A Honda szatellit csapata előbb aláírta a hosszabbításról szóló szerződést, mint maga a Honda
https://formula.hu/parc-ferme/27925
Újabb csapat jelentette be hivatalosan, hogy aláírta a Dornával a szerződést, amelynek értelmében további öt évig, azaz 2026 végéig biztosan a MotoGP mezőnyében marad: ezúttal az LCR volt soron ebben. Korábban a gyártók közül a KTM és a Ducati, míg a független istállók közül a Gresini Racing – amely jövő évtől már nem az Aprilia gyári partnere lesz – erősítette meg a maradását, hozzájuk csatlakozott most Lucio Cecchinello alakulata, amely idén két legfrissebb specifikációjú Hondát indít Takaaki Nakagamival és Alex Marquezzel.
Érdekesség, hogy a Honda maga még nem tett hasonló bejelentést az újabb ötéves ciklust illetően, de természetesen az ő maradásuk is biztosra vehető, ahogy az is eléggé valószínű, hogy az LCR is velük folytatja. Várhatóan amúgy az összes további gyártó – a Yamaha, a Suzuki és az Aprilia – esetén is csak formalitás a bejelentés, ahogy igazából a privát csapatok közül is egyedül az Esponsorama/Avintia Racingtől várható, hogy teljes egészében átadja a helyét Valentino Rossi gárdájának, a Sky Racing VR46-nak, amely Luca Marini révén már 2021-ben is jelen lesz az alakulatnál, s amely a hírek szerint vagy a Yamaha, vagy a Suzuki szatellit partnere lehet (előbbi esetén a Petronas SRT válthat Suzukira).
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Bottason nincs nyomás, a jövő évet várja
https://formula.hu/parc-ferme/27266
Mivel Törökországban hivatalosan is megszerezte az idei világbajnoki címet Lewis Hamilton, így Valtteri Bottas agyában sem lehet már ott egyetlen másodpercre sem az első hely - így most már nyugodtan folytathatja a szezont és készülhet 2021-re. "Most már nyilván nincs rajtam nyomás, teher nélkül mehetek a hátralévő három futamra. Azon tűnödöm, hogy ez vajon jelent-e majd különbséget. Várom a futamokat, hogy jó eredményeket érjek el, vagy még többet, de most már leginkább a jövő évet várom" - mondta a finn a Crash.netnek.

fotó: dppi
Vettel kézzel írt válaszlevelet egy szurkolójának
https://formula.hu/parc-ferme/27265
A négyszeres világbajnok Jonathan Sobraltól kapott egy kézzel írott levelet még Imolában, a szurkoló pedig most közzé tette a közösségi oldalán, hogy Vettel ugyanúgy kézzel írott levélben válaszolt neki - a német megint megmutatta emberi oldalát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Videó: A Portugál GP-k legemlékezetesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/27263
Bár Portimaóba először látogat el a hétvégén a gyorsaságimotoros-vb, korábban hosszú ideig része volt a versenynaptár a Portugál Nagydíj az estorili pálya révén. Az alábbi videókkal felidézhetjük többek között 2006-ból a Repsol Hondák ütközését, valamint Toni Elias és Valentino Rossi emlékezetes befutóig tartó csatáját, valamint Marc Marquez szenzációs 125 köbcentis győzelmét is 2010-ből:
Fiatal magyar motoros is bekerült a MotoGP közvetlen előszobájának számító sorozat 2021-es mezőnyébe
https://formula.hu/parc-ferme/27264
Mi is beszámoltunk róla, amikor néhány hete Görbe Soma megnyerte az első ízben kiírt Northern Talent Cupot, amely egyike azon utánpótlás-szériáknak, amellyel a Dorna igyekezett kitölteni a nemzeti bajnokságok, valamint a vb közvetlen előszobáinak számító FIM CEV Repsol junior-vb és a Red Bull Rookies Cup közötti űrt. Soma eredményére a MotoGP-ben is felfigyeltek, ennek eredménye pedig, hogy a fiatal versenyző jövőre megteheti a következő lépést, a Red Bull kiválasztottjaként ugyanis bekerült a Rookies Cup 2021-es mezőnyébe. A rajtrácson összesen 16 nemzet 26 motorosa kapott helyet, közéjük került be Görbe – idén ugyanis a koronavírus-járvány miatti helyzet okán nem rendezik meg a szokásos válogatót, hanem az egyéb sorozatban elért eredmények alapján kiválasztott versenyzők és az idei mezőny újra meghívott tagjaiból áll össze a rajtlista. A magyar motorsport történetében ő a második, aki ebben a bajnokságban fog szerepelni: korábban Sebestyén Péter versenyzett itt.

2012 óta nem volt olyan sok különböző dobogós az F1-ben, mint idén
https://formula.hu/parc-ferme/27262
Bár a Mercedes és Lewis Hamilton dominálja a 2020-as idényt, bizonyos szempontból mégis jóval változatosabb ez az esztendő, mint a korábbiak, hiszen összesen 12 pilóta fordult meg már a pódiumon. Legutóbb az emlékezetes 2012-es szezonban volt ilyen magas ez a szám: akkor konkrétan 13 versenyző állhatott dobogóra.
Idén ezt Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes), Max Verstappen, Alexander Albon (Red Bull), Charles Leclerc, Sebastian Vettel (Ferrari), Lance Stroll, Sergio Perez (Racing Point), Lando Norris, Carlos Sainz (McLaren), Daniel Ricciardo (Renault) és Pierre Gasly (Alpha Tauri) mondhatja el magáról, azaz Esteban Oconon, Danyiil Kvjaton, a három sereghajtó istálló (Alfa Romeo, Haas és Williams) és a beugróként néhány futamon szereplő Nico Hülkenbergen kívül mindenki. Ebben persze szerepet játszik, hogy a Ferrari hátraesett a középmezőnybe, s a Red Bullból is csak Verstappen tud konstansan erős teljesítményt nyújtani, így ha a Hamilton, Bottas, Verstappen hármasból valakinek gondja akad, máris kiadóvá válik egy hely a dobogón.

Egy kör Nico Rosberggel és a világ leggyorsabb elektromos versenyautójával (magyar szinkronnal)
https://formula.hu/parc-ferme/27259
A Nürburgringen járt Nico Rosberg, a korábbi Formula-1-es világbajnok, aki mostanában YouTuberként gyárt videókat egzotikus autók kipróbálásáról. Ezúttal az elektromos versenytechnika csúcsát volt lehetősége szemügyre venni és meghajtani: a Volkswagen I.D.R.-t.
Az összkerékhajtású, 680 lóerős autócsodát rekordok döntésére alkották meg a német tervezők: az autó a Pikes Peak-i hegyiversenyen, a goodwoodi futáson és a legendás Nordschleifén is új csúcsot állított fel. A Zöld Pokol 21 kilométerét alig több mint 6 perc alatt teljesítette.
Már jövőre elektromos lesz a ralikrossz-vb utánpótlás-kategóriája, ezzel az autóval
https://formula.hu/parc-ferme/27261
Az RX2e autó – amely a barcelonai hétvégén teljesített már pár bemutatókört – a spanyol QEV Technologies és svéd Olsbergs MSE közös fejlesztése. Kívülről agresszív aerodinamikát és futurisztikus megjelenést kapott, a felszín alatt 250 kW (335 lóerő) teljesítményű hajtáslánc dolgozik, amely 460 Nm nyomaték leadására képes: ez 24 % és 14 % növekedés a jelenleg Supercar Lites autóhoz képest.
Az RX2e az első FIA-rangú elektromos ralikrosszbajnokság lesz (az idén megrendezett Projekt E nem számított annak), a terv szerint hat hétvégén szerepel majd a WRX mellett. A világbajnokságon a tervek szerint egy évvel később, 2022-ben köszönt be az elektromos korszak.



Raikkönen a létező legkimisebb választ adta arra a kérdésre, hova vinné vacsorázni Giovinazzit és Kubicát
https://formula.hu/parc-ferme/27258
Az Alfa Romeo osztott meg egy rövid videorészletet egy vélhetően hosszabb interjúból, amelyben a fenti kérdést tették fel a 2007-es világbajnoknak – aki nemes egyszerűséggel annyit felelt, hogy „valami olcsó helyre” (igaz, végül hozzátette, hogy kebabozni vinné őket, mert Giovinazzi még sosem evett olyat):
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rengeteg különdíjat kiszórtunk a Török Nagydíjat követően
https://formula.hu/parc-ferme/27257
Volt miről beszélnie a Formula Podcast csapatának az isztambuli futam kapcsán, a rendhagyó körülmények között zajlott izgalmas verseny után pedig több különdíjat is kiosztottunk azoknak, akik erre rászolgáltak: többek között kiosztottuk a hétvége balerínája díjat is... Hallgassátok a vonatkozó részt 57:15-től:
Imádod a MotoGP-t és nem akarsz lemaradni a legfontosabb hírekről? Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz!
https://formula.hu/parc-ferme/27260
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem – főleg a hétvégi portimaói szezonzáró előtt/során? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz IDE vagy a képre kattintva!
Amitől még az F1-es pilóták is összerezzennek: egy vadászrepülőgép hangja
https://formula.hu/parc-ferme/27256
A Török Nagydíj rajtja előtt bemutatózott egy vadászgép (nem teljesen világos, kiknek, hiszen nézők nem lehettek a helyszínen…), amelynek hangjától a Sky Sports felvételének tanúsága szerint egy emberként kaptak a fülükhöz a Formula-1-es versenyzők:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Michelisz: Igazi övön aluli ütésként élem meg ezt a szezont
https://formula.hu/parc-ferme/27255
A múlt hétvégi aragóniai fordulóval véget ért a WTCR 2020-as szezonja, amelyet a tavalyi bajnok Michelisz Norbert dobogó nélkül zárt. A vasárnapi három futam során is adódtak technikai gondjai a rajtoknál, amelynek köszönhetően csak egy ötödik hely lett a legjobbja, az összetett tabellán pedig mindössze a 13. helyen zárt. Az Indexen vezetett blogjában az évad összegzéseként elismerte: nem erre számított előzetes.
„Mindig próbálom megragadni a pozitív oldalt, és ha azt nézem, hogy a Hyundai versenyzői közül én végeztem a legelőrébb a bajnokságban, talán lenne is okom valami biztatót mondani, de őszintén szólva ez most sovány vigasz. A tavalyi bajnoki cím után nem az volt a cél, hogy a 13. helyen végezzek. Ez az idény egyszerűen csalódást keltő volt, és most, hogy vége, igazi övön aluli ütésként élem meg. Amíg tartott a szezon, egymás után jöttek a versenyek, vitt előre a lendület és a hit, hogy lehet ebből még egy szép villanás, egy győzelem vagy legalább egy dobogó, amire jó lesz visszaemlékezni, de most, hogy a végére értünk, csak ürességet érzek.”
„Az egész év a várakozásainkon aluli volt, eleve nagyon gyengén kezdtünk, aztán a Slovakia Ringig volt egy fejlődés, ami után azonban újra megtorpantunk, és nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. El tudom fogadni, hogy vannak nehezebb évek, de arra, ami idén történt velünk, nehéz magyarázatot találni. Az biztos, hogy most egy kis csendre van szükségem, hogy letisztuljanak bennem a dolgok, és kitaláljuk, hogyan tudok visszajutni újra arra a szintre, hogy a bajnoki címért küzdjek. Mert motivációban nem szenvedek hiányt, akár már ezen a hétvégén újra autóba ülnék, hogy bizonyítsak nektek és legfőképpen magamnak. Épp az a bajom, hogy ezt most egy darabig nem tehetem meg, de azon fogok dolgozni, hogy jövőre erősebben térjek vissza” – írta Norbi.

Két kategória, hét esélyes: a hétvégén eldől a Moto2-es és a Moto3-as vb-cím sorsa
https://formula.hu/parc-ferme/27254
Bár a MotoGP-ben már megkoronázták Joan Mirt, a két kisebb kategória küzdelmei még nyitottak a teljes mezőny számára ismeretlen helyszínen, Portimaóban megrendezendő szezonzáró előtt. A Moto3-ban elképesztően szoros az állás: a 170 pontos Albert Arenas előnye mindössze nyolc pont Ai Ogurával (162) és tizenegy Tony Arbolinóval (159) szemben. Közülük Arenas rendelkezik a legtöbb, szám szerint három győzelemmel, cserébe viszont háromszor is kiesett, a valenciai Európai Nagydíjon pedig a balszerencsés bukása után ki is zárták. Ogura ellenben a kiegyensúlyozottsága révén van még versenyben: a japán még nem nyert futamot, viszont a versenyek felén dobogóra állhatott. A legutóbbi Valenciai GP-t megnyerő Arbolinótól pedig azért lenne nagy teljesítmény a vb-elsőség, mert egy fordulót ki kellett hagynia amiatt, mert koronavírus-fertőzött személlyel utazott egy gépen.
A Moto2-ben valamelyest nagyobb az éllovas előnye, viszont négyen is esélyesek még a címre. Az élen a 194 pontot gyűjtő Enea Bastianini áll, aki három győzelemmel rendelkezik, s csupán egyszer nem szerzett pontot. Őt 14 egységnyi távolságból követi Sam Lowes, aki a márciusi katari nyitányon sérülés miatt nem tudott rajthoz állni, s lehet, hogy a vb-reményei is egy sérülés miatt szállnak el, hiszen múlt szombaton nagyot esett, s láthatóan nem is tudott a csuklója miatt száz százalékon teljesíteni – pedig az utóbbi másfél hónapban elképesztő formába lendült a zsinórban háromszor nyerő brit. Rajtuk kívül még a Sky Racing VR46 párosa, Luca Marini és Marco Bezzecchi van lőtávon belül: előbbi 18, utóbbi 23 pontos hátrányban van (25 egység szerezhető Portimaóban), előbbi három, utóbbi két nagydíjat nyert 2020-ban. Érdekesség, hogy az említett négyesből csak Lowes nem lesz jövőre a MotoGP mezőnyének tagja (ő már néhány éve megjárta a királykategóriát), míg a 2021-ben szintén fellépő, múlt vasárnap is diadalmaskodó Jorge Martin csak a koronavírus-fertőzése okán kihagyott futamok miatt nincs már harcban a címért.
Ha nem akarsz lemaradni a Portugál Nagydíjon a Moto2-es és a Moto3-as vb-harc fejleményeiről, csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz a linke vagy a képre kattintva:
Ki nyerte és ki vesztette a legtöbb pozíciót idén?
https://formula.hu/parc-ferme/27253
Az alábbi videóban a rajtpozíció és a futam végén elfoglalt pozíció különbségét mutatják be az egyes pilótáknál - ki javított és ki rontott a legtöbbet vasárnaponként?
Ezt már vártuk: a Török Nagydíj legjobb onboard felvételei egy videóban
https://formula.hu/parc-ferme/27252
Közel negyedórás összefoglaló készült a legutóbbi F1-es futam fedélzeti kamerás felvételeiből. Dőlj hátra és élvezd!
Semmi váratlan: egy futam törölve, a Kanári-szigeteken lesz az ERC szezonzárója
https://formula.hu/parc-ferme/27251
A Rali Európa-bajnokság bejelentette, hogy az utólag a naptárba illesztett belgiumi Spa Ralit törölték, a Kanári-szigetek lesz a szezonzáró – ebben persze nincs meglepetés, Belgiumban mindent töröltek, köztük az Ypres Ralit is, ami WRC-futam lett volna. A jövő héten megrendezésre kerülő spanyol verseny így az Eb-címről dönt majd – Alekszej Lukjanuk közel harminc ponttal vezet Oliver Solberg előtt, így gyakorlatilag már az is elég neki az aranyéremhez, ha célba ér.

fotó: FIA ERC
Kubicát újabb két alkalommal veti be az Alfa Romeo
https://formula.hu/parc-ferme/27250
A hátralévő három futamból kétszer is lehetőséget kap az első szabadedzésen Robert Kubica. A lengyel pilóta az Alfa Romeo tájékoztatása szerint Abu Dhabiban, illetve az egyik bahreini gyakorláson is beleülhet az autóba - maga Kubica annyit mondott róla, hogy továbbra is csak annyi lesz a szerepe, hogy segítsen a csapatnak a hétvége előtt a visszajelzéseivel, valamint a fejlesztési irányról is véleményt mondjon, hiszen utoljára hónapokkal ezelőtt vezethette az autót.

fotó: dppi
Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Perezékről
https://formula.hu/parc-ferme/27249
Fennállása legjobb eredménye, egy kettős győzelem felé menetelt a Racing Point istállója a Török Nagydíjon, mielőtt beütött volna a krach. Bár Lance Stroll az élről egészen a kilencedik helyig csúszott, a második helyen befutott Sergio Perez megmentette a csapat becsületét. A rózsaszínek múlt hétvégi futamáról beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban.
Lesz idén Autósport évkönyv? Megrendezik a TOP50 gálát? Megmondja a főszerkesztő
https://formula.hu/parc-ferme/27248
A Formula Podcastból jól ismert Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője a Motorsporthíradó vendégeként beszélt az Autósport évkönyvről és Száguldás és Cirkuszról, a TOP50 ranglistáról, annak összeállításáról és a 2020-ban sajnos elmaradó díjátadó gáláról. Érdemes meghallgatni, mit mondott!
A törökök szerint kétmilliárd ember nézte a nagydíjat – tavaly az egész szezont nem látták ennyien
https://formula.hu/parc-ferme/27247
Érkezett hozzánk egy sajtóközlemény a török turisztikai hivataltól, amely a kilenc év után visszatérő Török Nagydíj sikereit ecsetelte. Megakadt a szemünk egy számadaton: a közlemény arról ír, kétmilliárd ember nézte a versenyt a tévében – hogy honnan jött össze a nézettség, azt már nem részletezi.
A mennyiség nem véletlenül bántja a szemet: megkerestük a 2019-es nézettségi adatokról szóló cikkünket, amelyben azt láthattuk, hogy 1922 millió fő volt a Formula-1 teljes közönsége az év során, ez ráadásul úgy jött össze, hogy a 21 nagydíj nézettségét összeadták. A legnézettebb versenyt, az Olasz Nagydíjat 112 millióan követték, az egyedi nézőszám a teljes szezon során 471 millió volt, ennyi különböző ember kapcsolt tavaly legalább egyszer a Formula-1-re.
Valószínűleg nem arról lehet szó, hogy a török szervezők ennyire nagyot akartak mondani, inkább arról, hogy az egyébként sem könnyen átlátható közönségmérési mutatókon rosszul igazodott ki valaki. A Török Nagydíjat már a verseny előtt azzal reklámozták, hogy a Formula-1 kétmilliárd emberhez jut el (ami téves adat, hiszen körülbelül félmilliárdhoz), ezzel egybecseng, hogy most azt állítják, a Földön élő minden negyedik ember leült a tévé elé, hogy lássa Lewis Hamilton történelmi hetedik világbajnoki címének megszerzését.

Fotó: Pirelli

