Elkészült a szezon leghíresebb futamgyőztesének agyagportréja
https://formula.hu/parc-ferme/12060
Az Indy 500 győzteséről van szó, akit az év hátralévő részében mindig a tenyerén hordoz az USA autósportjának világa. A győztes arcképe hagyományosan mindig rákerül a Borg-Warner trófeára, vagyis a futamot megnyerő pilótának járó hatalmas serlegre. Idén tehát Alexander Rossinak kellett modellt ülnie, amíg az IndyCar agyagszobrásza, Will Behrends megalkotta arcképének szinte tökéletes mását. A már Rossi fejével kibővített új Borg-Warner trófeát december 7-én mutatják be.


Idén már nem lesz kanyarban is DRS Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/22555
2018-ban az FIA próbálkozott azzal a Brit Nagydíjon, hogy három DRS-zónát is kijelölt a pályán, a harmadik azonban a gyors jobbkanyaron, az Abbey-n át vezetett, ez pedig meglehetősen veszélyesnek tűnt, mert több autónak sem volt elég leszorítóereje ahhoz, hogy nyitott hátsó szárnnyal átmenjen rajta és a pilóták szerint ez egyszerűen értelmetlen rizikót jelentett - Romain Grosjean és Marcus Ericsson is balesetet szenvedett emiatt.
Idén azonban eltörlik ezt a zónát, ismét csak a Hangar és a Wellington egyenesekben lehet majd használni a DRS-t - igaz, az FIA ezt csak részben indokolta a veszéllyel, inkább azt emelte ki, hogy nem adott plusz előzéseket ez a módosítás, úgyhogy nincs értelme erőltetni.

fotó: dppi
Kicsit másképp reagált a McLaren-szerződésre Norris és Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/22553
A McLaren kedd este bejelentette, hogy 2020-ban is Carlos Sainz, illetve Lando Norris lesz a két pilótája, a spanyol és a brit pedig ugyanazt a videót osztotta meg közösségi oldalán, igaz, nem ugyanazzal a szöveggel. Sainz azt írta hozzá, hogy "Alig várom a következő évet egy nagyszerű csapattal. Gratulálok Lando Norrisnak a szerződése megújításához!", míg Norris azt, hogy "Nagyon boldog vagyok, hogy bejelenthetem, jövőre is a McLarennél maradok! Annak nem örülök annyira, hogy Carlos is itt lesz, de nem sikerülhet minden"...
Looking forward to another year with this great team. Congrats @LandoNorris on the renewal! // Con ganas de un año más en este gran equipo. Felicidades Lando por la renovación! @McLarenF1 @EG00 #carlo55ainz pic.twitter.com/LvqmwqDyhe
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) 2019. július 9.
Really happy to announce I’m staying with @McLarenF1 next year! Not so happy about Carlos still being around, but you can’t win them all pic.twitter.com/0cEpVKE8BY
— Lando Norris (@LandoNorris) 2019. július 9.
Max már a maximális teljesítményt nyújtja?
https://formula.hu/parc-ferme/22550
A két Mercedes-pilóta mögött a harmadik helyen áll a tabellán, kíméletlenül lecsap a Ferrari hibáira, ő maga pedig több mint egy éve nem követett el látványosabb baklövést. Max Verstappen eközben már a Honda-motort is győzelemre tudta vezetni, így felmerül a kérdés, hogy elérte-e már személyes csúcsteljesítményét, és hogy mi mindenre lenne ez elég egy bajnokesélyes autóban. Ezt fejtegettük az Autósport és Formula Magazin legújabb számába.

Most már az F1 saját zeneválogatásába is belehallgathatsz!
https://formula.hu/parc-ferme/22549
A Liberty Media rájött, mire van szükség ahhoz, hogy még több néző élvezetet találjon a Formula-1-ben: bemutatták a világbajnokság első, saját, hivatalos, egyedi playlistjét. Egyelőre két album található az F1 profilja alatt Spotify-on, amelyre ingyenesen regisztrálhat bárki - az egyiken 50, a második 11 zeneszámot tartalmazó gyűjtemény érhető el. A nyitózene persze mi más is lehetne, mint a pár hónapja bemutatott hivatalos F1-es zene, a The Chemical Brothers által megalkotott We've Got To Try. A Liberty ígérete szerint a szezon során új gyűjtemények, új zenék is felkerülnek majd a csatornájukra.

Az MNASZ elnöke is szurkol az égő autóból kimentett versenyzőknek
https://formula.hu/parc-ferme/22548
"Hajrá Kata, Hajrá András drukkolunk Nektek a gyors felépüléshez!
A Veszprém Rallye első gyorsasági szakaszán a Neukirchner András - Pardi Kata kettős - akik egyébként vezették a bajnokságot - balesetet szenvedtek, autójuk fának csapódott, majd kigyulladt. Kata a kigyulladó autóban maradt, András az autó mellett esett össze. A balszerencsés baleset közélében tartózkodó nézők egy csoportja hősies tettet hajtott végre, életüket kockáztatva Pardi Katát kimentették az égő roncsból! Azóta a hírek szerint mindkettejük állapota stabil és túl vannak a nehezén.
Aggódó versenyzők, teljes autósport társadalom és magam nevében mielőbbi felépülést és jobbulást kívánok nekik!
Köszönöm a hősöknek, hogy helyén volt a szívük és megmentették Kata életét. Köszönöm a mentésben résztvevők helytállását, a mentősök, tűzoltók és rescue csapat munkáját!" - írta közösségi oldalán Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.
Ember a pályán, bokszutcai győzelem és hasonló pillanatok a Brit Nagydíjakról
https://formula.hu/parc-ferme/22547
Az egyik legnagyobb múltú Formula-1-es verseny történetéből a szerkesztők könnyen találtak öt sokkoló jelenetet: nyolcas ütközés és Ferrari-dráma is közéjük fért.
(Mivel a videót a Formula-1 töltötte fel, YouTube-ra átkattintás után indul.)
Szombaton még a pozícióját védte, hétfőn már a diplomamunkáját
https://formula.hu/parc-ferme/22542
Kijelenthetjük, hogy utóbbiban sikeresebb volt Gosia Rdest, aki a W Series norisringi futamán előkelő rajthelyezése után is körhátrányban ért célba egy kényszerű szárnycsere és egy bokszutcai gyorshajtás után, bánatát azonban két nap múlva feledtette a krakkói Jagelló Egyetem. A 26 éves lengyel lánynak a telemetria elemzését hamar PowerPoint prezentációra kellett cserélnie, ám hétfőn büszkén újságolta, hogy sikerrel vette az akadályt és 5-ös érdemjeggyel megszerezte mesterszakos diplomáját - méghozzá már a másodikat!
Ki mondja, hogy a versenyzőknek nincs idejük tanulni?

Bemutatkozott az autó, ami versenyezni fog a Himaláján és a sarkvidék jegén
https://formula.hu/parc-ferme/22544
Ezen a hétvégén ha valaki valamit meg akart mutatni az autósportban, azt a Goodwoodi Sebességfesztiválon tette. Pontosan így járt el a Formula-E-ből kinövő, első szezonját 2021-ben útnak indító Extreme-E is, amely világújdonságként a Föld környezetpusztulás által legveszélyeztetettebb helyszínein fog versenyezni, és teszi mindezt környezettudatos módon. Az SUV-szerű autó most mutatta meg magát először a nyilvánosságnak, miközben Mikaela Ahlin-Kottulinsky teljesítette vele a híres hegyi menetet. Úgy tűnik, a svéd versenyzőhölgy komolyabban elkötelezte magát az új sorozat mellett, hiszen hamarosan egy gumitesztet is teljesít az autóval, amit Odyssey 21 névre kereszteltek. Az abroncsokat a Continental szállítja.
Up the hill we go! The Odyssey 21's first public outing at Goodwood Festival of Speed! pic.twitter.com/v3Dd1i3AvK
— Extreme E (@ExtremeELive) July 6, 2019
Versenyhétvégén ül kézi vezérlésű autóba Robert Wickens
https://formula.hu/parc-ferme/22543
Bár szépen halad a tavaly az IndyCar poconói futamán gerincsérülést szenvedett Wickens felépülése, lábainak érzékenysége még messze van attól, hogy egy autó pedáljait magabiztosan kezelni tudja. A kanadai így is megragadta a lehetőséget, hogy balesete óta először nyilvánosan volán mögé üljön: az IndyCar következő, számára hazai, torontói futama előtt megtesz majd egy bemutatókört egy Honda Acura NSX volánja mögött, amelyet teljesen kézi vezérlésűre alakítanak át számára. Az eseményre most vasárnap, július 14-én kerül sor, amit Wickens az alábbi videóban jelentett be, és olyan izgalmas fejleménynek tartja, mint amikor balesete után először lábra állt.
I’M GETTING BACK IN A CAR! I’ll be doing the parade lap for the @hondaindy! This is just amazing and couldn’t happen without the help of @arrowelectronics installing the hand controls and @HondaRacing_HPD trusting me with such an awesome car! #IndyTO #ArrowDriven #SCIrecovery pic.twitter.com/mmaTIlrxCW
— Robert Wickens (@robertwickens) July 8, 2019
A DTM betétprogramként versenyezne Monacóban?
https://formula.hu/parc-ferme/22546
A DTM főnöke, Gerhard Berger a Norisringen – a német túraautó-bajnokság egyetlen utcai versenyén – vendégül látta II. Albert monacói herceget, és azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy szívesen elvinné a szériát Monte-Carlóba a közeljövőben.
„Elég jók a kapcsolataim ott, talán egy nap betesszük a lábunkat” – mondta Berger. Az osztrák elve, hogy a DTM sosem lehet betétprogram egy hétvégén a fő attrakció mellett, de hajlandó lenne másodlagos szerepet játszani a Formula-1 mögött, ha a hercegségről van szó. „Monaco esetében kivételt tennék” – fogalmazott.

Meghalt a Cyan Racing 21 éves szerelője Vila Realban
https://formula.hu/parc-ferme/22541
Bár a magyarok számára Michelisz Norbert, a portugáloknak meg Tiago Monteiro győzelme miatt marad emlékezetes a WTCR portugáliai hétvégéje, mindezek árnyékában egy szörnyű tragédia is történt a pályán. A svéd csapat vasárnap reggel tudatta a világgal, hogy előző este elveszítették egyik fiatal munkatársukat. A 21 éves brit állampolgár a paddockban lett rosszul, és bár a mentők hamar a segítségére siettek, már nem tudták megmenteni az életét, és egy közeli kórházban meghalt. Emlékére a vasárnapi első verseny előtt egyperces gyászszünetet tartott a WTCR mezőnye a rajtrácson.

Ők öten mentették meg a sérült raliversenyzőket Veszprémben
https://formula.hu/parc-ferme/22545
A hétvégi Veszprém Ralin balesetet szenvedett Neukirchner András és Pardi Kata párosa, akik autója az ütközés után kigyulladt. Hősiesen helytálló nézők siettek a helyszínre, akik a pilótát – még kiszállt a járműből, de összeesett – elhúzták a lángoló autótól, a bent rekedt navigátort pedig kiszabadították.
A történtek után a közösségi médiában keresni kezdték a példásan reagáló nézőket, és végül meg is találták a képen látható Novák Eriket és Kucsera Antalt, akik saját testi épségüket kockáztatva mentették ki a navigátort. Ahogy Novák Erik elmondta a Race1.net-nek, nem csupán ketten segítettek, társaiknak is kijár minden elismerés:
„Öten voltunk összesen. Katát Antallal mentettük ki a roncsból. Wolf Rita, a menyasszonyom már a mentőket hívta közben. Testvére, Kitti azonnal abban segített, hogy az égő autótól minél távolabb kerüljenek a sérültek. Végül apósom, Wolf Péter elrohant a terepjárónkhoz a csákányért, ami egy munka után még ott volt a platón. De a "B" tervre már nem volt szükség. Még egyszer mielőbbi felépülést, szorítunk, és néha kérünk tájékoztatást, hogy vannak!” – mesélte el a történetet a ralirajongó, akinek és társainak örökké hálás lehet a két versenyző és szeretteik.

Mi a harci helyzet a magyar ralikrosszban?
https://formula.hu/parc-ferme/22538
Ismét RabócsiRing: a hagyományoknak megfelelően húsvét után pünkösdkor újra a máriapócsi pálya fogadta a magyar ralikrosszosokat. A nap végén a nézősereg előtt épp azok futottak be győztesként, akik előtte a Kakucsringen is. Saját kategóriájában ismét Kárai Tamás, Csucsu és Szikszai Bészi győzött.
Az AFM Motorsporthíradó júliusi adása egészében itt tekinthető meg.
Hátborzongató, ahogy az egész amfiteátrum énekli a portugál himnuszt Monteirónak
https://formula.hu/parc-ferme/22540
Valószínűleg nem sok olyan esemény lesz 2019 során az autósportban, amelynek az érzelmi töltete felér majd a WTCR Vila Real-i harmadik futamát követő ünnepléssel. Tiago Monteiro először nyert a túraautós csúcskategóriában - sőt, először végzett egyáltalán a 6. helynél előrébb - azóta, hogy 2017-ben a barcelonai teszten elszenvedte súlyos fejsérüléssel járó balesetét, amelyből felgyógyulása több mint egy évig tartott. A portugál nem először nyert hazai pályán, megtette ezt már 2016-ban is, de most még az akkorinál is jóval nagyobb ünneplés övezte sikerét, ami egyben a visszatérését, feltámadását, teljes felépülését is szimbolizálta. A 42 éves portugál egy zászló és két gyereke társaságában állt a dobogó tetején, miközben az amfiteátrumszerű nézőtérről a rajongók teli torokból végigénekelték neki a nemzeti himnuszt, az A Portuguesát. Elképesztő.
We love you Portugal! #WTCR pic.twitter.com/Va7wt5TRbf
— FIA WTCR / Oscaro (@FIA_WTCR) July 7, 2019
Extraordinary. What a way to end the day. @Tiagosworld18 = home winner pic.twitter.com/4LfbBdGrcG
— Honda Racing WTCR (@hondaracingwtcr) July 7, 2019
Sainz is jelen volt Goodwoodban, ahol 50 éves gépszörnyet hajtott meg
https://formula.hu/parc-ferme/22539
Egy McLarent terelt végig a pályaszakaszon, de nem csapata egyik Formula-1-es masináját, hanem a Can-Am bajnokságban 1970-ben szereplő M8D-t, amelynek V8-as Chevrolet-motorját öröm volt hallgatni. Az idei Sebességfesztivál helyszíni beszámolóját itt találjátok.
A kis Raikkönen már motorozik
https://formula.hu/parc-ferme/22535
"Következő generáció" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi videót Kimi Raikkönen. Minden bizonnyal fiáról, Robin Raikkönenről van szó.
Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/22534
A műsorban látható beszáló a WRX és a ralikrossz-ob futamairól, a Swift Cup Europe és a kamion-Eb eseményeiről, stúdióvendégünk pedig ezúttal Kiss Norbi volt.
Megköszönte, hogy a nézők megmentették a felesége életét
https://formula.hu/parc-ferme/22537
Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt a vasárnapi Veszprém Ralin, ahol a hősiesen cselekvő nézőkön múlt az, hogy nem történt tragédia. A történet ezen a linken olvasható. Most a kimentett navigátor férje, Keszthelyi Róbert üzenete kering a Facebookon:
"Sziasztok! Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. Bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, gerince nem sérült. Így fog nem sokára mosolyogni mint a képen. A HŐSŐKNEK köszönöm amit tettek, és megmentették a feleségem életét. Különösen Novák Eriknek. Ha lehet ne a tragédiát és az égő autót posztoljátok hanem egy jó kívánságot a Katának és egy képet inkább róla. Úgy gondolom “ emberibb”. Köszönettel mindenkinek aki aggódik érte."
Mi is teljes és mielőbbi felépülést kívánunk Neukirchner Andrásnak és Pardi Katának!

A ralikrosszban bármi megtörténhet, bizonyította a hétvégi verseny Höljesben
https://formula.hu/parc-ferme/22536
A kockás zászlóig tartó csatát hozott a ralikrossz-világbajnokság svéd fordulójának döntője. A szabadkártyásként szponzorok nélküli, fehér Forddal rajthoz álló helyi erő, Sebastian Eriksson már azzal nagy meglepetést okozott, hogy az élmezőnyben autózott a kvalifikációs futamokon, majd pole-pozíciót szerzett a hatfős döntőre. A fordost eltalálták hátulról az első kanyarban, az utolsóban pedig a bajnoki esélyes Kevin Hansen pöckölte meg: Eriksson azonban megfogta az autót, és beugróként győzelmet szerzett a világbajnokságon!
A bajnokság vezetését átvevő Kevin Hansen mögött a szintén nem állandó jelleggel, csak kiválasztott versenyeken induló Reinis Nitiss szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót. Szabó Krisztiánnak viszont peches hétvégéje volt, egy bosszantó technikai hiba és egyéb balszerencsés fordulatok miatt csupán 17. lett Svédországban.
A WRX höljesi döntője:
Dzsudzsák Balázzsal lábteniszezett a magyar ERC-pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/22533
"Norbinak - kedvenc sportjához, a lábteniszhez - illusztris ellenfele is akadt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsi - Dzsudzsák Balázs - személyében. :) Ja!! Hogy ki nyert?! :) Azt nem áruljuk el. :D Azért bennünk is van sporttársi szolidaritás..." - írta az alábbi képhez Herczig Norbert csapata, a MOL Racing Team.
