Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
Motor

Büntették is, meg nem is a Yamahát

Gyorsan ítéletet hozott a jerezi szezonnyitón használt szelepek ügyében a Felügyelői Panel: a gyártótól és a csapatoktól pontokat vontak le, a versenyzőket viszont békén hagyták.

Csütörtökön robbant a bomba, miszerint vizsgálat alá került a Yamaha Valenciában, méghozzá a szezonnyitó Spanyol Nagydíjon használt szelepek miatt, amelyen a gyanú szerint nem feleltek meg a homologizációs dokumentumokban még az idény előtt meghatározott specifikációnak. Az ügyről részletesebben ITT írtunk, a Felügyelői Panel pedig az Európai GP előtti nap estéjére meg is hozta a döntését.

quartararo-yamaha-petronas-jerez



Amely egyfajta salamoni ítéletnek is tekinthető, ugyanis a Yamahát mint gyártót és a két csapatot, azaz a Monster Energy Yamahát és a Petronas SRT-t egyaránt büntette, a versenyzőket ellenben nem. Konkrétan a hangvillásoktól 50 pontot levontak a gyártói vb-értékelésben, ami a duplája annak, amit a jerezi nyitányon szereztek (a gyártói pontversenybe csak az adott márka legjobbjának eredménye számít bele), ezzel pedig a 37 pontos előny helyett immár 13 pontos hátránnyal rendelkeznek a Ducatival szemben, sőt még a Suzuki is megelőzte őket.

Eközben a csapatok közül a gyári alakulatot megfosztották Maverick Vinales második helyéért járó 20 vb-egységtől, a Petronast pedig 37 ponttól, noha Fabio Quartararo győzelme és Franco Morbidelli ötödik helye révén csak 36 pontot szereztek az évad első versenyén. Itt a Petronas 44 pontos lemaradással a második, míg a gyári csapat visszacsúszott az ötödik helyre a tabellán, egy ponttal a Red Bull KTM is megelőzi őket.

Az indoklás szerint egyébként „belső tévedés” miatt nem tartotta tiszteletben a Yamaha a protokollt, amely egyhangú beleegyezést vár el az MSMA-tól (a Gyártók Szövetsége) technikai változtatás esetén. Mindenesetre tehát az egyéni vb-tabella érintetlen maradt – hacsak egy rivális a fellebbezés mellett nem dönt –: Quartararo 14, Vinales 19, Morbidelli pedig 25 pontos távolságból üldözi a vb-éllovas suzukis Joan Mirt. A sérülésből lábadozó nyolcszoros világbajnok, Marc Marquez ennek kapcsán a Twitteren meg is jegyezte ironikusan, hogy „kiderült, hogy a versenyzők nem kamatoznak a technikai előnyökből” – tény, hogy van is némi visszásság ebben, elvégre amikor egy motorost büntetnek az ő hibájáért, akkor azzal közvetve a csapatot is szankcionálják...

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?