DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Lorenzo beajánlotta magát a Ducatihoz

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a spanyol nem gondolta komolyan tavaly a visszavonulását, hiszen a bolognaiak megerősítették, hogy egyeztetnek korábbi versenyzőjükkel – de nem csak vele.

Jorge Lorenzo a 2019-es évadzáró Valenciai Nagydíjon jelentette be, hogy visszavonul az aktív versenyzéstől a sérülésektől és kudarcoktól hemzsegő repsolos szezon után, Viszont alig néhány héttel később aláírt a Yamahához tesztmotorosnak, és szabadkártyásként rajthoz állt volna a Katalán Nagydíjon, ha ezt a lehetőséget nem törlik el a koronavírus-járvány miatt. Emiatt sokan vélik úgy, hogy Lorenzo valójában nem is akart visszavonulni, csupán a hondás szerződéséből akart ezzel az indokkal kibújni, hogy máshol versenyezhessen.

A Yamahánál azonban ilyenre nem lesz lehetősége, hiszen az üléseik foglaltak – vagyis egyelőre csak elméletben, hiszen Valentino Rossi még nem írt alá a Petronashoz. Ellenben a Ducatinál, ahol 2017-ben és 2018-ban indult a spanyol, s ahol a kezdeti küszködés után futamokat is nyert, még az egyik gyári ülés is szabad, hiszen egyelőre csak Jack Miller feljebblépését jelentették be, így egyre többször hallani, hogy az Andrea Doviziosóval elhúzódó tárgyalások okán végül ott köthet ki.

lorenzo-ducati-dppi_1



A Spanyol Nagydíj szombati napján Davide Tardozzi Ducati-főnök meg is erősítette, hogy Lorenzo megkereste őket: „Jorge beajánlotta magát” – nyilatkozta a BT Sport adásában. „Nyilvánvaló, hogy Jorgének remek a viszonya Gigivel [Dall’Igna, a Ducati Corse általános igazgatója], és amikor a születésnapján beszélgettek, talán akkor kezdett el kialakulni benne a gondolat. Egyelőre viszont baráti beszélgetésekről van szó, semmi komolyról, és csak az augusztusi versenyek után fogunk dönteni.”

De nem is csak Lorenzo jöhet szóba a bolognaiaknál: néhány napja az LCR Hondától Alex Marquez áthelyezése miatt távozni kénytelen Cal Crutchlow is elmondta, hogy a legfőbb opciónak tartott Aprilia mellett a Ducatival is egyeztetett, amelynek színeiben 2014-ben szerepelve dobogót is szerzett. Tardozzi szerint a brit is benne van a kalapban:

„Az ajtó nyitva áll minden gyors versenyző előtt, és Cal is egyike ezeknek. Még nem döntöttünk, nem sietünk sehova, ahogy egyik versenyzőnknek sem kell kapkodnia. Szóval teljesítünk néhány futamot augusztus végéig, hogy mérlegeljük a helyzetet és döntsünk arról, mit fogunk csinálni 2021-ben.”

Persze mindezektől függetlenül a legnagyobb valószínűsége még mindig annak van, hogy végül sikerül megállapodni Doviziosóval. Erre utalhat az is, hogy Tardozzi szerint már a 2020-as évre sikerült kiegyezniük egy enyhe fizetéscsökkentésben a világjárvány okán, márpedig a pletykák szerint épp az anyagi részletek jelentették a fő hátráltató tényezőt a tárgyalások során.

„Egyeztetünk, mert Andrea várni szeretne, és ahogy mondtam, nekünk sem sietős. Nyilvánvaló, hogy a közös folytatás lenne a legjobb mindkét fél számára: Andreának arra, hogy versenyképes motorja legyen, nekünk arra, hogy versenyképes versenyzőnk. Még rengeteg egyeztetés zajlik, hogy véglegesítsük az idei szerződést. Abban már megegyeztünk, hogy valamelyest csökkentjük a fizetését, aztán elkezdünk majd beszélni a jövőről.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: