Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Drámai és fordulatos versenyt hozott a MotoGP Brit Nagydíja, amelyen előbb a két Marquez esése jelentette a fő szenzációt, ám azt semmissé tette a korai piros zászlós megszakítás. Ezt követően Fabio Quartararo elképesztő előnyt épített ki, ám a Yamaha műszaki problémája miatt Marco Bezzecchi ölébe hullott a győzelem. Johann Zarco és Marc Marquez még a dobogón.
Nem kellett sokáig várni a drámára, hiszen Alex Marquez hiába lőtt ki szenzációsan, az élre állva már az első kanyarban elcsúszott. A vezetést így bátyja ragadta magához, ő viszont a második körben bukott. Ami viszont még nagyobb baj volt, hogy hátrébb Aleix Espargaro és Franco Morbidelli is elesett, utóbbi motorjából olaj folyt a pályára, így piros zászlóval félbe kellett szakítani a futamot.
A szabályok értelmében pedig mivel nem teljesítettek még három kört, mindenki újra nekivághatott a versenynek, méghozzá az eredeti rajtfelállás szerint. Ezúttal viszont nem indult olyan jól a két Marquez, Francesco Bagnaiával kellett megküzdenie a vezetésért a pole-ból induló Fabio Quartararónak.
A francia pedig a lágy első gumin elképesztő tempóval húzott el az élen, míg mögé hasonló abroncsválasztással Jack Miller, Marco Bezzecchi és Johann Zarco zárkózott fel. A gyári Ducatik pedig hibáztak: előbb csak besokallt és a top 10 végére csúszott hátra Marquez és Bagnaia is ugyanott, majd az olasz nem sokkal később el is csúszott!
Quartararo az első körökben öt másodperc fölé tornázta az előnyét az üldözőbollyal szemben, amelyben Bezzecchi ragadta magához az irányítást. Az olasz csak apránként tudott közelíteni Quartararóra, a táv kétharmadánál azonban jött az igazán nagy dráma: a 2021-es világbajnok műszaki hiba miatt kénytelen volt félreállni az első helyről a Yamahával!
Bezzecchinek így az ölébe hullott a vezetés, s onnan már vissza sem nézett: első győzelmét aratta az Aprilia színeiben az olasz versenyző! Zarco második helyet hozott az LCR Hondával, a dobogó alsó fokáért pedig a visszazárkózó Marc Marquez és Franco Morbidelli vívott nagyot a hajrában: az utolsó kanyarból végül a ducatis spanyol jött ki jobban, övé lett a harmadik hely.
Ezzel Marquez növelte is az előnyét, hiszen Alex Marquez ötödikként zárt. Pedro Acosta futott be hatodik helyen a KTM-mel, majd jött Miller, a top 10-et pedig Luca Marini, Fermin Aldeguer és Fabio di Giannantonio tette teljessé.
FRISSÍTÉS: Marini, Bastianini, Savadori és Chantra utólag 16 másodperces büntetést kapott alacsony guminyomás miatt, ezzel a hondás a 8. helyett a 15. pozíciót szerezte meg.
A futam végeredménye:
1. | Marco Bezzecchi | Aprilia | |
2. | Johann Zarco | LCR Honda | 4.088 |
3. | Marc Márquez | Ducati | 5.929 |
4. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 5.946 |
5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 6.024 |
6. | Pedro Acosta | KTM | 7.109 |
7. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 7.398 |
8. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 8.584 |
9. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 9.764 |
10. | Joan Mir | Honda | 10.320 |
11. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 11.318 |
12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 16.175 |
13. | Alex Rins | Yamaha | 16.312 |
14. | Brad Binder * | KTM | 16.262 |
15. | Luca Marini | Honda | 23.729 |
16. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 31.641 |
17. | Enea Bastianini ** | Tech3 KTM | 54.225 |
18. | Lorenzo Savadori ** | Aprilia | 56.488 |
19. | Somkiat Chantra ** | LCR Honda | 1:04.884 |
Fabio Quartararo | Yamaha | Kiesett | |
Francesco Bagnaia | Ducati | Kiesett | |
Aleix Espargaró | Honda | Kiesett |
* Brad Binder egyhelyes büntetést kapott utolsó körös pályaelhagyásért.
** Marini, Bastianini, Savadori és Chantra 16 másodperces büntetést kapott alacsony guminyomás miatt.