Ricciardo élete egyik álma, egy tesztvezetés teljesülhet egy újabb dobogós helyezéssel
https://formula.hu/parc-ferme/28533
Nagy ígéretet tett a McLaren vezérigazgatója Daniel Ricciardónak: Zak Brown azt a Chevrolet NASCAR-autót ajánlotta fel egy tesztvezetésre, amit az ausztrál pilóta gyerekkori példaképe, idősebb Dale Earnhardt az amerikai versenyszéria 1984-es szezonja során vezetett. Brown személyes gyűjteményének egyik darabja a hármas rajtszámú Monte Carlo, amivel Ricciardo akkor hajthat pályára, ha idén szerez egy dobogós helyezést a McLaren számára. A fogadás ötlete már korábban bejárta a sajtót, Brown felajánlása azonban mostanra lett "hivatalos". Ricciardo várhatóan mindent belead az eredmény elérése érdekében, hiszen még a rajtszáma is az amerikai autóversenyzőhöz kötődik.
Az egyezség Ricciardo és Cyril Abiteboul tavalyi fogadásának mintájára született meg a két fél között. A pilóta akkor egy tetoválásban fogadott korábbi csapatfőnökével, hogy szerez egy dobogós helyezést a Renault számára, mielőtt év végén maga mögött hagyja a csapatot.
Dale Earnhardt Sr's 1984 Wrangler Chevrolet Monte Carlo.
— Zak Brown (@ZBrownCEO) March 31, 2021
Get us that podium and the drive is all yours, @DanielRicciardo. @DaleJr @NASCAR pic.twitter.com/wyplavg8G3
Hat magyar is indul a ralikrossz „Mágikus Hétvégéjén”
https://formula.hu/parc-ferme/29733
A legendás Höljesben, az augusztus 20-22-i „Mágikus Hétvégén” a WRX, az Euro RX1 és RX3 is versenyez, így a nevezési lista közel 60 főre rúg: köztük pedig hét magyart is találunk. A világbajnokság versenyére a Barcelonában eddigi legjobb eredményét, a negyedik helyet beállító Szabó Krisztián mellett újra benevezett Mózer Attila a Ford Fiestával. A WRX nevezési listája elég sovány, 10 fős csupán, reméljük, a hétvége előtt még lesznek csatlakozók. Az első verseny főszereplői mindenesetre nem hiányoznak Sévodországból: a két Hansen és Johan Kristoffersson hazai pályán aligha akarja lejjebb adni a győzelemnél.
A két Európa-bajnokság azonban szép összképet mutat egyaránt több mint húsz indulóval, köszönhetően északi pilóták csatlakozásának: az RX1-ben például ott lesz Anton Marklund és a 75 éves Per Eklund. Ebben a kategóriában Kárai Tamás, Csucsu és Luigi képviselik az acélos magyar különítményt. Az RX3-ban a Spanyolországban dobogóra álló Szíjj Zsolt mellett ott van Marton Gergely neve is, annak ellenére, hogy a 2019-es ezüstérmes a korábbi hírek szerint visszalépett a szezontól. A versenyző azonban megkeresésünkre elmondta: ő nem áll rajthoz Svédországban, valószínűleg csak azért szerepel a listán, mert a visszalépés előtt leadta éves nevezését.

MotoGP, Superbike, DTM, IndyCar: itt a bőséges szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/29728
F1 nélkül is rengeteg mindent nézhetünk, méghozzá ezek nagy részét a tv-ben - mutatjuk a szombati menetrendet.
Szombat (augusztus 7.)
09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
10:00 - 10:20 DTM, 1. időmérő (tv: DigiSport 1, élő)
10:25 - 10:45 Supersport, Superpole (arena4.hu)
11:10 - 11:25 Superbike, Superpole (arena4.hu)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
13:30 DTM, 1. futam (tv: DigiSport 1, élő)
14:00 Superbike, 1. futam (arena4.hu)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)
15:15 Supersport, 1. futam (arena4.hu)
19:00 - 19:45 IndyCar, 2. szabadedzés
22:30 - 23:45 IndyCar, Időmérő

fotó: dppi
Hétfőn hallgatja meg az FIA az Aston Martint Vettel-ügyben
https://formula.hu/parc-ferme/29734
Csütörtök este jelentette be az Aston Martin, hogy hivatalosan is fellebbeznek Sebastian Vettel hungaroringi kizárása ügyében (a német autójából nem tudtak a szabályokban rögzített egyliternyi üzemanyagmintát venni a leintést követően), emellett pedig a büntetés felülvizsgálatát is kérték. Ez utóbbi jogi folyamat kapcsán jelölte ki az FIA az időpontot: a csapat képviselőinek hétfő délután 15 órakor kell megjelenniük egy videokonferencián, ahol a hungaroringi felügyelők elé tárhatják a közleményükben említett „új bizonyítékot”. Amennyiben a stewardok úgy ítélik meg, hogy valóban új, jelentős és releváns bizonyítékról van szó, amely az ítélethozatalkor nem állt a felek rendelkezésére, akkor újranyithatják az ügyet – ez az a pont, ameddig a Red Bull nem jutott el egy hete Lewis Hamilton silverstone-i büntetése kapcsán.
Ettől független folyamat a fellebbezés, amely a Motorsport.com információi szerint elsősorban arról szól, hogy az Aston szeretné kicserélni az állítólag törött üzemanyagpumpát, s egy azzal megegyező új alkatrésszel próbálnák meg kinyerni a mintához szükséges üzemanyagot. Az istálló szerint ugyanis a méréseik alapján nem a kinyert három deciliter, hanem a szabályban előírtnál jelentősen több, 1,74 liter üzemanyagnak kellene lennie Vettel autójában – amelyet emiatt egyébként az FIA le is foglalt még vasárnap este, hogy aztán a franciaországi technikai központjukba szállítsák, hogy később esetleg alaposabban megvizsgálhassák.

fotó: DPPI
Idén sem rendezik meg a második Autósport Játékokat
https://formula.hu/parc-ferme/29732
2019-ben az olaszországi Vallelungában tartották meg először a „motorsportos olimpiának” is nevezett Autósport Játékokat. Az esemény nagy sikerrel futott az FIA szerint, így magától értetődő volt a folytatás. Csakhogy mint oly sok másban, itt is közbeszólt a koronavírus-járvány, így a tavalyi második kiírást el kellett halasztani idén októberre.
Ám mivel a pandémiás helyzet miatt továbbra is rengeteg a bizonytalanság, a szervezők és az FIA pénteken bejelentették, hogy meghozták az elkerülhetetlen döntést, s újfent elhalasztották az Autósport Játékokat. Az új időpont így 2022. október 29-30., a helyszín változatlanul az F1-es Francia Nagydíjnak is otthont adó Paul Ricard versenypálya lesz. A közlemény még hozzáteszi, hogy dolgoznak azon, hogy idén egy digitális versennyel „pótolják” az elmaradó eseményt.

Megint veszélyben lehet a Török Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/29731
A folyamatosan változó koronavírus-helyzet rengeteg még a kérdőjel a 2021-es Formula-1-es idény második felével kapcsolatban. A hátralévő európai szakasz az Orosz Nagydíjjal bezárólag viszonylag biztosnak tűnik, utána azonban még rengeteg változás lehet. Az egyik fő bizonytalansági tényező az október 10-re kiírt Japán Nagydíj: bár Tokióban jelenleg is zajlik az olimpia, eközben rekordszámú fertőzöttet jelentettek nemrég az országban, ami veszélybe sodorhatja a suzukai futamot.
Ezzel együtt pedig a korábban törölt Szingapúri GP helyére beugró Török Nagydíjat is. Az egyszer már Kanada helyére beillesztett, majd törölt helyszín ugyanis még mindig a vörös listán szerepel a briteknél, azaz az onnan érkezőkre tíznapos kötelező karantén várna. Márpedig ha törlik Suzukát, akkor az Auto Motor und Sport értesülései szerint egy második austini fordulóval pótolnák azt, de nem október 10-én, hanem 17-én, egy héttel az USA Nagydíj tervezett időpontja előtt. Azaz Isztambulból előbb haza kellene utazniuk a csapattagoknak, a tíznapos karantén miatt viszont nem tudnának időben elutazni a Circuit of the Americas versenypályára. Persze még sok minden változhat – például a britek is levehetik a vörös listáról Törökországot vagy kivételt kaphat az F1 –, mindenekelőtt pedig a japán futam sorsának kell eldőlnie.
A briteknél amúgy nemrég Mexikó is felkerült a vörös listára, ami az ottani állomást is bizonytalanná teheti, a braziloknál viszont nemrég lendületet kapott az oltási program, így egy fokkal jobb helyzetben lehet a Sao Pauló-i Nagydíj november első felében. Ami pedig az idény zárását illeti: egyelőre nem dőlt el, mivel helyettesítik a kiesett Ausztrál GP-t, de információink szerint egy közel-keleti triplával érhet véget az évad, amelyben Katar is szerepet kaphat Szaúd-Arábia és Abu Dhabi mellett.

fotó: DPPI
Verstappen szerint tűzbe menne érte a Red Bull vezetése
https://formula.hu/parc-ferme/29730
A Motorsport-Totalnak beszélt arról Max Verstappen, hogy milyen királyi bánásmódban részesül ő a Red Bull csapatánál:
"Büszkévé tett, ahogy a csapat reagált a silverstone-i esetre, ez bizonyította, hogy jó helyen vagyok. Tűzbe mennének értem (gondolt itt Christian Hornerre és dr. Helmut Markóra). Silverstone után folyamatosan csörgött a telefonom, mert a csapatból valaki mindig meg akarta kérdezni, hogy hogy vagyok. Nem hiszem, hogy más csapatnál ilyen hamar így kezelnének."

fotó: dppi
A Formula-1 is Rossit búcsúztatja
https://formula.hu/parc-ferme/29729
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a MotoGP kilencszeres világbajnoka az idény végén visszavonul, a közösségi médiát pedig elárasztották az olasz motorost méltató posztok. Az F1 sem maradhatott ki ebből, a sportág hivatalos Instagram oldalára került fel egy kép, melyen a korábbi eredményei felsorolása mellett gratuláltak a doktornak és annyit üzentek neki, hogy élvezze az utolsó szezonját.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Milyen érzés lehet F1-es versenyt nyerni?
https://formula.hu/parc-ferme/29725
A Magyar Nagydíjon Esteban Ocon személyében új győztest avattunk, és természetesen minden második, hozzá intézett kérdés arra vonatkozott, hogyan jellemezné azt a pillanatot. A Formula-1 ezt most megtudakolta a mezőny többi győztesétől is. Legújabb rövid videójukban Fernando Alonso, Max Verstappen vagy épp Pierre Gasly beszélnek arról, milyen érzés a legelső helyen zárni a versenyt. A támogatás érzete, megkönnyebbülés, a gyerekkori álom valóra váltása – különféle jellemzőket emeltek ki, egyben azonban mindenki egyetértett: olyan tiszta öröm, mely semmi máshoz nem fogható. A videó IDE vagy a képre kattintva indul.
Chandhok: Nehéz választani, de Verstappen a legjobb idén
https://formula.hu/parc-ferme/29724
A nyári szünet és 2021-es szezon féltávja apropóján a Sky Sports szakértőjeként dolgozó ex-F1-es, Karun Chandhok sorba állította az első félév legjobban teljesítő öt pilótáját: nem volt egyszerű a dolga, kit hozzon ki elsőnek.
„Igazán nehéz volt Lewis és Max között választani, erős érv szól mindkettő mellett. Azonban egyikük sem volt tökéletes. Max hibázott Bahreinben, mikor Lewist a pálya külső részén előzte meg, azután Portimaóban is szélesen fordult, ami a pole-ba került neki, és továbbra is úgy vélem, abban a bizonyos silverstone-i balesetben több helyet adhatott volna Lewisnak. Ezeket leszámítva pompás szezont teljesít, és a maximumot hozta ki minden lehetőségből. A bakui defektet leszámítva és azt feltételezve, hogy második lett volna Silverstone-ban, 37 ponttal vezetné a bajnokságot” – érvelt Verstappen elsősége mellett a HRT egykori pilótája.
Karun Chandhok ötös listája így néz ki: 1. Max Verstappen. 2. Lewis Hamilton. 3. Lando Norris. 4. Charles Leclerc. 5. Carlos Sainz.

26 év három percbe sűrítve: ezzel a videóval búcsúzik a MotoGP Rossitól
https://formula.hu/parc-ferme/29727
Valentino Rossi csütörtökön bejelentette, hogy az idény végén távozik a MotoGP-ből. A kilencszeres világbajnok ezzel egy legendás és elképesztően hosszú karrier végére tesz pontot, hiszen 1996 óta szerepelt a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A rendkívüli sajtótájékoztatón egy rövid videót is bejátszottak a „Doktor” legemlékezetesebb pillanatairól – íme:
Up there with the greatest #MotoGP stories ever told!@ValeYellow46, a hero, a legend, an icon! pic.twitter.com/76dwayPHyT
— MotoGP™ (@MotoGP) August 5, 2021
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Őrület: F1-es Alfa Romeót tesztelt a Hungaroringen a Formula-2 történetének legnagyobb balekja
https://formula.hu/parc-ferme/29726
Mi is beszámoltunk róla, hogy a héten az óriási tehetségnek tartott, s erre egyelőre rá is szolgáló 17 éves Theo Pourchaire vezethette a mogyoródi pályán az Alfa Romeo 2019-es Formula-1-es autóját, viszont – fogalmazzunk úgy – egy szerényebb képességekkel megáldott pilóta is beülhetett a volán mögé. Mahaveer Raghunathanról van szó, aki azzal szerzett magának igencsak kétes hírnevet néhány éve a Formula-2-ben, hogy nem elég, hogy irgalmatlanul lassú volt, ráadásként egyetlen idényen belül kétszer is összegyűjtötte az egyfutamos eltiltáshoz szükséges 12 büntetőpontot (a második felfüggesztést a szezon vége miatt „megúszta”).
Az Alfa Romeo nem hozott nyilvánosságra semmilyen részletet a 22 éves indiai hungaroringi körözéséről, de a RaceFans.net szaklap úgy tudja, Raghunathan 71 kört tett meg, azaz gyakorlatilag egy versenytávot.
Some pictures we received of Mahaveer Raghunathan's Alfa Romeo test from an insider
— F1 Feeder Series (@F1FeederSeries1) August 5, 2021
Lord Mahaveer to #F1 in 2022? pic.twitter.com/jVk6veKwtP
A certain Mahaveer Raghunathan was testing with Alfa Romeo today.
— formularacers (@formularacers_) August 5, 2021
2022 seat confirmed? pic.twitter.com/E8QPWqwYK2
18 évvel ezelőtti dokumentumra bukkant Susie Wolff: Harmadik lett egy futamon Hamilton mögött
https://formula.hu/parc-ferme/29723
A szekrények mélyén keresgélt Susie Wolff, a Williams egykori tesztpilótája, jelenleg a Venturi csapatfőnöke a Formula-E-ben, és egy kincset érő papírlapot talált: a Formula Renault UK 2003-as szezonja 11. versenyének eredményét. Az első helyen Lewis Hamilton végzett, a harmadik pedig ő lett (leánykori nevén, Susie Stoddartként). Kicsit lejjebb egy másik jól ismert nevet látunk: a szintén F1-et megjárt Paul di Resta hatodikként végzett a Snettertonban rendezett futamon.
A Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff házastársa egy másik ereklyére is rábukkant: egy 2001-es kiadású gokartos magazinra, címlapon Hamiltonnal.

Ezt jegyezzük fel a 36. Magyar Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/29721
A Formula.hu Instagram-oldalán hasonló tartalmakkal találkozhattok minden F1-es futam után - kövessétek oldalunkat!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Valóra vált egy álom” – átesett az F1-es tűzkeresztségen a 17 éves tehetség
https://formula.hu/parc-ferme/29722
Theo Pourchaire életében először tesztelt Formula-1-es versenygépet: a Sauber pilótaakadémiájába tartozó francia F2-es a kétéves Alfa Romeo C38-at vezette a Hungaroringen – a Pirelli-teszten résztvevő McLarenhez és Mercedeshez csatlakozott szerdán. Részletekbe menően az Alfa Romeo csak annyit közölt, a pilóta „teljes programot” abszolvált.
„Tegnap valóra vált egy álom, életem során először Formula-1-es autót vezettem. Emlékszem, hogy erről a napról álmodtam gyerekként. Köszönetet mondanék az Alfa Romeo Racing teljes csapatának ezért a csodálatos tapasztalatért és felejthetetlen napért” – mondta az ifjú Pourchaire, aki gyorsan lépdel a formulaautózás ranglétráján: csupán a 2018-as volt első F4-es szezonja, F3-as szinten egyetlen idényt futott (bajnoki ezüstéremmel), idén újoncként az F2 legfiatalabb tagja. Monacóban már futamot nyert, teljesítménye révén pedig a szóbeszéd már 18. születésnapja előtt kapcsolatba hozta az Alfa 2022-es ülésével.
Yesterday a dream came true, I drove for the first time of my life a Formula 1 car. I remember dreaming of that day as a kid. I would like to thanks the whole @alfaromeoracing team for this amazing experience and unforgettable day #f1 #TP21 pic.twitter.com/XDx24rmiHt
— Théo Pourchaire (@TPourchaire) August 5, 2021
Tarolás és taktikai hiba: zűrös hétvégéje volt a Mercedesnek
https://formula.hu/parc-ferme/29720
A Formula Podcast Magyar Nagydíjat értékelő adásában külön figyelmet szenteltünk két emlékezetes mozzanatnak: Valtteri Bottas tarolásának és az egyautós rajtnak – a Mercedes főszereplésével lejátszódó különleges jelenetekről 01:04:52-től hallhatsz!
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Correában feltépte a sebeket a Spái 24 órás balesete
https://formula.hu/parc-ferme/29719
A múlt hétvégén rendezték a Spái 24 órás versenyt is, azonban már az első órában komoly baleset szakította félbe a versenyt, mely után a Williams tartalékpilótájaként szolgáló Jack Aitken kórházba is került kulcscsonttöréssel és csigolyasérüléssel. Az ütközés a Radillion-Eau Rouge kanyarkombinációban történt, ugyanott, ahol 2019-ben az a tragikus F2-es baleset, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette. A mostani ugyan szerencsés kimenetelű volt, a két évvel ezelőtt történtek túlélőjét, Juan Manuel Correát azonban így is megrázták a látottak. „A képsorok kifejezetten kísértőek voltak” – mondta a pilóta.
Azt is elárulta, támogatja, hogy módosítsák azt a kanyart a versenyzők biztonsága érdekében, és az FIA-val is rendszeresen egyeztet ezügyben. „A balesetem óta sok kétséget fogalmaztam meg az FIA és a rendezők felé a pályával kapcsolatban. Felajánlottam, hogy megosztom velük a saját tapasztalataimat. A történtek óta válaszokat keresek, hogy miért következett be ez, és hogy milyen lépéseket tettek az FIA és az érintettek, hogy növeljék a biztonságot, és elkerüljék, hogy bárki más hasonlóan súlyos sérüléseket szenvedjen. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak, és biztos vagyok benne, hogy konstruktív eredményük lesz.” Correa a baleset után, hosszú rehabilitáció árán visszatért a versenyzéshez, jelenleg az F3-ban próbálja újraindítani karrierjét. Következő versenye pedig éppen Spában lesz.

Érdekes alkotás látható a Hungaroring mellett
https://formula.hu/parc-ferme/29717
Ha valaki esetleg nem tudná, hogy hová tűnt Damon Hill, akkor tudunk segíteni. A magyar versenypálya 5-ös kapuja mellett található a képen látható rajz, mely az 1996-os világbajnok egyik korábbi versenygépét ábrázolja. A brit pilóta pályafutásának utolsó két évében versenyzett a Jordan csapatánál, a Formula Retro nevű tematikus csoportunkban pedig további hasonló érdekességeket lehet találni.

Az RSB ismét elutasította Turánék kérelmét, de még mindig nincs vége
https://formula.hu/parc-ferme/29718
A Boldogkő Raliról kizárt Turán - Bagaméri páros ügyében újabb határozat született: az RSB másodszor is elutasította a csapat fellebbezését, megállapította, hogy jogosulatlanul használták az adott gumikat az adott versenyen. Turánék most másodszor is elvihetik az ügyet a (még fel nem állt...) Sporttanácshoz, amelynek jogkörét az MNASZ elnöksége gyakorolja.
Az RSB közleménye:
"A Rally Szakági Bizottság, a 78/ST/2021.06. 16. sz. elektronikus elnökségi határozat alapján, mint megismételt elsőfokon eljáró bizottság, a Turán Motorsport Sportegyesület (képviseli: Turán Frigyes) által az MNASZ részére megküldött I. Therwoolin Boldogkő Rally 2021 eseményen a 4-es számú felügyelői testület által hozott határozat alapján történt kizárás elleni fellebbezését elutasítja, a versenyen hozott 4-es számú (és azt javító – versenyzőpáros rajtszámát – 5. számú) felügyelői határozatot helyben hagyja. A fellebbezési díj nem kerül visszafizetésre.
Indoklás:
Az 5-ös rajtszámú Turán Frigyes – Bagaméri László versenyzőpáros olyan gumiabroncsot használt a verseny alatt, ami nem felel meg az RVSZ 30.1 bekezdésének miszerint, - kizárólag az MNASZ-szel szerződéses jogviszonyban álló gumiabroncs-beszállító partnerek (továbbiakban: szállítópartnerek) által forgalmazott és azoktól beszerzett gumiabroncsokat használhatnak. A versenyzőpáros által használt gumiabroncs nem felelt meg az RVSZ 30.4. pontjának sem.
Jelen esetben az RTH Versenyabroncs Kft. mint szerződött partner sem a versenyt megelőző 14 nap előtt, sem az I. Therwoolin Boldogkő Rally kezdetéig semmilyen információt, árlistát nem publikált az összes, bajnokságban érintett versenyző felé az 5-ös rajtszámú Turán Frigyes – Bagaméri László által
használt Hankook Z215 típusú gumiabroncsról. Az eljárás során nem került igazolásra az sem, hogy a versenyzőpáros által használt gumiabroncs szerepelt volna a gyártó által publikált, a rendelés idejében érvényes árlistán. Az FIA homológizációnak ténye miszerint a Z215 típusú gumiabroncs homológizációval rendelkezik, az a Magyar Rally Bajnokságot tekintve indifferens, hiszen az RVSZ szerint – fentebb olvasható -, csak olyan gumiabroncs használható, ami szerepel a szerződött partner által forgalmazott gumiabroncsok között. (Az FIA homológ listában 12 márka található ezért szabályozza így az RVSZ.)
A Z215 típus számú gumiabroncs a HANKOOK hivatalos nemzetközi oldalán/oldalain nem fellelhető. (2021. július 20.-I állapot)
A Z215 típusú gumiabroncs létezésének első hivatalos tájékoztatásáról a Hankook Racing Tires facebook oldalán találhatunk információt. Ezt a tájékoztatást a Hankook Racing Tires facebook oldalán a versenyt követő 2021. április 20. napján tette meg, az FIA homologizációs listájának egy kimásolt oldalával.
Az I. fokú fellebbviteli bizottság részére rendelkezésre álló dokumentumok és bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy a Hankook Z215 típus jelzésű gumiabroncs az I. Therwoolin Boldogkő Rally-n nem volt használható.
A határozat ellen az érintettek a Sporttanácshoz fellebbezhetnek az írásos értesítés kézhezvételétől számított hét napon belül fellebbezési díj megfizetése mellett.
A jelen határozatot a Rally Szakági Bizottság 4 igen szavazattal fogadta el."
A Formula.hu megkérdezte Turán Frigyest, hogy ismét fellebbez-e és továbbviszi-e az ügyet a másodfokra: mint mondta, igen, a megjelölt hét napon belül él fellebbezési jogával a Sporttanács felé.

fotó: Bitto Zsolt
Masi szerint Spa-Francorchamps továbbra is biztonságos
https://formula.hu/parc-ferme/29716
Az FIA versenyigazgatója szerint a Formula-1 számára még mindig biztonságos a Belga Nagydíj helyszínéül szolgáló versenypálya. Az elmúlt hétvégén rendezték a spái 24 órás versenyt, melynek első órájában egy nagyon komoly incidens történt.
A baleset után Kevin Estre, Franck Perera, Davide Rigon és Jack Aitken is megjárta a kórházat, Michael Masi viszont kitart amellett, hogy az eset nem veszélyezteti az idei F1-es versenyt, mivel a pálya még mindig rendelkezik a szükséges engedélyekkel.
„Spa-ban több területen is történtek munkálatok, de a pálya jelenleg is Grade 1-es besorolással rendelkezik. Van néhány változtatás és fejlesztés, melyet évről-évre elvégeztek, de úgy gondolom, hogy továbbra is biztonságos. Egyikünk sem szereti az ilyen helyzeteket, annak pedig örülök, hogy a versenyzők jól vannak, ez a legfontosabb"─ idézte Masi szavait a Motorsport.

Valakinek óriási összeget hozott a Williams dupla pontszerzése
https://formula.hu/parc-ferme/29711
A fogadások szempontjából igazi rémálom lehetett a Magyar Nagydíj, hiszen egyáltalán nem a papírformát hozta. Valaki számára azonban mégis maga volt az álom. A Formula Podcast csoportunk egyik tagja ugyanis tett egy jelképes összeget arra, hogy mindkét Williams pontszerző helyen ér célba. Ez a kimenetel 501-szeres szorzóval futott. Mint tudjuk, Nicholas Latifit a 8., George Russellt a 9. helyen intették le (Sebastian Vettel kizárása után még előrébb léptek), így a bátor fogadónak végül óriási jutalom ütötte a markát a duó révén.











