DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Motor

Bagnaia rontott, Vinalesé a sprint Marquez előtt

A címvédőnek állt a zászló a Portugál GP szombati napján, de a hajrában hibázott, így az Aprilia spanyolja győzött. Marquez a második, Martin a harmadik.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Szombat kora délután került sor a MotoGP Portugál Nagydíjának sprintfutamára, amelynek Enea Bastianini vághatott neki a pole-pozícióból. A startnál azonban több pozíciót is veszített az olasz: az első kanyarok csetepatéi után Jack Miller vezetett a KTM-mel Francesco Bagnaia, Maverick Vinales és Bastianini előtt – igaz, az első kör végére utóbbit már Marc Marquez is megelőzte.

A második kör végén változott az éllovas személye: Bagnaia ment el Miller mellett az utolsó kanyarban. Mögöttük pedig ekkor már Marquez motorozott, miután némi párharc után megelőzte Vinales Apriliáját – sőt nem sokkal később már Millert is maga mögé utasította a nyolcszoros világbajnok, így feljött a második pozícióba. Közben többen is buktak a mezőny sűrűjében: Alex Rins, Johann Zarco, Fabio di Giannantonio és a katari dobogós Brad Binder is elesett.

motogp-vinales-portimao-sprint



A táv harmadánál Marquez hibázott, így Vinales visszakerült elé, sőt a közben az elrontott rajtja után feljebb lépdelő Jorge Martin is megérkezett a gresinis nyakára, aki nem is várt sokat, rövidesen megelőzte honfitársát.

Négy körrel a vége előtt aztán jött a csavar: az addig hét-kilenc tizedmásodperccel vezető Bagnaia alatt beszitált a Ducati, elrontotta az első kanyart, így visszacsúszott a negyedik pozícióba. Ezzel Vinales örökölte meg a vezetést, a sarkában Martinnal, de Marquez is csupán néhány tizedmásodperces hátrányban motorozott a másik két spanyol mögött.

Vinales viszont nem ingott meg, a minap még gyomorbántalmakkal küzdő apriliás győzött a portimaói sprinten. A második helyet végül Marquez kaparintotta meg, egy kemény utolsó körös manőverrel lenyomva Martint. Bagnaia nagy lemaradással futott be negyedikként, majd jött Miller és Bastianini. Az újonc Pedro Acosta a rajthelyének megfelelő hetedik pozícióban befutva MotoGP-s karrierje legjobb eredményét jegyezte, a pontszerzők közé pedig a másik gyári apriliás Aleix Espargaro és a yamahás Fabio Quartararo fért még be.

A sprintfutam végeredménye:

1. Maverick Viñales Aprilia Racing  
2. Marc Márquez Gresini Ducati 1.039
3. Jorge Martín Pramac Ducati 1.122
4. Francesco Bagnaia Ducati Team 4.155
5. Jack Miller Red Bull KTM 4.329
6. Enea Bastianini Ducati Team 4.384
7. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 5.088
8. Aleix Espargaró Aprilia Racing 6.161
9. Fabio Quartararo Yamaha Racing 7.501
10. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 8.484
11. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 9.529
12. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 10.519
13. Álex Márquez Gresini Ducati 11.458
14. Joan Mir Repsol Honda 14.035
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 14.853
16. Franco Morbidelli Pramac Ducati 16.049
17. Takaaki Nakagami LCR Honda 16.398
18. Luca Marini Repsol Honda 24.907
Kiesett:    
  Johann Zarco LCR Honda  
  Brad Binder Red Bull KTM  
  Fabio di Giannantonio VR46 Ducati  
  Alex Rins Yamaha Racing  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: