DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Bagnaia hazai pályán nyert a Ducatival

Gyorsan áthámozta magát az élmezőnyön a rajtot elrontó olasz, aki idei második győzelmét aratta Mugellóban. Quartararo második a Yamahával, az apriliás Espargaro újabb dobogóval tapad rá.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A hazaiak nagy örömére három olasz indulhatott az első sorból a MotoGP idei nyolcadik, mugellói versenyén: Fabio di Giannantonio várhatta a pole-pozícióból a piros lámpák kialvását, az első körben viszont a VR46 Ducatik törtek az élre előbb Luca Marini, majd az őt megelőző Marco Bezzecchi révén. Sőt, a Gresini újoncát rövidesen Fabio Quartararo is elkapta, míg a legnagyobb felzárkózást a startot elrontó Francesco Bagnaia produkálta, aki rövidesen már ott haladt az éllovas trió mögött.

Sőt, Bagnaia olyannyira lendületben volt, hogy hamar megérkezett az egymással csatázó Marinire és Quartararóra, és egyetlen célegyenes alatt elment mindkettejük mellett, így már a második pozícióban haladt. Bezzecchi levadászása egy fokkal több ideig tartott a gyári ducatis számára, de a táv harmadához érve az újonc honfitársat is elkapta, így az élre állt Bagnaia. Közben pedig többen is idejekorán kiszálltak a küzdelemből: Pol Espargaro, valamint a két suzukis, Joan Mir és Alex Rins egyaránt bukott a középmezőnyben – a „kékek” versenyzői azóta nem értek célba, hogy a gyártó bejelentette a kiszállást.

bagnaia-mugello-ducati-futam



Bagnaia az élen apránként kezdett elszakadni a VR46-osok elől, ezt észlelve pedig Quartararo át is hámozta magát a két olaszon, így már ő üldözte a vezető ducatist. Aleix Espargaro is igyekezett követni a címvédő yamahás példáját: előbb Marinit, majd néhány körrel később Bezzecchit is elkapta. Ezt a csoportot egyébként utolérte Johann Zarco és Enea Bastianini is – utóbbi azonban ki is szállt a csatából, az idén már három futamot nyerő olasz ugyanis elesett.

Bagnaia és Quartararo között folyamatosan egy másodperc környékén billegett a különbség, így az olasz elsősége nem volt veszélyben: Jerez után idei második győzelmét aratta. A vb-címvédő behozta második helyen a Yamahát, Espargaro pedig sorozatban a negyedik dobogót szállította az Apriliának – ezzel pedig ugyan nőtt a hátránya, de továbbra is csupán nyolc pontra van Quartararótól a tabellán. A negyedik helyet végül Zarco kaparintotta meg, így Bezzecchinek és Marininek be kellett érniük az ötödik-hatodik pozíciókkal – igaz, a pole-pozíciós Di Giannantonio még a tízből is kiszorult. Oda ugyanis Brad Binder, Takaaki Nakagami, Miguel Oliveira és a jövő héten újra műtéten áteső, s így egy időre újfent kényszerszünetre kényszerülő Marc Marquez fért be. Folytatás jövő héten a barcelonai Katalán Nagydíjjal.

A futam végeredménye:

1. Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team  
2. Fabio Quartararo Monster Yamaha 0.635
3. Aleix Espargaró Aprilia Racing 1.983
4. Johann Zarco Pramac Ducati 2.590
5. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 3.067
6. Luca Marini VR46 Ducati 3.875
7. Brad Binder Red Bull KTM 4.067
8. Takaaki Nakagami LCR Honda 10.944
9. Miguel Oliveira Red Bull KTM 11.256
10. Marc Márquez Repsol Honda 11.800
11. Fabio Di Giannantonio Gresini Ducati 12.916
12. Maverick Vińales Aprilia Racing 12.917
13. Jorge Martín Pramac Ducati 17.240
14. Álex Márquez LCR Honda 17.568
15. Jack Miller Ducati Lenovo Team 17.687
16. Darryn Binder RNF Yamaha 20.265
17. Franco Morbidelli Monster Yamaha 20.296
18. Michele Pirro Aruba.it Ducati Team 21.305
19. Remy Gardner Tech3 KTM 30.548
20. Andrea Dovizioso RNF Yamaha 31.011
21. Raúl Fernández Tech3 KTM 42.723
22. Lorenzo Savadori Aprilia Racing 1 kör /39.688
  Enea Bastianini Gresini Ducati Kiesett
  Alex Rins Team Suzuki Ecstar Kiesett
  Joan Mir Team Suzuki Ecstar Kiesett
  Pol Espargaró Repsol Honda Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: