DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Balhé volt a NASCAR bokszutcájában

Két pilóta esett egymásnak a NASCAR Sprint Cup pénteki napján Phoenixben: az időmérő edzésen Michael McDowell feltartotta Daniel Suarezt, aki ezen felbőszülve személyesen akart elégtételt tenni pilótatársán. McDowellnek sem kellett több, mint hogy meglássa az idegesen felé közeledő Suarezt, akit egy lökéssel próbált meg távol tartani magától. A balhé nem tartott tovább pár másodpercnél, egyikük hamar a földön, míg másikuk az autó motorháztetőjén végezte.

Suarez az esetet követően azt nyilatkozta, hogy ő mindig a lehető legnagyobb tisztelettel kezeli a többi versenyzőt, de ha valaki ezt nem viszonozza, annak "szétrúgja a seggét". McDowell annyit fűzött hozzá, hogy a feltartás egyszerű félreértés volt.

 

 

Így állnak a magyarok a gokart világdöntőn

December 11. és 18. között zajlik Bahreinben a Rotax Világdöntő, melyre számos magyar versenyző is kijutott. A Magyar Bajnokság egyes kategóriáinak nyertesei, illetve a nemzetközi szériákban sikeres gokartosok nyertek tikettet, hogy év végén összemérjék tudásukat a világ legjobbjai ellen. A magyar színekben induló versenyzők egyelőre jól szeepelnek, az alábbi eredményekkel jutottak tovább az előselejtezőből:

Micromax: Nógrádi Nimród 25. hely
Minimax: Zsebő Marcell 36. hely, Körmöczi Ákos 39. hely
Max Junior: Krepcsik Áron 26. hely, Lantos Balázs 54. hely
Max Senior: Jurancsik Balázs és Kovács Zsombor - nincs még összesített eredmény, de az első futamot mindketten a top tízben zárták és a másodikon is a mezőny első felében szerepeltek
DD2: Major Bence 37. hely
DD2 Masters: Gyutai Péter 15. hely

A döntő futamokat szombaton, december 18-án rendezik. A további magyar eredményekről és esetleges sikerekről természetesen addig is beszámolunk!


Fotó: MGSZ, Gyutai Péter

Meglehetősen szokatlan videóval mutatta be új WRC-autóját a Ford

A Rali-vb most lép be a hibridkorszakba, az egy hónap múlva esedékes Monte-Carlo Ralin debütálnak élesben az új autótk - a Ford Puma Rally1 Hybridet viszont az M-Sport már bemutatta egy videóval. A pilótaülésben a csapat egyik valódi versenyzője, Adrien Fourmaux:

 

Sainz csendben megérkezett a legnagyobbak közé

Hamilton, Verstappen és Bottas mellett van még egy versenyző, aki zsinórban három éve a legjobb hat között végez a bajnokságban. Egy olyan versenyző, aki csapaton belül három éve folyamatosan veri az új generáció aranyifjait: kétszer Norrist, egyszer Leclerc-t. Bár nem emlegetik annyiszor az új csillagok sorában, mint Russellt vagy épp Verstappent, Carlos Sainz helye idén végképp megkérdőjelezhetetlenné vált az új éra legnagyobb alakjai között. Sainzról 01:01:08-tól beszélgettünk a Formula Podcast szezonzárót értékelő adásában.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Így zajlott a rádiózás az utolsó körökben Abu Dhabiban

A Formula-1 YouTube-csatornája feldolgozta az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köreit, a középpontba a rádióforgalmat és az onboard felvételeket helyezve. Így kommunikált Lewis Hamilton és Max Verstappen csapatával, valamint a két istálló Michael Masi versenyigazgatóval.

„Vissza kell állítani az előző kör eredményét, ez így nem helyes” – rádiózta a leintés után Toto Wolff. A következményeket jól ismerjük: a Mercedes végül nem fellebbezett, de tiltakozásként sem a csapatfőnök, sem Lewis Hamilton nem vett részt a szezon végi díjátadón.

A videó a képre vagy ide kattintva érhető el.

Hosszabbított régi partnerével a Ferrari

A Kaspersky és a Ferrari már 2010 óta dolgozik együtt, a biztonsági megoldásokat nyújtó cég pedig azóta hiba nélkül óvja az olasz istálló féltve őrzött adatait, így a legutóbbi 2015-ös hosszabbításukat követően most ismét egy hosszabb távú megállapodást írtak alá a felek, amiben mindketten kiemelték, hogy a Ferrari a Kaspersky segítségével próbál meg visszatérni az élmezőnybe 2022-ben, a Red Bull és a Mercedes mellé.

 

Verstappen a LEGO világában is bajnok lett

Megérkezett a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj legós összefoglalója is. Nézzük, hogyan látta a The Moving Bricks a hihetetlen finálét!

Videó: így vigasztalta Vettel, Schumacher, Ricciardo és Norris is Hamiltont

A drámai körülmények között, önhibáján kívül elvesztett vb-döntő után lévő Lewis Hamiltonhoz Sebastian Vettel, Mick Schumacher, Daniel Ricciardo és Lando Norris is odament:

 

Váratlan helyen nyílhatnak újra az F1 kapui Giovinazzi számára

Antonio Giovinazzi nagyon fogadkozott, hogy nem ez lesz az utolsó F1-es futama, s mint Mészáros Sándor kollégánk megtudta az Abu Dhabi Nagydíjon, olyannyira van alapja a szavainak, hogy a Formula–E-szerződésébe is belefoglaltak egy kilépési záradékot, ugyanis úgy tűnik, hogy lehet érdeklődés a szolgálataira, ha nem is jövőre, de 2023-tól. Csak épp nem a Ferrari háza táján… A Giovinazzi helyzetével kapcsolatos pusmorgást 01:26:57-től hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Sebastian Vettel az Abu Dhabi-tesztek Rudolfja

Ha Bottas téli sisakfestése nem tenné kellően karácsonyivá az Abu Dhabi-tesztek hangulatát, Sebastian Vettel gondoskodott róla, hogy minden szem rá szegeződjön. Rénszarvas agancsot, és egy piros orrot is a sisakjára helyezett, mielőtt beült az Aston Martinba. 

A hangulat mostanra tehát adott, Rudolf megérkezett, a kérdés már csak az: legközelebb kit láthatunk mondjuk Krampusznak, vagy Mikulásnak öltözve F1-es autót vezetni?

 

Sem Hamilton, sem Wolff nem megy el az FIA gálájára

Bár a fellebbezési szándékot hivatalosan is visszavonták, érezhetően továbbra is feszültség van a Mercedes és az FIA között a múlt vasárnapi Abu Dhabi Nagydíj eseményei kapcsán. Toto Wolff csapatvezető csütörtökön egy a Formula.hu jelenlétében zajlott sajtóbeszélgetésen elmondta: „nehéz szívvel” döntöttek a fellebbezés visszavonása mellett, majd hozzátette, hogy sem ő, sem Lewis Hamilton nem megy el az esti FIA díjátadó gálára, helyettük James Allison technikai igazgató veszi át a konstruktőri vb-elsőségért járó trófeát. A Mercedes egyébként a bajnokautók fotózására sem bocsátotta az FIA rendelkezésére az F1-es és Formula-E-versenygépét sem.

wolff-hamilton-2021-dppi

Armin van Buuren neki íródott bulihimnusszal köszönti az újdonsült világbajnokot

Armin van Buurent annyira megihlette Verstappen vasárnapi győzelme, hogy összedobott egy veretős partihimnuszt a holland tiszteletére. Mint a szám alatt kifejtette, ő maga is óriási Formula-1 rajongó, és nagyon boldog volt, amikor honfitársa megnyerte első világbajnoki címét. „Micsoda verseny!” – írta a lemezlovas.

„Annyira megihletett ez az egész, hogy készítettem egy számot Maxnak. Üdv az új világbajnoknak!” – köszöntötte a hollandot Buuren, aki egészen személyessé tette szerzeményét azzal, hogy rádióüzenetekből kiragadott felvételeket is csempészett bele. Hallhatjuk többek között azt is, amikor Max Verstappent világbajnokként inti le a kockás zászló Abu Dhabiban.

Vajon az új Max-himnusz letaszítja a trónról minden idők legfülbemászóbb dalát, a Super Maxot? Kíváncsian várjuk!

Susie Wolff: Nem lehet egyetlen ember hóbortja szerint változtatni a szabályokon

Miközben a Mercedes a fellebbezési szándék jelzése óta teljes csendbe burkolózott a vitás körülmények között zárult Abu Dhabi Nagydíj óta, a csapatvezető Toto Wolff felesége, Susie Wolff csütörtökön a közösségi médiában posztolt egy kemény hangvételű üzenetet, amelyben tulajdonképpen mindenféle burkoltság nélkül nekiment Michael Masi versenyigazgatónak, akinek a döntései miatt már az FIA is kielemzi a szezonzáró hajrájában történteket.

„Az utolsó hétvégére fordulva úgy gondoltam, mindkét csapat és versenyző megérdemli a győzelmet. Tudtuk, hogy látványos, történelmi futam lesz, és bíztunk benne, hogy botrány nélkül ér véget. Nem így történt” – írja Susie Wolff, aki a Formula-E-ben szereplő Venturi főnöke. „Még mindig nehéz felfogni a történteket, amelyek rossz érzéssel töltenek el. Nem a vereség – és nem is Max vagy a Red Bull, akik megérdemelten győztek és mindig tudtuk, hogy bőven van rá esély, hogy nem fogunk nyerni –, hanem a mód, ahogy Lewist meglopták, hagyott bennem teljes hitetlenséget. Az irányító testület egyik tagjának döntése, hogy úgy alkalmazza a szabályokat, ahogy az F1-ben korábban még soha, egy az egyben eldöntötte a vb-címet. A szabály az szabály, nem lehet egyetlen személy hóbortja szerint változtatni rajtuk a futam végén.”

„Lewis Hamilton, hihetetlen tisztességet és méltóságot mutattál az igazságtalanság közepette is. Te vagy a valaha volt legnagyobb. A vasárnapi utolsó körök kimenetele? Aki tudja, tudja, még azok is, akik ezt nem akarják elismerni. Gratulálok Maxnak, valamint a Mercedes összes csapattagjának a rekordot jelentő nyolcadik vb-címhez. Remélhetőleg jövő márciusra olyan irányító testületünk lesz, amelynek magja a sport iránti tisztesség és igazságosság lesz, hogy újra szerelembe eshessek az F1-gyel.”

susie-wolff-2021-dppi

Júliusban indul a Ralikrossz-vb első elektromos idénye, Nyirád Európa-bajnoki futamot rendez

Záporoztak a bejelentések és a 2022-es versenynaptárak a Motorsport Világtanács szerdai ülése után, s természetesen a ralikrossz sem volt ez alól kivétel. A WRX első elektromos idénye júliusban fog indulni, s összesen hét helyszínen versenyez majd a mezőny: az utolsó, dél-afrikai forduló – amely az egyetlen nem európai állomás lesz – pontos időpontja még ismeretlen. Az első két helyszínt leszámítva egyébként mindenhol dupla fordulót rendeznek, így összesen 12 versenyből fog állni a világbajnoki szezon. Íme, a teljes versenynaptár:

Július 2-3.: Höljes, Svédország
Július 30-31.: Nürburgring, Németország
Augusztus 13-14.: Hell, Norvégia
Szeptember 3-4.: Riga, Lettország
Szeptember 17-18.: Montalegre, Portugália
Október 8-9.: Spa-Francorchamps, Belgium
November ???: Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság

Maradva még a versenynaptáraknál: a Ralikrossz-Európa-bajnokság menetrendje is ismertté vált, s ez alapján Nyirád ad otthont az évadnyitónak a május 21-22-i hétvégén – egész pontosan az RX1-es és RX3-as kategória látogat hazánkba.

Visszatérve még pár szó erejéig a világbajnokságra: némileg változik a hétvégék lebonyolítása. A szabadedzések után ugyanis egy SuperPole-jellegű, egykörös szétlövést rendeznek, ez határozza meg az első előfutam rajtsorrendjét. A három előfutam után következik egy úgynevezett ’Progression Race’, szabad fordításban ’Továbbjutó futam’, amelyből összesen tízen jutnak az elődöntőkbe. Az elődöntőket és a döntőt jövőre öt autóval rendezik majd, s új szabály, hogy az első körben nem lehet elhasználni a jokerkört, amennyiben az erre kijelölt rész az első kanyarban kap helyet.

wrx-dppi

A WTCR-rel együtt érkezik a Hungaroringre a Kamion-Eb

A Motorsport Világtanács szerdai ülése után ismertté vált a Kamion-Európa-bajnokság 2022-es versenynaptára is. Ebben ismét helyet kapott a Hungaroring, méghozzá második állomásként, június közepén – az időpont pedig azt jelenti, hogy akárcsak például tavaly, Kiss Norberték a Túraautó-világkupával együtt fognak versenyezni a mogyoródi pályán! Sőt, ha mindez nem lenne elég, az ETCR Elektromos Túraautó-vk magyarországi fordulójára is azon a hétvégén kerül sor, így igazán sűrű autósportos programot kínálnak majd a nézőknek június 11-12-én.

A Kamion-Eb menetrendje amúgy nyolc fordulóból áll, s nagyjából a megszokott helyszíneket érinti – íme, a teljes jövő évi naptár:

Május 21-22.: Misano, Olaszország
Június 11-12.: Hungaroring, Magyarország
Július 2-3.: Slovakia Ring, Szlovákia
Július 16-17.: Nürburgring, Németország
Szeptember 3-4.: Most, Csehország
Szeptember 10-11.: Zolder, Belgium
Szeptember 24-25.: Le Mans, Franciaország
Október 1-2.: Jarama, Spanyolország

kissnorbi-kamion-hungaroring-2021

Az F1 szerint Verstappen jobb volt idén Hamiltonnál

A szezon végeztével a különböző erősorrendek időszakát éljük, most éppen a Formula-1 hivatalos weboldala tette közzé saját listáját. A portál hat szakértője minden futam után pontozta az összes pilótát egy egytől tízig terjedő skálán, az évad végén pedig átlagolták a versenyők által begyűjtött egységeket. Ezek alapján a következő lett a sorrend:

image_2

A jövő hét folyamán egyébként érkezik a Formula Podcast hasonló rangsora is - annyit elárulhatunk, hogy minden ponton nem egyezik az F1 által kiadott verzióval.

Története legsikeresebb idényén van túl az AlphaTauri

A Red Bull testvércsapata, a Toro Rosso, 2006-ban kezdte meg működését, 2020-ban pedig az AlphaTauri nevet vették fel. Az istálló a kezdetektől fogva többször is képes volt kiemelkedő teljesítményre, a legsikeresebb szezonjuk sokáig a 2008-as volt, amikor összesen 107 pontot szereztek és a hatodik helyen zártak a konstruktőrök között, többek között Sebastian Vettel Olaszországban aratott futamgyőzelmének köszönhetően.

A tavalyi évben ismét nagyon jól szerepeltek, Pierre Gasly Vettelhez hasonlóan Monzában tudott győzni, pontszámban beállították a korábbi rekordot és a hetedik legjobb csapat voltak, ám idén ezt is felülmúlták. Gasly és Tsunoda révén összesen 142 pont szerepel az alakulat neve mellett, amivel a tabella hatodik helyére értek oda ebben az esztendőben. A faenzaiak erről egy részletes táblázatot osztottak meg az Instagram oldalukon.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

Bottas téli sisakban vett részt a teszten

Már elfoglalta új helyét Valtteri Bottas, aki a Mercedes csapatától az Alfa Romeóhoz igazolt. A finn versenyző már az év végi teszten beülhetett az újdonsült alakulata versenygépébe, hogy munkájával segítse őket, ehhez pedig egy egészen különleges sisakfestést választott. A dizájn a téli és a karácsonyi hangulatot idézi, fenyőfa, ajándékdobozok, mikulás és hasonló dolgok találhatóak meg rajta.   

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

Megérkezett a finálé a MiniDriverstől

A szezon utolsó futamának összefoglalója is befutott a MiniDriverstől, amiben megláthatjuk, miként dől el a vb-cím Verstappen és Hamilton között, hogyan köszöni meg a holland Giovinazzinak a VSC-t és hogy Raikkönen mikor már "nyugdíjas" éveire készül, még kap egy meghívót egy utolsó versenyre.

Biztonsági játék helyett biztonsági autó – pár gondolat Masi ténykedéséről

A Formula Podcast szezonzárót értékelő adása nem lehetne teljes, ha nem beszélnénk Michael Masi és a versenyirányítás, illetve a stewardok ténykedéséről, akik a vasárnap egy lehetséges értelmezése szerint mindent megtettek, hogy háttérben maradjanak, mígnem Latifi balesete miatt mégis előtérbe kerültek. Ami pedig utána történt… Hát azzal kapcsolatban az adás felvételéig vakartuk a fejünket. Hallgasd meg idei utolsó futamértékelőnket, ha kimondottan a Masiról és népi zenekaráról szóló rész érdekel, tekerj 38:42-re!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Különleges trófeával lepte meg a Honda az újdonsült világbajnokot

Nem csak a Red Bullnak, a Hondának is óriási eredmény Max Verstappen idei győzelme. Hogy kifejezzék hálájukat, különleges trófeát ajándékoztak az újdonsült világbajnoknak, amely még az elmaradt Japán Nagydíjról maradt meg. A gyártó a suzukai győztesnek szánta a trófeát, ám a világjárvány miatt két egymást követő évben is elmaradt a verseny. Eddigre azonban a Honda már megrendelte az idei trófeát, így hát méltó jutalomként és búcsúadományként ajánlották fel Verstappennek. Mint mondták, ez a japán gyártó és a Red Bull közötti virágzó kapcsolat három évét jelképezi. 

A Honda 2019-ben kezdeményezte partneri kapcsolatát a Red Bull Racinggel, miután három évet a McLaren, egyet pedig az AlphaTauri mellett töltöttek. A gyártó és a Red Bull partnerségéből 16 győzelem született, ebből 15-öt Verstappen szállított. A lenyűgöző eredmények elképesztő fordulatot jelentettek a Honda McLarennel eltöltött korszakához képest.