DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Bagnaia sorozatban negyedszer a pole-ban, Quartararo a 15.

Az összetett tabella második helyezettje húzta be a pole-t Misanóban, így 14 rajthely fogja elválasztani a karrierje során először Q1-ben kieső yamahás éllovastól. A Ducati kisajátította az első sort.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megfogyatkozott szombat délutánra a mezőny a MotoGP Emilia-Romagna-i Nagydíján, a szabadkártyával induló apriliás Lorenzo Savadori ugyanis kulcscsontját törte az FP3-as bukása során, amit műteni kell, így kihagyja a hétvége hátralévő részét. Változtak a körülmények is: az aszfalt éppen száradófélben volt a negyedik szabadedzésen, így előbb a speciális sisakfestéssel induló Valentino Rossi, majd lassan a komplett mezőny slickeken gurult pályára. Ez viszont sokaknál hibát eredményezett: elesett többek között Enea Bastianini, Marc Marquez, Michele Pirro, Joan Mir, Jorge Martin és Alex Marquez is. A legjobb köridőt Iker Lecuona érte el a gyári ducatisok és Fabio Quartararo előtt.

bagnaia-ducati-pole-misano



Az FP4 után szinte egyből következett az időmérő edzés első felvonása, ahol a folyamatosan javuló körülményeknek köszönhetően gyakorlatilag állandóan változott a sorrend. Francesco Bagnaia végül meggyőző fölénnyel jutott tovább az első helyen, míg a másodikat Lecuona kaparintotta meg. Ez pedig azt is jelentette, hogy a világbajnokságot 52 ponttal vezető, így a címét akár már vasárnap bebiztosító Fabio Quartararo kiesett – MotoGP-s karrierje során először nem jutott Q2-be! –, s mivel még a körét is elvették sárga zászló miatt, csak a 15. pozícióból vághat majd neki a futamnak. Mögötte Alex Rins, Alex Marquez és Maverick Vinales volt a sorrend, míg Bastianini, Mir, Pirro és Brad Binder a balesetezők listájára iratkozott fel.

A második szakasz Marc Marquez óriási mentésével indult, a nyolcszoros világbajnok csodával határos módon maradt csak a Honda nyergében. Jorge Martin már nem volt ilyen szerencsés, a Pramac újonca tíz perc leforgása alatt kétszer is bukott. Mindeközben Bagnaia folytatta a remeklést: az első körök után több mint egy másodperccel vezetett az olasz a Tech3 KTM párosa, Danilo Petrucci és Iker Lecuona előtt. Mások is remekeltek: a hajrához közeledve a Repsol Hondák, valamint Bagnaia csapattársa, Jack Miller is felugrott a legjobbak közé – főleg, hogy Petrucci és Lecuona is elesett.

Bagnaia idejére aztán a végén sem tudott senki veszélyes lenni, így a ducatis zsinórban negyedik (!) pole-pozícióját szerezte – és így 14 rajthely fogja elválasztani Quartararótól az összetett második helyezettjét! A Ducati kibérelte az első sort, Miller lett ugyanis a második, óriási meglepetésre pedig Luca Marini a harmadik a VR46 Avintia Ducatival. Pol Espargaro, Miguel Oliveira és Franco Morbidelli kvalifikálta magát a második sorba, megelőzve a hajrában szintén eleső Marc Marquezt és a Tech3 KTM-eket. A MotoGP második misanói versenye vasárnap 14 órakor startol.

Az időmérő edzés végeredménye:

1. Francesco BAGNAIA ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'33.045  
2. Jack MILLER AUS Ducati Lenovo Team Ducati 1'33.070 0.025 / 0.025
3. Luca MARINI ITA SKY VR46 Avintia Ducati 1'33.130 0.085 / 0.060
4. Pol ESPARGARO SPA Repsol Honda Team Honda 1'33.313 0.268 / 0.183
5. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'33.439 0.394 / 0.126
6. Franco MORBIDELLI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'33.526 0.481 / 0.087
7. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'33.850 0.805 / 0.324
8. Iker LECUONA SPA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'33.893 0.848 / 0.043
9. Danilo PETRUCCI ITA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'34.140 1.095 / 0.247
10. Johann ZARCO FRA Pramac Racing Ducati 1'34.687 1.642 / 0.547
11. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'34.963 1.918 / 0.276
12. Jorge MARTIN SPA Pramac Racing Ducati 2'24.631 51.586 / 49.668
Nem jutott Q2-be:          
13. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'34.418  
14. Alex MARQUEZ SPA LCR Honda CASTROL Honda 1'34.454  
15. Fabio QUARTARARO FRA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'34.476  
16. Enea BASTIANINI ITA Avintia Esponsorama Ducati 1'35.236  
17. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'35.641  
18. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'35.683  
19. Maverick VIÑALES SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'35.835  
20. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'36.478  
21. Andrea DOVIZIOSO ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'36.639  
22. Michele PIRRO ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'37.880  
23. Valentino ROSSI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'38.261  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: