DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Rossi visszaverte Marquez támadását, Lorenzót kiütötték

Bár a rajtot még rosszul kapta el, gyors felzárkózás után hamar az élre állt Valentino Rossi, akinek a végén Marc Marquezt kellett maga mögött tartani idei második győzelméhez. A nap vesztese Jorge Lorenzo, akit Andrea Iannone torpedózott meg hátulról, a címvédő nullázása miatt pedig Marquez átvette a vezetést az összetettben.

Szokás szerint vasárnap délután 14 órakor rajtolt a nap leginkább várt versenye, a királykategória Katalán Nagydíja. A pole-ból Marc Marquez indulhatott, ám a legjobban szokás szerint Jorge Lorenzo kapta el a rajtot, aki így át is vette a vezetést a hondástól. A harmadik helyért Dani Pedrosa és Andrea Iannone vívott, míg Valentino Rossi néhány pozíciót visszacsúszott – igaz, a második kör elejére máris visszaverekedte magát a negyedik helyre, miután egyszerre előzte meg Iannonét és Maverick Vinalest. A „Doktor” aztán Pedrosát is lenyomta, akivel pedig Vinales is elkezdett kakaskodni, a suzukis azonban többször is elmérte a féktávokat, így a repsolos egyelőre maradt előtte.

Rossi-futam-főkép

Rossi idén másodszor nyert, ismét Spanyolországban


A legjobb tempót egyértelműen Rossi és Vinales diktálta a futam első szakaszában, ennek megfelelően az olasz egy körön belül átrágta magát Marquezen és Lorenzón is, ezzel pedig az élre állt! Marquez sem tétovázott, nem sokkal később követte a yamahást, így a világbajnok pillanatok alatt visszaesett a harmadik helyre. Sőt, Lorenzo látványosan lassabb körökre volt képes, így aztán előbb Pedrosa, majd több félresikerült kísérlet után Vinales is maga mögé utasította a címvédőt.

Rossi és Marquez folyamatosan lógtak el az élen, kettejük között azonban többé-kevésbé állandósult a követési távolság. Az igazi dráma azonban hátrébb következett be: Iannone kezdett el közeledni Lorenzóhoz, a ducatis aztán nagyon elfékezte magát a 10-es kanyarban, aminek ütközés lett a vége – mindketten a földön találták magukat! A spanyol szemmel láthatóan dühös volt ellenfelére, ami érthető is volt, hiszen ezzel lépéshátrányba kerülhet két fő riválisával, elsősorban Marquezzel szemben.

Aki aztán öt körrel a vége előtt elkezdte támadni a győzelemért Rossit, s néhány próbálkozás után meg is előzte az olaszt, s ezzel átvette az első helyet! Persze Rossi sem hagyta magát: az utolsó előtti kör elején visszaverekedte magát a repsolos elé, s meg is nyomta az ezt követő részt, így leszakította magáról Marquezt. A spanyol pedig nem is erőltette tovább, így Rossi behúzta idei második sikerét, míg a hondás tíz ponttal átvette a vezetést a nullázó Lorenzótól. A dobogó alsó fokára Pedrosa állhatott fel, mögötte Vinales következett, majd jött legjobb szatellitesként Pol Espargaro, a legjobb tízet pedig Crutchlow, Dovizioso, Bautista, Petrucci és Barbera tette teljessé. Folytatás június végén Assenben.
 

A futam végeredménye:

1. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 44'37.589
2. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda +2.652
3. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +6.313
4. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +24.388
5. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +29.546
6. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda +36.244
7. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +41.464
8. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +42.975
9. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati +45.337
10. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati +46.669
11. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +49.514
12. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +55.133
13. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati +57.974
14. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +1'00.141
15. Michele PIRRO ITA Avintia Racing Ducati +1'00.429
16. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati +1'16.269
17. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1 kör
Nem ért célba:        
  Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki  
  Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha  
  Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati  
  Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: