Elkészült a szezon leghíresebb futamgyőztesének agyagportréja
https://formula.hu/parc-ferme/12060
Az Indy 500 győzteséről van szó, akit az év hátralévő részében mindig a tenyerén hordoz az USA autósportjának világa. A győztes arcképe hagyományosan mindig rákerül a Borg-Warner trófeára, vagyis a futamot megnyerő pilótának járó hatalmas serlegre. Idén tehát Alexander Rossinak kellett modellt ülnie, amíg az IndyCar agyagszobrásza, Will Behrends megalkotta arcképének szinte tökéletes mását. A már Rossi fejével kibővített új Borg-Warner trófeát december 7-én mutatják be.


Már most bejelentették az első 2020-as futamok abroncskínálatát
https://formula.hu/parc-ferme/23956
A Pirelliről nem lehet elmondani, hogy ne gondolkodna előre: az abroncsszállító alig több mint egy héttel a 2019-es szezonzáró után bejelentette, mely keverékeket használhatják majd a csapatok a következő szezon első négy fordulóján. Ausztráliában, Bahreinben, Kínában és Vietnámban is az öt keverékből álló skála C2 (kemény), C3 (közepes) és C4 (lágy) keveréke lesz elérhető, ezekből kell a csapatoknak 13 szettet összeállítania és 14 héttel az adott forduló előtt (Európán kívüli versenyek esetében) leadni a rendelést.
Mint ma bejelentették, a jövőre csapatok rendelkezésére álló keverékek megegyeznek az idei specifikációval. Az Abu Dhabiban két napon át tesztelt, 2020-ra kifejlesztett keverékekre – melyek célja a szélesebb működési tartomány volt – az összes csapat nemmel szavazott.
The #Fit4F1 tyre nominations for the 1st FOUR #F1 races of 2020 are out!
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) December 10, 2019
More info: https://t.co/lsoDJvZTX8 pic.twitter.com/ZTUJIdrUgh
TOP50 gokartverseny a híradóban
https://formula.hu/parc-ferme/23957
A közelgő TOP50 magyar autóversenyző díjátadóval foglalkozik a média: a Hír TV híradója is beszámolt a bemelegítésről, a hétfői gokartversenyről a toppilóták részvételével.
Szavazz: Ki nyeri a WTCR bajnoki címét?
https://formula.hu/parc-ferme/23953
Már csak néhány nap választ el minket a magyar szempontból legfontosabb versenyhétvégétől, a WTCR sepangi fináléjától, amelyen eldől, Michelisz Norbert megszerzi-e a magyar autósport történetének első FIA világkupa-elsőségét. A hyundaios pilóta 9 ponttal vezet Esteban Guerrieri, 11-gyel Yvan Muller, valamint 28 egységgel Thed Björk előtt: ők négyen hódíthatják még el a bajnoki címet. Az alábbi szavazásban a Ti véleményeteket várjuk: behúzza-e Norbi a hőn áhított sikert vagy lehajrázza őt egyik üldözője?
Button felesége robbantotta a cukiságbombát
https://formula.hu/parc-ferme/23952
"Kedves Hendrix, nem tudom, hogy hogyan, vagy miért kaptam meg a lehetőséget, hogy az anyukád legyek, de nagyon hálás vagyok. Te vagy a legboldogabb kissrác és minden nap eléred, hogy sírjak a boldogságtól és sokkal többnek érzem magam, mint szerencsésnek. Az apukád és én is nagyon szeretünk és az elsődleges célom az, hogy a te aranyos lelked kedves, nagylelkű, hálás és megértő legyen másokkal. Remélem ez nem túl nagy kérés" - írta Brittny Ward, Jenson Button felesége az alábbi Instagram-poszthoz, amelyben gyermekük mikulásos szerelésben csodálkozik rá a világra.
Sainz már túl is van a 2020-as üléspróbán
https://formula.hu/parc-ferme/23951
"Üléspróba 2020-ra kipipálva! Nagyon boldoggá tesz, hogy úgy mehetek el karácsonyozni, hogy az ezeken a dolgokon már túl vagyok. Hajrá srácok" - írta az alábbi fotóhoz közösségi oldalán Carlos Sainz. A képen a sisakjában jól látszik, hogy bent ül egy próbaülésben.

Raikkönen és Albon a legstabilabb versenyzők között
https://formula.hu/parc-ferme/23950
A 2019 Formula-1-es szezon 1262 versenykört foglalt magában, amit mindössze egyetlen pilóta, Lewis Hamilton tudott teljesíteni. Az ő mutatója így 100%-os, de nem ő volt az egyedüli, aki kiemelkedőt alkotott. Alex Albon élete első F1-es évében közel 99%-ot produkált, de még a tabella ötödik helyezettje, a veterán Kimi Raikkönen mutatója is 97%-os. Feltűnő, hogy a listára a Ferrari egyik pilótája sem fért fel.
MOST LAPS RACED: 2019
— Formula 1 (@F1) December 9, 2019
TOTAL DISTANCE = 1262 LAPS@LewisHamilton raced every single lap in 2019 @alex_albon completed 99% of laps in his rookie year #F1 pic.twitter.com/mAyZfSxUZ9
A Renault gyárában is elbúcsúztatták Nico Hülkenberget
https://formula.hu/parc-ferme/23949
Stílszerűen, tapsvihar keretében köszöntek el a Renault enstone-i dolgozó a csapattól távozó Nico Hülkenbergtől. A német pilóta három szezont, összesen 62 versenyhétvégét teljesített a csapatnál, ahol jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét.
about today.. saying goodbye to @RenaultF1Team at Enstone pic.twitter.com/C9oMZTHrks
— Nico Hülkenberg (@HulkHulkenberg) 2019. december 9.
Szinte forrón érkezik a boltok polcaira az idei F1-es szezont feldolgozó kiadványunk
https://formula.hu/parc-ferme/23948
Egészen biztos, hogy az új könyvek jellegzetes illatát fogja árasztani a pénteken boltokba kerülő Száguldás és Cirkusz 2019-2020, amely hétfőn éjjel várta sorát a nyomdában. A kiadványunk állapotáról Mészáros Sándor kollégánk adott helyzetjelentést. Még rövid ideig tart az előrendelési időszak, részletek.
Ezek voltak a 2019-es F1-es szezon legjobb belső felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/23947
Az F1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Így alakult idén a házon belüli csata a Mercedesnél
https://formula.hu/parc-ferme/23946
Időmérős eredmények, futamon elért eredmények, pontszámok - Lewis Hamilton vs. Valtteri Bottas 2019-ben:

Videó: Sebastien Ogier birtokba vette új fegyverét
https://formula.hu/parc-ferme/23945
A WRC hatszoros világbajnoka kipróbálta új autóját, a Toyota Yaris WRC-t, amelyben Ott Tanak idén legyőzte. Tanak már a Hyundai pilótája, így válthatott csapatot Ogier is, aki elvileg pályafutása utolsó szezonjára készül - el is kezdte a Toyota tesztelését a héten...
Ennél szorosabb nem is lehetett volna a mclarenesek idei időmérős teljesítménye
https://formula.hu/parc-ferme/23944
Igazán elégedett lehet a McLaren F1-es csapata Carlos Sainz és Lando Norris idei teljesítményével. A páros a kvalifikációkon olyannyira kiegyensúlyozott formát mutatott, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra kettejük házi csatája 10:10-es állást mutatott. A dicsőség tehát annak járt, aki az év utolsó hétvégéjén jobb teljesítményt nyújt. Ahogy az várható volt, hihetlenül szoros volt a döntő, Norris mindössze 23 ezredmásodperccel futott jobb időt, mint Sainz. Az alábbi videóban is alig kivehetőek a két kör közötti különbségek.
Óriási képen a pilóták idei sisakmintázatai
https://formula.hu/parc-ferme/23943
Ahány versenyző, annyi ízlés - ezt a kijelentést jól tükrözi az alábbi kép, amelyen a szerző megpróbálta megjelentetni az F1 idei szezonjában látott összes bukósisakdizájnt. Az állandó versenyzők mellett helyet kaptak a teszt-, a tartalék- és a beugró pilóták fejvédői is. A kép ide kattintva megtekinthető teljes méretben.
Időutazás: Hamilton és egy kissrác
https://formula.hu/parc-ferme/23942
A Mercedes csapata a fotóarchívumban kutakodva találta ezt a képet az FIA öt évvel ezelőtti díjátadó gálájáról, ahol az akkor második világbajnoki címét ünneplő Lewis Hamiltont a 15 éves Lando Norrisszal fotózták le. A versenyzőpalánta, aki abban az évben újoncként nyert a BTCC betétsorozataként működő Ginetta Junior Kupában, még biztosan nem gondolta, hogy alig néhány év múlva egy mezőnybe kerül honfitársával.
You can always find some gems when digging through the archives...
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) December 8, 2019
Throwback to five years ago at the FIA Prize Giving Ceremony! pic.twitter.com/CgoTP0dpUP
Videó: Bottas egy alkotó művészként vezet raliautót
https://formula.hu/parc-ferme/23941
Valtteri Bottas múlt hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán vett részt egy raliversenyen, amit ötven másodperces előnnyel, a helyieket földbe döngölve nyert meg. Ritka alkalom az ilyen, amikor egy kvázi buborékból, a Formula-1-ből kibújik egy versenyző, és a megszokottól eltérő környezetben mutatja meg, mire képes. A finn pedig bebizonyította, az F1-eseket nem véletlenül jegyzik a világ legjobbjai között. Alább egy felvétel az egyik szakaszról, amelyet jó érzékkel vett féktávokkal, precízen vett kanyarokkal, felesleges kormánymozdulatok nélkül teljesít. Úgy, ahogy egy művész alkot.
Nem Kubica az egyetlen, aki a Haas tartalékversenyzője lenne
https://formula.hu/parc-ferme/23939
A csapat szimulátorpilótája, Pietro Fittipaldi is pályázik erre a pozícióra, ám előtte van egy nagyobb akadály: nincs elég szuperlicenszpontja az F1-es futamon való induláshoz. A Formula V8 3,5 bajnoka idén több pénteki első szabadedzésen is beülhetett a Haas autójába, és jövőre is szeretné folytatni ezt a sorozatot, ugyanis ezzel is közelebb kerülne a hőn áhított engedélyhez. "Négy pont kellene a szuperlicenszhez. Ha jövőre négy szabadedzésen részt veszek, az elég lenne" - magyarázta Emmerson Fittipaldi 23 éves unokája, aki fél szemét a Haasszal tárgyaló Robert Kubicán tartja.

Russell újabb 100 kört tett meg a Mercedesszel
https://formula.hu/parc-ferme/23940
A kollektív Abu Dhabi teszthez hasonlóan George Russell ismét a címvédő istálló 2019-es versenygépébe ülhetett, amellyel a Pirelli számára végez fejlesztőmunkát, továbbra is a Yas Marina versenypályán. A képen feltűnőek a kerekek, a brit ugyanis már a 2021-re tervezett 18 colos verziókat viszi pályára: a W10 is átesett némi átalakításon annak érdekében, hogy a gumicég relevánsabb adatokat kaphasson. Russell vasárnap kereken 100 kört teljesített, hétfőn pedig folytatja a tesztet.

Ezek a számok megmutatják, Hamiltonék mennyivel dominánsabbak voltak Schumacheréknél
https://formula.hu/parc-ferme/23937
A Mercedes hatodik éve töretlenül halmozza a sikereket a Formula-1-ben, de az eredményeiket komolyabb utánajárás nélkül nehéz volt elhelyezni az F1-es csapatok abszolút listáján. Itt egy támpont, ami az évezred másik nagy sikerszériáját, a Ferrari kétezres évek eleji időszakát veszi összehasonlítási alapnak.

Bottas komoly fölénnyel nyert raliversenyt a Paul Ricardon
https://formula.hu/parc-ferme/23938
A finn pilóta az F1-es szezon egyfajta levezetéseként nevezett a hétvégén Paul Ricardon megrendezett Rallycircuit Cote d'Azur raliversenyre, amit jelentős fölénnyel sikerült megnyernie. Egy Citroen DS3-mal négy másik WRC-kategóriás ellenféllel szállt szembe, ám egyikük sem talált fogást rajta: a tegnapi napot 19,6 másodperces fórral zárta, amit ma egészen 50 másodpercre javított. Mögötte a második a Skoda Fabia R5-tel versenyző Robert Consani, a harmadik pedig a szintén skodás formulaautó-versenyző Dorian Boccolacci lett.

A teljes 2019-es F1-es szezon három percben
https://formula.hu/parc-ferme/23936
Nem kisebb feladatra vállalkoztak az F1-nél, mint hogy az egész idei szezont mindössze három percbe összesűrítsék. Íme a végeredmény: