DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Most akkor mi van Rossi csapatával és a szaúdi szponzorral?

Néhány napja mi is megírtuk, hogy a Tanal Entertainment Sport & Media bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötöttek a VR46 istállóval arról, hogy 2022-től a MotoGP-ben (illetve emellett a Moto2-ben is) teljes értékű csapatként fognak rajthoz állni. A közleményből kiderült, hogy a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco lesz a VR46 névadó szponzora – csakhogy sajtóhírek (például a Motorsport.com) szerint ez a bejelentés még magát az Aramcót is váratlanul érte! Feltűnő volt, hogy az említett közlemény nem tartalmazott nyilatkozatot sem az Aramco, sem a VR46 oldaláról, így természetesen Rossi hétvégi Spanyol GP-t megelőző sajtótájékoztatóján is előkerült a téma: „Tudjuk, hogy megállapodásunk van az Aramcóval. Őszintén nem tudom, ők miért mondják, hogy nem hallottak erről!” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Crash.net. Rossi azért hozzátette: ő „csak” a főnök a VR46-nál, így nem ő tárgyal közvetlenül a szponzorokkal.

A vélhetően az Avintia Esponsorama Racing helyét átvevő istállóval kapcsolatban az is kérdéses, hogy milyen motorral fognak indulni. „Igazából mindenkivel beszélünk. Az Apriliával, a Yamahával, a Ducatival és a Suzukival is. Nem tudom pontosan, mi jelenleg a helyzet, de tudtommal még nem dőlt el” – fogalmazott Rossi, aki azt a négy gyártót említette, amellyel az elmúlt időkben egytől egyig szóba hozták őket.

A motormárka mellett egyébként még a versenyzők kiléte is kérdéses: míg Luca Marini helye szinte biztosra vehető, a másik motor esetén felmerült, hogy esetleg maga Rossi ülhetne fel rá – már ha egyáltalán nem vonul vissza. „Részemről nem sok mindenen változtat ez, mert szezon közben fogok dönteni, és ahogy mondtam, az eredmények alapján” – nyilatkozta az idén eddig jobbára csak küszködő olasz. „Másrészt persze talán segítség is ez nekem, hiszen van egy hely a csapatomban: én vagyok a főnök, egy motort fenntarthatok magamnak!” – mondta félig viccelődve a 42 éves versenyző, aki azért megjegyezte: elsődleges célja, hogy jelenlegi alakulatánál, a Petronas Yamaha SRT-nél folytassa.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

rossi-motogp-1_3

Jean Todt nem indul az FIA következő elnökválasztásán

A Nemzetközi Automobil Szövetség következő elnökválasztása 2021 decemberében lesz. A szervezet vezetője, Jean Todt leszögezte, nem fog elindulni újabb alkalommal. A francia harmadik ciklusát tölti, ami az FIA szabályzata alapján a maximális időtartam: persze az előírást meg is lehetne változtatni, de ez nincs Todt szándékában.

„Habár szeretem, amit csinálok, és a szenvedélyem, valamint energiám töretlen, még ha megkérnének is rá, akkor sem változtatnék a szabályokon” – mondta Todt a Motorsport-Totalnak.

A Ferrari korábbi csapatfőnökét, Jean Todtot 2009-ben választották a nemzetközi testület elnökének a korábbi ralivilágbajnok, Ari Vatanen ellenében. 2013-ban és 2017-ben ellenjelölt nélkül választották újra.

Július-augusztusi rajttal számol az F1 versenyigazgatója

Senki sem tudja biztosan, hogy mikor és hol rajtolhat el az idei Formula-1-es szezon, úgy fest, hogy Franciaországban még nem, egyes hírek szerint Ausztria lehet majd a befutó. Egyelőre maga az F1 is csak találgat, de a júliusi rajt abszolút a célkeresztben van.

"Olyan keményen dolgozunk a promóterekkel, ahogy csak tudunk és azt reméljük, talán júliusban, de legkésőbb augusztusban elindulhatunk" - idézi a Speedcafe az F1 versenyigazgatója, Michael Masi szavait a témában. Masi egyébként az Ausztrál Nagydíj óta Ausztráliában van, onnan dolgozik, így az időzónák áthidalása is problémát jelent - szerinte egyébként a szezon elindításának egyik legfőbb akadálya is éppen az, hogy nem sak egy országról van szó, hanem az egész világot be kell járniuk.

masi_1

fotó: dppi

Megépült a lufihajtású F1-es autó

Az angol művész, Juliet Marsh nemcsak szenzációs F1-es festményeivel és lenyűgöző alapossággal vezetett eredményfüzeteivel emelkedik ki az átlagos autósport-rajongók közül. Legújabb projektjében olyan versenyautót, pontosabban száguldó kartondarabot épített, ami levegővel működik! Nézzétek csak:

Tornázz versenyzőnővel! - bemutatja Sophia Flörsch

Az F3-as német pilótahölgy üzeni, ha soknak éreztétek a húsvéti menüt, tartsatok vele erre a 6 perces zsírégető gyakorlatra!

Bocsánatot kér „helyrehozhatatlan” hibájáért a feketéket megsértő Kyle Larson

Az egyetlen rosszul megválasztott szó miatt hatalmas meghurcoltatáson átesett Kyle Larsonnal csapata, a Chip Ganassi Racing után immár a Chevrolet is felfüggesztette a partnerségét. Az amerikai a történtek fényében az alábbi videót tette közzé, próbálva menteni a menthetőt a villámgyorsasággal zátony felé futó karrierjében.

"Csak szeretnék bocsánatot kérni. Az előző este kimondtam azt a szót, amit soha, de soha nem lenne szabad kimondani. Nincs semmi mentségem, nem ilyen neveltetést kaptam. Szörnyű dolgot mondtam, amiért bocsánatot kérek a családomtól, a barátaimtól, a partnereimtől, a NASCAR közösségétől, különösképpen pedig az afro-amerikai közösségtől. Megértem, ha az általam okozott sérelem helyrehozhatatlan, és vállalom érte a felelősséget, de szerettem volna mindenkinek a tudtára adni, hogy mennyire sajnálom a történteket. Remélem, mindenki biztonságban van ezekben az őrült időkben. Köszönöm."

Sir Stirling Moss tíz legnagyobb pillanata - videó

A legendás versenyző halála után az F1 összerakott egy videót Sir Stirling Moss legnagyobb pillanatairól - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bejelentés: Szinte biztosan borul a Francia Nagydíj is

Ugyan több sajtóértesülés szerint is az Osztrák Nagydíjjal kezdődhet majd a Formula-1-es szezon, de hivatalosan egyelőre még "áll" a Francia Nagydíj is, jelen állás szerint a június 28-ai futam lehetne a szezonnyitó. Ez már eddig is erősen kérdéses volt, most viszont a francia kormány bejelentése gyakorlatilag eldöntötte az ügyet: az elnök azt közölte a nyilvánossággal, hogy július közepe előtt semmilyen nagy tömegrendezvényre nem kerülhet sor, addig minden, ezeket tiltó rendelkezés érvényben marad. Azt ugyan hivatalosan még mindig nem mondták ki, hogy nem lesz Francia Nagydíj, vagy hogy elhalasztják (de hova?), a helyzet viszont innentől egyértelmű.

pf1_16

fotó: dppi

Ez aztán a komoly anyag, versenyautó tiszta agyag!

Az F1-rajongókon nem a koronavírus tünetei, hanem a szeretett sportjuktól való elvonás tünetei jönnek ki, amelyek néhány súlyosabb esetben ilyen műalkotásokat eredményeznek.

Videó: Az F1 visszaemlékezése Stirling Mossra

Tegnap a Formula-1 újabb ikonikus karaktere távozott az élők sorából. Sir Stirling Moss életére és hagyatékára az F1 az alábbi videóval emlékezett vissza.

Tudtad? A Mercedes ezzel az autóval állított emléket Stirling Mossnak

A McLaren és a Mercedes összefogásának ikonikus terméke az SLR névre keresztelt utcai sportautó. Azt azonban kevesen tudják, hogy a 2003 és 2010 között gyártott típusból készült egy limitált szériás kiadás, amit az akkor 80 éves Stirling Mossról neveztek el. A gép szokatlan formatervvel rendelkezik, ugyanis tetővel és szélvédővel nem szerelték fel, ellenben a V8-as motorja 651 lóerő leadására képes. A típusból mindössze 75 darabot gyártottak, ára több mint egymillió dollár volt, és csak azok vásárolhatták meg, akik egy "sima" SLR-rel is rendelkeztek.

1280px-Mercedes-Benz_SLR_Stirling_Moss_McLaren

Mercedes-Benz_SLR_Stirling_Moss_-_Flickr_-_Alexandre_Prévot_(cropped)

Gyorsasági-ob: Aki megszegi a teszttilalmat, büntetést kap

Ezt a félreérthetetlen üzenetet tolmácsolja az Autós Gyorsasági Bizottság legújabb határozata a magyarországi teszttilalom kapcsán. A szezonkezdet itt is csúszik, az április 18-19-re a Hungaroringre tervezett évadnyitó hétvégét már március közepén elhalasztották, így jelen állás szerint a május 16-17-i Red Bull Ring-i forduló szerepel a Gyorsasági-ob naptárában szezonnyitóként. Ennek sorsáról pedig az osztrák szövetséggel közösen, az ausztriai fejlemények fényében születik majd döntés. Mindenesetre a bajnokságban résztvevő csapatoknak most nyomatékosan tudtára adták, hogy a magyar kormány korlátozó intézkedései nyomán tilos a pályatesztelés az ország minden pontján.

92572888_123111582668493_4335281770300702720_o

Webberhez nem a húsvéti nyuszi jött, hanem ez az óriásgyík

"Itt Ausztráliában nem húsvéti nyuszi van" - írta ki Twitterre a Red Bull kilencszeres futamgyőztese a mondatot, aminek befejezését az alábbi videó adja meg. Webber a házból figyeli egy olyan furcsa állat látogatását, amely közeli rokonságban állhat a 2016-os Szingapúri Nagydíj hírhedt látogatójával

Zandvoort a naplementében – olyan, mintha új lenne

Persze nem véletlenül olyan, hiszen nagyszabású ráncfelvarráson esett át. Viszont egy ideig olyan is marad, hiszen a járvány miatt egyhamar nem jön ide versenyezni senki. A hollandok mindenesetre elvégezték a feladatot, az eredetileg tervezett május 3-i versenyidőpontra készen állna a pálya az F1 fogadására.

Így tréfálkozott egymással Vettel és Moss néhány éve

Pár évvel ezelőtt egy díjátadón szerepelt Sebastian Vettel és a vasárnap elhunyt Stirling Moss. A legendás versenyző tréfálkozva elmondta: ő 15 év alatt egyszer sem lett világbajnok, Sebastian Vettel egészen fiatalon már négyszer nyerte meg az F1-et.

Vettel a következőképp vágta ki magát: „Talán én több bajnoki címet hódított el, de az biztos, hogy ő több női szívet hódított meg és tört össze!” – mondta a maga idejében nőcsábászként ismert Mossról.

A vörös uralom éve: Így igázott le mindenkit 2004-ben a Ferrari

A Racing Statistics újabb szemléletes grafikája a 2004-es szezon konstruktőri csatáját illusztrálja. A Ferrarinak nem volt ellenfele, toronymagasan hódította el a címet: 143 pontos előnnyel, ami nagyobb volt, mint a második helyezett pontszáma. Külön említést érdemel, hogy a szóban forgó legközelebbi üldöző a BAR volt fennállása legjobb szezonjával.

Bottas megmutatta, hogyan készül híres zabkásája

Beavatta a titokba követőit a finn pilóta: így készíti kedvelt ételét, a zabkását. A teljes főzési folyamatot és az ízesítést is prezentálta a videóban. A hozzávalók közt szerepel chia, málna, áfonya, dió, kókuszpehely, fahéj, mandulavaj és juharszirup.

Jó, Verstappen szimulátorszettjével tényleg könnyebb otthon maradni

De azért csak az is maradjon, akinek nincs ilyen.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Another day of #stayhome

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés,

Hamilton: Hiányozni fognak a beszélgetéseink…

A hatszoros világbajnok megemlékezett honfitársáról, a 90 évesen elhunyt Stirling Mossról, a legendáról, aki pusztán csak a statisztikák alapján is (16 futamgyőzelemmel és négy szezon végi második helyezéssel) minden idők legjobb Formula-1-ese, aki nem lett világbajnok.

„Ma elbúcsúzunk Stirling Mosstól, a versenyzés legendájától. Hiányozni fognak a beszélgetéseink. Őszintén hálás vagyok azért, hogy ilyen különleges pillanatokban lehetett részem vele. Imáim és gondolataim a családjához szólnak. Nyugodjon békében!” – írta Hamilton. A posztolt fotók 2015-ben készültek, amikor Moss-szal együtt a Mercedes történelmi versenygépeivel hajtottak Monza klasszikus nyomvonalára. 

A mezőny másik tagja, Kevin Magnussen is személyes élményt idézett fel, első találkozását az ikonnal – ízelítőt adva Moss nagylelkűségéből:

„Ma egy nagy ember távozott közülünk. Sir Stirling Moss számomra a valódi versenyző definíciója. Mindig óriási rajongója voltam, egyszer pedig arra kértem egy barátomat, aki ismerte Stirlinget, hogy szerezzen nekem egy autogramot tőle. Visszajött, és azt mondta, beszélt Stirlinggel, aki szívesen lát engem mayfairi otthonában! Végül nem csupán egy aláírást kaptam, hanem egy napot tölthettem el vele és bájos feleségével, Lady Moss-szal. Stirling olyan életet élt, amilyenről én csak álmodhatok. Öröksége mindig élni fog. Nyugodj békében, legenda.” 

Sokoldalú pályafutása során a Formula-1-ben és azon kívül Moss a Jaguartól kezdve a Mercedesen át a Maseraiig számtalan csapattal és márkával versenyzett. Sportautóversenyeken Ferrarival is részt vett néhányszor, de Maranellóban ma mindenekelőtt úgy emlékeznek rá, mint a nagy ellenfelek egyikére.

„Nyugodt békében, Sir Stirling. Valódi legenda és csodálatos személy. A Scuderia Ferrari számára félelmetes ellenfél. Gondolataink felesége, családja és barátai körül forognak” – osztotta meg a közösségi médiában az olasz csapat.

Melyik F1-es csoporttal töltenétek el a karantént?

Az ötös csoport különösen érdekesnek tűnik!

f1

Amikor egy pilótának finoman szólva sincs jó napja

Nem elég, hogy egy elég amatőr hibát vét, még fel is ül az autója egy bójára, ráadásul mindez egy szuperspeciálon történik, amikor rengeteg ember látja élőben, van szpíker is, aki kommentálja a küzdelmét...