DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

Gyorshír: Jean Todt bejelentette, ismét indul az elnöki posztért

Harmadszor is megpályázza az FIA elnöki pozícióját Jean Todt, aki ezt közösségi oldalán az FIA tagjainak küldött levelének közzétételével jelentette be - mint elmondta, programját a következő hónapokban ismerteti majd.

Fájó döntés: kénytelen eladni ikonikus bázisát a McLaren

Nem 2020 a Formula-1 három legrégebbi csapatának éve: a Ferrari fennállása 1000. futamát története egyik legnagyobb mélypontján kénytelen ünnepelni, Frank és Claire Williams éppen most vonult ki a kezdetek óta a család által gondozott istálló életéből, a McLarennek pedig meg kell válnia talán legfőbb jelképétől, a Wokingban, festői környezetben felépült főhadiszállásától, a McLaren Technology Centre-től. A jó hír az, hogy csak papíron, hiszen annyi történt, hogy a McLaren Csoport eladásra bocsátotta a létesítményt, de olyan feltételek mellett, hogy az új tulajdonos égisze alatt az istálló és a cég többi részlege továbbra is zavartalanul folytathassa a munkát az épületben.

Mindez a McLaren által tavasszal bejelentett, a világjárvány határása szükségessé vált megszorítási csomag része, amelynek keretében korábban már bejelentettek egy 1200 fős leépítést is a cégen belül. A csapat most a Colliers ingatlanközvetítő-céget bízta meg azzal, hogy találjon egy vásárlót az MTC-re, akivel aztán egy eladás-visszabérlési szerződés megkötésével a McLaren továbbra is az épület lakója maradhat, a dolgozók pedig mit sem érzékelnek majd a tulajdonosváltásból a napi munkájuk során. A cég ezzel a lépéssel is komoly megtakarításokat céloz meg, ezen felül pedig a versenycsapatból egy kisebb tulajdonrészt is eladásra bocsát.

A McLaren Technology Centre a hozzá tartozó mesterséges tóval még a vállalat előző vezérigazgatója, Ron Dennis felügyelete alatt épült, 2003-ban költözött be ide az F1-es csapat. Az ultramodern létesítmény több szempontból is úttörőnek számított, 2011-ben például az itt használt technológiák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a McLaren váljon a Formula-1 első szénsemleges csapatává.

Ehjh5enX0AI7iHm

Merre tovább Sergio Perez? Két kiscsapat és egy szenzáció a jelöltek között!

Nem mehettünk el szó nélkül a szerda esti és csütörtök reggeli bombabejelentések mellett, azt is fejtegettük, hogy hol köthet ki az események után Sergio Perez. A vonatkozó részt 17:37-től hallhatjátok, ha ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

A pénteki autósport-program és a tv-közvetítések:

09:35 - 10:20 Formula-3, 1. szabadedzés 

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

11:00 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

12:55 - 13:40 Formula-2, 1. szabadedzés 

13:00 - 13:45 DTM, 1. szabadedzés 

14:05 - 14:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

14:10 - 14:40 TCR Europe, 1. szabadedzés 

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

15:00 - 16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

16:20 - 16:50 TCR Europe, 2. szabadedzés 

16:30 - 17:00 DTM, 2. szabadedzés 

17:00 - 17:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, szombat 05:35, felv.)

17:00 - 17:45 WTCR, 1. szabadedzés 

mugi_1

fotó: dppi

Vettel és Perez: Nemcsak a bejelentések tartalma, hanem módja is több mint beszédes…

Nem mehettünk el szó nélkül a szerda esti és csütörtök reggeli bombabejelentések mellett, podcastgárdánk alaposan kivesézte Sergio Perez távozását és Sebastian Vettel érkezését a Racing Point/Aston Martinnál - valamint a bejelentések igencsak árulkodó módját is... A vonatkozó részt 3:20-tól hallhatjátok, ha ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Enzo Ferraritól Charles Leclerc-ig – gyorstalpaló a Ferrari történelméből

Az 1000. Formula-1-es nagydíját futja a hétvégén Mugellóban a Ferrari, ennek apropóján az F1 YouTube-csatornája összeállítást készített a patinás maranellói alakulat történelméből, kezdve az alapító Enzo Ferraritól a V12-es motorokon át a világbajnoki címeket halmozó versenyzőkig (a videó átkattintás után indul!):

 

Vettelre ez az egyedi rendszámú Aston Martin vár

Egy frappáns húzással táplálja az egyébként is nagy lángon élő Sebastian Vettel-Aston Martin összeborulás sztoriját a Racing Point. Az F1-es csapat - ami jövőre válik a brit autógyártó gyári istállójává - megmutatta a világnak, épp mi parkol az Aston központja előtt. Nézzétek a rendszámot!

Honnan tudta egy mezei F1-es Monzában, hogy bezárták a bokszutcát?

Az Olasz Nagydíjon George Russell azon versenyzők közé tartozott, akik – a büntetést kapó Lewis Hamiltontól és Antonio Giovinazzitól eltérően – észlelték, hogy bezárták a bokszutcát, ezért tilos behajtani oda. A Toszkán Nagydíj sajtótájékoztatóján Russell felidézte találkozását a behajtást tiltó X-szel:

„Egy nagy piros kereszt nekem azt jelenti, hogy ne menj be. Az igazság az, hogy még sosem láttam ezt a keresztet. Amit láttam már azon a két panelen, amikor a célegyenesben történt baleset, az két nyíl volt, ami azt jelentette, hogy menj keresztül a bokszutcán. Ebből feltételeztem, hogy a bezárt bokszutcát jelenti. A szabályról tudtam, nyilván az utóbbi években nem hallottunk róla, mert ritkán van szükség rá. Tehát józan ésszel következtettem ki, hogy őszinte legyek” – mondta Russell, aki megvédte az első helyről tilosba hajtó Hamiltont:

„Láttam Lewisról a videót. Szerintem ha valaki nem arra néz, hanem a bokszbejáratra összpontosít és a csapattagokkal beszél, akkor érthető, hogy ez történik. Furcsa körülmények voltak” – fogalmazott a Williams pilótája az online sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is a meghívottak között volt.

Hiába Mercedes, még a biztonsági autó is vörösbe öltözik a hétvégén

Még az egyik legnagyobb rivális márka is fejet hajt a Ferrari 1000 nagydíjas mérföldköve előtt: a Toszkán Nagydíjon még a safety carként funkcionáló Mercedes AMG is vörös festést kap!

 

Pozitív koronavírustesztet produkált a Moto2 egyik vb-esélyese

Bár hivatalos közleményt erről még nem adtak ki az illetékesek, egybehangzó értesülések szerint pozitív lett Jorge Martin koronavírustesztje. A Moto2-ben szereplő spanyol motoros a hétvégi San Marinó-i Nagydíj előtti szokásos teszten vett részt, amikor pozitív eredményt produkált. Az előírások értelmében természetesen azonnal karanténba vonult a motoros, s ha a második tesztje sem lesz negatív, ki kell hagynia az első misanói hétvégét – igaz, arra van esély, hogy a jövő hétvégi második fordulón már részt vehet.

Nagyon nem mindegy Martin szempontjából, hogy hány versenyen nem állhat rajthoz, hiszen a Red Bull KTM Ajo versenyzője harcban van a vb-címért is: jelenleg a harmadik a tabellán, de hátránya csak nyolc pont az éllovas Luca Marinivel szemben. Martin egyébként jó eséllyel jövőre már a MotoGP-ben indulhat: a pletykák szerint a Pramac Ducati vetette ki rá a hálóját.

FRISSÍTÉS: Csütörtök 14 óra után az Ajo csapat megerősítette, hogy Martin pozitív koronavírusteszt miatt kihagyja a San Marinó-i GP-t. A Dorna egyúttal bejelentette, hogy egy másik csapat szerelője is ugyanígy járt. Martin az első vb-motoros, aki elkapta a fertőzést.

martin-dppi-moto2

Nem sajnálja Leclerc-t Norris

A mezőny fiatal generációjának két tagja, Lando Norris és Charles Leclerc ellentétes szezont fut: míg a másodéves brit a McLarennel nagyot lépett előre újonc évéhez képest, megszerezte első dobogóját és a top ötben áll az összetettben, addig a tavaly két nagydíjat is megnyerő ferraris monacói hétvégéről hétvégére újabb mélységeket él meg. Norrist azonban nem indítja meg Leclerc szenvedése – mikor megkérdezték, együttérez-e társával, így válaszolt:

„Nem, ez már csak így megy. Miért is kellene? Megtapasztalta a győzelmeket és dobogókat tavaly, amit nem mondhatnak el sokan magukról. Most egyszerűen rosszabb évük van bizonyos körülmények miatt, amelyeknek hatásuk van arra, hogy nincs olyan jó autójuk. Nem megy nekik úgy, ahogy mindenki várná tőlük” – mondta a Sky Sportsnak Norris, célozva a 2019-es Ferrari szabálytalanságára vonatkozó gyanúra is.

A 20 éves pilótának jövő évi mclarenes csapattársa, Daniel Ricciardo formájáról is megvan a sajátos véleménye: „A Renault-ban is jó előzéseket hozott össze, de semmi olyat, mint a Red Bull-lal. Érdekes, hogy aki a Red Bullban ül, mindenki hősnek tűnik. Pierre is annak tűnt az előzéseivel, Alex szintén, Max, Sebastian és Daniel is” – fogalmazott nem feltétlenül teljes komolysággal Norris.

Telepakolta a sisakját a Ferrari legendás autóival Leclerc Mugellóra

A maranellóiak 1000. Formula-1-es nagydíja kapcsán Charles Leclerc is különleges bukófestéssel készült: az 1000-es szám és az olasz nemzeti színek mellett a patinás istálló korábbi legendás F1-es versenygépei tűnnek fel a dizájnban az 1950-es évektől kezdve egészen Kimi Raikkönen legutóbbi vb-címet nyerő autójáig.

 

Merre tovább, Pierre Gasly? Albon lőné magát a Red Bull-visszatéréssel?

Az Olasz Nagydíjat kiértékelő podcastadásunk hallgatóinak előre szólunk: szóviccbűnözésre is készüljenek! A vonatkozó rész 26:25-től indul - ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

De mit csinált a Ferrari az a 27 F1-es verseny alatt, amin nem volt ott?

Bojkottált, fukarkodott, felhúzta a fehér zászlót vagy éppen gyászolt - számos különféle oka volt annak, hogy Enzo Ferrari miért nem utaztatta el csapatát arra a valamivel több mint két tucatnyi F1-es állomásra, amelyekről hiányzott a mezőnynek a kezdetek óta részét képező alakulat. Ezeket a különös eseteket gyűjtöttük össze az Autósport és Formula Magazin legújabb számában a Ferrari közelgő 1000. futamának apropóján. 

 

czbmz8ituca6nhwd94t8_lg

Kilenc világbajnokával kezdi meg az ünnepi hétvégét a Ferrari

Fennállása 1000. F1-es világbajnoki versenyhétvégéjére készül a mugellói Toszkán Nagydíjon a Ferrari, ennek jegyében pedig történelemleckét ad a sport legrégibb csapata. Kezdésként közösségi oldalán a Ferrari megemlékezett arról a kilenc versenyzőről, akik 15 alkalommal egyéni világbajnoki címet szereztek autóikkal. Az alábbi képeken Alberto Ascaritól Kimi Raikkönenig mindannyiuknak áttekinthetjük a maranellóiakkal elért eredményeit, és egy-egy jelzőt is kaptak.

 

Alberto Ascari - Az első bajnokunk

1ascari

 

Juan Manuel Fangio - A történelemcsináló

2fangio

 

Mike Hawthorn - Nem is rossz olyasvalakitől, aki csak véletlenül lett versenyző

3hawthorn

 

Phil Hill - Az ember, aki hozzásegített az első konstruktőri címünkhöz

4hill

 

John Surtees - Aki világbajnok lett két- és négykeréken is

5surtees

 

Niki Lauda - A sport legnagyobb visszatérője, egy igazi harcos

6lauda

 

Jody Scheckter - Enzo Ferrari kiválasztottja

7scheckter

 

Michael Schumacher - Az ember, aki átírta a rekordkönyveket

8schumacher

 

Kimi Raikkönen - Hideg, mint a jég

9raikkonen

A ralikrossz jövője: Újabb elektromos autó debütál a versenypályán

A WRX lettországi fordulóján, Rigában újra pályán lesz az elektromos géposztály, a Projekt E. A Ken Block által megnyert történelmi első versenyen Svédországban három Ford Fiesta versenyzett, szeptember 19-20-án pedig egy Citroen C3 ERX is indul a mezőnyben. A francia autóhoz francia pilóta dukál Cyril Raymond személyében.

A versenygép a világ első R5-ösön alapuló elektromos versenyautója, melyet a Ford Fiesta ERX-hez hasonlóan a Projekt E mögött álló STARD – Manfred Stohl cége – fejlesztett a Citroen Racing támogatásával. A négykerékhajtású C3-at a Projekt E 450 kW (613 lóerő) összteljesítényű három elektromotorja hajtja, melyek 1002 Nm nyomaték azonnali leadására és 240 km/h csúcssebességre képesek. Az autót fotón egyelőre nem mutatták meg. (A képen az alapot jelentő Citroen C3 R5.)

A pilóta, Cyril Raymond neve jól cseng a ralikrossz világában, az RX2 kétszeres bajnoka, aki 2019-ben a WRX-ben versenyzett a GCK Academy Renault Cliójával, a pontversenyben pedig 13. helyen végzett.

Gasly ott van Hamilton és Verstappen sarkában az idei F1-es erősorrendben

A Formula-1 hivatalos weboldalának értékelése szerint Pierre Gasly és Carlos Sainz is maximális, 10-es osztályzatot érdemel a hétvégi Olasz Nagydíjára - Lance Stroll 8,4-et, Lewis Hamilton 8.2-t kapott, Lando Norris 8,0-val, Kimi Raikkönen pedig 7,8-cal követte őket. Mindezek után az egész éves erősorrend úgy néz ki jelenleg, hogy:

image

A Ferrarinál még keresik a fékhiba okát

Sebastian Vettel egy furcsa fékhiba miatt esett ki a hétvégi Olasz Nagydíjon, a Ferrari pedig a Brembo szakértőivel együtt már hétfőn elkezdte megvizsgálni, hogy mi történhetett - egyelőre azonban ez nem derült ki. Igyekeztek lemodellezni az ottani körülményeket, de nem megy könnyen a felderítés, a Scuderia egy közleményben tudatta, hogy még zajlik - mint mondták, az első fékek működtek, a hátsók viszont nem, de nem tudják, hogy ezt mi okozta. Az előttünk álló hétvégéig viszont muszáj lenne kideríteni, hogy mi történt...

vet_3

fotó: dppi

Ismerkedjünk meg a mugellói pályával – az útikalauz: Esteban Gutierrez

Először rendeznek F1-es futamot a toszkán pályán, így a Mercedes tesztpilótája a szimulátoron keresztül mutatja be nekünk a főként MotoGP-versenyeiről ismert helyszínt (ahol – ha kicsit élcelődni akarunk a spanyolajkúak kiejtésén – „nagy sebességű csirkék” is találhatók):

 

A harmadik legfiatalabb dobogó, a tíz év óta legszorosabb befutó és a valaha volt leggyorsabb kör!

És ez csak néhány azon statisztikai különlegességek közül, amelyeket az F1-es Olasz Nagydíj őrülete szállított. Továbbiak az alábbi videónkban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Az Olasz Nagydíj hétvégéje elhozta a harmadik legfiatalabb dobogót, a tíz év óta legszorosabb befutót és a valaha volt leggyorsabb kört! #ItalianGP #F1 #autósportésformulamagazin

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Állt már valaki ennyire unott arccal F1-es dobogón, mint Lance Stroll?

Legutóbbi podcastadásunkban természetesen az őrült Olasz Nagydíj történéseit veséztük ki, és nem mentünk el szó nélkül a harmadik helyen záró kanadai mellett sem... Az adás vonatkozó része 56:30-tól hallható - ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!