DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
15:49

Nem lehetett tovább várni, Gaslyt kihozták közepesekért, és Albon is kapott egy újabb szettet, ez neki már a második cseréje volt.

A nagydíj összefoglalója itt olvasható, ezzel ér véget élő közvetítésünk, de maradjatok velünk a Formula.hu-n, hiszen rögtön jövünk a friss nyilatkozatokkal!

A verseny végeredménye:

Verstappen, Perez és Leclerc a dobogón, mögöttük a leggyorsabb kört megszerző Hamilton, majd Alonso, Russell, Norris, Ocon, Stroll és Tsunoda a pontzónában.

Max Verstappen győzött Belgiumban!

Verstappen előnye 22 másodperc úgy, hogy a verseny harmadán túl előzte meg csapattársát. Megalázó.

Verstappen megkezdte az utolsó körét... Amely körben Stroll, Tsunoda és Gasly megküzdhetnek a 9-10. helyért akár.

Hoppá, Hamilton jön egy extra cserére. Verstappen-bosszantó leggyorsabb körrel próbálkoznak egy közepes szetten.

Sok csata zajlik a mezőnyben, de a java pontzónán kívül.

Ocon lenyomja Strollt és már nyolcadik: egy cserével is pontot szerezhet a kanadai – miközben Norris az agyonhasznált lágy keveréken menekül Ocon elől.

Szép lassan mondjuk ki:a Red Bull 13-ra javítja a sorozatban szerzett győzelmek rekordját, Verstappen pedig zsinórban nyolcadik győzelmét aratja – a szünet után otthon jöhet a csúcsbeállítás, majd Monzában a csúcsdöntés...

Bő három kör van hátra, Verstappen gyakorlatilag kiautózta azt a bokszkiállást...

Tsunoda pontszerző. Ricciardo pedig a mezőny végén szenved. De Vries lehet, hogy érez egy kis elégtételt most...

Ocon! Gyönyörű előzés Tsunodával szemben! Kilencedik most a francia.

Verstappen szívatja a csapatot, elképesztő! Most épp arra panaszkodik, hogy annyira fúj a szél, hogy szorosan kell markolnia a kormányt...

Albonnak volt még egy cseréje, ezzel visszaesett az utolsó előtti helyre. Kár érte, ez sokkal szebben indult.

Elképesztő ez a könnyedség, amivel Verstappen verseny közben is kommunikál: megkérdezte versenymérnökét, hogy esetleg rákapcsoljon-e, hogy kiautózzon egy kiállásnyi előnyt, hiszen akkor kicsit lehetne gyakorolni a kiállásokat...

Verstappen egy brutális kört megy: 1:48,922 – egy másodperccel gyorsabb mindenkinél. Jön is az üzenet GP-től: használd a fejed jobban!

Nagyon szép csata a francia és a thai között, ráadásul Bottas is lesben áll mögöttük!

Gyönyörű!! Gasly egy kanyarokon át tartó csata végén megelőzi Albont, és feljön a 11. helyre! És Albon megpróbál visszatámadni!

GP nevelgeti Verstappent a rádióban: felhívta a figyelmét arra, hogy nem volt annyira jó ötlet így megnyomni a kivezető kört az új lágy szetten.

Alonso úriember, mint mindig: megdicsérte a csapatát a kiállás után. Persze ez egy lassú kiállás volt, szóval... Ki tudja, hogy értette...

Perez is jön a bokszba, ahogy Alonso is. Nagy kérdés, jöhet-e bármi fordulat a verseny utolsó harmadában..

Természetesen Leclerc-nek is jönnie kellett egy körrel Hamilton után, mindössze egy másodperccel a brit előtt a monacói – Hamilton épp megelőzte Alonsót, aki eggyel kevesebbszer cserélt. Nagyon simán ötödik a spanyol, ebben most ennyi van.

Az élmezőnyből Hamilton jött elsőként a második cserére: lágyakat kapott a maradék 17 körre.

Az eső távozott. Viszlát.

Már változik is, hiszen Ocon, Magnussen és Zhou mind kiálltak a bokszba, így Norris épp a hetedik helyen áll – nemrég még a sereghajtók között tanyázott...

Az első ötös sorrendje viszonylag stabil: Verstappen, Perez, Leclerc, Hamilton, Alonso. Mögöttük viszont a taktika még sok mindent megkavarhat, a pontszerzők sora ebben a pillanatban Ocon, Magnussen, Russell, Norris és Zhou.

Norris már a pontszerzők között, a "baj" csak az, hogy neki még egy harmadik cserére is szüksége lehet.

Sainzot kihívják, ezzel az autóval semmi értelme körözgetni...

A közepes nem működött Norrisnak, a kemény még annyira sem, lágyon most száguld, de ezzel aligha tudja végigcsinálni a versenyt...

Hát ez most már mindenhol esik, a célegyenesben is, eközben Russellt hozzák egy új szett lágyért. Gasly pedig féltávon túl is pályán a lágy gumikkal. Ők még várják az esőt, most hetedik a francia.

Norris! Szenzációs külsőíves manőver a vizes részen! Mondjuk így is csak a 16. helyen áll szegény...

Nem semmi a mezőny vége: 17. a kétszer cserélő Norris, 18. a merész taktikát választó Stroll, 19. a rajtnál ütköző Sainz – és az egyetlen kieső Norris csapattársa, Piastri.

VERSTAPPEN! Az Eau Rouge-ban felfelé menet beszitált az autó, majdnem eldobta a holland!

Stroll jön a bokszba, lágyakat kap. Közben a köridők egyre romlanak, a pálya érezhetően vizes, de nem annyira, hogy felkerüljenek az interek.

Ugye hárman vannak, amik még nem jártak kint: Russell, Gasly és Stroll – a francia a legelképesztőbb, hiszen ő lágyon rajtolt! Esnek vissza persze a versenyben, Tsunoda Strollt már megelőzte egy váratlan manőverrel, és most Gasly nyakán a japán!

Leclerc-nek tízperces esőt ígérnek, miközben már az ernyők is előkerülnek, és egyes helyeken a versenyzők is érzik a problémát...

Ha leszakad az ég, ez egy katasztrofális döntés lesz...

A nézők veszik elő az esőkabátokat! És Norris mit csinál a bokszban épp most?

És egy leggyorsabb kört is odadob a holland! 

Perceken belül megérkezhet az eső...

Verstappen az élre áll!

Az első tízesben Stroll, Russell és Gasly még nem járt a bokszban, valószínűleg az esőre várnak.

Verstappen megérkezik Perez nyakára!

Alonso! Megelőzi Russellt, aki még nem cserélt, de előtte megcsípte a kavicságyat, és majdnem eldobta az autót...

Jön az eső most már a radar szerint is, hamarosan megérkezik – nagy kérdés, hogy meg lehet-e majd úszni a kerékcserét, ugyanis annyira nagynak nem tűnik.

Perez gond nélkül visszaáll az élre, Verstappen gond nélkül Leclerc előtt marad. Hamilton pedig megfutha a leggyorsabb kört. Nem tudjuk, hogy gond nélkül-e.

Verstappennek esőt ígérnek 9-10 perc múlva, megkérdezték tőle, megpróbál-e elmenni a lágyakon addig... Nem próbál, jön a bokszba.

Perez és Leclerc cserél, közben Verstappen méltatlankodik a csapatrádióban, de GP helyretette.

Hamilton a cseréje után kulcsfontosságú manővert hajtott végre: sikerült maga mögött tartani Strollt.

Hopp, Tsunoda visszaelőzte Albont, Alonso pedig a kiállása után Hülkenberget kergeti – aki még nem járt a bokszban, ahogy az első nyolcasból senki.

Perez előnye minimálisan csökken, de a felzárkózás tempója semmiképp se nevezhető óriásinak.

Albon Tsunodát is megelőzte, a kiállások után akár hatodik is lehet a szezon egyik legkellemesebb meglepetése.

A McLaren egészen borzalmas, Norrist most épp Ricciardo előzte meg. Egy AlphaTaurival. Használt gumikon.

Tsunoda is jön a bokszba, közepesről közepesre cserélt, azaz itt biztosan lesz még egy kiállás – akkor is, ha nem jön az eső, amiről például Hamiltonnak is beszéltek.

Sorra zajlanak a kerékcserék, elég nagy most a kavarodás – amit mi sem mutat jobban, mint hogy Magnussené a leggyorsabb kör ebben a pillanatban...

Verstappen a 9. körben megelőzi Leclerc-t is, immár 1-2-ben áll a Red Bull!

ALBOOON! A lassú cseréje után visszaesett Norris és Ocon mögé, majd amolyan "Hakkinenesen" ment el egyszerre mindkettejük mellett. Nagyon jó a Williams!

Időközben Norrist kiszedték, és átrakták kemény keverékre. Sainzot pedig Russell is megeszi... Tizedik a spanyol, miközben zajlanak a kerékcserék.

Stroll is megelőzi Sainzot. Hát ennek így nagyjából a világon semmi értelme.

Megvan az előzés Verstappennek! A holland a Kemmel végén beugrik Hamilton mellé, és átveszi a harmadik helyet!

Egészen pontosan annyira erős az a Williams, hogy Albon már a hetedik vele, köszönhetően annak, hogy ő is lehagyta Sainzot.

De maradjunk még egy pillanatra a McLarennél: az elmúlt hetek és a hétvége eddigi alakulása fényében döbbenetes lenne, ha nulláznának a wokingiak. Persze a verseny nagyon hosszú még, de a már így is pontzónán kívül haladó Norris nyakán ott van Ocon és az egészen erős Williamsszel Sargeant.

Hú, ez nagyon nem a McLaren versenye, Norris folyamatosan esik vissza, már csak a 11. helyen áll. Tsunoda pedig újabb előzés után már hatodik!

Pontosabban hiába üldözTE, hiszen most megvan az előzés. Sokat vesztett Alonso, hat másodperc felett a hátránya az élboly végén haladó Verstappenhez képest, de legalább az első ötösből ő van egyedül közepes keveréken.

Két izgalmas csata is zajlik az élmezőnyben: Verstappen egyelőre nem tudja megelőzni Hamiltont, Alonso pedig hiába üldözi a sérült autóval köröző Sainzot.

A visszajátszásokból látszik, hogy Sainz hibája után szorította falnak Piastrit, akinek esélye sem volt elkerülni az ütközést.

Az autót kitolták, nem kellett VSC sem annak köszönhetően, hogy még egyben van a mezőny. 

De. Most. A pálya szélén áll a McLaren.

Sainzot arra biztatja a csapat, hogy maradjon a pályán sérült autóval is. Piastri közben még nem adta fel a versenyt.

Alonso mögött Norris, Tsunoda, Stroll és Albon egészíti ki a pontszerzők sorát.

Piastri Sainzcal ért össze az első kanyarban, megsérült az autója és Sainz Ferrarija sem egészséges...

Perez az élen, a Kemmel végén megfogta Leclerc-t, Hamilton a harmadik, majd jön Verstappen, Sainz és Alonso.

Elindult a mezőny, Piastri versenyének máris vége!

Visszaértek az autók, pillanatokon belül kezdődik a nyári szünet előtti utolsó nagydíj...

Elindult a szezon leghosszabb felvezető köre.

A többség lágy gumin rajtol, de Piastri, Norris, Russell, Alonso, Stroll, Tsunoda és Hülkenberg közepeseken kezdi meg a Belga Nagydíjat.

A győztesnek járó trófea pedig... Egy hajó. Hol máshol, ha nem Belgiumban?

Öt perc múlva rajtol a felvezető kör, a rajtrács szép lassan kiürül...

Amennyiben száraz marad a verseny (erre azért túlságosan nagy összeggel senki ne fogadjon), a Pirelli jó néhány különböző taktikát elképzelhetőnek tart.

A pole Charles Leclerc-é, Sergio Perez próbál majd támadni mellőle, a második sorban pedig ott lesz Lewis Hamilton és Carlos Sainz, a negyedikben Lando Norris Norris és George Russell, míg az ötödikben a két Aston Martin. A teljes rajtrács ide kattintva tekinthető meg.

Szeretettel köszöntünk mindenkit a Belga Nagydíj élő szöveges közvetítésében!