DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Quartararo egy kicsúszással együtt is a pole-ban

Valentino Rossi, Marc Marquez és Fabio Quartararo is ugyanabban a kanyarban hibázott a burirami időmérőn, a francia újonc azonban ennek ellenére megszerezte negyedik rajtelsőségét. Marquez elé még Maverick Vinales is befért, de így is négy hellyel előrébbről indulhat, mint a fő üldöző, Andrea Dovizioso.

A délelőtti tréninggel ellentétben már teljesen száraz pályán kerülhetett sor a MotoGP Thaiföldi Nagydíjának időmérőjére. A Q1-ben az első körök után az aragóniai csuklósérüléséből visszatérő Pol Espargaro és a saját bevallása szerint ínhüvelygyulladással szenvedő Cal Crutchlow foglalta el az első két helyet, végül azonban Danilo Petrucci mindkettejüket átugrotta, így ő és a KTM-es jutott tovább – utóbbi 13 ezreddel előzte meg az LCR Honda britjét. Jorge Lorenzo a 19. pozícióba kvalifikálta magát, míg a sort a Johann Zarco helyére ültetett Mika Kallio zárta.

A Q2-ben már az első körök során komoly csata kezdett kirajzolódni Fabio Quartararo és Marc Marquez között: a Petronas Yamaha franciája 1:29.920-as új pályacsúcsával 11 ezreddel vezetett a repsolos spanyol előtt. Maverick Vinales foglalta el ekkor a harmadik pozíciót, Valentino Rossi számára viszont borzalmasan indult a burirami kvalifikáció, a „Doktor” ugyanis elcsúszott az ötödik kanyarban.

A hajrában aztán Marquez is ugyanott hibázott, így hiába futott két piros szektort, nem tudott már javítani az eredményén. Quartararo viszont igen, utána azonban ő is ugyanott elcsúszott, ám ezzel együtt is megszerezte idei negyedik rajtelsőségét. Marquezt a legvégén még Vinales is megelőzte, azaz két yamahás zárt az élen, a nyolcadik vb-címére hajtó hondásnak pedig be kellett érnie a harmadik rajthellyel. A második sorba Franco Morbidelli, Danilo Petrucci és Jack Miller fért be, Andrea Dovizioso és Valentino Rossi viszont csak a harmadik sorba kvalifikálta magát. A burirami futam itthoni idő szerint vasárnap reggel 9 órakor startol.

Az időmérő edzés végeredménye:

1. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'29.719  
2. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'29.825 0.106 / 0.106
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'29.931 0.212 / 0.106
4. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'30.431 0.712 / 0.500
5. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'30.522 0.803 / 0.091
6. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'30.597 0.878 / 0.075
7. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'30.692 0.973 / 0.095
8. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'30.735 1.016 / 0.043
9. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'30.741 1.022 / 0.006
10. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'30.778 1.059 / 0.037
11. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'31.065 1.346 / 0.287
12. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'31.258 1.539 / 0.193
Nem jutott be a Q2-be:          
13. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'30.969  
14. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'31.388  
15. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'31.416  
16. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'31.428  
17. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'31.499  
18. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'31.554  
19. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda 1'31.605  
20. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati 1'31.773  
21. Mika KALLIO FIN Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'31.849  
22. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'31.979  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: