DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Bagnaia rekordot futott, majd elesett

A Pramac Ducati motorosa pályacsúccsal húzta be az Emilia-Romagna-i GP harmadik edzését, megelőzve három yamahást. A vb-éllovas Dovizioso a tízbe sem fért be, így jelenése lesz a Q1-ben is.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Szombat délelőtt is napsütés fogadta a MotoGP-seket Misanóban, az Emilia-Romagna-i Nagydíj harmadik szabadedzésén. A tréning rögtön két bukással indult: előbb Jack Miller, majd Miguel Oliveira esett el. Az időeredmények ellenben sokáig nem javultak: az első tízből csak Francesco Bagnaia tudott gyorsulni a pénteki köréhez képest.

bagnaia-motogp-misano-dppi



Egészen az utolsó tíz percig kellett várnunk arra, hogy megjavítsák Brad Binder tegnapi eredményét, viszont akkor rögtön pályacsúccsal tették ezt: Bagnaia repesztett egy 1:31,1-es időt! Ennél pedig már nem is tudott senki gyorsabbat futni, így a Pramac olasz motorosa behúzta az első helyet – még úgy is, hogy a legvégén Pol Espargaróhoz és Oliveirához hasonlóan egy bukást is begyűjtött, amely után sántikálva hagyta el a helyszínt.

Bagnaia mögött három Yamaha sorakozott a fejét folyamatosan elégedetlenül csóváló Maverick Vinales, Fabio Quartararo és a hírek szerint továbbra is gyomorproblémákkal küzdő Franco Morbidelli révén. Joan Mir zárt ötödikként a Suzukival, majd jött Binder és Takaaki Nakagami a pénteki idejével, míg a tízbe Valentino Rossi, Pol Espargaro és Danilo Petrucci tette teljessé. Ők kvalifikálták tehát magukat a Q2-be, ez viszont nem sikerült a vb-éllovas Andrea Doviziosónak (akinek a bőrruháján hátul egy vicces változtatással az „Undaunted”, azaz „Rendíthetetlen” feliratot felváltotta az „Unemployed”, azaz „Munkanélküli” kiírás, utalva a ducatis jelenlegi helyzetére) és a másik Suzukin ülő Alex Rinsnek sem. Folytatás délután az FP4-gyel és az időmérővel.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'31.127  
2. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'31.185 0.058 / 0.058
3. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'31.359 0.232 / 0.174
4. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'31.429 0.302 / 0.070
5. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'31.626 0.499 / 0.197
6. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'31.680 0.553 / 0.054
7. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'31.701 0.574 / 0.021
8. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'31.753 0.626 / 0.052
9. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'31.760 0.633 / 0.007
10. Johann ZARCO FRA Esponsorama Racing Ducati 1'31.826 0.699 / 0.066
11. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'31.860 0.733 / 0.034
12. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'31.890 0.763 / 0.030
13. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'31.894 0.767 / 0.004
14. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'31.962 0.835 / 0.068
15. Iker LECUONA SPA Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'32.229 1.102 / 0.267
16. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'32.260 1.133 / 0.031
17. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'32.292 1.165 / 0.032
18. Alex MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'32.378 1.251 / 0.086
19. Bradley SMITH GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'33.021 1.894 / 0.643
20. Tito RABAT SPA Esponsorama Racing Ducati 1'33.048 1.921 / 0.027

Az összesített eredmények (az első tíz bejutott a Q2-be):

motogp-misano-fp3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: