj szervezői a megszokott kicsinyített Pirelli-gumi helyett egy sokkal sajátosabb díjjal készülnek az időmérő nyertese számára. A nagydíj ügyvezetője, Federico Gonzalez Compeon és csapata Latin-Amerika F1-es kiválósága, az argentin Juan Manuel Fangio előtt tiszteleg, együttműködve a Fangio Alapítvánnyal.
Az ötszörös világbajnok Fangio 70 évvel ezelőtt, 1951-ben szerezte meg első világbajnoki címét, a sportág csupán második bajnokaként. Ebből az apropóból az argentin legenda említett szezonban használt sisakjának hiteles másolatát ajándékozzák a mexikóvárosi pole-pozíciósnak. A sisakot, amely farost, parafa, bőr és selyem alkotóelemekből készült, a háromszoros világbajnok Jackie Stewart és az argentin újságíró, Fernando Tornello fogják átadni az időmérő után.

Szerepcsere: Vajon hogy került Angela Cullen Hamilton autójába?
https://formula.hu/parc-ferme/30332
Angela Cullen neve főként a Hamilton-rajongóknak csenghet ismerősen. Bizony, ő az az alacsony, szőke hölgy, aki a hétszeres világbajnok körül sürög-forog, és akinek már számos alkalommal megköszönte kiemelkedő munkáját és támogatását a bajnoki éllovas. Cullen hivatalosan Hamilton fizioterapeutája, aki teljesen véletlenül pottyant a brit életébe, ám azóta elválaszthatatlan kötelék fűzi össze minden idők egyik legnagyobb Formula-1-es bajnokával. A pöttöm hölgynek jó eséllyel nagy szerepe van Hamilton évek óta tartó kiegyensúlyozott és szinte megingathatatlan teljesítményében. A brit ezt korábban meg is erősítette: „Ő a legkeményebben dolgozó nő, akinek a közelében voltam. Koncentrált, önzetlen, és békéssé teszi a versenyhétvégéimet. Mindig pozitív, egyetlen nap sem telik el úgy, hogy negatív lenne. Szerintem nagyon fontos, hogy pozitív emberekkel vegyük körül magunkat. Nem tölthetjük az időnket olyanokkal, akik nem inspirálnak, vagy nem emelnek fel, amikor elcsúszunk. Ő olyan, aki képes ezekre" – fejtette ki egy 2020-as interjúban az éllovas.
View this post on Instagram
Angela Cullent több Hamiltonhoz fűződő tevékenység közben láthattuk már az évek alatt, ám állandó közlekedési eszközüket, a rollert ezúttal egy F1-es autóra cserélte. Nem is akármilyenre: a szőke hölgy Hamilton nyolcadik világbajnoki címéért harcoló Mercedesébe ült be, és úgy tűnt, többé ki sem akar szállni onnan. Élményeit Instagram oldalán osztotta meg a követőkkel.
„Amikor a főnököd azt mondja, beülhetsz az autójába, naná, hogy nem mondasz nemet! Egyértelműen az egyik legmenőbb dolog volt, amit valaha csináltam. Őrület, hogy milyen alacsonyan ültem, majdnem hátradőlve, és valóban nem láttam ki a kormány felett. Olyan érzés volt, mintha egy űrrakétában volnék.. vagy egy ágyúból készülnének kilőni. Szuper keskeny az egész, és az erőt már pusztán attól éreztem az autóban, hogy ott ültem. Szinte sírt azért, hogy gyorsan mehessen... De sajnos nem sikerült kihajtanom a garázsból, mert nem értem el a pedálokat. Micsoda őrült, elképesztő élmény, és Lewis is nagyon ügyesen tartotta a vizes palackom" – írja a megosztott kép alatt Cullen.
View this post on Instagram
Ne maradj le semmiről: itt a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/30327
Természetesen a Formula-1 uralja a szombati motorsport-programot, de azért akinek ez nem elég, nézhet mást is - íme a menetrend és a tv-közvetítések.
Szombat (október 9.)
10:00 - 10:20 DTM, 1. időmérő (tv: DigiSport 1, élő)
10:40 - 11:15 TCR Europe, Időmérő
11:00 - 12:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, 11:30, csúsztatott élő)
11:00 - 17:00 EWC, Mosti 6 órás motorverseny (tv: Eurosport 2, élő)
13:30 DTM, 1. futam (tv: DigiSport 1, élő)
14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
15:40 TCR Europe, 1. futam

fotó: dppi



