DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ezt az autót vezetheti Ricciardo, ha futamot nyer

Az ausztrál F1-es pilóta nem vesztegette idejét, már az első mclarenes évének elején fogadást kötött új csapatfőnökével. Mivel Zak Brown fél a tűktől, ezért mást kellett kitalálnia tetoválás helyett.

A kaotikusan alakult 2020-as szezon egyik emlékezetes beszédtémája volt a Daniel Ricciardo és Cyril Abiteboul között megköttetett alku, ami szerint, ha a pilóta év végéig dobogós helyezést szerez a Renault-nak, akkor a főnöke cserébe magára varrat egy tetoválást. Abiteboul ígérete Ricciardo októberi harmadik helyezése ellenére még nem valósult meg, ennek ellenére az ausztrál versenyző már kiszemelte új célpontját. A jelek szerint a McLarenhez csatlakozva új főnökét, Zak Brownt is rávette egy fogadásra, ám a tetoválás helyett valami mást kellett kitalálnia, ugyanos Brown fél a tűktől.

chevy-earnhardt

Idősebb Earnhardt és legendás autója, a Chevrolet Monte Carlo


„Pár órája együtt ebédeltünk, amikor megemlítette, hogy utálja a tűket” – árulta el Ricciardo a csapat február 15-i autóbemutatóján. „Nem hiszem, hogy vele összejönne a tetoválás, de valami mást kitalálok. Tudom, hogy egészen nagy autógyűjteménye van, talán fogadhatnánk valamelyikre.”

A jelek szerint azóta nyélbe ütötték az üzletet, ugyanis Brown a Motor Sport Magazine-nak adott interjújában elárulta: sejti, Ricciardo melyik autóra pályázik. A legendás amerikai versenyző, idősebb Dale Earnhardt hármas rajtszámú Chevrolet-jára fájhat a foga, aminek gyerekkorában olyan sokszor szurkolt a tévéképernyő előtt ülve. 

„Vajon melyik lesz az?” – viccelődött Brown, aki a pilóta felvetésére reagálva talán inkább mégis tű alá fekszik. „Lehet, hogy inkább egy tetoválást akarok, semmint elveszíteni az egyiket. Viszont alig várom az első győzelmünket, szóval ha a megfelelő pillanatban kap el… idősebb Dale autójával akar menni, mert óriási rajongó. Ha egyben visszahozza, akkor oda fogom neki adni.”

Hogy miért pont a NASCAR-versenyző Ricciardo gyerekkori hőse, és mi a rajtszámának története, arról itt írtunk részletesebben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: