DTM: Két újonc a BMW-nél
https://formula.hu/parc-ferme/16914
Két versenyző is szerepel a gyártó 2018-as felállásában, akik korábban sosem versenyeztek a német túraautó-bajnokságban. Mindketten az októberi, Lausitzringen tartott újoncteszten győzték meg a vezetőséget alkalmasságukról. Egyikük a 19 éves svéd Joel Eriksson, aki másodikként zárta a Formula-3-as Európa-bajnokságot, a másik a 27 éves osztrák Philipp Eng, aki két évig a Blancpain GT szériában szerepelt szerényebb eredményekkel, 2015-ben viszont a Porsche Supercup bajnoka volt.
Eriksson és Eng Maxime Martin és Tom Blomqvist helyét veszik át, akik négy, illetve három évet töltöttek a sorozatban, mialatt győzelmeket is szereztek. Martin elhagyja a BMW kötelékét, Blomqvist a Formula-E-ben és GT-ben képviseli tovább a márkát.
Mindkét újonc az RBM csapathoz érkezik Bruno Spengler mellé, az RMG istállóban változatlanul Marco Wittmann, Timo Glock és Augusto Farfus vezet. A BMW az első gyártó, amely bejelentette hat 2018-as versenyzőjét. Farfus a WEC-ben is indulni fog, ahova gyári GT-csapatként csatlakozik a BMW: Nick Catsburg, Antonio Felix da Costa és Martin Tomczyk társa lesz.

Mi sem lehet szórakoztatóbb annál, mint tüskés sisakkal festékes lufikat pukkasztani egy kisautóban
https://formula.hu/parc-ferme/28879
Egy hete még tanácstalanul nézte a világ, miféle őrületben vehetett részt Max Verstappen és Sergio Perez, aminek a végén a felismerhetetlenségig összefestékezve szálltak ki egy miniautó volánja mögül. Nos, megérkezett a videó, és vele a válasz!
We had a LOT of fun with @redbullracing last week! #SkyF1 | #F1 pic.twitter.com/jeN6IWEriF
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) May 5, 2021
Máris veszélybe került a beugró Török Nagydíj?
https://formula.hu/parc-ferme/28882
A Formula-1 néhány hete jelentette be, hogy a külföldről beutazók kéthetes karanténkötelezettsége miatt törölték a Kanadai Nagydíjat, s a helyére a Török GP-t rakták be június második hétvégéjére. Viszont immár az isztambuli futam megrendezését sem lehet biztosra venni, a brit kormány ugyanis nemrég Törökországot is a vörös zónába sorolta, így az onnan beutazókra tíznapos karantén vár a kormány által kijelölt hotelekben. Ez pedig komolyan érinti az F1 személyzetét, hiszen a tízből hét csapat is szigetországi bázissal bír, és bár eddig a sportesemények szereplői rendszerint kivételt képeztek az ilyen jellegű intézkedések alól, a Motorsport.com úgy tudja, a vörös zónából érkezőkre ez nem vonatkozik.
Éppen ezért az F1 egyik szóvivője az alábbi rövid közleményt adta ki a helyzettel kapcsolatban: „Tisztában vagyunk az Egyesült Királyság kormányának bejelentésével a Törökországból való beutazással kapcsolatban: vizsgáljuk a helyzetet, és a következő napokban adunk további részleteket” – fogalmazott. A Török Nagydíj sorsa tehát kérdőjeles, ahogy egyébként a május végére tervezett Bajnokok Ligája-döntő is, amelyre szintén Isztambulban kerülne sor, méghozzá két angol csapat, a Manchester City és a Chelsea részvételével.

Fotó: DPPI
Az Indy 500 első női versenyzőjéről készül a legújabb autóversenyes mozifilm
https://formula.hu/parc-ferme/28878
Frissen jelentették be, hogy film készül Janet Guthrie életéről - az 1938-ban született amerikai versenyzőnőről, aki azáltal alkotott maradandót az autósportban, hogy 1977-ben ő lett az első nő, aki kvalifikálta magát az Indianapolis 500-ra, emellett pedig az USA egy másik legendás versenyén, a Daytona 500 NASCAR-versenyen is rajthoz állt. Guthrie a női egyenjogúság fő szószólója volt az autósportban a maga idejében.
A filmvásznon Janet Guthrie-t egy Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank alakítja majd. A forgatókönyv alapjául Stephan Talty Speed Girl című könyve szolgál, aminek alapjául pedig a valóság szolgált...

Ha valakinek még az egyórás szabadedzések is túl hosszúak, íme az összefoglalók!
https://formula.hu/parc-ferme/28881
Öt teljes napot sem kellett kibírni Formula-1-es autók száguldásának látványa nélkül, a portimaói hétvége után máris itt van a barcelonai, az alábbi videókban pedig a két pénteki szabadedzés történései zanzásítva (átkattintás után):
8:00-tól Formula-E, majd jön az F1, az F3 és a TCR Europe - szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/28871
Mutatjuk a szombati autósport-menetrendet - korán kezdődik a program és bőven lesz mit nézni a nap folyamán.
Szombat (május 8.)
08:00 - 08:45 Formula-E, 1. szabadedzés
10:15 - 10:45 Formula-E, 2. szabadedzés
10:15 - 10:50 TCR Europe, Időmérő
10:35 Formula-3, 1. sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
12:00 - 13:00 Formula-E, Időmérő és Superpole
15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
15:15 TCR Europe, 1. futam
16:00 Formula-E, Futam
16:45 Formula-3, 2. sprintfutam (tv: M4 Sport, 22:30, felv.)

fotó: dppi
Az F1 bohóca saját magához hasonlította Mazepint
https://formula.hu/parc-ferme/28877
F1-es körökben keveseknek kell bemutatni Taki Inouét, aki a legtöbb pilótával ellentétben nem az eredményeivel, hanem bizarr baleseteivel, eredménytelenségével és az F1 utáni Twitter-karrierjével szerezte a legtöbb rajongót. A visszavonult japán versenyző rendre viccesen reagál a száguldó cirkusz történéseire, poénjainak központi témája pedig saját maga kifigurázása. Legújabb célpontja az idei évben sokat kritizált Nyikita Mazepin volt, aki kapcsán Inoue úgy fogalmazott: az FIA szuperlicensz-pontrendszere nyilvánvalóan teljesen hasztalan, hiszen Mazepin úgy rendelkezik érvényes autóversenyzői engedéllyel, hogy közben úgy vezet, mint Taki Inoue.
A japánnal néhány éve a formula.hu is interjút készített, ezt itt olvashatják. Természetesen szó esett arról az alkalomról is, amikor a pilótát elütötte egy orvosi autó.

Giovinazzi: Elsőre meglett a jogsim, csak a kvíz nem – Raikkönen: Vagyis nem lett meg elsőre…
https://formula.hu/parc-ferme/28874
Az idei évben újítás a versenyek előtti csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy immár fiatal rajongók is tehetnek fel kérdéseket az F1-es pilótáknak. Az Alfa Romeo párosa azt a kérdést kapta meg, hogy elsőre megszerezték-e a jogosítványukat, mire az alábbi parádés párbeszéd alakult ki Antonio Giovinazzi és Kimi Raikkönen között:
Giovinazzi: Igen. A vezetés részén elsőre átmentem, a kvíz, amit előtte kell csinálni, azon nem. Azt kétszer kellett megcsinálnom.
Raikkönen: Vagyis a válasz nem.
Giovinazzi: Nem! A vezetés része megvolt…
Raikkönen: De mindkettő kell hozzá, nem?
Giovinazzi: Igen. Oké…
Raikkönen: Mert én mindkettőn átmentem. Talán szerencse volt, de igen, meglett. Azon a napon, amikor betöltöttem a 18-at.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
F3: Haugeré a pole 0,006 másodperccel, Tóth a 27. helyen debütált
https://formula.hu/parc-ferme/28876
A Formula-3-tól megszokott módon elképesztően szorosan alakult a széria 2021-es szezonjának első időmérő edzése Barcelonában. A 30 perces, egyetlen etapos kvalifikáció pole-pozícióját a premás Dennis Hauger szerezte meg 1:32,904-es körrel, aki mögött két versenyző végzett egy tizedmásodpercen belül: a tridentes Jack Doohan hat ezredmásodperces hátránnyal a második, az MP Motorsportos Victor Martins pedig 61 ezredmásodperces hátránnyal a harmadik lett. Mick Schumacher unokaöccse, David a kilencedik, a súlyos sérüléseiből felépült Juan Manuel Correa a 13., Charles Leclerc öccse, Arthur pedig a 15. pozícióban nyitott. A Formula Renault Európa-kupából fellépett Tóth László a 27. pozíciót szerezte meg a Campos színeiben.
Az F3-as mezőnyre szombaton két, vasárnap pedig egy verseny vár. A szombati első futam rajtsorrendjét a kvalifikáció eredménye adja, de az első 12 helyezett sorrendjét megfordítják. A második futam rajtrácsát az első végeredménye alakítja, de az első 12 helyezettet szintén fordítják. Az egyetlen vasárnapi futam sorrendjét változatlanul az időmérő végeredménye határozza meg.
A széria hétvégi menetrendje itt, a magyar pilótával készült friss interjúnk pedig itt olvasható.
Az időmérő edzés végeredménye:

Dr. Helmut Marko még mindig nehezen emészti meg a McLaren rádiózását
https://formula.hu/parc-ferme/28875
Portimaóban Lando Norris kapott olyan üzenetet a csapatrádióban, hogy "ne tegyen szívességet" a mögötte érkező Max Verstappennek - ezen dr. Helmut Marko annyira felhúzta magát, hogy azóta sem tudja elengedni. Norris végül abszolút nem tartotta fel Verstappent, semmi nem történt az ügyből, de Marko ott, a futam után is kikelt magából, majd most az F1-Insidernek is erről beszélt...
"Azt az üzenetet kontextusban kell vizsgálni: Max a leggyorsabb körén volt, Sebastian Vettel pedig már amúgy is útban volt" - mondta Marko, aki szerint a Mercedes-motoros csapatok direkt hátrányba akarták hozni a Red Bullt. "Ha Lewis jött volna Norris mögött, akkor az lett volna az üzenet, hogy tegyél egy szívességet Lewis Hamiltonnak" - tette hozzá.

fotó: dppi
Lorenzo: Rossi nemcsak lassú, hanem pontatlan is
https://formula.hu/parc-ferme/28873
Egyelőre igen halovány teljesítményt nyújt 2021-ben Valentino Rossi: a Petronas Yamaha SRT rangidős versenyzője négy futam alatt mindössze négy pontot gyűjtött a katari nyitányon elért 12. helye révén – de ott is inkább az marad emlékezetes, hogy a negyedik rajtkockából indulva csúszott ki a top 10-ből. A csalódáskeltő produkció egykori yamahás csapattársa és riválisa, Jorge Lorenzo figyelmét sem kerülte el, aki a nemrég indított 99 másodperc című YouTube-elemzősorozatában így beszélt a kilencszeres világbajnokról:
„Sokkal többre számítottam tőle Jerezben, vagy legalábbis arra, hogy javulás lesz az eredményeiben. Nem sokszor mutatták a tv-ben, de abból az egyik alkalommal leszaladt a pályáról, pontatlan volt. Pedig általában ő az egyik legprecízebb motoros. De most nemcsak lassú, hanem olykor még pontatlan is a kanyarbejáratokon. Meglátjuk, meg tud-e még lepni minket.”
Lorenzo a legutóbbi műsorban beszélt még Jack Miller győzelméről is, ami azért pikáns, mert néhány hónappal korábban a közösségi médiában volt egy csörtéjük egymással: az ausztrál gyerekesnek nevezte Lorenzo Cal Crutchlow-val kapcsolatban megfogalmazott kritikáit, amire a spanyol azzal válaszolt, hogy nem ártana inkább elkezdenie versenyeket nyerni. A videó angol felirattal itt nézhető meg:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Fiától is megkapta a magáét Raikkönen a portugál balesete után
https://formula.hu/parc-ferme/28872
Már az első kör végén befejeződött Kimi Raikkönen számára a portimaói futam múlt vasárnap, miután hátulról nekiment csapattársa, Antonio Giovinazzi autójának. Az Alfa Romeo pilótája a verseny után úgy fogalmazott, egy kapcsolóval volt elfoglalva, ezért hajtott bele az olasz versenygépének hátuljába.
A Spanyol GP-t megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is jelen volt – is kérdezték Raikkönent a történtekről, aki elárulta, hogy még fiától, Robintól is megkapta a magáét otthon: „Talán az volt a legrosszabb az egészben, hogy a fiam azt mondta nekem, hogy ’mindig azt mondod nekem, hogy előre nézzek, amikor gokartozom’. Most egy kicsit visszakaptam ezt!” – mondta a 2007-es világbajnok.

Fotó: Ollé Iván
Felejtsük el a versenyzést, Tsunoda a kaja miatt élvezi az F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/28870
Parádés választ adott egy rajongói kérdésre Yuki Tsunoda. Egy fiatal néző arra volt kíváncsi, mit élveznek a pilóták az F1-ben a legjobban, mire Tsunoda azt válaszolta: a kaját. Mint kiderült, a Hondánál japán, az AlphaTaurinál olasz ételeket fogyaszthat, és ezt a változatosságot kifejezetten élvezi. Ehhez képest Max Verstappen érdektelen választ adott, ő a vezetést szereti a legjobban.
Forget the cars, forget the circuits...
— Formula 1 (@F1) May 6, 2021
Yuki's here for the food #SpanishGP #F1 @yukitsunoda07 pic.twitter.com/jnSqN4dbem
Erre reagálva az F1 posztolt egy képet egy többfogásos japán menüről, ami alapján semmi kétségünk nincs azt illetően, mennyire élvezetes lehet az étkezés az F1-es paddockban.

Tudtad, hogy rendszeresen szondáztatják az autóversenyzőket?
https://formula.hu/parc-ferme/28869
Az autósport azon kevés sportágak közé tartozik, amelyben a versenyzőknek tiltott az alkoholfogyasztás. A "doppingoláson" kapott résztvevőt azonnal kizárják a versenyből, és további szankciók sem kizártak. Legyen szó szabadedzésről, időmérőről vagy futamról, az azt megelőző három órán és az azt követő 30 percen belül bármikor megszondáztathatják a versenyzőket. További érdekesség, hogy az autó- és motorversenyzésen kívül íjászatban és karatéban is tilos az ivás - írták az FIA Instagram-oldalán. Természetesen ez alól kivétel a pódiumceremónia alatti pezsgőzés, amiatt senkit sem fognak megbüntetni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kezdődik az F1-es hétvége, íme a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/28867
Az F1 és az F3 szerepel a pénteki programban, íme a menetrend és a tv-közvetítések időpontja:
Péntek (május 7.)
10:05 - 10:50 Formula-3, Szabadedzés
11:30 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
13:35 - 14:05 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
15:00 - 16:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

fotó: dppi
Így változtak az idők során a belsőkamerás felvételek az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/28868
Egy érdekes videó arról, hogy a sportág ezen szegmense milyen fejlődésen ment keresztül. Angoltudás előny, de anélkül is értelmezhető a lényeg.
Raikkönen sapkával vigasztalja a síró kisfiút, Maldonado futamot nyer - emlékezetes pillanatok a Spanyol Nagydíjakról
https://formula.hu/parc-ferme/28866
A Formula-1 Youtube-csatornája szedett össze öt érdekes emléket - a videó a Youtube-on tekinthető meg!
Egy teljesen értelmetlen, de szórakoztató grafika: F1-es rajtrács, ahol a pilóták nők
https://formula.hu/parc-ferme/28865
Egy F1-es témájú YouTube-csatornán találtunk erre az agymenésre: elkészítettek (a bahreini hétvége alapján) egy rajtsorrend-grafikát, amelyben a versenyzők portréját nővé alakították. Íme a rajtrács Lucy Hamiltonnal, Daniela Ricciardóval, Antonia Giovinazzival és vetélytársnőikkel…
Még kevesebb lesz az előzés Barcelonában az új 10-es kanyar miatt?
https://formula.hu/parc-ferme/28864
Némileg módosult vonalvezetés fogadja a Formula-1-es mezőnyt a hétvégi Spanyol Nagydíjon: a pálya középső szektorában található egyenes végi 10-es kanyart alakították át a Circuit de Catalunyán. Korábban egy lendületes, nagy ívű kanyar volt a 10-es, hosszú ideje azonban egy élesebb és lassabb kanyart használtak helyette az F1-esek. Most ismét hozzányúltak a szóban forgó részhez, s a korábbi verzióra jobban emlékeztető, valahol a két eddigi nyomvonal között elhelyezkedő ívet rajzoltak a 10-es kanyarnak. Ezzel mindenekelőtt a bukótér méretét szeretnék növelni – elsősorban a motorosok miatt –, másfelől pedig „visszatérni a nyomvonal eredetéhez”.
Csakhogy nem biztos, hogy ez javítani fogja a versenyzést az F1-ben – Lando Norris szerint legalábbis nem tesz jót az előzéseknek, hogy immár nem egy kemény féktáv előzi meg a 10-est: „Kissé furcsa kanyarnak tűnik. A 10-es kanyar volt talán az egyetlen előzési lehetőség az 1-es kanyaron kívül, most viszont nem úgy tűnik, mintha komoly féktáv lenne előtte” – mondta el a McLaren britje a RaceFans.net szaklapnak.

A barcelonai pálya másik vitatott része az utolsó kanyar előtti szakasz, ahol szintén egy gyorsabb szekciót váltott fel több éve egy sikán. Pierre Gasly szerint jobb lenne visszatérni a régi változathoz (ahogy azt a MotoGP-sek már megtették): „Szerintem mindig jobb a nagy tempó, főleg ezekkel az autókkal. Sokkal inkább úgy érezzük, hogy a határon megyünk, több adrenalin szabadul fel, és jó lenne lecserélni ezt az utolsó, lassú kanyart” – vélekedett a francia, Norris azonban ezzel sem ért egyet: szerinte a nagy tempójú jobbosban nehezebb lenne egymást követni a jelenlegi autókkal.
Back to classic painting at the new Turn 10!#F1 #SpanishGP pic.twitter.com/9BGSODDD5N
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) May 4, 2021
Schumacher előz egy kanadait a Williamsben – ilyet már láttunk!
https://formula.hu/parc-ferme/28863
Nem tudtuk nem megválasztani a hétvége pillanatának ezt a jelenetet – s ennek kapcsán arról is beszéltünk, hol jár most a Haas, Schumacher és Mazepin. Mindez 45:18-tól hallgatható a podcastben.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Három év után újra Spanyolországban versenyez Alonso – de üres lelátók előtt
https://formula.hu/parc-ferme/28862
A kétszeres világbajnok utoljára a 2018-as Spanyol Nagydíjon versenyzett hazai közönség előtt: az F1-től távol töltött időszakban sem szerepelt hazájában, mivel a WEC-nek nincsen spanyol fordulója. Hétvégén visszatér Barcelonába, de bánatára az otthoni rajongósereg továbbra sem láthatja: bár a verseny nem lesz zárt kapus, a helyi rendeletek értelmében mindössze ezer néző lehet a lelátókon, ráadásul csak vasárnap (mivel akkortól lép hatályba az enyhítés), ez pedig messze van a megszokott sok tízezres tömegtől.
„Igazán sajnálatos lesz úgy versenyezni otthon, hogy nem lesznek rajongók a lelátókon” – idézi a RaceFans.net Alonsót. „A Formula-1 a rajongóival igazán különleges, de még különlegesebb, ha hazai rajongókról van szó. Emlékszem, mennyire támogatók és szenvedélyesek voltak a spanyol szurkolók a múltban, ezért hiányozni fognak a hétvégén. Amikor versenyzünk, átérezzük a minket támogató rajongók érzelmeit. Remélem, hogy hamarosan visszatérhetnek a futamokra, addig is azonban jó műsort szolgáltatunk számukra, amit otthonról figyelhetnek.”
Alonso pechje, hogy jelen állás szerint épp Spanyolország után engedik be nagyobb számmal a nézőket: Monacóban 7500 rajongó lehet jelen. Júliusban pedig a Brit Nagydíj már teltházban bízik – természetesen a befogadó ország járványhelyzetén múlik, hol mennyi néző lehet jelen.










