Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Egy kétszer is megszakított Moto3-as és egy vb-fordulatot hozó Moto2-es futam után következett Austinban a MotoGP Amerikai Nagydíja. A pole-pozícióból Aragonhoz és Misanóhoz hasonlóan Francesco Bagnaia vághatott neki a húszkörös távnak, a startot azonban Marc Marquez kapta el a legjobban, így rögtön az élre állt, miközben az olaszt Fabio Quartararo is lerajtolta, néhány kanyarral később pedig Alex Rins is elment mellette. Sőt, a ducatist Jorge Martin és Takaaki Nakagami is megelőzte a második körben – igaz, a japán egy kicsúszás révén hamar kiszállt a küzdelemből.
Martin azonban jó tempót jött, ugyanis Rinst is elkapta és Quartararót próbálta támadni a második helyért. Az igazán jó köröket ugyanakkor a szombati időmérőt elrontó – és ennek kapcsán a Michelinnek is beszóló – Jack Miller futotta, aki a kilencedik helyről startolva a táv negyedénél már a negyedik pozícióban haladt, ugyancsak megelőzve Rinst. Ezzel egyidejűleg Marquez is elkezdte megnyújtani a lépteit, s fokozatosan két, majd a féltávhoz érve már három másodperc fölé tornázta az előnyét Quartararóékkal szemben.

A körök előrehaladtával Bagnaia kezdett magára találni a gyenge kezdés után: visszaelőzte Rinst, majd ducatis kollégája, Miller elengedte, így felzárkózott negyediknek. Ezután azonban már csak lassú ütemben tudott tovább kapaszkodni az előző két futam nyertese – viszont a hajrához közeledve Martin „segített” Bagnaiának azzal, hogy elrontotta és átvágta az egyik kanyart, a spanyol újonc ráadásul hosszúkörös büntetést is kapott, így a gyári márkatárs átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót.
Marquezt viszont sem ez, sem más nem zavarta az élen, s végül kényelmes fölénnyel nyert: ez volt idén a visszatérése óta a második győzelme (az elsőt a másik kedvenc aszfaltcsíkján, a Sachsenringen aratta) – a Circuit of the Americas pályán pedig nyolc itteni versenyből a hetedik, azaz visszafoglalta a 2019-ben egy bukással elveszített trónját a texasi helyszínen! Quartararo lett a második, Bagnaia a harmadik, ezzel a francia yamahás előnye 52 pontra nőtt üldözőjével szemben. Martin büntetésével Rins futott be negyedikként, a pramacos ötödikként, míg a hatodik helyen a misanói meglepetésdobogós és most is hatalmasat hajrázó Enea Bastianini ért célba, miután kihasználta Joan Mir és Miller koccanásig fajuló csatáját – amiért utólag egyhelyes büntetést is kapott a suzukis, így végül az ausztrál végzett előrébb. A top 10-et Brad Binder és Pol Espargaro tette teljessé, míg a kiesők közé Johann Zarco és a teljes hétvégén küszködő Aleix Espargaro személyében ketten iratkoztak fel.
A bajnokság három hét múlva Misanóban folytatódik az Emilia-Romagna-i GP-vel, s mivel már csak összesen három forduló van hátra a szezonból, Quartararo ott akár matematikailag be is biztosíthatja a vb-címét.
A futam végeredménye:
| 1. | Marc MARQUEZ | SPA | Repsol Honda Team | Honda | 41'41.435 |
| 2. | Fabio QUARTARARO | FRA | Monster Energy Yamaha MotoGP | Yamaha | +4.679 |
| 3. | Francesco BAGNAIA | ITA | Ducati Lenovo Team | Ducati | +8.547 |
| 4. | Alex RINS | SPA | Team SUZUKI ECSTAR | Suzuki | +11.098 |
| 5. | Jorge MARTIN | SPA | Pramac Racing | Ducati | +11.752 |
| 6. | Enea BASTIANINI | ITA | Avintia Esponsorama | Ducati | +13.269 |
| 7. | Jack MILLER | AUS | Ducati Lenovo Team | Ducati | +14.722 |
| 8. | Joan MIR * | SPA | Team SUZUKI ECSTAR | Suzuki | +13.406 |
| 9. | Brad BINDER | RSA | Red Bull KTM Factory Racing | KTM | +15.832 |
| 10. | Pol ESPARGARO | SPA | Repsol Honda Team | Honda | +20.265 |
| 11. | Miguel OLIVEIRA | POR | Red Bull KTM Factory Racing | KTM | +23.055 |
| 12. | Alex MARQUEZ | SPA | LCR Honda CASTROL | Honda | +24.743 |
| 13. | Andrea DOVIZIOSO | ITA | Petronas Yamaha SRT | Yamaha | +25.307 |
| 14. | Luca MARINI | ITA | SKY VR46 Avintia | Ducati | +26.853 |
| 15. | Valentino ROSSI | ITA | Petronas Yamaha SRT | Yamaha | +28.055 |
| 16. | Iker LECUONA | SPA | Tech 3 KTM Factory Racing | KTM | +30.989 |
| 17. | Takaaki NAKAGAMI | JPN | LCR Honda IDEMITSU | Honda | +35.251 |
| 18. | Danilo PETRUCCI | ITA | Tech 3 KTM Factory Racing | KTM | +42.239 |
| 19. | Franco MORBIDELLI | ITA | Monster Energy Yamaha MotoGP | Yamaha | +49.854 |
| Nem ért célba: | |||||
| Aleix ESPARGARO | SPA | Aprilia Racing Team Gresini | Aprilia | ||
| Johann ZARCO | FRA | Pramac Racing | Ducati | ||
* Utólag egy hellyel hátrébb sorolták.