DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Crutchlow az élen a Yamahák előtt, debütált a „nyalókás” ember

A hazai közönsége előtt szereplő, speciális Castrol-festésű Hondával versenyző brit érte el a legjobb eredményt a péntek délutáni edzésen, megelőzve Rossit, Vinalest, a meglepetésember Aleix Espargarót és a kétszer is bukó Marquezt. A tréning végén a versenyzők kipróbálták a bevezetni kívánt motorcserés újításokat.

Rögtön egy nagy high-side bukással indult a MotoGP második szabadedzése Silverstone-ban: Marc Marquez repült le a Hondájától a Chapel-kanyarban, a spanyol a jelek szerint alaposan meg is ütötte magát – igaz, alig pár perc múlva már vissza is tért a pályára a második motorjával. Mindeközben a délelőtti leggyorsabb Maverick Vinales ragadta magához a vezetést, a Castrol-festésű gépen ülő Cal Crutchlow viszont már 2:02 alá is bement, így maga mögé utasította a yamahást, akit még saját kollégája, Valentino Rossi is megelőzött.

crutchlow-fp2-motogp-1



Nagyjából a tréning felénél jártunk, amikor már a folyamatosan gyorsuló Marquez keveredett az első pozícióba. A fináléhoz közeledve aztán több szokatlan név is feltűnt az élmezőnyben: Pol Espargaro például egy ideig a harmadik helyet foglalta el a KTM-mel, de az is ritkán fordult elő idén, hogy Alex Rins – aki a hétvégén fekete festésű bukóval emlékezik a barcelonai terrortámadás áldozataira – beférjen a top10-be a Suzukival.

Az utolsó percekre fordulva Crutchlow parádés körrel ugrott az élre, elsőként áttörve a 2:01-es határt, s a 2:00.897-es idő már elégnek is bizonyult az elsőséghez. Pedig a Yamahák keményen próbálkoztak, Valentino Rossinak és Maverick Vinalesnek azonban be kellett érniük a második és harmadik helyekkel. Aleix Espargaro a kiváló negyedik helyre hozta be az Apriliát a végén újabb bukást begyűjtő Marquez előtt, majd legjobb ducatisként jött Jorge Lorenzo, aki egyedüliként használta a Brnóban debütált radikális idomot. Pol Espargaro hetedik lett a KTM-mel, a top10-et pedig Zarco, Dovizioso és Redding tette teljessé.

Az akció ezúttal a kockás zászlóval sem ért véget, hiszen a leintést követően a versenyzők kipróbálták a ’flag-to-flag’ versenyeken bevezetni kívánt újításokat. A motorcserék valóban lassabbnak és jobban koordináltnak tűntek a korábbiaknál, részben a nagyjából 45 fokos beérkezési szögnek és a MotoGP-ben először látott – az F1-ből ismertnél azért jóval kisebb – nyalóka megjelenésének. A motorosok visszajelzésétől függ, hogy ezt a rendszert élesben is bevetik-e hamarosan a cserét igénylő futamokon.

A 2. szabadedzés végeredménye:

1. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 2'00.897  
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'01.138 0.241 / 0.241
3. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'01.168 0.271 / 0.030
4. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 2'01.592 0.695 / 0.424
5. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 2'01.611 0.714 / 0.019
6. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati 2'01.655 0.758 / 0.044
7. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 2'01.832 0.935 / 0.177
8. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'01.885 0.988 / 0.053
9. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 2'01.893 0.996 / 0.008
10. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Racing Ducati 2'01.933 1.036 / 0.040
11. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 2'01.974 1.077 / 0.041
12. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 2'02.072 1.175 / 0.098
13. Alvaro BAUTISTA SPA Pull&Bear Aspar Team Ducati 2'02.097 1.200 / 0.025
14. Karel ABRAHAM CZE Pull&Bear Aspar Team Ducati 2'02.098 1.201 / 0.001
15. Loris BAZ FRA Reale Avintia Racing Ducati 2'02.202 1.305 / 0.104
16. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Racing Ducati 2'02.250 1.353 / 0.048
17. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 2'02.408 1.511 / 0.158
18. Jack MILLER AUS EG 0,0 Marc VDS Honda 2'02.507 1.610 / 0.099
19. Jonas FOLGER GER Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'02.580 1.683 / 0.073
20. Hector BARBERA SPA Reale Avintia Racing Ducati 2'02.735 1.838 / 0.155
21. Tito RABAT SPA EG 0,0 Marc VDS Honda 2'02.860 1.963 / 0.125
22. Sam LOWES GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 2'03.475 2.578 / 0.615
23. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 2'04.429 3.532 / 0.954
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: