DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

Más csapatok érdeklődését is felkeltette Tsunoda?

Helmut Marko szerint a japán kivirágzott, Peter Bayer pedig úgy látja, tinédzserből felnőtté érett – de vajon mit hozhat a Suzukában is pontot szerző pilóta jövője?

Yuki Tsunoda volt a hétvégi Formula-1-es Japán Nagydíj egyik hőse, hiszen az ausztráliai hetedik hely után hazai közönség előtt ismét ő volt mind az időmérőn, mind a futamon az „alsóház” legjobbja, ami ezúttal egy szép előzések révén is begyűjtött tizedik helyben és egy világbajnoki pontban mutatkozott meg.

Tsunoda ráadásul eddig egyértelműen jobb teljesítményt nyújt házon belül a Visa Cash App RB-nél Daniel Ricciardónál, aki a korábbi értesülések szerint máris ultimátumot kaphatott.

f1-tsunoda-visarb-suzuka-2



Viszont mindezek ellenére a negyedik F1-es idényét töltő japán neve sosem merült fel igazán komolyan a Red Bull esetleges versenyzőjeként – most viszont Helmut Marko komoly dicséretet fogalmazott meg vele kapcsolatban:

„Négy verseny ment le, Yuki pedig háromszor bevitte az autót a Q3-ba. Kiegyensúlyozottá vált, a hibái már a múlt homályába vesznek. A rádiós kontroll hiánya is eltűnt már. Igazán kivirágzott.”

„De még csak április van, még sok versenyünk van hátra. Akkor fogjuk megvizsgálni a versenyzőhelyzetet, amikor beköszönt a nyár. Alaposabban át akarjuk majd tekinteni és a megfelelő döntést meghozni. Az pedig biztosan el fog tartani nyárig” – jegyezte meg a Sky Deutschland kamerái előtt nyilatkozott F1-es tanácsadó.

A Visa RB vezérigazgatója, Peter Bayer ugyancsak dicsérte Tsunodát, és azt is elhintette, hogy már nem csak a Red Bull esetleges jövőbeli pilótájaként jöhet szóba:

f1-tsunoda-visarb-suzuka-1

„Folyamatos felfelé ívelő trendet mutat az utóbbi hat hónapban. Hihetetlenül fókuszált és koncentrált, és fizikailag is tett egy lépést előre. Erős és kitartó, mentálisan is előrelépett. Tinédzserből felnőtté érett. Hihetetlenül koncentrált és élvezi a vezetést. Elkezdett más csapatok számára is érdekessé válni, valamint a Red Bull is közelről rajta tartja a szemét, hogy mi fog történni vele.”

 

Hol érdeklődhetnek Tsunoda iránt?

Felmerülhet a kérdés, hogy a Red Bull családon kívül hol követhetik érdeklődéssel Tsunoda javuló produkcióját. A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher fogalmazta meg a legvalószínűbb forgatókönyvet: szerinte a Honda érdeklődik kifejezetten iránta, így főleg az Aston Martin jöhet akár szóba, amennyiben Tsunoda folytatja a fejlődést, amely csapattal a japán motorgyártó 2026-tól összeáll.

Tsunoda pillanatnyilag amúgy az összetettben is az öt nagycsapat pilótái mögött a 11. helyen áll, két ponttal elmaradva mindössze Lance Strolltól és hárommal Lewis Hamiltontól, míg a Visa RB kizárólag az ő ponttermése révén áll a konstruktőri hatodik pozícióban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: