DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

Megfosztották dobogós helyezésétől a Micheliszt kipöckölő pilótát

Több incidensben is érintett volt a WTCR Slovakia Ring-i versenyein Jean-Karl Vernay: a második versenyen Yvan Mullerrel, majd Nestor Girolamival ütközött – utóbbi hatalmas balesetet szenvedett ennek köszönhetően, s még a szalagkorlát is megrongálódott –, míg a harmadik futam elején a vezetésért harcoló Michelisz Norbertet pöckölte meg hátulról, aki emiatt szintén rengeteg pozíciót veszített (ez utóbbi a lenti videó 36. másodpercétől látható).

A felügyelők nem hagyták szó nélkül ezeket: a Muller-incidensért tíz másodperces időbüntetést kapott az Alfa Romeo pilótája, így a negyedikről a 14. helyre csúszott vissza a második versenyen, míg Norbi meglökéséért öt szekundumot írtak hozzá az idejéhez, így második helyett csak negyedik lett. A Girolami-esetért ugyanakkor nem szankcionálták Vernay-t.

Négy embert őrizetbe vettek Leclerc órájának ellopásáért

A La Gazzetta dello Sport számolt be róla, hogy még kedden délelőtt letartóztatott a viareggiói rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ellopták Charles Leclerc 110 milliót érő karóráját. 2022 húsvét hétfőjén a monacói pilóta egy csapatnyi Ferrari-szurkolóba botlott Olaszországban, akik közös fotókat és aláírásokat kértek tőle, a tumultusban pedig egyiküknek sikerült letépnie a méregdrága órát Leclerc csuklójáról. Arról nem közölt információt a helyi média, hogy az óra végül előkerült-e.

Érdekes, hogy nem ez az egyetlen ehhez hasonló eset, hiszen Lando Norrist még a 2021-es Európa-bajnokság döntőjén fosztották meg órájától, abban az esetben azonban végül nem ítélték bűnösnek a feltételezett elkövetőt.

Finnországban már aggódnak Bottas miatt

Második hazájában, Ausztráliában végig a mezőny végén haladt Valtteri Bottas, és csak Carlos Sainz büntetése mentette meg az utolsó helytől: a finn képtelen volt talpra állni, miután az időmérőn utolsó lett, majd a bokszutcából rajtolt beállítás-módosítás miatt – pedig a hétvége még úgy kezdődött az Alfa Romeo számára, hogy előrelépést várnak az új orrkúptól és első szárnytól. A finn szakértők – akik pár éve még ahhoz szoktak hozzá, hogy két honfitársuk is győzelem- és dobogóesélyes – véleménye lesújtó a Bahreinben pontot szerző Bottas melbourne-i szerepléséről:

„Nem akarom úgy feltüntetni magam, hogy csak negatívan tudok beszélni Valtteriről, de hosszú időn át az utolsó helyen körözött” – mondta a GT-versenyző Toni Vilander. „A legaggasztóbb az egészben, hogy nem volt semmiféle erős pillanat. Igazán aggódom miatta.”

„Ez nem elfogadható” – idézi a még élesebb véleményt formáló egykori Ferrari-mérnököt, Ossi Oikarinent a PlanetF1.com. „Ahogy Valtteri maga is mondta, ezen a ponton már aggódni kell. Ha a futam előtt változtatnak a beállításon és az új sem működik, akkor alapvető probléma van a háttérben. Le kell ülni a csapattal és el kell gondolkodni, hogyan tovább. Egy ilyen verseny nem elfogadható sem Valtteri, sem a csapat számára.”

Visszavette az uralmat a bokszban a Red Bull a Ferraritól

Azok után, hogy Bahreinben és Dzsiddában is a Scuderia produkálta a futam leggyorsabb kerékcseréjét, a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon immár az előző években ezen a téren kimagasló Red Bull vitte a prímet ebben (is): Sergio Perez szervizelésével mindössze 2,11 másodperc alatt végeztek a szerelők. Ez nagy fölényt jelentett Melbourne-ben, hiszen a második Alpine 2,65 másodperces, a harmadik helyre szoruló Ferrari pedig 2,71 szekundumos kiállást produkált Esteban Oconnal és Carlos Sainzcal.

Hornerrel versenyezne, Wolff-fal bokszolna a McLaren-főnök

A Drive to Survive népszerűsége óta a csapatfőnökökre is csaknem akkora figyelem szegeződik, mint versenyzőikre – ezt tetézné Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki a Sky Sports adásában viccelődött vele, milyen műsorral szórakoztatná a nagyközönséget Nagy-Britanniában és az első Las Vegas-i Nagydíjon Christian Hornerrel és Toto Wolff-fal.

„Beszéltünk arról, hogy Christiannal tartanánk egy versenyt Silverstone-ban, mert a múltban is versenyeztem ellene. Totóval szintén beszéltünk róla, meglátjuk, hogy meri-e vállalni. Vegasban is kellene valami. Miről is híres Vegas? Lehetne egy kis bokszmeccs, én készen állok rá” – hívta ki a konkurenciát Brown élő adásban – persze nagyokat nevetve közben.

Egykori autóversenyzőként a Red Bull-csapatfőnök Horner és Brown még a 90-es években indult a brit Formula-3-as bajnokságban. A Mercedest vezető Toto Wolff ugyancsak a pilótafülkében kezdte, de ő osztrák és német formulaautós szériákban szerepelt ebben az időszakban.

Visszaperli a Williamst a korábbi balhés szponzora

A ROKiT és a Williams Formula-1-es alakulata még 2019-ben kötött több évre szóló megállapodást, s abban a szezonban végig fent is voltak előbbi cég logói a versenyautókon, ahogy a végül a koronavírus-járvány miatt lefújt 2020-as évadnyitó Ausztrál Nagydíjon is ez lett volna a helyzet. A pandémia miatti kényszerszünet alatt aztán szerződést bontottak a felek: a tulajdonosváltás előtt álló grove-i alakulat késői kifizetésekre hivatkozva ráadásul be is perelte a ROKiT-ot, amely perben sikerrel is járt a Williams, többmilliós kártérítésre kötelezve az egykori szponzort.

Most azonban a mobilcég perli az F1-es istállót: állításuk szerint a Williams megtévesztette őket azzal 2019 elején, hogy azt ígérték nekik, hogy versenyképes lesz az autójuk, miközben azt eltitkolták, hogy nincs anyagi fedezetük a normális ütemű fejlesztésekre. A ROKiT szerint ezzel a csapat megvezette őket, s egyúttal a hírnevüknek is ártottak, emiatt közel 150 millió dollárra perlik az alakulatot. A Williams a Motorsport.com szaklapnak reagálva elárulta: tudnak a „hamis” vádakról, s egyúttal bíznak benne, hogy számukra szerencsésen zárul az újabb bírósági eljárás, ahogy a fent említett előző esetben is történt.

f1-williams-rokit-2019

Alonso gyors észjárása, Sainz a sírás határán – így szólt a rádió Melbourne-ben

A szokásosnál is hosszabb csapatrádiós válogatás készült a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj hétvégéjéről. Az összeállításból többek között hallhatjuk, mennyire meglepte a versenyzőket a futam végi Kevin Magnussen-eset után belengetett piros zászló, Fernando Alonso milyen gyorsan felidézte a megforgatása után a tavalyi silverstone-i futamot, amelyen ugyanúgy visszaállították a rajtpozíciókat, míg Carlos Sainz szinte már sírva könyörgött a mérnökének, hogy érjék el a felügyelőknél, hogy a verseny leintéséig várjanak a büntetésével. Ezek és még sok más érdekesség a videóban, amely IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-melbourne-f1

„A határon lenni nem azt jelenti, hogy átlépted a határt” – Verstappen a necces rajtbeállásról

A Formula-1-es Ausztrál Nagydíj leintése után terjedni kezdtek nézőtéri fotók arról, hogy Max Verstappen esetleg rosszul állt fel a rajthelyére a második újraindításnál. Ez különösen égető téma azok után, hogy Bahreinben Esteban Ocont, Dzsiddában pedig Fernando Alonsót büntették szabálytalan beállásért. Igaz, ők oldalirányban lógtak ki a felfestett részből, míg Verstappen esetén az első kerekek érintkeztek a fehér vonallal – ám mivel érintkeztek, s nem lógtak túl rajta előrefelé, ezért szabályos volt a címvédő beállása.

Maga Verstappen a futam után elmondta, hogy valójában eleinte túl hátul állt meg, ezért még előrébb is mozdult: „Hogy őszinte legyek, szerintem egy kicsit későn fékeztem és elvesztettem a viszonyítási pontomat, de aztán láttam, hogy még van egy kis helyem. Igazából egy kicsit még előremozdultam, és igen, tényleg a határon voltam. De határon lenni nem azt jelenti, hogy átlépted a határt” – mutatott rá a Red Bull pilótája.

f1-verstappen-grid

„Aki azt mondja, tud valamit Schumacherről, hazudik”

Az FIA előző elnöke, a Michael Schumacher ferraris bajnoki címei mellett bábáskodó Jean Todt élete párjának Oscar-díja apropóján adott interjút a Corriere della Serának, melyben nem kerülték ki azt a témát sem, hogy Todt azon kevesek egyike, aki rendszeresen meglátogatja a lassan tíz éve súlyos síbalesetet szenvedő Schumachert és családját. Amikor a hétszeres világbajnok legendáról olykor felröppenő pletykákról kérdezték, Todt határozott választ adott:

„Békén kellene hagyni őket, tartsuk tiszteletben Corinna és a gyermekek akaratát a privát szférájukat illetően. Tudjuk, hogy a baleset következményekkel járt, de aki azt mondja, hogy tud még valamit, az sem tud semmit” – mondta, majd hozzátette: „Folyamatosan látogatom őt, az ő családja az én családom is.”

pf-msc-todt

Újabb F1-es díj: Alonsóé a hónap előzése!

Vadonatúj díjat alapítottak a Formula–1-ben: a hónap legszebb előzésének járó trófea első tulajdonosa Fernando Alonso lett. Az F1 hivatalos honlapján több tízezren adták le szavazatukat, s a legtöbben a szezont remekül kezdő spanyol bahreini előzésére voksoltak, mellyel Lewis Hamiltont utasította maga mögé. A két áprilisi hétvégére május elsejétől lehet majd szavazni.

MiniDrivers: Verstappen „kijátszotta” Perezt

A spanyol videósorozat legújabb részében az időmérő eseményeit idézhetjük fel humoros formában - merthogy ettől a szezontól kezdve már az időmérőt is megkapjuk tőlük. Emellett persze sok már apró nyalánkságot is kapunk.

25 évvel ezelőtt egy nagyon fiatal versenyzőt szerződtetett le a McLaren

1998-ban ezen a napon jelentette be a McLaren egy 13 éves brit gokartversenyző igazolását utánpótlásprogramjába – igen, Lewis Hamilton volt az illető. A csapat maga emlékezett meg a hétszeres világbajnok pályafutásának kezdeteiről.

Szakított kedvesével Fernando Alonso

A tavalyi év elején keltek szárnyra a pletykák, miszerint Fernando Alonso és az osztrák sportkommentátor, Andrea Schlager egy párt alkotnak, amit áprilisban meg is erősítettek, de kapcsolatukról egyébként más versenyzőkhöz képest meglehetősen keveset árultak el a nyilvánosságnak. Alonso most az Instagramon tette közzé, hogy szakítottak Schlagerrel, aki a múlt hónapban még párja szerződéséről nyilatkozott.

„Szeretnénk közölni veletek, hogy kapcsolatunk véget ért. Szerencsések vagyunk, mert fantasztikus időt töltöttünk együtt, s ez a továbbiakban is így lesz, csak már másfajta érzelmekkel. Ahogy talán ki is derült, továbbra is együtt dolgozunk több projekten a pályán és azon kívül is, amit egymás iránti szeretettel és tisztelettel fogunk folytatni. Úgy gondoltuk, hogy úgy helyes, ha ezt megosztjuk veletek, mivel mindannyian nagyon támogatóak voltatok velünk. Köszönjük ezt nektek. Szeretettel: Fer és Andrea.”

schlager

Megsérült egy néző a Magnussen autójáról leszakadt darab miatt

A nézőtérre is beesett egy törmelékdarab, mikor Kevin Magnussen balesetet szenvedett az Ausztrál Nagydíj 55. körében. A Haasról nem csupán az abroncs szakadt le, de a futómű darabjai is letörtek. Az egyik elem átrepült a védőkerítés felett és a nézőtéren álló rajongók közé esett. Többen reagáltak és elmozdultak, egy nézőt, Will Sweetet azonban eltalált a darab a karján – súlyos sérülést nem okozott, de egy vérző vágást ejtett az alkarján.

„Inkább szerencsésnek érzem magam, mert nem volt olyan súlyos, mint lehetett volna. Egy elég nagy törmelék volt, mellettem pedig a menyasszonyom állt, aki alacsonyabb nálam. Engem a karom magasságában ért, de őt talán a fején találta volna” – idézi az ausztrál 7news a rajongót, aki szerencsésnek tartja a kimenetelt: először azt hitte, egy apró törmelék találta el, ő is meglepődött, milyen nagy volt az alkatrészdarab, amely bezuhant a nézőtérre.

Sweet elmondta, miután az alkatrész lezuhant, dulakodás támadt mögötte: a rajongók küzdöttek, hogy megszerezzék a relikviát. A nyertes megengedte, hogy készítsen egy képet a darabbal – miközben vérzett a keze –, aztán elvitte a Haas-alkatrészt. A sérültet a helyszínen levő mentősök látták el, a szervezők közül senki sem ment oda hozzá.

NASCAR: Larson sikerével megható diadalt aratott a Hendrick Motorsports

A Cup Series idei hetedik fordulóján Richmondba látogatott el a mezőny, ahol gyakorlatilag mindenki a sötétben tapogatózott, mivel az időjárás viszontagságainak köszönhetően a versenyzőknek esélye sem volt normálisan kipróbálni az autóikat és még az időmérő is elmaradt. Ennek köszönhetően a metrikus rendszer szerint határozták meg a rajtsorrendet, így Alex Bowman kaparintotta meg a pole-t az április 2-án megrendezett futamon. Ez a nap a Hendrick Motorsports számára az emlékezésről szólt, hiszen a futam napján lett volna 43 éves a tulajdonos Rick Hendrick gyermeke, Ricky Hendrick, aki 2004 októberében több családtagjával együtt egy szörnyű balesetben vesztette életét, amikor lezuhant a repülőgépük.

A NASCAR egyik legsikeresebb csapata tehát nyilván szeretett volna méltó módon megemlékezni róla, ez pedig sikerült is, bár nem volt egyszerű dolguk. Az első szakaszt ugyan William Byron simán nyerte, a folytatásban pedig csak Kyle Larson került a csapattársa elé, de a 2021-es bajnok a pitroadon összeütközött Daniel Suarez autójával, emiatt sérült autóval teljesítette a második etapot, a vezetést pedig hamar elveszítette. Byron dolgát eközben a forgalom nehezítette meg, így végül a Joe Gibbs Racing rutinos pilótája, Denny Hamlin vitte el a szakaszgyőztesnek járó bónuszpontokat, ennél több azonban nem jutott a számára.

Mivel a szerelői hibáztak, sok időt veszített, csapattársai közül viszont Martin Truex Jr. és Christopher Bell is versenyben voltak még a győzelemért, utóbbi ráadásul főszereplővé vált a futam utolsó szakaszában, amikor kiforgatta Byront, kivéve őt a játékból. Ekkora már ismét Larson volt az élen, akit meglepő módon Chase Elliott helyettese, Josh Berry követett a második helyen. A 9-es autó pilótáját az első szakaszban még Hamlin ütötte ki, de a Hendrick kiváló stratégiájával sikerült felkapaszkodnia. Ők végül a célba is így értek be, ezzel kettős győzelmet aratva a csapatnak. Larson ráadásul ugyanazzal a festéssel és rajtszámmal lett a szezon hatodik győztese, amivel 2002-ben Ricky Hendrick is versenyzett, ezzel megható pillanatokat okozva csapata számára.

„Nem láttunk semmit” – Perez szerint más miatt is veszélyes volt az utolsó újraindítás

Több versenyző is kifogásolta a verseny végi Kevin Magnussen-féle baleset után belengetett piros zászlót, valamint azt, hogy mindezek után állórajttal indították újra az Ausztrál Nagydíjat az utolsó két körre, ami több balesetbe és káoszba is torkollott. Ám Sergio Perez, aki a bokszutcából indulva az említett incidensözönt is kihasználva ötödikként ért célba, egy másik szempontra is felhívta a figyelmet: az utolsó újraindításnál már túlságosan is lemenőben volt a Nap, így annak fénye elvakította a pilótákat.

„Nagyon veszélyes volt” – idézi a Red Bull mexikói pilótáját a RacingNews365.com szakoldal. „Először is a bemelegítés, másrészt semmit nem láttunk a Nap miatt. Nem versenyezhettünk ilyen körülmények között. Egy nap ebből egy nagy baleset lesz. Az utolsó három körben csak utasok voltunk, ahol nem láttunk semmit. El kellett kerülnöm Gaslyt, abszolút nem lehetett semmit látni az 1-es kanyar felé.”

f1-perez-redbull-aus

Sargeant is „furcsa” balesetet okozott, de őt nem is vizsgálták – videó

Az Ausztrál Nagydíj utolsó állórajtos újraindításánál csak egyszer ismételték a közvetítésben, hogy nemcsak Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint a két Alpine ütközött, hanem az 1-es kanyar féktávján Logan Sargeant is felöklelte Nyck de Vriest. Ám míg a másik két incidenst vizsgálta a felügyelőség, sőt Sainzt meg is büntették, az amerikai esetében ez nem történt meg, így értelemszerűen a szankciót is elkerülte a Williams újonca.

Maga Sargeant így beszélt a történtekről a Formula-1 hivatalos honlapjának: „Az utolsó újraindítás eléggé furcsa volt. Úgy éreztem, ugyanúgy fékeztem, mint az előző két újraindításnál, de úgy festett, semmi sem érte el a megfelelő hőmérsékletet: sem a gumik, sem a fékek. Ráléptem a pedálra, és egyből blokkolt mindkét első kerék, nem tudtam mit tenni onnantól kezdve. Elnézést kérek Nycktől, nem akartam, hogy így érjen véget a nap, ami így is elég kemény és csalódáskeltő volt.”

Videó: Így árasztották el a nézők a melbourne-i pályát

Nem elég, hogy maga a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj és főleg annak végjátéka roppant kaotikusan alakult, még nézők egy jelentős csoportja is bejutott a pályára a leintésnél, amikor még autók haladtak az aszfaltcsíkon. Mint megírtuk, emiatt rendhagyó módon még a verseny promótereit is beidézték a felügyelők a futamot követően!

A stewardok ítélete szerint a szervezők valóban megszegték a Nemzetközi Sportkódex biztonság lebonyolítására tett erőfeszítésekről szóló pontját. A dokumentumban kiemelték, hogy a nézők egy része még Nico Hülkenberg félreálló autójához is odajutottak, amelyen ráadásul még pirosan világított a lámpa, ami azt jelzi, hogy az elektromos töltés miatt nem biztonságos hozzáérni a versenygéphez. A felügyelők ítélete szerint a promóternek alapos vizsgálatot kell lefolytatnia június végéig a történtek kapcsán, egyúttal az ügyet formálisan a Motorsport Világtanács elé is beterjeszti, hogy szükséges-e ezen kívüli lépéseket tenni vagy esetleg büntetéseket hozni.

A lenti nézőtéri videókon egyébként jól látszanak a pályára bejutó nézők:

Döntöttek a felügyelők Gasly és Ocon ütközése ügyében

Az utolsó állórajtos újraindítást követően a Carlos Sainz–Fernando Alonso koccanás által kiváltott káosz egyik jelenete volt, ahogy összeért a két Alpine: Esteban Ocon próbálta előzni Pierre Gaslyt, ám utóbbi ezt nem észlelte, így ütköztek és mindketten a falban végezték. A felügyelők utólag vizsgálták az incidenst, s néhány órával az Ausztrál Nagydíj leintését követően meg is született az ítélet: nem büntetik egyik felet sem a történtek miatt.

A stewardok az indoklásukban kiemelték: az érintettek meghallgatása és a felvételek megtekintése után úgy ítélték meg, hogy az incidens „első körös balesetnek” minősíthető. Ezzel egyébként Gasly elkerülte, hogy esetleg büntetőpontok gyűjtsön be: jelenleg 10 pont van a licenszén, s további kettő azt eredményezné, hogy ki kell hagynia a soron következő nagydíjat.

ocon-gasly-video

Alonso szerint túl szigorú Sainz büntetése

Fernando Alonso sorozatban elért harmadik dobogós helyezése komoly veszélybe került, amikor a harmadik állórajtot követően Carlos Sainz megforgatta, és csak azért állhatott fel a pódiumra, mert pillanatokon belül újabb piros zászlót lengettek be. Sainzot megbüntették, így végül pontot sem szerzett – amivel Alonso nem értett egyet:

„Szerintem ez a büntetés túl szigorú. A rajt utáni első körben mindig nehéz megítélni, hogy milyen a tapadás, szándékosan pedig nem megyünk neki másnak, mert tudjuk, hogy ezzel a saját autónk épségét és a helyezésünket veszélyeztetjük. Néha olyan helyzetben találod magad, amiben nem szeretnéd, de ez része a versenyzésnek. Még nem néztem meg kellő alapossággal a visszajátszást, de ez túl szigorúnak tűnik számomra.”

alonso-melbourne-podium

Még az Ausztrál Nagydíj promóterét is berendelték a versenyfelügyelők

Ilyenről eddig nem nagyon hallottunk a Formula-1-ben: a stewardok testülete, amely a nagydíj után behívta meghallgatásra Pierre Gaslyt és Esteban Ocont a páros ütközése, valamint a Haas csapatképviselőjét az óvás miatt, a versenyt lebonyolító AGPC (Australian Grand Prix Corporation) képviselőjét is beidézte helyi idő szerint 20:15-re. Az ok, hogy nézők léptek be a pálya területére a verseny befejezése előtt.

A RaceFans.net szerint a vizsgálódás Lewis Hamilton jelentése alapján történt, ő közölte, hogy az egyes kanyarban közvetlenül a kockás zászló után emberek vannak a pályán.

Az Albert Park azon pályák közé tartozik, amely beengedi a rajongókat, de a mai futam előtt is külön felhívták a látogatók figyelmét, tilos a kerítésen belülre lépni addig, amíg nem megy el előttük a megfelelő autó, amely villogó zöld fénnyel és szirénával jelzi a szabad utat. Egyébként a korábbi években is előfordult már, hogy nézők hatoltak be idő előtt a pályára, például 2017-ben – komolyabb következmények nélkül.

Fotó: DPPI