DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne

 

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.

Lemaradtál a Belga Nagydíjról? Mutatjuk az összefoglalót!

A hat és fél perces hivatalos videó a YouTube-ra átkattintva indul:

 

Döntöttek a felügyelők Perez és Albon ügyében

Egy esetet még vizsgált a versenyirányítás a Belga Nagydíjat követően, nevezetesen azt, amikor Sergio Perez félig a fűre szorította az őt megelőzni készülő Alexander Albont. A manőver így is sikeres volt, a felügyelők viszont magukhoz rendelték mindkét pilótát. A felvételek visszanézése és a két versenyző meghallgatása után viszont úgy döntöttek, egyik felet sem büntetik. Perez a stewardok közleménye szerint a másik oldalról számított ellenfele támadására, abban pedig mindketten egyetértettek, hogy ez belefért a kemény versenyzés kategóriájába.

 

F****CK – Norris cenzúrázatlan csapatrádiója a motorhiba után

F1-es karrierje legjobb eredményét érhette volna el Belgiumban a szinte végig ötödik helyen álló Lando Norris, az utolsó előtti kör végén azonban műszaki hiba jelentkezett McLarenjében. A brit előbb kétségbeesésében, majd dühében fakadt ki:

 

Megvan a McLaren egyik IndyCar-pilótája

Néhány hete jelentette be a McLaren, hogy 2020-ban az Arrow Schmidt Peterson Motorsporttal összefogva teljes szezont fut az IndyCarban. A versenyzők kapcsán akkor még nem tettek közzé információkat, de sokan azt valószínűsítették, hogy James Hinchliffe a Hondához kötődő szoros kapcsolata miatt nem marad a Chevrolet-erőforrásra váltó alakulatnál. Nos, ehhez képest Sam Schmidt most a Motorsport.com szaklapnak megerősítette, hogy Hinchliffe marad.

„Nagyon örülünk ennek, bár nem is értem, miért voltak találgatások erről. Mármint igen, sajnálatos, hogy motorbeszállítót kellett váltanunk – a mi és az ő szempontjából is –, de ezt meg kellett lépnünk a McLarennel való összefogáshoz, és az előnyök jóval túlmutattak a hátrányokon” – mondta el Schmidt. A másik pilótát egyelőre még nem jelentették be.

 

Anthoine Hubert-ért versenyeznek ma

Racing for Anthoine, vagyis Anthoine-ért versenyzünk felirat "díszíti" minden egyes autót a szombati tragikus F2-es baleset után.

Hubert pályafutásának legszebb pillanatai

A 22 esztendős korában elhunyt francia Formula-2-es versenyző karrierjének legszebb pillanatait eleveníti fel a következő videó. Nyugodjék békében!

Érzelmes, rendhagyó pilótaparádéval készül a gyászoló F1

A formula.hu információi szerint Anthoine Hubert halála okán a 13:30-kor kezdődő Formula-1-es versenyzői felvonulás - amely során egy kamion platóján körbeutazzák a pályát - megváltozott forgatókönyv szerint zajlik majd a Belga Nagydíj hétvégéjén, és egy rendkívüli résztvevővel bővül.

A pilótaparádé alatt a csapatok kérésére a szokásoktól eltérően ezúttal nem készülnek majd interjúk. Ott lesz viszont a kamionon Alain Prost, a Renault vezetőségi tagja, Anthoine Hubert elsőszámú mentora, akit szemlátomást nagyon megviselt a szombati tragédia. A versenyzők helyett vele készül majd interjú. Egy késő esti Instagram posztot leszámítva - tudomásunk szerint - ez lesz az első alkalom, hogy a négyszeres világbajnok megszólal a nyilvánosság előtt.

00119007_676

 

Megvan az F3-as futam időpontja, F2 nem lesz!

Az FIA megegyezett a Formula-2 promóterével, ami azt jelenti, hogy nem tartják meg az F2 mai, 11:15-re tervezett sprintfutamát, ezzel együtt pedig a Formula-3 rajtját 11:00-ra módosította a Nemzetközi Automobil Szövetség, áll a hivatalos közleményükben.

Videón Hamilton első reakciója a halálos F2-es balesetre

Lewis Hamilton éppen interjút adott a Formula-1-es időmérőt követően, amikor az előtte lévő kivetítőn meglátta az éppen zajló Formula-2-es verseny hatalmas balesetét, amelyet Anthoine Hubert végül nem élt túl. A brit aggodalmas tekintetéből azonnal látszott, jól tudja, hogy ebből nagy baj lehet. "Rémisztő" - mondta, majd el is köszönt az őt kérdezőktől.

Felvonulás Spában Anthoine Hubert tiszteletére

A tegnapi F2-es futamon tragikus balesetben elhunyt Anthoine Hubert tiszteletére ma reggel a safety car, az orvosi autó és minden Spa-Francorchamps-ban szolgálatban lévő mentő és szolgálati autó tett egy tiszteletkört Anthoine Hubert emlékére. Megható képsorok!

Emlékeztető: AFM Ralihíradó, ma 13 órakor!

Kapcsolj a FIX TV-re ma kora délután, és kerülj képbe a hazai és nemzetközi raliélet elmúlt hónapjának eseményeivel! A magyar, Európa- és világbajnokság történései mellett a műsor egy stúdióbeszélgetéssel is készül, melynek alanya az ERC-ben debütáló Csomós Miklós.

Haláleset miatt eltörölte vasárnapi futamát az F2

Elmarad a Formula-2 sprintfutama, miután szombaton Anthoine Hubert végzetes balesetet szenvedett a sorozat spái versenyén. Az F2 szervezői úgy döntöttek, a versenyző előtt tisztelegve eltörlik a hétvége második fordulóját. Emellett egy rövid üzenettel búcsúztak a pilótától.

hubert-f23m

"Anthoine 2017 óta volt a paddockunk tagja. Csodás versenyző volt ő, aki előtt fényes jövő állt. Tavaly a GP3 bajnokává vált, idén pedig két futamot is megnyert, a monacóit, valamint hazai versenyét Le Castellet-ben."

Összefoglaló: Ez volt a Belga Nagydíj időmérője

A Formula-1 hivatalos összefoglaló videója a spái kvalifikációról: Kubica motorhibájától a hajszálon múló Ferrari-első sorig voltak izgalmak délután.

(A videó, mivel az F1 hivatalos csatornájára került fel, a YouTube-ra átkattintás után lejátszható.)

WEC: A szezon új, a Toyota-uralom a régi

Miközben a legtöbb bajnokság hajrájához közeleg, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) nyári szünete után most hétvégén kezdetét vette az új, 2019/20-as szezon, mely nyolc forduló után a Le Mans-i 24 órással ér véget. Mondhatjuk, hogy a silverstone-i 4 órás csendben zajlik: ennek elsődleges oka abban keresendő, hogy a 2018/19-es bajnoki egység tagja, Fernando Alonso a győztes szezon után ki is szállt a szériából.

Az LMP1 egyetlen gyári csapata, a Toyota pont olyan biztosan áll az első helyen, mint az elmúlt szezonban, annak ellenére, hogy a barcelonai prológ óta kétszer 14 kilogrammal növelték a TS050 Hybrid minimumsúlyát. A Toyota behúzta mind a három szabadedzést, majd a pole-pozíciót is: Kamui Kobayashi, Mike Conway és Jose Maria Lopez végzett első helyen, a címvédők, Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima és Alonso utódja, Brendon Hartley másodikként. A szabályok szerint a kvalifikáción két pilóta vezetett, legjobb körüket átlagolták.

Harmadik és negyedik helyen a Rebellion két autója zárt: az eredményesebb (Menezes, Senna, Nato) csupán 0,545 másodperccel maradt le a Toyotától, ami némi előrelépést sugall a privát istállók részéről. A LMP2-ben a Racing Team Nederland (Van der Garde, Van Uitert, Van Eerd), a GTE-ben az AF Corse (Calado, Per Guidi) szereztek rajtelsőséget a holnap 13-kor startoló futamra. További eredmények itt megtalálhatók.

Videó: Így törte össze a Mercedest Hamilton

Nehéz helyzetbe hozta saját magát – és különösen csapatát – a harmadik szabadedzésen Lewis Hamilton, aki a 12-es kanyarban a rázókőre hajtva veszítette el az irányítást, és három korrigálás ellenére is orral a gumifalban kötött ki. Piros zászló alatt a Mercedest tréleren szállították a bokszutcába, a csapatnak alig több mint 2 órája maradt, hogy újjáépítse az alaposan összetört autót.

A Mercedes azóta felmérte a károkat, és közölte, mely alkatrészek szorulnak cserére: az első felfüggesztéseket és keréktartozékokat, az orrkúpot, a padlólemezt és a bargeboardot. Számításaik szerint, hacsak nem éri őket kellemetlen meglepetés, az időmérő kezdetére végeznek a munkával.

A versenyző sértetlenül megúszta az incidenst, bár a medical car szállította vissza a bokszutcába, az orvosi központ helyett egyenesen mérnökeihez ment értekezni.

A Renault-nál újra beszerelték a régebbi motort

A Renault visszaváltott korábbi, B jelzésű motorjára a hétvége folytatására, annak ellenére, hogy az új fejlesztésű elem megbízhatóbbnak és erősebbnek bizonyult elődjénél, ráadásul a versenyzők a rajtbüntetéseket is megkapták már a cseréért. A megfontolás taktikai jellegű: Spában a mezőny végéről könnyebb felzárkózni, a folytatásban pedig Hülkenberg és Ricciardo rendelkezésére áll majd egy szabadon felhasználható friss belsőégésű motor (ICE).

Hasonló megfontolásból péntekről szombatra Carlos Sainz oldalán a McLaren is félretette a C-specifikációt, és visszaszerelte az előző generációs motort. A büntetést a spanyolnak is le kell töltenie, az indoklás hasonló: az erőforrás által teljesítendő kilométerek menedzselése.

Fotó: Ollé Iván

Elromlott a WC a Mercedesnél, a Racing Pointhoz jártak a dolgukat végezni

Ha a Ferrarihoz mért pénteki lemaradásuk nem lenne elég aggasztó, szombat reggel még egy nem várt fennakadás is nehezítette a Mercedes csapattagjainak dolgát Spa-Francorchamps-ban. A Formula.hu szerkesztősége éppen a csapat motorhome-jában tartózkodott, amikor belépett a korábbi McLaren-pilóta, ma már a Mercedes kötelékébe tartozó és a Formula-E-ben versenyző Stoffel Vandoorne, aki a fülünk hallatára közölte a személyzet egy tagjával, hogy látja, üzemen kvül helyezték az épületben található mellékhelységet, így nem tudja elvégezni szükségleteit.

"Menj a Racing Pointhoz, az övéjük szép" - hangzott a válasz, ami azt sugallja, hogy a csapatok egymás motorhome-jának minden részletével, még ezzel a legprivátabb helyiséggel kapcsolatban is információkkal rendelkeznek.

Kollégánk, Mészáros Sándor utánajárásának nyomán aztán hamar kiderült, hogy ugyan dugulásról volt szó, de az nem magában a toalettben, hanem az ahhoz hozzákapcsolt vízvezetékrendszerben történt (azaz nem lehetett lehúzni), amit a csapat motorhome-jának mindenese kis idő elteltével saját kezűleg szerelt meg, így délelőtt 11 órára már ismét mindenki házon belül végezhette ügyes-bajos dolgait.

00118005_022

Így fogadták péntek este a holland rajongók Verstappent

A Belga Nagydíj – idén még – hazai pálya Max Verstappen számára. Péntek este a Fan Zone-ban ilyen fogadtatást kapott…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Not sure you’ll fit everyone in, Max

Zene füleinknek ez a motorhang: egy 1991-es Ferrari-kör Spából

Jean Alesi 1991-es köre a belgiumi F1-es pályáról - hogy szól ez a motor?

Ollé Iván minden kétséget kizáróan bizonyítja: továbbra is lehet fotózni az Eau Rouge-ban

Péntek délelőtt komoly felháborodást keltett az F1-es fotóstársadalomban, hogy a spa-francorchamps-i pálya illetékesei biztonsági aggályokra hivatkozva meg akarták tiltani számukra az Eau Rouge-ban lévő népszerű fotósállás használatát. Az FIA közbenjárására azért született egy kompromisszumos megoldás, hogy a kecske is jóllakjon, és a látványos fotók is megmaradjanak: kijelöltek egy másik, szűkösebb területet a fotósok számára, és valamivel nagyobb szigort alkalmaztak, eszerint aki a pályaaktivitás kezdete előtt oda belép, csak a kockás zászlós leintés után távozhat onnan. Lapunk fotsa, Ollé Iván azonban ezt a legkevésbé sem bánta: az új elhelyezkedés révén kissé új szögből készülhettek a képek, amiket ide vagy a képre kattintva galériánkban is végigböngészhettek. 

ouzrkblryj9sezdr30u0_lg