DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Egyéb

Címvédés a Bajnokok Tornáján: Solbergék ismételtek

Apa és fia újra megnyerték a csapatversenyt Svédországban. Oliver Solberget egyetlen futamon sem győzték le, Thierry Neuville újoncként parádézott.

Újra meglepetéssel kezdődött a Bajnokok Tornája: a szombati megmérettetés, a Nemzetek Kupája legelső futamán a szimulátoros csapat (eROC) versenyzője, az F1 e-sport 2022-es bajnoka, Lucas Blakeley, aki egy évvel korábban Sebastian Vettelt győzte le, most egy másik F1-es pilótát vert meg, Valtteri Bottast az újdonság autóval, az elektromos Cupra UrbanRebellel. Ráadásul a pénteki szimulátorversenyt megnyerő Blakeley a finnek másik versenyzőjét, Mika Hakkinent is legyőzte tetemes, hét másodperces különbséggel – hiába kapott ki a másik szimulátoros, Jarno Opmeer saját két futamán, az összesítésben a szimulátorosok már a selejtezők körében búcsúztatták a finneket, és bejutottak a negyeddöntőbe!

A svédországi Pite Havsbad havas pályáján tíz csapat szállt harcba a Nemzetek Kupájáért, ami azt jelentette, hogy a sorsoláson hat páros egyenesen a negyeddöntőkbe került, négynek viszont selejtezőt kellett vívnia. A szimulátorosok és finnek mellett a másik párosítás Németország és Nagy-Britannia volt. Sebastian Vettel és Mick Schumacher megnyerte az első három futamot a láthatóan szétszórt kétszeres RoC-bajnok David Coulthard és Jamie Chadwick ellen, így már ekkor garantálták továbbjutásukat – az utolsó menetben aztán a hölgypilóta kárpótlásként megelőzte Vettelt.

Negyeddöntők



Rögtön az A negyeddöntő izgalmas párosítást hozott: a Nemzetek Kupája címvédője, Norvégia csapott össze Franciaországgal, a csapatban a tavalyi egyéni bajnokkal, Sebastien Loebbel. Petter és Oliver Solberg azonban totálisan dominált, és mind a négy futamban legyőzték a kilencszeres ralivilágbajnokot és honfitársát, az ETCR-bajnok Adrien Tambay-t – aki már a második körben egy megforgással csorbította a franciák esélyét.

Hat skandináv pilóta is benevezett a tornára, így a norvég együttes mellett svéd és északi együttes is felállt, ráadásul ez utóbbiakat együtt sorolták a B elődöntőbe. A svédek nagy formában voltak, Mattias Ekström és Johan Kristoffersson ugyancsak 4-0 arányú győzelmet szerzett a (szintén svéd) Felix Rosenqvist és a RoC-specialista, csapatversenyt korábban háromszor is nyerő Tom Kristensen előtt.

Az USA és az All Star csapat – az egyaránt Bajnokok Tornája-újonc Thierry Neuville és Felipe Drugovich – C negyeddöntője volt az egyetlen ebben a körben, ahol nem nyert minden futamot az egyik fél. Neuville mindkét menetét elsőként zárta, de Travis Pastrana legyőzte az F2-es bajnokot, az amerikaiak esélye azonban gyakorlatilag elúszott, mikor Tanner Foust bioüzemanyaggal hajtott ralikrosszautója megállt a pályán.

Talán a legizgalmasabbnak a D negyeddöntő ígérkezett a szimulátoros meglepetéscsapattal, ráadásul az első menetben mindjárt Blakeley-t és az egy éve vele szemben alulmaradó Vettelt rakták össze. Ezúttal viszont Vettel aratott győzelmet, Blakeley értékes másodperceket bukott, mikor fennakadt a hófalon a Polarisszal. Opmeer ellenben szoros küzdelemben maradt alul Schumacherrel szemben, a selejtezőben remeklő Blakeley azonban ezúttal már nem találta a ritmust: a Mercedes-tartalék ellen is hibázott, így 3-0 arányban a németek továbbjutottak, Vettel és Opmeer összecsapására már nem került sor.

Elődöntők

Norvégia és Svédország került össze az A elődöntőben, három ralikrossz-világbajnokkal a négy versenyző között. Kristoffersson és Ekström is legyőzte az idősebb Solberget, utóbbi az utolsó kigyorsításon egyetlen ezredmásodperc különbséggel nyert, a fiatalabb Solberg viszont mindkét futamát megnyerte – elektromos ralikrosszautóval előzte meg a szakág rekorderét, Kristofferssont –, így 2-2 arányban az időkülönbség döntött a norvégok javára: Solbergék ismét döntőbe jutottak.

Hasonlóan szorosan alakult a németek és a vegyes csapat összecsapása: a B elődöntőben a remeklést folytató Neuville folytatta szériáját, Vettelt és Schumachert is megelőzte. Drugovich mindkét némettel kikapott, de a Vettel elleni győzelmet mégis megörökölte, mivel a négyszeres világbajnok kiugrott a rajtnál.

A döntő: Norvégia és az All Star csapat

A Cuprával Neuville újabb győzelmet szerzett a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg ellen, a Polaris volánja mögött viszont Oliver Solberg nyert Drugovichcsal szemben. A két vesztes mérkőzött meg a harmadik körben a Supercar Lites géppel: a ralikrosszautó Solbergnek kedvezett, így 2-1 volt az állás a norvégok javára.

A legizgalmasabb küzdelem maradt a legvégére: Neuville és Oliver Solberg összecsapása – a két versenyzőé, akik addig az összes futamot megnyerték. A futam az elektromos ralikrosszautóval kiélezett volna, de végül Solberg maradt veretlen: ezzel az eredménnyel pedig Norvégia megvédte a Nemzetek Kupája címet, ismét apa-fia állt a dobogóra. A győztes páros vasárnap, az egyéni versenyen ellenfél lesz: rögtön a nyolcaddöntőben egymás mellé kerültek a sorsolásban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: