Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
Valentino Rossi nemcsak közvetlenül a hihetetlen eredménysorával tett sokat az olasz motorsportért, hanem azzal is, hogy évekkel ezelőtt megalapította a VR46 Akadémiát, ahol fiatal tehetségeket karolt fel. Az ott elvégzett munkának pedig folyamatosan látjuk a gyümölcsét: Franco Morbidelli és Francesco Bagnaia is Moto2-es világbajnok lett az előző években, idén pedig a féltestvér Luca Marini van jó úton e felé, s előbbi páros immár a MotoGP-ben is egyre eredményesebben szerepel.
Ez minden eddiginél jobban megmutatkozott vasárnap Misanóban, hiszen Morbidelli első győzelmét szerezte a királykategóriában, míg Bagnaia másodikként futott be – többek között épp a végül negyedikként záró mesterüket előzték meg a dobogóhoz.
„Kígyókat melengettem a keblemen!” – nevetett Rossi, akit a Motorsport.com idéz. „Óriási elégedettséggel tölt ez el, mert szerintem ez igen egyedi ezen a szinten. Ha mindhárman dobogóra tudtunk volna állni, az igazán történelmi tett lett volna. Sajnálom, hiszen csak én hiányoztam onnan, másrészt viszont boldog vagyok. Volt egy pont a versenyen, amikor azt kérdeztem magamtól: ’ki a fene ötlete volt ez az Akadémia?’. Komolyra fordítva, nagy elégedettség ez, hiszen napról napra keményen dolgozunk a fejlődésükön. Nagyszerű dolgot hajtottunk végre az olasz motorsport számára – csak kár, hogy ilyen hamar ilyen erősek lettek! De ha visszavonulok, utána is szurkolhatunk a sajátjainknak, szóval örülök.”
Morbidelli sem győzte dicsérni Rossi munkásságát: „Szerintem ennek az a kulcsa, hogy a valaha volt legnagyobb motoros úgy döntött, kialakít egy olyan környezetet, ahol a fiatalok fejlődhetnek” – idézi a Crash.net a MotoGP idei negyedik új győztesét. „Ez az oka, hogy ennyi fiatal és erős versenyzőt látunk. Szinte mindenki az Akadémiáról érkezett: persze vannak mások is, de úgy tűnik, most ők a legjobbak közülük. Valentino egy bajnok, rengeteg létesítménye van, ahol élhet, dolgozhat, hogy jó motoros és profi sportoló legyen. A tudását és a létesítményeit a mi szolgálatunkba állította, ez igazán nagylelkű volt tőle. Ő egy barát, egy nagybácsi, ahogy szólítani szoktam, mert nagyon tisztelem őt.”
Bagnaia a következőket tette hozzá petronasos honfitársa gondolataihoz: „Bármit kérdezel Valétől, neki mindig van válasza rá, és ez hihetetlen. 2018-ban is sokat segített ez, amikor a Moto2-es világbajnoki címért harcolt. Vale valami egészen hihetetlent hozott létre, és rendkívül tisztelem ezért. De ő is használt minket ahhoz, hogy erős legyen ma és Jerezben, szóval egymást segítjük.”
Morbidelli egyébként már rögtön a start után az élre állt, és végig vezetve húzta be első győzelmét. A Petronas Yamaha motorosa, akit eddig jószerével elhomályosított a vb-t eddig vezető, a San Marinó-i GP-n viszont kétszer is bukó csapattársa, Fabio Quartararo, így értékelt a leintést követően: „A verseny rendben volt, jól rajtoltam, az elején pedig éreztem Vale nyomását. Láttam, hogy nyúlunk el, és csak reméltem, hogy nem kezdünk el csatázni egymással, aztán észleltem, hogy én is elszakadok, ami meglepett. Akkor azt mondtam magamnak, hogy csak tartsam a tempót, de bámulatos volt, amit a műszerfalon láttam, az utolsó tíz kör pedig hihetetlen volt, mert sok minden átfutott az agyamon. Nagyszerű érzés volt, az volt karrierem legfontosabb tíz köre, nagyon élveztem, és csak szeretnék köszönetet mondani a csapatnak és mindenkinek, aki velem dolgozott.”
Bagnaia második helye olyan szempontból talán még nagyobb teljesítmény, hogy ezen a hétvégén tért vissza a brnói lábtöréséből. A Pramac Ducati versenyzője már a sérülése előtt is jó formát mutatott, az Andalúz GP-n is dobogós lehetett volna, ha nem hibásodik meg alatta a motor. Bagnaia szerint a cél az volt, hogy ott folytassák, ahol Jerezben abbahagyták, s ez sikerült is: „Egy héttel ezelőtt nem gondoltam a dobogóra, de a versenyen minden jó volt, sorra szereztem vissza a helyezéseket. Akkor kezdtem el a pódiumon gondolkodni, amikor megelőztem Valét, mert jó volt a tempóm, aztán viszont fájni kezdett a lábam, így nehéz volt konstansnak maradni. Az utolsó körben el is kellett vennem kicsit, mert túlságosan fájt a lábam, és hallottam a Suzuki hangját mögöttem, szóval aggódtam az utolsó kanyarban!”
