DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

Hamilton gyászol: meghalt szívinfarktusban a kutyája

A hatszoros F1-es világbajnok az Instagramon számolt be Coco haláláról egy érzelmes posztban: „Tegnap este 9 körül otthon, a családja körében meghalt az én szeretett Cocóm. A kicsi szíve feladta, úgy gondoljuk, szívinfarktusa volt. Próbáltam újraéleszteni, de hasztalan volt minden. A legjobb napja volt a tegnapi, hosszú ideje nem láttam ilyen boldognak. Rendkívül különleges kutya volt, sok problémával látott napvilágot, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy örökbe fogadtam. A tenyésztője azt mondta, el akarja altatni, mert nem tudja megadni neki azt, ami szükséges a túléléséhez, rengeteg dolgon ment keresztül, hogy azzá az élénk, mégis lusta kutyává váljon, aki volt. Az utolsó napján különleges pillanatokat töltöttünk együtt, amit soha nem fogok elfelejteni. Hiányozni fog a horkolása, és az, hogy milyen boldog volt, amikor engem láthatott. Csupán 6 éves volt, egészséges és boldog. Természetesen a szívem szakad meg érte, de remélem, már egy jobb helyen van Diane nénikémmel. Szerettem volna ezt megosztani veletek, és köszönöm azoknak, akik szerették.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last night at around 9pm, my beautiful little girl Coco died at home with the family by her side. Her little heart gave in, we think it was a heart attack. I tried to revive her but it was no use. She’d had the best day, happier than I’d seen her in a long time. She was such a special dog, born with so many problems and I feel so lucky to have adopted her. Her breeder said she was going to have to put her down as she wouldn’t be able to afford all the things she would need to survive, she went through a lot to become the bouncy, lazy loving dog she was. On her last day, we shared a special moment playing together which I will never forget. I will miss her snoring and how happy she was always to see me. She was only 6, healthy and happy. Naturally, my heart is broken but i hope she’s in a better place with my Aunty Diane. Wanted to share with you and thank those of you who loved and cared for her. #coco #restinpeace

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Videón Vettel utolsó köre F1-es autóval

A visszavonuló négyszeres világbajnok levezető körét nézhetjük végig az F1 legújabb videójában, a képre kattintva.

 

MiniDrivers: Dark Mini ellopta Hamilton kalapácsát és Vettel ujját

Dark Mini készülhet valamire, hiszen Hamilton kalapácsa mellett Vettel szögre akasztott mutatóujját is magával vitte, a német pedig azt a bizonyos 1-es táblát tulajdonította el. Lesz Mini for Speed idén is!

 

A kör, amellyel meglepetésre Norrisé lett a bónuszpont Abu Dhabiban – videó

Lando Norris a 44. körben futott 1:28,391-es ideje volt a leggyorsabb a vasárnapi szezonzáró versenyen, ezzel övé lett a leggyorsabb körért járó egy világbajnoki pont is. A mclarenes nem először hozta el a bónuszpontot 2022-ben, hiszen Monacóban is ő volt a legjobb e tekintetben. A szezonban azonban ebben is kiemelkedett Max Verstappen, aki ötször zsebelte be a leggyorsabb kört, megelőzve a négyszer élen végző George Russellt, valamint a három-három bónuszpontig jutó Charles Leclerc-t és Sergio Perezt. Az említetteken kívül Carlos Sainz és Lewis Hamilton kétszer, Guanyu Zhou pedig egyszer érte el a futam legjobb köridejét.

Raikkönen is szánt pár (nem túl sok) szót volt csapattársa visszavonulására

„Irány a visszavonulás! Gratulálok a remek pályafutáshoz, Seb!” – írta Kimi Raikkönen hivatalos Instagram-oldalán. Túl magvas gondolatokat nem szánt Vettel búcsújára, aki csak egy évvel maradt tovább a sportban nála – de nem is feledkezett meg az alkalomról, ami figyelemreméltó gesztus tőle, tekintve, hogy az egész évben ez volt egyetlen F1-es jellegű posztja.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

Nyikita Mazepin is ott volt Abu Dhabiban – tanácsot is adott a négy távozó versenyzőnek

Egy nem is olyan régi ismerős tűnt fel a szezonzárón: a Haastól szezon előtt elküldött orosz versenyző, Nyikita Mazepin a helyszínen tartózkodott nézőként. Közösségi médiás posztjában néhány gondolatát is megosztotta a mezőnyből távozó négy versenyzőnek címezve – kifejtette, hogyan esik át egy távozó F1-es a tagadás, düh, alkudozás, depresszió és belenyugvás fázisain.

Végül személyesen a négy versenyzőnek is üzent: Vettel esetében a klímaharcot emelte ki, amely nem csupán a versenyzés közösségének válik majd hasznára, Ricciardónak azt kívánta, őrizze meg humorát, Latifinek megköszönte, hogy a Williams optimistán tekinthet a jövőbe, volt csapattársának, Schumachernek pedig, akivel együtt nőttek fel a sportban, sok szerencsét kívánt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

Fellép a Formula-2-be Leclerc öccse, csapatot vált a Mercedes védence

Két F2-es versenyzői bejelentés is történt hétfőn, a sorozat Abu Dhabi szezonzárója után. A DAMS közölte, hogy egyik versenyzője 2023-ban a Ferrari-akadémista Arthur Leclerc lesz, aki a Formula-3-ból lép fel. A kisebbik Leclerc két szezont töltött az alsóbb szériában három futamgyőzelemmel, az idei évet hatodikként zárta a pontversenyben, de féltávnál még a bajnoki cím esélyesének tűnt.

Szintén ma erősítette meg a Prema, hogy Frederik Vesti csatlakozik a csapathoz – a dán pilóta második szezonjára készül a szériában, újoncként kilencedik lett az összetettben egy győzelemmel az ART-vel. A Prema az első csapat, amelynek teljes jövő évi felállása ismert: a Mercedes-védenc társa egy Ferrari-növendék lesz, Oliver Bearmen, aki egyetlen, bronzéremmel végződő F3-as szezon után máris az F2-ben folytatja. Ez azt jelenti, hogy az olasz istálló mindkét idei versenyzőjét lecseréli, Jehan Daruvala és Dennis Hauger sem marad.

A szezonzáró hétvégéjén még két átigazolást jelentettek be: a Red Bull-védenc Hauger a Felipe Drugovich révén egyéni címet, valamint csapatbajnokságot is megnyerő MP Motorsportnál folytatja, az energiaitalosok versenyzői akadémiájára frissen felvett Enzo Fittipaldi pedig a Charouznál töltött erős szezon után egy versenyképesebb csapatban, a Carlinban folytatja.

Az első képek: Gasly már az Alpine-ban ül

Két nagy reflektorfényt kapó csapatváltásra kerül sor a 2022-es szezont követően: Fernando Alonso az Aston Martinba, Pierre Gasly az Alpine-ba ül át – kedden már új csapatuknál vezetnek a gumiteszten, ezért az üléspróbát hétfőre ütemezték.

Az Alpine volt az első, amely képeket osztott meg új szerzeményéről: a 2017-ben kezdődő pályafutása eddigi hat szezonját Red Bull-kötelékben töltő Gasly elfoglalta helyét az A522-ben. A francia egy szürke, szponzorok nélküli overallt viselt, így téve eleget az év végéig még élő AlphaTauri-szerződésnek.

Best of the rest – nem lehet szó nélkül elmenni Norris szezonja mellett

Talán idén a korábbi szezonoknál kevesebb figyelmet kapott, de visszatekintve abszolút megérdemli az elismerést Lando Norris 2022-es éve. Hivatalos rajongói csapata, a Team #L4NDO így összegezte szezonját a közösségi médiában:

„MICSODA ÉV. Best of the rest, leggyorsabb körök, dobogó Imolában, az egyedüli, aki a három topcsapat mellett dobogót szerzett, 16 Q3-as szereplés, az egyetlen a középmezőnyben, aki több mint 100 pontot szerzett. Kihagytunk valamit?”

Mick Schumacher is fánkozni kezdett a leintés után, a Haas leállította

A Formula-1-től talán időszakosan, talán végleg elbúcsúzó Mick Schumacher a dobogósokhoz és Sebastian Vettelhez hasonlóan egy kis füstöléssel akarta emlékezetessé tenni vasárnapját.

A csapat azonban megszakította és rászólt: „Sajnálom Mick, abbahagynád a fánkozást? Légy szíves, tényleg. Bocsánat, de nem csinálhatod.” Mire Schumacher nem épp boldogan válaszolt: „Én is szeretlek.”

A felvétel mellé tettek egy 2021-es felvételt is, szintén a levezető körről – akkor a Haas még nem tiltakozott a fánkozás ellen.

Itt a Gokart-ob 2023-as naptára

A Facebookon tette közzé a Magyar Gokart Szövetség a 2023-as Gokart Országos Bajnokság versenynaptárát. A szezon április első hétvégéjén kezdődik majd Kecskeméten, végül október második felében zárul - szintén a Gokart Stadionban. Négy helyszínen hat versenyhétvégét rendeznek 2023-ban, összesen nyolc kategória részvételével.

A MiniDrivers is elbúcsúzott Vetteltől

A spanyol karikaturista és animátor is elbúcsúzott a visszavonuló Sebastian Vetteltől.

Vízbe dobták, aztán megkötözve átadták az AlphaTaurinak De Vriest

A Mercedesnél szokás egy kellemetlen rituáléval búcsúztatni az elköszönő csapattagokat – nem volt kivétel Nyck de Vries sem, aki utolsó versenyét teljesítette tartalékpilótaként. A hollandot először belevágták a kikötő vízébe, aztán egy kiskocsira tették – gyorskötözővel még oda is rögzítették –, hogy áttolják új csapatához. De Vries még élvezte is a dolgot, legalábbis erre utal, hogy a sörét lazán a kezében tartotta.

 

Videó: így zajlott a szezon utolsó futama

Hét percben foglalta össze a szezon 22., egyben utolsó versenyét a Formula-1 YouTube-csatornája. Lássuk, miként nyerte 15. versenyét Verstappen és hogyan dőlt el a Leclerc-Perez párharc a második helyért.

 

Tippeltek a pilóták, ki nyeri a futball-vb-t

A legtöbben inkább csak hazabeszéltek, néhányan pedig elbohóckodták a dolgot, de azért kaptunk egy-két értékelhető választ is a pilótáktól azt illetően, hogy ki fogja megnyerni a vasárnap kezdődő labdarúgó-világbajnokságot.

 

Friss helyzetjelentés Abu Dhabiból: Vettel tortát, Gasly sorfalat kapott

Helyszínen lévő tudósítónk, Mészáros Sándor hívta fel figyelmünket, hogy az utolsó Formula-1-es versenyére készülő Sebastian Vettelt egy idei sisakját mintázó tortával lepték meg a mai napon, amit sikerült is lefotóznia kollégánknak, ahogyan jelen volt az AlphaTauri garázsa felé sétáló Gasly számára felállított díszsorfalnál is, aki utolsó versenyére készül a Red Bull kötelékében, miután 2023-ban Esteban Ocon csapattársa lesz az Alpine-nál.

 

Újítás a dobogón: mostantól medált is kapnak a győztesek

A sprinteken már láthattuk, hoy a versenyzők érmeket kapnak az eredményhirdetéskor, most pedig azt közölte az FIA, hogy az idei Abu Dhabi Nagydíjtól kezdődően minden egyes pódiumceremónián érmet kap a győztes, amelyet később meg is tarthat - tudta meg az elsők között a helyszínen tartózkodó Formula.hu.

Mivel a dobogón átnyújtott trófeákat nagy százalékban a csapatok tartják meg, a versenyzők pedig jó esetben csak replikákat kapnak, ezért a Nemzetközi Automobil Szövetség azt találta ki, hogy minden verseny után érmet adnak át az elsőnek, aki azt meg is tarthatja, így kapva valami kézzel foghatót teljesítménye elismeréseként.

A medálon ezen felül rajta lesz minden hétvégén, hogy az adott futam hányadik az F1 történetében, így a mai verseny után az 1079. nagydíj győztesének akasztják majd nyakába a medált, ami egyben az első lesz a száguldó cirkusz történetében.

Így búcsúztatja édesapja a visszavonuló Vettelt

Megható videóval búcsúztatja négyszeres világbajnok fiát Norbert Vettel, aki az Abu Dhabi Nagydíjat követően szögre akasztja a bukósisakot. A képre kattintva tekinthető meg a videó!

Ez történt az utolsó 2022-es időmérőn

A képre kattintva megtekinthetitek a szezon 22., egyben utolsó kvalifikációjának összefoglalóját.

Ne maradj le: délelőtt F2, délután F1

Elérkeztünk a szezonzáró futam napjához, Abu Dhabiban zárul a 2022-es Formula-2-es és Formula-1-es szezon. Előbbin Logan Sargean szuperlicenszpontjai és ezáltal williamses szerződése miatt lehet izgulni, utóbbin pedig Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Mick Schumacher (egyelőre?) utolsó versenyét élhetjük át.

 

A vasárnapi program:

10:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)

14:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

„Vigyázni fogok Sebre” – Alonso szeretné, ha jó futammal búcsúzna Vettel

F1-es karrierje utolsó futamára készül Sebastian Vettel, korábbi nagy ellenfele, Fernando Alonso pedig megígérte, hogy vigyázni fog rá: egymás mellől rajtolnak, de a spanyol szeretné, hogy a paddockban már szinte kedvenccé vált, a hétvége során többször is elbúcsúztatott négyszeres világbajnok na essen ki egy elsőkörös baleset miatt.

„Nem arról van szó, hogy próbáltuk segíteni, de próbálunk odafigyelni rá, amikor meglátjuk a tükörben vagy épp gyors kört teljesít, ilyesmi. Sima hétvégét szeretnénk neki. Holnap ő rajtol kilencedikként, én pedig tizedikként, és vigyázni fogok rá a startnél, illetve az első körben. Remélem, hogy mindketten meglátjuk a kockás zászlót” – mondta az időmérő után Alonso.

 gs

fotó: F1