DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

„Nem úgy tűnik, mintha Vale abbahagyná”

Valentino Rossi gyerekkori barátja és üzlettársa, Alessio „Uccio” Salucci biztos benne, hogy a „Doktor” 2021-ben is ott lesz a MotoGP mezőnyében: június végéig alá is írhatják a szerződést.

Miközben a Ducati több csapatánál, valamint a nemrég felröppent pletykák alapján a Repsol Hondánál is igencsak sok még a kérdőjel a 2021-es felállást illetően, egy másik istállónál egyre inkább valószínűsítheti a jövő évi párosítás. Valentino Rossi kapcsán ugyanis már hetek óta téma, hogy a koronavírus-járvány miatti csonka szezon miatt a Yamaha gyári alakulatától Fabio Quartararo szerződtetése okán való távozása után sem vonul vissza, hanem átigazol a hangvillások szatellit csapatához, a Petronas SRT-hez.

rossi-yamaha-katar-teszt-2020



Razlan Razali, az istálló csapatvezetője nemrég úgy nyilatkozott, hogy közelednek a megállapodáshoz a kilencszeres világbajnokkal, az egyeztetések már az utolsó fázisukban járnak, most pedig Rossi régi jó barátja és egyúttal üzlettársa, Alessio „Uccio” Salucci fogalmazott úgy, hogy még június vége előtt nyélbe üthetik a szerződést:

„Úgy tűnik, Vale mindent akar csinálni, csak abbahagyni nem” – mondta el Uccio a Sky Italia által készített interjúban. „Ő egy mozgatórugó, mindig lenyűgöz minket, mennyire vágyik a motorozásra. A szándékunk, hogy minden valószínűség szerint folytatni fogjuk 2021-ben is. Ha Vale csapatot vált, az mindig várakozásokat és feszültséget vált ki. Nem gyári csapatról beszélünk, viszont gyári motort fogunk kapni. Remekül felépített gárda a Petronas, a Yamaha is támogat minket, jó a kapcsolatunk velük. A legvalószínűbb, hogy Franco lesz a csapattárs, ami szintén remek tapasztalatnak ígérkezik. Még nincs minden eldöntve, de a hónap végéig alighanem meglesz.”

Uccio hozzátette: a következő héten tovább folytatják az egyeztetéseket, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy miképp álljon össze a csapat, azaz hány szerelőt és mérnököt vihet át magával Rossi (Razali korábban azt mondta, nem szívesen bolygatná meg túlzott mértékben a csapatstruktúrát még a 41 éves legenda kedvéért sem). Annak viszont kifejezetten örülnek, hogy az említett Franco Morbidelli maradhat a csapatnál és így lehet a „Doktor” társa, hiszen a fiatal olasz is Rossi tanítványai és barátjai közé tartozik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: