DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Rossi és Lorenzo szerint még nem ért véget a bajnokság Marquez számára

A regnáló világbajnok Marc Marquez csupán ötödik helyen a pontversenyben, s közel két győzelemnyi a hátránya az összetettbeli éllovas Valentino Rossival szemben, az olasz pilóta és yamahás kollégája, Jorge Lorenzo azonban úgy véli, nem szabad még leírni a Repsol Honda spanyolját a végső esélyeket illetően.

Az év kétségkívül egyik legnagyobb meglepetése Marc Marquez gyenge szereplése: a címvédő eddig csupán egyetlen futamot nyert, ezen kívül pedig csak Jerezben állhatott dobogóra (a fenti kép is a Spanyol Nagydíjon készült). Emiatt a repsolos pilótának a hátránya tehát már csaknem két győzelemnyi az összetettben élen álló Valentino Rossival szemben, ám a Yamaha remeklő gyári versenyzői szerint még korai lenne temetni a spanyol esélyeit az összetettbeli végső siker szempontjából. A hétvégén Mugellóban sorozatban harmadik győzelmét szerző Jorge Lorenzo így válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte Marquez számára már véget ért-e a 2015-ös szezon:

21514_orig_e41818ab278568f4f0a41d94219a1ef5
 
„Nem, egyáltalán nem. Számos korábbi bajnok úgy nyert, hogy több pontos hátrányt kellett ledolgoznia, mint amennyi most Marcnak van” – idézi 2010 és 2012 királykategóriás vb-győztesének szavait a crash.net szakoldal. „Látnunk kell azt is, hogy ez még csak a hatodik verseny volt, és 12 van hátra, vagyis pont a duplája annak, mint amennyit eddig megrendeztek. Minden megtörténhet: mi is törhetünk össze motort vagy hibázhatunk, és Marc is nyerhet úgy zsinórban versenyeket, mint most én. A futamon egy-két kör alatt visszaszerezte azokat a pozíciókat, amelyeket az időmérőn elveszített, de számunkra szerencsés módon elesett, amely jó a bajnokságunk szempontjából.”
 
Lorenzo kollégája, Rossi így vélekedett a regnáló világbajnok jelenlegi formájával kapcsolatban:
„Hihetetlen, milyen helyzetben van most Marquez, senki nem számított erre. Hat verseny után Marc csak az ötödik összetettben, ez mindenki számára meglepetés. De ahogy Jorge is elmondta, Marc Marquezről és a gyári Hondáról beszélünk. Úgy vélem, van néhány problémájuk jelenleg – technikai jellegű, a motor egyensúlya vagy valami –, de nagyon-nagyon gyorsan felzárkózhatnak, akár egy hét alatt is, és akkor ugyanolyan erősek lesznek, mint tavaly. Szóval még nincs lefutva a dolog, ez nyilvánvaló” – zárta gondolatait a vb-t csapattársa előtt hat ponttal vezető olasz motoros.



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: