DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Quartararo az élen a szoros harmadik edzésen

A vb-éllovas yamahás érte el a legjobb időt az Aragóniai GP szombat délelőtti gyakorlásán, de csak századokkal előzte meg Aleix Espargarót, Mirt és Bagnaiát. Az első tizennégy fél másodpercen belül.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Szombat délelőtt is napsütéses idő fogadta a MotoGP mezőnyét az Aragóniai Nagydíj harmadik szabadedzésén. A pénteki nap után elsősorban a Ducatik örülhettek: a legjobb idővel rendelkező Jack Miller el is mondta, hogy jobban kanyarodik a motorjuk, mint arra előzetesen számítottak. Bizakodó volt Marc Marquez is, aki az FP1-en még a leggyorsabb volt, a második tréningen elszenvedett bukása viszont némileg átrajzolta a terveiket. A vb-éllovas Fabio Quartararo a hetedik helye ellenére sem bosszankodott, bár megjegyezte, hogy a negyedik szektorban javulniuk kell; míg az Aprilián most debütáló Maverick Vinales arról nyilatkozott, hogy még a féktávokra nem igazán érzett rá az RS-GP-vel.

quartararo-fp3-aragon-dppi



A mostani harmadik edzés első szakaszában igazából csak Joan Mir gyorsult az első naphoz képest, de a regnáló világbajnoknak szüksége is volt erre, hiszen a pénteki gyakorlások után csak a 21. helyen állt – igaz, az első tízbe ekkor sem tudta beverekedni magát a Suzukival. Az utolsó húsz percre fordulva aztán már jobban belelendült a spanyol, de nem csak ő: Takaaki Nakagami javította meg az addigi legjobb eredményt, mögé zárkózott fel Mir. Érkezett aztán Quartararo is, aki 1:47 eleji köridővel ragadta magához az irányítást.

Ez azonban még csak a „bemelegítése” volt a legvégén látott tűzijátékban. Francesco Bagnaia elsőként ment be az 1:46-os tartományba, de Mir két ezreddel az ő idejét is megjavította. Az utolsó szó azonban Quartararóé lett, így a Yamaha franciája húzta be az elsőséget, Mir és Bagnaia elé pedig még Aleix Espargaro is befurakodott az Apriliával. Az első négyest Miller és Jorge Martin követte, majd jött a két Repsol Honda Pol Espargaro, Marc Marquez sorrendben – utóbbi egy kicsúszással zárta az edzést. A top 10-be és ezáltal a Q2-be Nakagami és Bastianini fért még be, de elképesztően szoros volt az állás: az első tizennégy motoros fél másodpercen belül volt egymáshoz képest! Vinales egyébként 17. lett ezúttal.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Fabio QUARTARARO FRA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'46.926  
2. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'46.949 0.023 / 0.023
3. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.982 0.056 / 0.033
4. Francesco BAGNAIA ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'46.984 0.058 / 0.002
5. Jack MILLER AUS Ducati Lenovo Team Ducati 1'47.059 0.133 / 0.075
6. Jorge MARTIN SPA Pramac Racing Ducati 1'47.120 0.194 / 0.061
7. Pol ESPARGARO SPA Repsol Honda Team Honda 1'47.134 0.208 / 0.014
8. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'47.185 0.259 / 0.051
9. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'47.256 0.330 / 0.071
10. Enea BASTIANINI ITA Avintia Esponsorama Ducati 1'47.276 0.350 / 0.020
11. Johann ZARCO FRA Pramac Racing Ducati 1'47.328 0.402 / 0.052
12. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.353 0.427 / 0.025
13. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'47.389 0.463 / 0.036
14. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'47.396 0.470 / 0.007
15. Valentino ROSSI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'47.551 0.625 / 0.155
16. Alex MARQUEZ SPA LCR Honda CASTROL Honda 1'47.673 0.747 / 0.122
17. Maverick VIÑALES SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'47.789 0.863 / 0.116
18. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'47.805 0.879 / 0.016
19. Iker LECUONA SPA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'47.829 0.903 / 0.024
20. Luca MARINI ITA SKY VR46 Avintia Ducati 1'48.093 1.167 / 0.264
21. Danilo PETRUCCI ITA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'48.397 1.471 / 0.304
22. Jake DIXON GBR Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'48.422 1.496 / 0.025
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: